Első lépéseim

4x4 1/4 ton utility truck

1:35, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik Üdv,

Az oldalon látván mások építését rá lelkesedtem én is, hogy megosszam veletek az első kísérletem. De előtte engedjetek meg egy kis bevezetőt.

Én eddig túlnyomórészben 28 mm-es heroic scale fantasy és sci-fi figurák festésével múlattam az időmet. és azokat is leginkább wargame-hez festettem. Ez adja azt hogy a gyorsaság fontosabb a festésnél mint a minőség.
Egy munkahely váltás révén bekerültem a makettező társadalomba és munkahelyi ártalomként rálelkesedtem a makettezésre is.
Itt is eleinte wargamehez készültek az 1/72-es harcjárművek. Csúnyák is voltak a gyors festés miatt, így ezekről képet nem is mutatnék illetve nem is beszélnék róluk. Aztán ahogy egyre többet olvastam utána a témának és egyre több kiállításon jártam a munkám folytán rálelkesedtem a nagyobb dolgokra.
Így jutottam el odáig, hogy belevágok egy 1/35-ös makettbe próbaképpen, hogy tanuljam az olajfestékek és pigmentek használatát illetve a szórópisztolyozás művészetét.
Nekem nagyon nincs kedvenc korszakom, illetve nemzetem vagy gyártóm ami alapján választok. Ami a doboz alapján megteszik azt megveszem. Mivel nem igazán tervezem hogy versenyre valaha is neveznék, és abszolút csak saját szórakoztatásomra építek, én megelégszem azzal amit a dobozban találok, és nem erőltetem a feljavítósdit-átépítősdit(még aztán ki tudja), és még a korhű színeket sem erőltetem.

De akkor rá is térek a készletre. Egyik Rebeka találkozó alkalmával akadtam rá erre a készletre, amibe első látásra beleszerettem és úgy döntöttem ő lesz az első amin majd kipróbálom magam.
Kibontás után nekem nagyon szimpatikus készletnek tűnt, viszonylag kevés apró alkatrésszel. Könnyű építésnek tűnt.
Magával a sorjázással sok gondom nem volt, viszont volt ahol csak hosszas reszelgetés után tudtam illeszteni az alkatrészeket és még így sem sikerült mindig. Ez amúgy a jobb első futóműnél látszik is ahol az alváz elvált a ragasztás után, pedig kb egy napig hagytam összefogva száradni. Aztán persze az is lehet hogy a hígító amit használtam a festésnél ette meg a ragasztót, ezt igazából a sarazásnál vettem már későn észre.
A festést nagyobb darabokban végeztem azaz csak a kerekeket, a motort, a géppuskát (ami később nem került rá a makettre) és az üléseket festettem külön. Miután minden kapott egy szép réteg olíva zöld alapot neki álltam mindent befolyatni umbra és fekete színű olajfestékből kevert wash-al. Itt a feketével volt némi gondom, mert az a hígítás után szétesett pigmentekre és csúnya porszererű hatást hagyott maga után. Ezután jött a homokszínű átködölés, ahova a sarat és koszt terveztem (ezt eléggé túlzásba vittem és a fényképek sárgássága miatt ez annyira nem is látszik). Ezután botor módon neki is láttam a sarazásnak. A sarat híg faragasztóval és matt lakkal összekevert homok és csoki barna színű pigmentből kevertem.
Utólag jöttem rá hogy még a sarazás előtt kellett volna lefestenem mindent szépen ahogy kell, aztán minden kis cuccot felragasztani, és egyben sarazni mindent az összhatás végett. De sajnos ilyen téren felcseréltem a sorrendet, így ezért maradtak le róla a kiegészítők(pótkerék,benzineskanna és a géppuska), mert azokat utólag már nem volt kedvem feltenni. Nem bíztam benne hogy az összképbe illően tudnám koszolni őket is.

Lényegében nagyon élveztem az egészet, és egészen új dolgokat próbáltam ki, még ha nem is lett 100%-os sikerélmény, én elégedett vagyok magammal, és sokat tanultam a folyamatból amit majd a soron következő építésnél hasznosítok is. Egyszóval első gyakorló darabnak tökéletes volt.
Remélhetőleg következőre egy szebb, és jobb minőségű makettel jelentkezem.
1
1
2
2
3
3
4
4
5
5
2011.04.12.
EdE the Brain
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Balintka
2011.05.02. 06:32:29
Szerintem jól sikerült, nekem tetszik. Hasonló projektbe kezdek hamarosan én is, egy 35-ös Revell M3A1 Scout Car-ral.
cooper
2011.05.02. 09:18:43
jó uton haladsz ,nem rossz a gép talán a sarat némileg csökkenthetnéd majd a jövöben
atu71
2011.05.02. 17:40:37
Csatlakozom az elottem szolohoz,szep lett csak kicsit kevesebb sarat tegyel,vegy pedig jobban oszd el a jarmuvon.
Gratulalok.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció