Korean Conflict: M151A2
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik E modern kori, koreai színterű diorámámat 2009 nyarán fejeztem be, építése nagyon sok örömöt hozott, és sok tapasztalatot szereztem a diorámaépítésben.
Főszereplői a Dél-Koreában állomásozó amerikai alakulatok, rendfenntartók, valamikor a koreai háború utáni '80-as, '90-es években. A dioráma alapja egy M151A2 Ford Mutt a Tamiya készletéből, és egy osztag amerikai katona a Dragontól.
A téma igen egyszerű, a jármű és figurakészlet kínálta lehetőség nyomán, egy ellátmányt szállító konvoj kér eligazítást a közelben lévő amerikai katonáktól, hogy merre menjenek.

Makett összeállítása, festése:
A jeep összeállítása egyszerűen és gyorsan ment, és a részletgazdagság érdekében felhasználtam az Eduard ehhez a készlethez kiadott fotómaratását is. Ez igazán sokat dobott a maketten, legszembetűnőbb az első lökhárító, a ködlámpa védője, az oldalsó rögzítők, ablaktörlők, illetve a motorháztetőn lévő rácsos levegőbeszívó rész, valamint a szerszámcsatok, tükrök és egyéb kis kiegészítők. Továbbá vékony rézdrótra cseréltem a motorháztetőn lévő fogantyút vagy ablaktartót, és a lámpát is ezzel egészítettem ki.

A makett összerakásánál egyik probléma volt a hátsó futómű kissé elméretezett felfüggesztése, mivel itt rövidre sikerült a rugó, ami a lengőkart tartja. Ennek eredményeképpen a jármű hátsó része lejjebb ül, mint kéne. Szerencsére ez a kész maketten nem túl feltűnő, csupán a kerékjáratoknál látszik, hogy a kerék majdnem hozzáér a kasztnihoz. Másik probléma a hátsó pótkerék alatti ütköző pozícionálása volt, mivel az Eduard maratása nem fért el. Így hát kényszermegoldásként lereszeltem egy keveset a pótkerékből.

A vontatón lévő szállítmányt mindenképpen le szerettem volna takarni valamilyen ponyvával, vagy hálóval, mivel a biztonságos szállítás érdekében mindig használtak ilyeneket. Ugyanakkor láthatóan akartam hagyni a tartalmát, ezért az utóbbinál maradtam. A hálót géz csíkból vágtam ki, majd lefestettem olívzöld és khaki színekkel, végül pedig egy dróttal kötöttem körbe.
Összességében a jármű kidolgozása megfelelő, illesztési hiba nem volt sehol. Az elnagyoltság csak a sofőr figuránál feltűnő, anatómiájában elég amorf, sisakjának alakja sem megfelelő, de kénytelen voltam felhasználni a jelenet kivitelezéséhez.

A jármű festését az útmutató szerint készítettem Modell Master festékekkel. A vörösessárga alapszínt több festékből kevertem, felfújtam a teljes makettre, majd rá az olívzöld csíkok, szintén festékszóróval. A fekete és por színeket ecsettel festettem, mivel akkori festékszórómmal még képtelen voltam ilyen vékony csíkokat fújni.
Utána következett a mélyedések befolyatása, amit sötétbarna színnel készítettem, majd a szárazecsetelés. A jármű hátsó, géppuska mögötti részét sötétszürke színnel koptattam, mivel a sok használat miatt elkopott a festés.
Koszolásban nagyobb hangsúlyt helyeztem a „pigmentekre”, amit lereszelt pasztellkrétaporral készítettem, több árnyalatban. Legtöbbet a citrom- és narancssárgát használtam, ezeket zöld krétával sötétítettem. A port szárazon és hígítóval keverve vittem fel a felületre, majd ahol túl sok lett,onnan ecsettel távolítottam el. A színek összhatásánál arra próbáltam törekedni, hogy egy némileg poros, kopott járművet kapjak, és illeszkedjen a koreai környezetbe. Véleményem szerint a pigmentek/ krétapor használatában az a legnagyobb előny, hogy utólag javítható, alakítható a felület.

Figurák összeállítása, festése:
Illeszkedési probléma itt sem volt, a Dragon figuráit mindig élvezet összeállítani.
Felszerelésük ugyan a vietnámi háború idejéről származik, de úgy gondolom, hogy kinézetében nem sokban különbözik a későbbi, modern fegyverektől. Sőt, az M4 és M16-os gépfegyvert még ma is használják. Egyedül a rádiós figura felszerelésén, rádióján látszik, hogy vietnámi időkből származik, de a részletesség miatt mindenképpen bele akartam tenni a diorámába. A kábeleket rézdrótból készítettem, a telefonzsinórt is, amit először szorosan feltekertem egy fogpiszkálóra, majd a figurára hajlítottam és rögzítettem pillanatragasztóval.
A figurákat először a jármű színéhez hasonló árnyalattal alapoztam le, utána pedig ecsettel festettem fel a bonyolult terepmintát. Először a zöldet, majd a feketét és koszos fehéret. A bőrfelületek festésénél gondot jelentett a megfelelő tónus eltalálása, ami elsőre nem is sikerült, túl sötét lett, ezért később egy világosabb árnyalattal is átkentem, hogy ne látszódjon az összes katona négernek.

Dioráma összeállítása:
A dioráma megkomponálásában nagy szerepe volt a figurák beállításának, a térképet tartó parancsnokot és a távolba mutató figurát mindenképpen egymás mellé akartam helyezni, valahol a jármű mellé. Az volt az elképzelésem, hogy a parancsnok a jármű anyósülésén utazik, mikor meglátja a másik osztagot, megáll a jármű és kiszáll, hogy beszéljen a katonával. Már csak azt kellett kitalálni, hogy hova kerüljön a rádiós, végül arra jutottam, hogy egy semleges pozícióba helyezem, amint épp a csoportosulás felé halad a rádióval.

A helyszínt minél részletgazdagabbra szerettem volna elkészíteni, olyanra, amilyen egy háborús övezet lehet a valóságban. Ezért a hátteret egy kerítés formájában képzeltem el, villanyoszloppal, amiről lelógnak az elszakított vezetékek, valamint hordókkal, amiben megállt az esővíz. Ehhez mérten a terepet is félig száraz, félig nedves állapotban próbáltam elkészíteni. A dioráma előterébe is helyeztem egy bokrot, és szögesdrótot készítettem vékony huzalból. A bokrok vasútmodellező algából, és házi mohából, valamint egy kiszárított, felfordított gyökérből készültek, amit barnára festettem. Az utat és a teljes terepet gipszből készítettem, ebbe nyomtam bele a tereptárgyakat. Befejezésként a teljes diorámát matt lakkal fújtam át, a hordóba pedig fényes lakkot csepegtettem.
Végül a keretet egy képkeretezőnél készíttettem, és egy házilag készített sablonnal fújtam fel a dioráma címét egy sztirol lapra.

Remélem, tetszik a művem, és ti is merítetek belőle némi tapasztalatot, ötletet.
Szívesen veszek minden tanácsot, észrevételt, ezért kérem,értékeljetek!

Felhasznált készletek:
Tamiya: M151A2 Ford Mutt w/ M416 Cargo trailer No.35130
Dragon: U.S. 1st CAVALRY No.3312
Eduard: M151A2 No.35413
KOREAN CONFLICT
KOREAN CONFLICT
A jelenet
A jelenet
utánfutó, katonák
utánfutó, katonák
Jármű hátulról, figurák
Jármű hátulról,…
A parancsnok
A parancsnok
Közlegény
Közlegény
Kerítés, hordók, és a szereplők
Kerítés, hordók…
A rádiós hátulról
A rádiós hátulró…
Rádiós elölről
Rádiós elölről
Régi a térkép...
Régi a térkép
A dioráma hátulról
A dioráma hátulró…
Jármű a bokrok mögött
Jármű a bokrok mö…
A dzsipó eleje
A dzsipó eleje
Oldalról
Oldalról
Ronda színű bokrok
Ronda színű bokrok
Szögesdrót az út mellett
Szögesdrót az út…
Névtábla
Névtábla
A helikopterről nézve...
A helikopterről né…
2009.12.04.
Utolsó módosítás: 2009.12.11.
Tiv
Makettinfo Online Klub
Köszönet bátyámnak, Borbola Balázsnak a Tamiya készletért.
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Icebreaker
2009.12.11. 06:40:27
Üdv!
Gratulálok a diorámádhoz, szép munka, bár nekem kissé steril. Lehetne egy kis kosz, por és dzsuva rajta. Ami külön tetszik az egyenruhák részletes festése!
Most jön a "hideg zuhany"! Szerintem a kompozició címét sűrgősen változtasd meg! Mert az M16-ost Vietnámban kezdték használni, a Mutt-tal együtt és nekem úgy rémlik, hogy az egyenruha is inkább '67 körüli, jóva Korea után! Tehát a legegyszerübb javítás amit elvégezhetsz, hogy átírod Vietnam Conflict-ra.(vagy inkább Conflict Vietnam-ra).
Amúgy rendben van a mű! Nekem nagyon tetszik és végre nem az unásig nyüstölt második VH a téma!:-)
További jó makettezést!

Icebreaker
pcurtis
2009.12.11. 09:00:55
Szia!
Nekem is nagyon tetszik a dioráma, gratulálok. Egyetértek Icebreaker-rel: Koreában úgy tudom nem nagyon használtak
terepszínű egyenruhát,és a II. világháborús fegyvertípusokat használták zömmel. Az M16-os és M60-as először Vietnámban használták ( kezdetben rengeteg probléma volt a fegyverrel ). Én még esetleg - ha jól emlékszem - a 80-as évekbeli
Grenadai-konfliktusban tudnám elképzelni a jelenetet. Az egyenruha mintázata és a felszerelés a Mutt-tal szerintem
oda lenne autentikus....Amúgy a terepminta festése nekem nagyon tetszik. Én is javaslom a cím átírását.
További jó makettezést!

Kovács Péter
magyarzoli1@vipmail.hu
2009.12.11. 09:08:57
Szia! Nagyon teccik a diód" Semmit nem változtatnék rajta csak a címet.Szuper a terepruha festése
A beállítás is valóságos, mert a rádiós mindig le van maradva. a jármüvek is jók lettek. Csak így tovább Üdv Tigris6
ATTIS
2009.12.11. 09:38:31
Igen a cím,!!! Már csak azért is mert U.S. 1st CAVALRY No.3312 –t vietnámi készletnek árulják, viszont a festésük tényleg király. Viszont hogy volt-e Vietnámba M151A2 Ford Mutt ezzel a festéssel…..
CrazyCharlie
2009.12.11. 11:22:22
Szerintem Tivadar nem az 1950-53-között dúló háborúba pozícionálta a diót, hanem kb. a '80-as évekbe. Hiszen még mindig csak tűzszüneti megállapodás van érvényben a két Korea között.

Nekem nagyon tetszik, jó a kompozíció! Szép munka!
Tiv
2009.12.11. 15:15:51
Sziasztok!
A jelenet nem a koreai háborút ábrázolja, hanem, ahogy CrazyCharlie is írja, a '80-as '90-es évek viszonyait. A cikk elején is ezt próbáltam leírni, de lehet hogy kissé félre érthető, majd javítom. Ez magyarázza, a modern fegyverek és jármű használatát, ezért is utaltam rá, hogy a vietnámi háború felszerelése már elavult lehet. Egyébként a jármű matricázását és festését a leírás szerint készítettem, és a katonák ruháját is a szerint festettem.
A diorámának csupán azért adtam ezt a nevet, mert utalni szerettem volna helyszínre, és a történetre, ami nem csupán a koreai háborúra vonatkozik.
A dicséretet köszönöm!
Tivadar
ATTIS
2009.12.11. 19:39:32
Volt is 1 ilyen érzésem csak a címről mindenkinek a háború ugrik be
Szőkekapitány
2009.12.12. 14:04:44
Második sor:
"Főszereplői a Dél-Koreában állomásozó amerikai alakulatok, rendfenntartók, valamikor a koreai háború utáni '80-as, '90-es években."

Nekem egyből lejött, hogy miről van szó. Jó kis dioráma lett.
Tiv
2009.12.12. 14:49:59
Köszi!
Ebbe már tegnap javítottam bele, hogy egyértelmű legyen.
Tivadar
Guliver
2009.12.12. 20:33:04
Szia! Én inkább a II. VH.-t kedvelem, de
EZ NAGYON JÓ!!!!!!!!!!!!!!
Viszont egy hangyányival több kosz talán tényleg nem ártana...
Guliver
tyimosenko
2009.12.12. 22:16:28
Hello
Szep a diorama.
Csak 1 kulonlegesseget emelnek ki, amit en eddig nem lattam dioraman. Az aszfalt berepedezese rendkivul jol nez ki!
udv
Tiv
2009.12.17. 19:13:04
Köszönöm mindenkinek!
A járműre nem akartam több koszt, port felvinni mivel hogy aszfaltozott úton közlekedik éppen. A terepet több fázisban alakítottam ki gipszből, először az utat, utána a környezetét, így mikor az út elkészűlt, simára csiszoltam, majd belekarcoltam a repedéseket. Késöbb sötét festéket folyattam a repedésekbe, és a mélyedésekbe.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció