IJN Kongo

Csatacirkáló

1:700, Kajika No.KM70001 (2016)
Véleményem szerint minden makettező életében vannak pillanatok mikor egy belső hang azt mondja: „Igen. Ez a makett nekem kell!”. Lehet, hogy páran most elmosolyodnak, lehet, hogy mások egyetértően bólogatnak, én mindenesetre ezt a fajta belső hangot hallottam mikor az első képeket megláttam erről a makettről.
A Kajika teljesen új cég a piacon. 2016-ban alapították és a Kongo az első makettjük. Annyira az év végén jelent meg, hogy akár idei makettként is beszélhetünk róla, lévén január-februárban került ki a kereskedőkhöz.
A céget a Flyhawk leányvállalataként tartják számon. De olvastam olyasmit is, hogy valójában két külön cégről van szó, és közös anyavállalatuk van, egy Chongqing Jiahe Art & Craft nevű cég. Akármi is az igazság, a makett doboza, alkatrészei és az összeállítási rajz erősen magán viselik a Flyhawk makettek tulajdonságait. Lássuk tehát a részleteket!
A dobozt kibontva átlátszó műanyagzacskókba csomagolt alkatrészek halmazát pillanthatjuk meg. Itt még nincs semmi extra. A látvány olyan, mintha egy tizenöt-húsz éves Tamiya makettet nézne az ember. Persze egy apró változás itt is van a korábbi hajómakettekhez képest. A dobozban van még egy kisebb kartondoboz is. Hogy mi van benne, arról pár sorral lejjebb írok majd. A másik dolog, ami szembeötlik, hogy egyes alkatrészek nincsenek öntőkereten.
Az alkatrészeket és kereteket AX-től MX-ig jelölik és a makett 273 darabból áll.
Az AX és BX, a főfedélzet két eleme. Figyeljük meg a fedélzet osztásainak, a vízzáró ajtóknak és a különféle nyílások tetejének finom kidolgozását. Egyedüli „hibának” a fedélzettel egybeöntött kábeldobokat említhetném meg, amelyek cserére szorulnak majd. Ezek a fő lövegek barbettái körül, illetve a horgonyláncok mögött találhatóak.
A CX és DX elemek a hajótörzs és a vízvonal. Úgy vélem a vízvonalra nem kell túl sok szót pazarolni, mivel a törzs sokkal szebb. Figyeljük meg a részleteket. A hajóorrnál a fedélzetre vezető létrák szabályos fokait, a hátsó részen pedig az ajtók kidolgozottságát. Nagyon szépen imitálják a törzs acéllemezeinek illesztéseit is. Az ablakok felett pedig „gyárilag” ott vannak a vízelvezetők is. Bár a fényképeken nem látszik teljesen jól, de én úgy vélem, hogy az ablakok mélysége elég jó. Így nem kell őket kifúrni.
Az EX elemen a páncélozott parancsnoki állás és a mögötte lévő megfigyelőtorony fő darabja található, részletgazdagon.
Az FX elemen a fő tüzérség lövegtornyai találhatók. Itt a szegecselést említeném meg, mint igen szép részletet.
A GX elemen a lövegtornyok alapjai, valamint a fő és másodlagos tüzérség lövegcsövei vannak. Noha lehet kapni esztergált csöveket is ehhez a hajóhoz, de a fő tüzérség csöveinek cseréjén érdemes elgondolkodni. Azok ugyanis „gyárilag” ki vannak fúrva.
A HX és IX elemekből a felépítmény középső és hátsó részét lehet összeállítani. Az IX elem esetében érdemes figyelni az összeállításra. Az elem alá beragasztandó tartóelemek, melyek a JX kereten találhatók, ragasztási sorrendje eltér az összeállítási rajzon találhatótól. A cég egy külön lapon fel is hívja a figyelmet erre és megadja a helyes sorrendet.
A JX kereten a fentebb említett tartóelemek, a reflektorok talapzata, a torpedóvédő hálók rúdjai, valamint a hátsó kémény alapja található. Itt nincsenek különösebb részletek.
Annál több van a KX kereten. Figyeljük meg például a kémény szikrafogó rácsainak, a horgonyoknak, vagy a reflektoroknak a kidolgozását. Egyedül itt találtam minimális sorját a négy kéményen.
A „hanyattesés” az LX keretnél jött. Ilyen szépen kidolgozott mentőcsónakokat én eddig csak műgyantából és maratásból összeállítva láttam. Nem tudom például kinek tűnik fel az egyik képen a gőzbárka kéménye, melyet külön alkatrészként adtak meg. Eddig ezt általában egybe szokták önteni a bárka felépítményével.
A cikk elején említettem, hogy a makett dobozában volt még egy kis kartondoboz. Hogy mi van benne? Az MX keret, amely az árbócok darabjait tartalmazza. Mindamellett, hogy az alkatrészek kidolgozottsága nagyon szép, a törés ellen külön tüskéket öntöttek a keretre.
Matricaként két darab japán zászlót kapunk.
Az összeállítási rajz egy fényes lapra nyomtatott kétoldalas képregény.
A lépések jól láthatóak és érthetőek, leszámítva azt a hibát, melyről fentebb írtam. A színeket elnézve a festés sem túl nagy probléma. Két fő szín van.
Egy a fedélzetre, egy pedig a törzsre meg a felépítményre.
Ha a képek láttán valaki azt gondolja, hogy a dolgokat nem lehet fokozni, akkor téved. A Kajika hét darab kiegészítőt adott ki a maketthez. Ebből, szerény véleményem szerint, kettőt mindenképp érdemes megvenni. Az első a fotómaratás, mely a csónakdarukat, korlátokat és egyéb apróbb kiegészítőket tartalmazza. A másik beszerezni való pedig a másodlagos tüzérség esztergált lövegcsövei lennének. A többi igazából opcionális. Bár, ha nem veszünk fafedélzetet a maketthez, akkor érdemes megvenni a méretre vágott maszkolót is, mert a fedélzeten elég sok a szerelvény.
De, ahogy az utolsó képen látszik, nekem szerencsém volt. Mikor kinyitottam a dobozt és kivettem az alkatrészeket, egy szép fafedélzetet találtam alul, mely, micsoda véletlen, pont illik a hajóhoz.
Nagyon jólesett a figyelmesség, úgyhogy a maratást is ettől a cégtől veszem majd meg.
Office_Lens_20170503-171202.jpeg
Office_Lens_20170503…
1
1
AX-BX
AX-BX
AX-BXa
AX-BXa
AX-BXb
AX-BXb
AX-BXc
AX-BXc
AX-BXd
AX-BXd
AX-BXe
AX-BXe
CX-DX
CX-DX
CX-DXa
CX-DXa
CX-DXb
CX-DXb
CX-DXc
CX-DXc
EX
EX
FX
FX
FXa
FXa
GX
GX
GXa
GXa
HX-IX
HX-IX
HX-IXa
HX-IXa
JX
JX
KX
KX
KXa
KXa
KXb
KXb
KXc
KXc
KXd
KXd
LX
LX
LXa
LXa
LXb
LXb
MX
MX
MXa
MXa
2
2
3
3
4
4
2017.05.07.
Utolsó módosítás: 2017.05.08.
Sebestyén Gábor (Sebi)
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció