Land-Wasser-Schlepper

Land-Wasser-Schlepper

1:35, Hobby Boss No.82430
Pintér György - Múzeumi krimik Az októberi ModellBaun Bécsben láttam meg először ezt a makettet. Nem titkolom, hogy vásárlási szándékkal mentem a kiállításra. A bejárattal szemben az első kiállítónál láttam meg. Mivel a számomra érdekesebb harcijárműveket építem, ezért szerelem volt az első látásra. Megvettem. A gyártóval még nem találkoztam, ezért félve nyitottam ki a dobozt.

Pozitív volt első látásra, de az építés során is csak a pozitívakat tudnám sorolni. Minden tökéletesen illezkedett. Az építési útmutató is átlátható. Mondhatom, hogy Tamiya minőségű a kit. Matrica nincs sok hozzá, de ami van, az tökéletes. Van úgy, hogy álmodom a maketteimmel, de ennél a kitnél ez többször is előfordult. Egy álomkit.

A festésnél is egy számomra új gyártó termékét használtam. Eddig Model Mastert és Gunze festékeket használtam. Most úgy döntöttem, hogy a Vallejó akrilját próbálom ki. Budapesten a Vígszinház mellett van egy kis bolt, ahol rengetg festéket kapni. Az alapszín Dark Yellow 71025 volt, amit szórópisztolyal vittem föl. Gyönyörűen terült és kétszeri fújásra jól is fedett.

Öregbítésre a Mahagóni 7136 színt választottam, ami a rozsda színét szerintem egészen jól utánozta. Ezt pisztollyal a panelvonalakra, az éleke fújtam. A rozsdafolyások szerintem nem sikerültek túl jól, hát van még mit gyakorolni. A koszolás pigmentporokkal történt, amit az MR-hobby gyárt. Fekete, sötétbarna és rozsdaszínek váltogatásával.

Ami még érdekes volt,hogy az ablakokhoz, a lámpákhoz adnak olyan számozott matricát, amit festés előtt kell ráragasztani. Nem kell szenvedni a kitakarással. Ilyet még nem láttam. Az alap egy ideiglenes alap volt. Ez a makett egy dioráma egyik szereplője lesz, de ez még a jövőé. A kitet mindenkinek csak ajánlani tudom. Várok tőletek építő kritikákat, megpróbálok belőle tanulni.
alapozás elött
alapozás elött
Lealapozva
Lealapozva
Készen
Készen
elölről
elölről
elölről
elölről
oldalról
oldalról
2008.11.12.
diosgabor73, Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Bubu
2008.11.21. 08:17:32
Ez valóban egy érdekes és ritka járgány,de te nagyon szépen elkészítetted.Ha ezen az alapzaton hagyod akkor is tökéletes.Nagyon tetszett,gratulálok!
KossuthLajos
2008.11.21. 14:35:35
Nekem is nagyon tetszik, főleg azért, mert igen érdekes a járgány, nem a megszokott "Nagyvad"-ak egyike. Szépen elkészítetted. Érdekelt volna (érdekelne) egy kis történet a típusról.
KossuthLajos
2008.11.21. 14:38:25
Találtam. ha nem gond, beteszem ide a típus leírást.

"1936-ban a német vezérkar megbízást adott a Rheinmetall Borsig vállalatnak, hogy fejlesszen ki egy partraszállási műveletekre használható lánctalpas vontatót. A járműnek 18 000 kg terhet kellett elbírnia. A vízen a vontatónak alkalmasnak kellett lennie rakományszállító csónak vontatására, gyakorlatilag révkalauzhajóként kellett funkcionálnia, míg partraszállva akár iszapos parton is biztonságos helyre kellett tudnia szállítani a rakományát.
A Rheinmetall-nak sikerült megbirkóznia a feladattal, ennek lett az eredménye ez a bizarr jármű, a Land-Wasser-Schlepper (LWS). Az LWS gyakorlatilag egy lánctalpas futóművel ellátott vontatóhajó volt. Ránézésre is több köze volt a hajóhoz, mint egy szárazföldi járműhöz. Ezt támasztják alá a hajóablakok és a kéményszerű légbevezető nyílás, amely a motor légellátását volt hivatott biztosítani.
A meghajtást a 265 LE-s Maybach HL 120TRM motor végezte, amellyel úton 40 km/h csúcssebességet volt képes elérni a laprugós felfüggesztéssel működő nyolc pár futógörgős vontató. Vízen való haladáskor működésbe lépett a két propeller, amelyek a jármű hátulján (tatján?) lettek elhelyezve. Ezek segítségével az LWS 12,5 km/h sebességgel tudott úszni a vízen. Az LWS-t három főnyi személyzet irányította, és további 20 szállítandó főnek volt még hely. Hátul egy rámpát lenyitva lehetett ki-be rakodni, akár egy 18t-s Sd.Kfz. 9-est is. Az átkelés alatt a legénységet az LWS kabinjaiban lehetett elszállásolni.
A háború kitöréséig 21 Land-Wasser-Schlepper készült el, ezeket a partraszálló utász zászlóaljakhoz (Landungs-Pionierbatallion) osztották be. A fejlesztés kezdetekor nem voltak igazán sürgető tényezők, de mindez megváltozott 1940-re, amikor a "Seelöwe" (Oroszlánfóka) hadművelet, vagyis az Anglia elleni tengeri invázió tervezése megkezdődött. Franciaország elestével a kontinensről kiszorultak a szövetséges erők, mindössze a szűk Csatorna választotta el a két ellenséges haderőt. A brit hadsereg nem volt olyan állapotban, hogy ismét támadólag lépjen fel, a RAF pedig súlyos harcokat vívott a Luftwaffe-val a La Manche fölött, majd hamarosan a saját létéért kellett küzdenie. A Királyi Haditengerészet is a sebeit nyalogatta Günther Prien 1939-es scapa flow-i akciója után.
A körülmények tehát ideálisak voltak a német haderő számára egy invázió megvalósítására. És egy ilyen hadműveletben nélkülözhetetlenek a kétéltű partraszálló járművek. A Land-Wasser-Schlepper megfelelő volt a célra, habár nyugodt vízi akciókra lett kifejlesztve, nem a háborgó, viharos La Manche csatornára. Az LWS programot ekkor felgyorsították, a vontatókat tengeri átkelésre alkalmassá kellett tenni. 1941-re azonban a project-et leállították, mert a partraszállás immár nem volt kivitelezhető, a "Seelöwe" elnapolásra került. A RAF visszaverte a Luftwaffe-t, és a Szovjetunió elleni támadás tervezése kapott kiemelt prioritást.
A project leállításáig hét darab tengeri akciókra alkalmas LWS-et állítottak elő. Ezek közül néhányat bevetettek 1941-ben a keleti fronton. Szerepet játszottak a balti-tengeri Ösel, Dagö, és Muhu szigetek elfoglalásában. A Land-Wasser-Schlepper nagy hátránya volt, hogy páncélzattal nem rendelkezett, ami meglehetősen kellemetlen partraszálló akcióknál. A páncélzat nélküli kétéltű vontató csak úgy szereplehetett eredményesen, ha a partraszállásnál nem kellett jelentős ellenállással számolni. Erre pedig csak a legritkább esetben került sor. A meglehetősen nehézkesen, esetlenül mozgó jármű kiváló célpontot nyújtott az ellenségnek. Éppen ezért újragondolták az LWS szerkezetét, és némi változást eszközöltek ki rajta. A struktúráját érintetlenül hagyták, ellátták könnyű páncélzattal, és a jól bevált Panzer IV-es futóművét és felfüggesztését építették be a Panzerfähre (PzF) névre keresztelt járműbe. Két PzF prototípus készült el, ezeket úgy építették, hogy képesek legyenek közrefogni és vontatni egy harckocsit vagy egyéb rakományt szállító uszályt. A PzF tehát már inkább kompként funkcionált, mint sima vontatóként. A két prototípus után több PzF már nem épült, a projekt-et 1942-ben elvetették.
A háború után a megmaradt Land-Wasser-Schlepper-eket Angliába szállították, ahol technikai vizsgálatoknak vetették őket alá.

Land-Wasser-Schlepper
Általános
Jármű típusa Kétéltű vontató (Schlepper)
Gyártó cég(ek) n.a.
Hadrendbe állítás 1936
Kezelők száma 3 + 20 fő
Méretek
Harci tömeg 13 t
Teljes hossz 8600 mm
Törzshossz 8600 mm
Szélesség 3160 mm
Magasság 3130 mm
Hajtómű
Motor Maybach HL 120 TRM típusú 12 hengeres benzinmotor
Teljesítmény 265 LE
Tüzelőanyag-tartály n.a.
Mozgékonyság
Max. sebesség országúton 40 km/h
Max. sebesség terepen 12,5 km/h
Hatótávolság országúton 240 km
Hatótávolság terepen n.a.
Szállítható/vontatható hasznos teher 18 t/n.a.
Kapaszkodóképesség n.a.
Árokáthidaló képesség n.a.
Lépcsőmászó képesség n.a.
Gázló mélység n.a.
Minimum fordulósugár n.a.
Fegyverzet nincs
Páncélzat nincs

Gyártott mennyiség 1938-ig 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 Összesen
Land-Wasser-Schlepper* n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. - - - 28 (2)

* Panzerfähre változattal együtt.

( ) Panzerfähre változat.

Típusváltozatok:

Panzerfähre (PzF) - páncélozott uszályszállító változat

Forrás: http://panzerkeil.dre.hu/harcjarm/egyebj/lws/lws.htm
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció