1944. Ukrajna támadásban
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik Körülbelül 30 éve makettezem. TT vasút, hajó és repülő modellekkel kezdtem. A 80-s években nagyon nehéz volt modellezni, mert nem lehetett vagy csak nagyon ritkán hozzávalókat kapni vagy Bécsből kellett hozatni.
Végül a II. világháborús harcjármű és dioráma – vignetta építést választottam, azzal az eltéréssel, hogy 3 – nál több katonát helyeztem el rajta, ez egy kis csalás, de jobban mutat.
Elvem, hogy a dobozból való építést helyezem előtérbe. A diorámáimat saját elképzelésem szerint készítem a PRO MODELL és a MODELL MAKETT újságokban olvasottak és látottak alapján. Meg kell jegyeznem, hogy sokat tanultam Kovács Imre és Forintos Kálmán profi modellezők munkáiból. ( Nem eleget!!!!!!!!!)

Részt vettem lakóhelyemen rendezett makett kiállításokon, ahol az én diorámáim nyerték el a közönség díj I. és III. helyét.

Szeretném megjegyezni, hogy komoly országos versenyen nem vettem részt, mivel azok lakóhelyemtől elég távol kerülnek megrendezésre és koromból eredően, 77 éves vagyok az utazás már nagyon fárasztó lenne nekem.

Jelenleg 50 - 60 darab diorámám – vignettám van 1:72 és 1: 35 méretekben, amiket folyamatosan javítgatok, szépítgetek, átalakítok. Most egy eredeti orosz falut építek ( melyet egy könyvben láttam képen.) A mérete 150 x 100 cm, mely a későbbiek folyamán még egy ugyanekkora területtel lesz kibővítve! A diorámához szükséges harci járműveket és katonákat ( német és orosz ) már korábban összeállítottam, elkészítettem. Most már csak a terepet és a kiegészítőket kell megcsinálnom. Ha teljesen kész lesz szeretném ezt is bemutatni ezen a honlapon.
Van egy saját weblapom is, melyet az egyik kedves barátom készített nekem. Szeretném ha ezt is megnéznétek! A címe: www.rohonczymakett.fw.hu
Most az egyik diorámám szeretném bemutatni és a véleményeteket kérni.

A dioráma mérete 60x35 cm . Az alap ugyanaz, mint a Rommel Afrikában diorámánál. Az épületeket és az udvaron álló kerekes kutat hurkapálcikából és gyufaszálból építettem eredeti fényképek alapján. A fonott kerítést cirokszárból fontam, ehhez szétszedtem a seprűt. A fákat, bokrokat a 1943 Ukrajnai téli tájhoz hasonlóan a természetben található ágakból , levelekből alakítottam ki .

A 90-s években sok Dragon, Italieri és Tamiya harcjárművet, katonát vettem és kaptam 1: 35 méretben. Megépitettem és lefestetettem őket. Amikor készen lettek eltettem a polcra porosodni! Később a Modell Makett és a Pro Modell lapok olvasása és nézegetése , valamint a budapesti Makett kiállitásokon láttam diorámákat. Nagyon megtetszettek és gondoltam én is megpróbálok ilyet vagy legalábbis hasonlókat késziteni!
Filmen láttam egy téli harcjelenetet, neki fogtam ezt diorámán megcsinálni, vagy legalábbis hasonlót!!!
Eloszőr megcsináltam a terepet, a bevezetőben leirtak alapján, majd nekifogtam a katonák, járművek kiválogatásának ( volt miből)! A katonák, a 20 mm Flak már téli "meszeléssel" készült, csak a többit kellett átfestenem. A Hanomag 251/1-t átalakitottam, géppuska helyett páncéltörő puskát raktam a járműre.
Neki fogtam a járművek és katonák elhelyezésének ( Tiger Ferdinánd, 20 mm Flak, Sdkfz.7/1,Hanomag251/1,Kübelwagen, Zündap R75). A katonákat Dragon, Tamiya és Academy szettekből válogattam és a képeken látottak alapján megfelelő darabszámban raktam fel!!!
Mikor kész lettem a diorámával, nem nagyon tetszett, valami hiányzott ( NEM VOLT AZ IGAZI SZÁMOMRA)!!!!!!!!!!!
Barátaim megnézték és nem nagyon lelkendeztek. Egyikük megjegyezte ( HORGÁSZ a lelkem) miért nem fújod le hóspay-el. A többiek nevettek!!!! Elöntött a pulykaméreg és közöltem mit ért ehhez egy HORGÁSZ. Ez nem karácsonyfa.
Több napi töprengés után vettem egy flakon hóspray-t ezzel megfújtam az egész diorámát és heuréka egészen más lett!!!!
Barátaim megnézték és közölték, most már jó, hogy csináltam? Én mélyen hallgattam, főleg a Horgász előtt!!!!!!!!
Ukrajna 2
Ukrajna 2
Ukrajna
Ukrajna
Ukrajna 3
Ukrajna 3
Ukrajna 4
Ukrajna 4
Ukrajna 5
Ukrajna 5
Terepasztal 010
Terepasztal 010
Ukrajna
Ukrajna
Ukrajna 5
Ukrajna 5
Ukrajna 6
Ukrajna 6
Ukrajna 7
Ukrajna 7
Ukrajna 8
Ukrajna 8
Ukrajna 9
Ukrajna 9
makett 045
makett 045
makett 047
makett 047
makett 049
makett 049
100_2686
100_2686
100_2687
100_2687
100_2688
100_2688
2010.04.04.
Utolsó módosítás: 2011.04.24.
Robert, Seregélyes
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Rommel93
2010.04.18. 18:29:20
Nagyon szép, gratulálok!
A felhasznált szettekről mit érdemes tudni? (katonák, Porshe-Tiger...stb)
magyarzoli1@vipmail.hu
2010.04.21. 08:21:28
Nagyon jó lett amit csináltál,csak így tovább,
Várjuk az infókat amik kimaradtak,
Üdv Tigris6
Tiv
2010.04.21. 11:36:40
Nagyon tetszik a dio! Jól mutat a téli táj és a fehérre meszelt tankok a sok téli egyenruhás katonával, szerintem nagyon eltaláltad az összképet! Képet kérünk még, engem főleg a motor és a csapatszállító féllánctalpas érdekel, nameg az egyéb részletek.
Tivadar
(Ja és elnézést a tegeződésért)
Guliver
2010.04.22. 13:05:46
Ez nagyon szép!!!!!!!!!! Gratulálok hozzá!!!
Guliver
mate5200
2010.04.30. 19:41:12
Szép dio .Csak egy észrevétel kicsit jobán álitsd be a képeket mert kicsit fénylenek és nem jol látszik.
Robert
2010.05.01. 10:56:25
Kedves Rommel93!
Köszönöm az elismerést. A katonák és a harcjárművek 1994. és 1995. évekből származnak. Kérlek ird meg pontosan milyen információra van szükséged és mit szeretnél tudni róluk!
Robert
2010.05.01. 10:59:31
Kedves Tigris6!
Köszönöm az elismerést. Később még több infot is közlök, csak az a baj, hogy Én nem értek a számitógéphez!!! Ez a "fönököm" feladata(aki a lányom)!!!. Én csak beosztott makettkészitő szakiparos vagyok!!! A "fönököm" csak havonta egyszer hajlandó dolgozni, de most épp ezt csinálja és feltesszük a további infokat is!
Robert
2010.05.01. 11:02:27
Kedves Tiv!
Köszönöm az elismerést, a tegezés természetes, nem zavar. Én már úgyis a második fiatalkoromat élem. A téli táj kialakitásában nagyon fontos a hóspray használata, csak arra kell vigyázni, hogy milyen távolságból és szögből fújom! Én előtte mindig kipróbálom egy nem használt terepen. Pótolni fogom a képeket kérésed szerint.
Robert
2010.05.01. 11:03:20
Kedves Guliver !
Köszönöm az elismerést. Nagyon jó, hogy végre meg tudom mutatni a munkáimat.
Robert
2010.05.01. 11:04:22
Kedves Mate5200!
Köszönöm a dicséretet. Igyekszünk jobb képeket késziteni, de fotózás nem az erősségünk.
Guliver
2010.05.01. 16:07:10
Na akkor gyorsan még egy kérdés is, Kedves Robert kolléga!
Milyen gyártmányú flakonos havat használsz? Én csak egyszer használtam ilyet és gyorsan át is tértem a szódabikarbónára, meg a pulverzukkerr-e,mert úgy besárgult, mint a maláriás kínai!
Guliver
mate5200
2010.05.01. 17:43:17
Én most akarok belefogni egy hasonlo dio- ba Csak azon gondolkodom hogy havas vagy sima öszi legyen.Még nincs dio tapasztalatom ez lene az elsö.
Robert
2010.05.02. 09:19:23
Kedves Guliver!
Én a NEVE elnevezésű spray-t használom, ha egy év után netalán egy kicsit besárgul, akkor kb. 30-40cm-ről megfújom finoman és utána kb. 1évig nincs rá gondom!!!
Próbáld meg Te is, szoritok:
Üdv Róbert.
Robert
2010.05.02. 09:34:43
Kedves Mate5200!

A téli táj a havas terep és katonák, járművek míatt kícsit bonyolultabb, nekem sem sikerült elsőre szép téli tájat csinálnom.
Ezért én azt javaslom Neked, ha megfogadod, elöszőr az őszi tájat csináld meg és ha elkészült lécci majd mutasd meg nekünk is! A téli tájat próbáld meg egy kis vignettán max. 1 harcijármű és 2-3 katonával elkésziteni és ha nem sikerül (de remélem ez nem igy lesz és sikerülni fog) akkor még mindig javitani tudod, megszerzed a rutint és neki foghatsz egy nagyobb téli tájnak.
Sok sikert , drukkolok Neked!!
üdv Róbert
mate5200
2010.05.02. 17:18:01
Most sok diorámát már elterveztem csak még nincs idö rá.Az egyik egynyári száraz poros táj lenem Egy sdkfz 10 meg bmw R-12 motorkerékpár meg egy Pak-40 a vontato után meg egy ukrán ház.ez az egyik.A másik vagy öszi akar leni vagytéli ahoz még sok minden kéne:)
mate5200
2010.05.02. 17:20:15
Még egy kérdés házat csináljak vagy inkább vegyek.mert ara gondoltam megprobálom gipszkartonbol csinálni.
Robert
2010.05.03. 15:49:28
Kedves mate5200

Javaslom, hogy az nyári tájat csináld meg, mert az egyszerűbb.A télinél a legkomplikáltabb, az őszi időben harcok pontosan a sár miatt szüneteltek.Az épületek a városokat kivéve fából készültek az oroszoknál.Nézd meg a Tavaszi ébredés cimű diorámámat, azon láthatók ilyen házak.
Javaslom, ne kapkodj, mindig csak egy diorámával foglalkozzál, amig nincsen készen!!!!
Sok sikert és jó munkát kivánok!
Róbert.
mate5200
2010.05.09. 20:30:33
lehetne még egy kérdésem a diorama alapját tapétaragasztobol föld és homok kevérékéböl csináljam ezeket menyi arányban használjam?
Robert
2010.05.10. 10:04:57
Kedves Mate5200!
Én nem dolgozom tapétaragasztó-homok keverékével, én gipsz és homok keverékével dolgozom.Egyes munkáimnál (rücskös tapétát használok, ezt még 1986-ban vettem)ez nagyon jól imitálja a talajt!!!Sajnos, ilyet mostanában már nem lehet kapni!
Üdv. Robert.
mate5200
2010.05.10. 20:28:50
de tapétaragoszto is használhato ugy?
mate5200
2010.05.10. 20:31:54
Nemsokára megprobálom a diorámát az e-mal cimedre irhatok?Ez lesz az elsö diorámám.ezért segitség kéne:)
Robert
2010.05.11. 13:30:17
Kedves mate5200!
Természetesen írhatsz az e-mail címemre.
E-mail:rohonczyrobert@gmail.com
Üdv.Robert.
iikk
2010.10.09. 19:35:19
Szia!

Megnéztem, ezt is.
Tényleg nem akarok kötekedni, de ahogy te mondtad, egy dioráma sosincs kész..akkor fogadd észrevételeimet :)
-A háztető alatt nincs dér. Pedig egy ház szigetelés problémáját ott lehet jól megnézni. (A rossz szigetelésű háznak jégcsapok az ereszen ezt a mi házunkról tudom :))
Az sdkfz-nek a ponyvája sem deres, valamint a motoron sem láttam ilyet, mert ha hideg van akkor a fém az egyik leghidegebb dolog ilyenkor.
-És nem tudom de a ló valahogy kilóg..
De tényleg ne érts félre, nem akarok kötekedni..De mind ez dió, mind a többi, rendkívűl mozgalmas, és érdekes.
A fákat meg tényleg nézd, mert amiket építenek a fiúk az megszólal!!
Robert
2010.10.12. 10:02:36
T. iikk!
Észrevételeidet köszönöm, a lovas kép nem ide való, véletlenül került fel!
Üdv. Robert.
Tremere86
2010.11.02. 00:11:06
Üdvözlöm!
Gratulálok a szépen sikerült munkához. A hó spray jó ötletnek tűnik amit érdemes lesz kipróbálnom. A tigurák és a járművek festése is igazán jól sikerült, köszönhetően annak hogy figyelembe vette, hogy a téli álcát a legtöbbször ahogy írta mésszel oldották meg, és ennek köszönhetően az soha sem volt egyenletes réteg.
Tremere86
2010.11.02. 09:07:58
Szerintem a motorháztetőre egyáltalán nem kell hó, mert bár igaza van iikk-nak abban, hogy a fém kiváló hővezető, de pont ezért egy járó motorú járműnek nem szokott havas lenni a motorháza.
Robert
2010.11.03. 13:20:11
Üdv. Péter!
Köszönöm a gratulációt és érdeklődését.A motorháztetővel kapcsolatban a feleségem észrevételét
továbbítom, aki Moszkvában végezte egyetemi tanulmányait, mely szerint (járó motor ide vagy oda),
az "orosz tél" keményebb annál semhogy a HÓ eltűnjön a motorháztetőről.
A fenti véleménynek én nem merek ellentmondani, mert ebben az esetben ő a szakmai asszony és a ház
úrnője!!!
Üdv. Robert.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció