MAZ-543 w MAZ-5247G semitrailer with T-90
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik MAZ 543 Scud B & MAZ-537G-intermediate type with MAZ/ChMZAP-5247G semitrailer
1:35, Dragon No.3520 (1991) & Trumpeter No.00211 (2007)

A jármű megépítése már azóta foglalkoztatott, mióta megláttam egy-két képet a neten. Én amúgy is inkább az orosz gépekért vagyok oda, és ez nagyon megfogott.

Az elkészítéshez szükséges két alapmakettnek a dobozai is tekintélyes nagyságúak. A kész makett egy igazi „megadög” lett a végére. A hossza felhajtott rámpával 68 cm.

Először a vontató építésével kezdem,ezután a tankszállító következett. A neten sajnos nem találtam képeket az eredetiről, ezért csak az ötletet adó kész makettre tudtam hagyatkozni. Több dolgot is megváltoztattam a sajátomon, mert úgy gondoltam, hogy nem maradhat le róla (pl. a légrendszer) ezért a légtartállyal együtt a hozzá tartozó csővezetékezést is elkészítettem. Az 537-es több alkatrészét is felhasználtam, illetve összedolgoztam (hajtómű, kardánok, kerekek), mivel a Dragon készlete elég szegényes. Az alváz összeállításával kezdtem az építést. Ezután relációs táblából vágtam csíkokat,és kialakítottam egy motort és egy sebességváltót. A motortér utáni felépítményt sztirollapokból, tejfölöspohárból és húzottszálakból építettem (előrelátóan két darabot, mivel készülök egy platós építésére is). A fülkébe helyeztem a tűzoltókészülékeket. A fülke tetején lévő lámpavédőt kicseréltem drótból készítettre (ennek később hasznát láttam, mert sikerült leejtenem a dobozára a majdnem kész gépet,és így az életszerűen meghajlott), a lökhárítóra drótkötéltartókat raktam fel, a fülkefellépőket kicseréltem meghajlított injekcióstűbe forrasztott sodort kábelre. A tankszállító oldható rögzítéséhez egy vékony drótból készített rögzítő reteszt a nyeregnél, ami olyan, mint az eredetinél. A 2-es és 3-as tengely közé helyezett üzemanyagtartályokat az 537-es üzemanyag tartályaiból használtam fel, és természetesen tartót készítettem hozzájuk.

A tankszállító építését az útmutató szerint végeztem, itt is elkészítettem a légrendszer csöveit. Az első összekötő gerendánál kialakítottam egy tároló rekeszt is. A felhajtható rámpát egy „csavaros” rögzítővel rögzítettem, ilyet használtam a T-90-es rögzítésére is (ezeket 18G-s injekciós tű és drótból forrasztással készültek).

Mind a két darab alapszínének festéséhez az ModelMaster 1711 Olive Drab színt használtam, mivel ez az én makettem, ezért saját rendszámot készítettem neki, majd MIG-pigmenttel vittem fel a rozsdásodást, a port egy már meglévő kotyvalékból fújtam. Ezután lakkoztam. Itt megjegyzem, hogy hihetetlen mennyiségű higított lakkot használtam el egy-egy alkalommal, a gépesre és a tankszállítóra is (4-5ml).

A talapzathoz laminált padlóból vágtam egy szép darabot, majd megrajzoltam és fűrészlappal belevájtam a dilatációs hézagokat, az úthibákat gömbmarófejjel alakítottam ki. A teljes felületen óvatosan lekezeltem a gömbmarófejjel, hogy ne legyen túl sima a felület, ezután képkertet szögeltem körbe. A keretet lazúrral kezeltem és lakkoztam, majd ezután festettem az útfelületét és a koszolás után ezt is lakkoztam (itt még több lakkot használtam kb. 6-8 ml).

A legvégén levettem a polcról a régebben elkészített T-90-est,és felhelyeztem a szállítóra.
MAZ-543 w semitrailer with T-90 01
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 02
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 03
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 04
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 05
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 06
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 07
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 08
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 09
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 11
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 12
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 13
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 14
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 16
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 17
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 15
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 18
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 19
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 21
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 22
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 23
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 25
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 28
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 29
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 31
MAZ-543 w…
MAZ-543 w semitrailer with T-90 33
MAZ-543 w…
20100829088
20100829088
20100829092
20100829092
20101005122
20101005122
20101011149
20101011149
20110103219
20110103219
20110118234
20110118234
20110209255
20110209255
2011.03.20.
Utolsó módosítás: 2011.03.24.
Merkert Ferenc (Meriferi), Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Maz
2011.03.31. 07:20:50
Nem találtál képet?
Rákerestem a MAZ-7410-esre google-ben, 15 jó képet dobott ki egyből amiben nem voltak benne a makett képek.
zsufolo
2011.03.31. 11:21:50
Szia!
Szerintem piszkosul jól néz ki, részletgazdag,a koszolás is nagyon tetszik...szóval elismerésem :)
Hubcsi
2011.03.31. 22:07:34
Nagyon jól néz ki!
Gratulálok!
Meriferi
2011.04.01. 13:22:51
Szia MAZ!
Olyan jó képeket találtál, amikből az alváz részleteit is lehet látni? Ha van ilyen képed átküldhetnéd a mailemre. Előre is köszi. Olyan képem nekem is van ahol 6 méterre lévő jármű látszódik.
Maz
2011.04.01. 20:05:13
Kedves Meriferi!
Mail ment, nem walkaround jellegű képekkel azért, de pár általam észrevett dolog látszik rajtuk.
Robert
2011.04.02. 13:53:06
Üdv.!
Csodálatos a munkád, minden elismerésem! A valóságban ez a makett nagyon mutatós lehet , ezt
fényképen nem lehet eléggé érzékelni. A mostani székesfehérvár-i kiállításon közelről
láttam egy kollega hasonló szállító tréler makettjét, az is csodálatosan mutatott.
Mégegyszer gratulálok a szép munkádhoz.
Robert.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció