Ikarus 250 első széria

Ikarus 250

1:42, saját (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik Talán az egyik legnehezebben megépített buszom! Szinte minden alkatrész minimum kétszer készült el, a tető az négyszer. Minden volt, a nyomtató-tinta gondoktól elkezdve a ledek kiégésen át minden.

Szokás szerint a részletek a legfontosabbak, így belül 2 cm eltérés miatt (az egyik képen látható, hogy a klímánál nem teljesen oda jött ki a rács és így a légbefúvó, csomagtartó is kicsit el volt csúszva) szétszedtem a majdnem kész buszt és újat csináltam. Az ülésekre hátul is rákerült a huzat és a karfák is. A műszerfal, váltó, kipuffogó, fékkapcsoló is kidolgozásra került. Az ablaktörlők is három részből vannak összerakva, kiégett ledek száraiból, azokat festettem le. Ez azért volt fontos, mert így megvan a hézag a karok között.

A hátsó lámpák is ki vannak dolgozva (azt hiszem, ez látható világításnál), csakúgy mint az elsők. A rácsot letakaró ponyva mögött pedig ugyanúgy ott a krómcsík, mint a Volánbusznál. Ültem a buszban és gondolkoztam, hogy mivel tudnám még érdekesebbé tenni, ezért a műszerfal mellett helyet kapott a busznak a pici makettje is, mivel a nagyba is belekerült ez. Tehát nagyban a makett és makettben a pici makett...

Az alaprajzot Tibold Tamás készítette.
A busz

A kész busz világítással
A busz
belül

Készen a végleges tető és beltér
belül
Belül

Belülről a tető itt látszik a kb 2 cm eltérés
Belül
műszerfal

Műszerfal félig készen a makettel
műszerfal
eleje

Alakulóban
eleje
műszerfal 

Itt már alakulóban van,rákerült a jobb oldali panel is,a kisbusz egy kicsit elveszik,mert sok volt a fény
műszerfal
A busz

A kész busz világítás nélkül
A busz
A busz

A kész busz világítás nélkül
A busz
A busz

A kész busz világítás nélkül
A busz
A busz

A kész busz világítás nélkül
A busz
A busz

A kész busz világítással
A busz
A busz

A kész busz világítással
A busz
A busz

A kész busz hátsó világítással(féklámpák,tolatólámpák),ennyire azért nem erős csak így sikerült
A busz
A busz

A kész busz világítással
A busz
A busz belseje

A busz belseje
A busz belseje
Hátsó világítás

Egy picit a tolató erősebb ezért eltompítja a féklámpát
Hátsó világítás
Az ablaktörlők

A 3 részből álló ablaktörlők
Az ablaktörlők
A sofőri rész készen

Nem látszik de a váltón még a kipuffogófék kapcsolója is rajta van
A sofőri rész ké…
Belső tér

A belső tér hátulról nézve,szerelőajtók illetve korlát az ajtónál
Belső tér
Visszapillantó

Visszapillantótükör,természetesen került bele tükör hatású fólia
Visszapillant
Ketten

A kis TT természetesen saját átalakítás
Ketten
2008.12.31.
Utolsó módosítás: 2011.12.25.
Petya
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Petya
2009.01.02. 20:52:30
Hali! Köszönöm,örülök,hogyha tetszik! Minden nap töltök fel valamit,van még pár Ikarus,sajnos a legújabbat(ami egy 280-as)még nem mutatja,de ha érdekelnek később nézz majd vissza!
nikkopali
2009.01.17. 20:24:25
Szia szép ügyes munka.
Rag
2009.01.20. 16:40:12
Nem vagyok a téma megszállottja de szép nagyon. Marhára tetszik az a kis buszmakett az ablakban :))))))
Gotha
2009.10.30. 11:47:04
szia! engem is elkapott a hév, lenne rá mód, hogy esetleg ezt az 1:42est átküldd emailben? kipróbálnám sztirolból. köszönöm! Attila p.csaba.
Petya
2009.10.30. 12:14:45
Hali! Add meg a mail címed vagy írj egyet az enyémre és segítek!
Gotha
2009.10.30. 19:24:20
Köszi, közben véletlen ráleltem Tamás oldalára, asszem ettől többet nem is kívánhatok. Szóval kösz a segítséget, megoldódott véletlenül! G.
Petya
2009.10.30. 19:33:06
Ezt akartam Én is mondani, a szerzői jog miatt nem küldhettem volna el, de ha rákattintottál volna a nickemre, ott is megtaláltad volna.
Kíváncsian várom a makettet, majd küldj képeket!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció