A császár új szamurája

Kongo

1:700, Kajika No.KM70001 (2016)
A kit 2017 elején jelent meg a piacon és bátran nevezhetjük „hiánypótló” makettnek. Egészen 2015-16-ig az első világháborús hajómaketteket csak műgyantából, kis szériát kibocsátó cégektől lehetett beszerezni. Aztán megjelentek a távol-keleti gyártók a műanyag verziókkal. Az egyik ilyen makett a Kongo nevű japán csatacirkáló, mely 1914-es állapotában ábrázolja a hajót.
Az építést az első és hátsó fedélzet, valamint a törzs összeillesztésével kezdtem. Mivel az öntőkeret a hajótörzs belsejében volt, így csak a kilógó részeket vágtam le, a többit merevítésnek használtam fel. A fedélzetnek nem volt külön öntőkerete, csak az elkeskenyedő részeket védték keretdarabok. Ezeket levágtam.
A következő lépésben elkészítettem a kémények részleteit, mely tulajdonképp a létrák felragasztásából, illetve az első kéményen a gőzcsövekhez vezető platform összeragasztása volt. Itt jegyezném meg, hogy ezek a „csövek” elég törékenyek, így célszerű óvatosan pozícionálni őket.
Következett a maszkolás és a fedélzet, valamint a hajótörzs festése. Ehhez folyékony maszkolót és a maketthez kapható méretre vágott maszkolót használtam. Egyúttal lefestettem a fotómaratást is. A fő színt a képen látható Tamiya festékekből állítottam össze, 20-20 cseppet használva mindegyikből. A keverékhez 30 csepp higítót adtam.
Amíg a festés száradt, elkészítettem az alapot. A víz Pattex folyékony ragasztóból készült, melyet vékony rétegben az alapra kentem, majd egy kiskanál segítségével kialakítottam a hullámokat. A festéshez Pannoncolor művészfestéket használtam, kék, zöld és fehér színekben. Száradás után az egészet Vallejo átlátszó géllel kentem át, mely igazi vízszerű csillogást adott a felületnek. Aztán helyére ragasztottam a középső fedélzetrészt és a felépítmény egyes elemeit, majd az alapra ragasztottam a hajót. Következhetett az építés.
Először a B lövegtornyot és a parancsnoki hidat állítottam össze. Beragasztottam a hídon lévő műszereket és a maratott korlátokat. Majd papírzsebkendőből elkészítettem a szélfogókat is. A következő lépés a hátsó vezénylőhíd és a kémény összeállítása volt. Végül mindkét elemet beragasztottam a helyére.
A legénységet a Shelf Oddity nevű cég 3D-s nyomtatott figuráiból állítottam össze. Ahogy a képen is látszik, az első két matróz elég hamar „szolgálatba állt” a híd bal oldalán lévő reflektornál.
Következett az első és főárbóc összeállítása, melyeknél szintén papírzsebkendőt használtam a megfigyelőkosarak napellenzőinek, valamint a reflektorok ponyváinak elkészítéséhez. A kötélzet a Modellkasten által gyártott Extrafine fémdrótból készült, a kémények tartóhuzaljai pedig 0,2-es drótból.
Az utolsó lépés a csónakdaru elkészítése volt, mely véleményem szerint, így leengedett állapotban, elég látványosra sikerült. Az utolsó lépés a hátsó árbóc kötélzetének elkészítése volt. Ezzel az építés főbb lépései meg is történtek Következett a részletek kialakítása, melyről a következő részben fogok írni.
1
1
2
2
3
3
4
4
5
5
6
6
7
7
8
8
9
9
10
10
12
12
13
13
14
14
15
15
16
16
17
17
18
18
19
19
20
20
21
21
22
22
23
23
24
24
25
25
26
26
27
27
28
28
29
29
30
30
31
31
32
32
33
33
34
34
35
35
36
36
37
37
38
38
39
39
40
40
2018.10.28.
Sebestyén Gábor (Sebi)
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció