Kirándulás (+18)
1:87
Kicsit félve teszem közé ezt a cikkemet, mert olyan jelenetet tartalmaz, amit 18 éven aluli gyerekeknek nem biztos, hogy ajánlott megnézni. Bár személyes véleményem szerint már azok, akik interneten nézelődnek már biztos láttak ilyet.
Na de azon ne múljon!
A következő cikk és munkám erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlom!

Túl nagy leírást nem tudok írni, mert az egész vignetta munka ideje kb. 2-3 óra munkámba került.
A vignetta alapját a tőlem már megszokott mackó sajtos doboz és gipsz kombinációja adja. (a későbbiekben ezt még lefestem) Erre jött rá egy tapétaragasztó, homok keverék. Míg nem száradt meg ez a massza addig szórtam rá a műfüvet és a kavicsokat, amik a folyó medrét képezik. Sajnos a víznek szánt szilopaszt beszáradt és még nem szereztem be az új tubussal.
Az érdekesség számomra a hegy illetve a szikla kialakítása volt. Nagy segítséget nyújtott a Adóba László: Építsünk Diorámát II. kötete. Nem veszem el más kenyerét, így csak azt mondom el, hogy a nikecel és papírmasé típust használtam. Az alakjáról, csak annyit szeretnék elmondani, hogy ha nem szélesedne ki a tetején, akkor szerintem csúnya lenne.
A fákat, a Trabantot és a figurákat nem kellet elkészítenem, azokat egyben vettem. A fák miatt kicsit szégyellem magam, de olyan kedvező árban voltak, hogy nem mertem kihagyni és kíváncsi voltam a minőségükre is, valamint nem is mertem belevágni az építésükbe sem.

A fent említett tartalom miatt itt nem töltök fel provokatív képeket.
BILD5694
BILD5694
BILD5698
BILD5698
BILD5713
BILD5713
BILD5715
BILD5715
2011.09.19.
iikk
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Luthor
2011.10.07. 08:22:36
Nem baj, láttuk a lényeget már korábban...
Hornet102
2011.10.07. 09:19:19
Ugye nem hiába nincs rendszem a Trabin?
Rommel93
2011.10.07. 18:23:16
Starshiptech, nem magányos az, csak az előtte levő, motorháztetőn...öhm...keresztrejtvényt fejtő néni nem látszik, de láttam a fázisképeket, onnan tudom :D
Hozé
2011.10.07. 21:34:13
Látjátok?! Trabanttal is lehet csajozni... (csak Lamborghinivel könnyebb)
Lapidus
2011.10.08. 23:00:26
A trabantos csajozás azért kicsit erős túlzás... Van egy olyan érzésem, hogy nem itt ismerkedtek meg! : D
Bár ha eléggé fel van tuningolva.... http://karosidesign.com/files/prev/trabant_1_prev.jpg
iikk
2012.01.10. 00:43:02
A jó ötletek egy pillanat alatt jönnek. Ez volt az egyik :D
Amúgy itt a többi kép is megnézhető:
http://ikroly01.blogspot.com/2011/09/kirandulas-18.html
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció