LAV-25 Piranha

LAV-25 Piranha

1:35, Trumpeter (2007)
Pintér György - Múzeumi krimik Az LAV-25 Piranha-t már régóta szerettem volna megépíteni, csak az Italeri-től kapható makettet nem tartottam valami jónak, így igen megörültem, mikor a Trumpeter kiadta.

A makettet sikerült is megszereznem, és mikor a dobozt kinyitottam, kicsit felemás érzésem volt. A kialakítás ugyan jó, de az eredeti fényképeket tanulmányozva sok dolgot kell cserélni vagy pótolni a jobb élethűség elérése érdekében.

A testről és a toronyról is hiányoznak a hegesztési varratok, amit pótoltam, mielőtt bármit is felragasztottam volna. Az alváz összeállításánál úgy döntöttem, hogy kitérítem az első kerekeket, mintha fordulna a jármű, ehhez szétvágtam az összegyártott fordító mechanizmusokat, és a megfelelő állásban újra összeragasztottam őket. Sajnos az alvázról nem tudtam képeket szerezni, így az esetleges hiányosságokat nem tudtam pótolni. (Az első kerekek rugóit sok töprengés után úgy döntöttem, hogy nem bántom, amit így utólag bánok, mert később rájöttem, hogy ki tudtam volna cserélni őket.) A test felső részére túl sok mindent nem tettem fel az eredeti készletből, inkább pótoltam és cseréltem az Eduard fotomaratásával. Az első fényszórókat kimartam és átlátszóra cseréltem, majd pótoltam a vezetékezésüket. A toronynál toronykosár deformálódott volt, bár ezt javítani tudtam és fotomaratással próbáltam élethűvé tenni, egy később előkerült képen vettem észre, hogy ennek a felfüggesztése sem olyan, mint az igazié, de ekkor már nem akartam bántani. A gépágyúcsövet esztergáltra cseréltem és a füstgránátvetők közül is egy-kettőt kifúrtam.

A jármű festéséhez az interneten talált egyetlen kép szolgált (sajnos több képet nem találtam ilyen festésű Piranha-ról). A kerekekről még megemlíteném, hogy az én készletemben az egyik sérült volt (meg volt olvadva, ezért legközelebb rendesebben megnézem, hogy mit veszek meg!), ezt egy másikból sikerült pótolnom, és ugyan műgyantából lehet hozzá kapni tudtommal kétfajtát is, én nem cseréltem le őket, mert nem tartottam annyira rossznak őket (persze költségmegtakarítás miatt is).

A járművön található csomagok és felszerelések különböző műanyag és műgyanta készletekből származnak, (melyek festése szerintem nem sikerült valami túl jól, de majd legközelebb!)
IMGP1073
IMGP1073
IMGP1052
IMGP1052
IMGP1060
IMGP1060
IMGP1063
IMGP1063
IMGP1076
IMGP1076
IMGP1077
IMGP1077
IMGP1078
IMGP1078
LAV-25
LAV-25
2008.07.20.
Völgyi Norbert (sipa-86), Siófok
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
pepe
2008.07.29. 20:21:27
Nagyon CSECSE!!!
Szia! Nekem nagyon tetszik, főleg a visszafogott koptatatás. Így a képek alapján szerintem nem rontottad el a csomagokat.
georch
2008.07.30. 15:41:42
Nagyon szép makett! Gratulálok hozzá!
balaton
2008.07.30. 23:46:20
Nagyon korrekt, én is a visszafogott, de mégis látható koptatást, festést emelném ki. A málháknak az a bajuk, hogy fényesek.
sipa-86
2008.08.02. 15:13:46
Köszönöm a dícséreteket! Jó munkát mindenkinek!
Jimbobá
2008.11.16. 19:30:23
Szia!
Én is egy ilyet építek egy cikkel feljebb. Megmondanád, hogy honnan és mennyiért van a réz cső?
Köszi
sipa-86
2008.11.18. 08:53:46
Szia!
A cserebere fórumon üzleteltem, de igazából ez az M2-hö volt(volt hozzá egy gyanta lövegpajzs,persze azt nem kell felhazsnálni) de a gépágyúcső megegyezik így az felhazsnálható. 2000-2500 Ft volt már nem emlékszem.
Mateapot
2009.06.17. 18:41:13
Szeva Norbi! a videóban, 2:05 percnél vannak olyan festésű gépek mint a tiéd!

http://www.youtube.com/watch?v=H5HTsKiDPBs&feature=PlayList&p=D54450108CD6343A&index=0

na hajj:)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció