Color modulation 1/48-ban

KV-1 Ehkranami

1:48, HobbyBoss No.84811
Pintér György - Múzeumi krimik Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbálom az 1/48-as méretarányt. Ezt a makettet Ried-ben az Euromodellen láttam meg, és azonnal meg is vettem. Valamivel olcsóbb volt a Tamiyánál, de ami a lényeg, hogy a csavarozott páncélos verzió nem volt Tamiyában, így mindenképpen a HobbyBoss termékét vettem volna meg.

Maga a makett nem rossz, kicsit italeris érzés tört rám építés közben, de nagy problémák nem jelentkeztek. Felhasználtam a Hauler maratott rácsait, amik pontosak, és szépek, és ennek megfelelően méregdrágák. Amit megspóroltam a maketten, azt kifizettem a rácsokért.

A festés során két dolgot szerettem volna kipróbálni. Az egyik a color modulation, a másik a pigmentes porozás nagy felületen. Nos, elsőként a color modulationt alkalmaztam. Ez magyarra fordítva nagyjából színmodulációt jelent. Igazából két részre bontható: egyik dolog, hogy a figurások által alkalmazott és jól ismert felülről jövő fény hatását bemutassuk, a másik, hogy az egyszínű festésből adódó monotonitást különböző árnyalatok használatával megtörjük. Az árnyékhatások megjelenítése végett a megfelelő helyeken feketével alapoztam, majd egy nekem tetsző zölddel lefújtam a makettet. A világosabb részeket egy világosabb zölddel fújtam meg. Így létrehoztam egy finom, folyamatos átmenetet a nagyon sötét, és a nagyon világos színek között. Ez különösen a torony oldalán feltűnő.

Ebben az állapotban még nagyon erős a kontraszt, de ez később nem lesz ennyire harsány. Következett egy barnás, és egy narancs filter, a szokásos esőnyomok, és befolyatás. Mindezt művészolajjal. A kopásokat itt is Vallejo akrilokkal festettem, a kétszínű technikát alkalmazva, majd ismét művészolajjal készítettem el a rozsdás megfolyásokat.
A por pigmenttel készült. Ezt szárazon vittem fel a felületre, majd white spirittel dolgoztam el.
A lánctalp koszolását is pigmentekkel végeztem.

Összességében az építés könnyű, gyors és problémamentes volt. Sokat tanultam a festés és a pigmentezés során. Egy igazi tesztmakett volt ez a KV-1.
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
KV-1E
2008.04.27.
Tábor Áron (Archy), Budapest
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Macal
2008.05.06. 16:51:17
Szia Áron!
Nagyon szép lett és ami megfogott, az a koszolás. Ehhez is lenne egy kérdésem: Pigment port használtál, az ok...de mi az a "white spirit"Válaszod előre is köszönöm!
Zsigrai Zoli (Macal)
cilus
2009.12.17. 21:48:11
Szerintem elég jól összehoztad a color modulationt és a koszolást,és a kopások is jók lettek.Csak gratulálni tudok!És Macal a white spirit egy higító:)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció