Offshore Plattform North Cormorant

North Cormorant kőolajfúró sziget

1:200, Revell No.08803 (2004)
Pintér György - Múzeumi krimik A Revell 2004 évi újdonságai között szerepelt egy kuriózum. (Azóta már nem kapható) Ez a North Cormorant nevű északi-tengeri kőolajfúró platform. Már ekkor megtetszett, pedig a forgalomban csak szeptemberben jelent meg. Akkor meg is vettem az impozáns méretű kitet

A Revell mint "igazán részletes modellt" árulja a szigetet. Lássuk, igaz-e ez. A dobozt kinyitva egy több mint 30 oldalas a/4 es összerakási útmutató és rengeteg alkatrész fogad bennünket. Az alkatrészek sárga, piros, fekete és szürke színekben pompáznak, utalván arra, hogy az egyes részeket milyenre kell majd festeni. Az eredetiről beszerzett kép alapján azonban ez nem teljesen autentikus. A daruk szára pl piros-fehér és nem sárga. A daru fülkéje elég randa ezen állapotában, valami miniatűr kezelőszerveket és üvegezést majd össze kell hozni. A kis tengeralattjárók szintén nem túl szépek, szerencsére már ezekről is szereztem fotókat, így feljavíthatóak lesznek. Érdekesség, hogy a felépítmény egyes termeinek a belsejét kidolgozta a Revell (már ha tényleg így néznek ki) és a falakat üregesnek hagyta, hogy be lehessen tekinteni. Ugyanakkor kívülről elé kell rakni egy takaró lapot, ami miatt aztán valószínűleg semmi se látszik majd belőle. Igazából erről a részről még fogalmam sincs. Az egyéb darabok egyébként szépek, bár néhol azért találni sorjákat, egész nagyokat is. Ez azonban az öntőszerszám korából fakad, minthogy ez valójában egy újrakiadás.
A kit nem csak árával, hanem méreteivel is sokkol bennünket. Ára kb 22000, míg a mérete 63*52*27 cm. Bár szerintem ahhoz, hogy igazán szép legyen, tengerre (vízfelületre) kéne tenni.


#########################

A kitet két hónapja kezdtem el összerakni. Méretes lett, ez a szárazpróbáól is kderült. Méretébő eredően elég sok sorja van rajta, ráadásul elég érdekes anyagból is van. A revell saját ragasztója elég jól fogja, de a pillanatragasztók alig... Az egyes modulok összerakása elég hosszadalmas és nehéz feladat, mivel a kereszttartóknak a helye megvan, de önálló tartása semmi. A pillanatragasztó itt jönne jól... így viszont marad a tartogatás.

A kit elég festék gyilkos... két spray van eddig rajta alapozásul, és még bőven kell neki. Főleg a sárga tűnik nagyon gyorsan el... A kellő hatás eléréséhez (tenger, öregítés) bele se merek gondolni mennyi meló lesz még vele... Túloldall viszont ha sikerül megépíteni, akkor egy rendkívül látványos makett lesz a végeredmény. Mindenesetre a szekrényemet már átépítettem, hogy beférjen... Móvár viszont elég lehetetlennek tűnik vele...
a doboz
a doboz
29
29
31
31
32
32
33
33
34
34
35
35
36
36
37
37
38
38
39
39
40
40
41
41
DSCF0275
DSCF0275
DSCF0277
DSCF0277
DSCF0278
DSCF0278
DSCF0279
DSCF0279
DSCF0281
DSCF0281
DSCF0280
DSCF0280
2008.01.06.
Imre Géza (exec)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
jaffa
2008.01.06. 19:02:59
hy szép darab lesz ,a kitet láttam a megamodellbe
Mekett
2008.01.06. 23:45:53
Szia Géza!

Örülök, hogy halad a platform! Bár nem annyira, mint a Gigantom, de ez más tészta...
Arra vagyok kíváncsi, hogy lefelé meddig van kidolgozva a szerkezet? Csak a vízszintig, vagy valamivel lejjebb is? Milyen mély vízben áll egyáltalán ez a cucc?
Nem lenne rossz reputációja a zsűri előtt, ha rögtön szemmagasságban állna ;-)
Elektrolakatos
2008.01.07. 01:04:53
Gyerünk Naffiú gyerünk...hol van még móvár és mint tudjuk egy nap 24 órából és egy éjszakából áll! :);)
Erno-945
2008.01.07. 19:07:53
Szia Gézu!
Még kapható,a XVII-ben van létraszer.Ügyeskedj,sok sikert!!!
exec
2008.01.20. 08:02:35
Szia Mekett!

A valóságban jó kérdés, hogy milyen mélyen áll. Erről nincs adatom. Lehet,
hogy csak 20 - 30 méter, lehet, hogy több. Passz. A nagyon mélyeknek más a
szerkezete, a Troll emlékeim szerint olyan 270 méter mélyre nyúlik le. kidolgozva
szerintem lefeleé olyan egy szentit lehet. Terveim szeint vízre rakom majd, hiszen
úgy lesz mutatós. A 20 méteres mélység ebben a méretarányban kb 10 cm plusz lenne.
Annyi művíz elvinné sokhavi költségvetésemet... D
jocccsa
2012.02.01. 10:07:27
:-)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció