Őrház a semmi szélén

HÉV vonali őrház

1:87, saját építés
Pintér György - Múzeumi krimik Az egész történet valamikor karácsony előtt pár héttel kezdődött. Akkor fogalmazódott meg bennem az gondolat, miszerint kellene a fiamnak:-))) építeni egy terepasztalt. Az elhatározást tett követte, és mostanra lassan az épületeket is meg kellene csinálgatnom. Gyakorlásképpen készült ez a kis őrház...

Az épület alapjául a HÉV típusterv gyűjteményéből választottam ki az egyszerű vonali őrház tervét. Kicsi is, egyszerű is, megfelelő alanynak tűnt egy kis kísérletezéshez. Semmiképpen nem akartam egy vadonatúj épületet építeni, az nem az én világom. Omladozó vakolat, törött cserepek...semmi széle hangulat.

Az épület anyagául a papír különböző fajtáit választottam. A váz 1,5 mm-es kartonból készült, az egyéb szerkezetek, borítások, pedig matt fotópapírból. Ez utólag - meg persze már építés közben is - jó választásnak bizonyult.
A váz szerkezet elkészülte után az épület kapott egy réteg fotópapír borítást. Ebből kivágtam a tégla minták helyét, amit kitöltöttem TRINÁT Mestertapasszal. Ebbe húztam bele a tégla mintát még friss állapotban egy szikével. Megkötés után ezt még kicsit ki lehet igazítani. Meg ki is kell:-)
Ezek után szintén a fotópapírból elkészítettem a vakolat kereteket, majd a vakolatokat a Mestertapasszal kicsit megdolgoztam. Vékonyan felkentem, majd egy sörteecsettel megtunkolgattam. Ebbe lettek belehúzva a repedések is.
Ezután nekiálltam a tetőnek. Hát...nem egy leányálom:-) A függőleges réseket a szike penge hátuljával bekarcoltam, majd soronként összeragasztottam. Ez is kapott egy karton merevítést, mert a ragasztó szépen meghullámosította. A gerinc - minő meglepetés - szintén papír. Egy fogpiszkálóra van ráhajlítva és ragasztva, majd keresztben kis papírcsíkokkal megbolondítva.
Mondanom sem kell hogy a nyílászárók miből vannak:-) Persze azért ezek kaptak egy fóliából készült üvegezést is.
A festéshez temperát használtam, jó sok árnyalatban. Talán a fal lehetett volna kicsit mattabb, de most már így marad.
Az ereszcsatornával viszont nem jutottam előbbre. Kipróbáltam nagyon sok anyagot, technikát, de egyelőre nincsen meg az üdvözítő megoldás. És ezen az épületen már nem is lesz...
A kész mű
A kész m
Épülő félben
Épülő félben
Készül a tégla falazat
Készül a tégla…
És már el is készült
És már el is kész…
Tető nélkül
Tető nélkül
A tető félkészen
A tető félkészen
Készen 1
Készen 1
Készen 2
Készen 2
Készen 3
Készen 3
Készen 4
Készen 4
Készen 5
Készen 5
Készen 6
Készen 6
Készen 7
Készen 7
2011.03.17.
Utolsó módosítás: 2011.04.27.
Bató Zsolt (BaTTka1), Keszthely
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Bogesz
2011.04.24. 22:48:36
Helló!

Nekem nagyon tetszik ez az épület. Ha készül másik is, akkor szívesen megnézném azt is. Így építés közben és a végeredményt is persze. :)

Üdv,
Bogesz
BaTTka1
2011.04.26. 17:50:57
Köszi!

Hamarosan írok valami cikk félét a panelházamról is. Addig a diorámás topikban megkeresheted.

Üdv:BaTTka
Karesz
2011.04.28. 00:16:42
Szia!

Nagyon tetszik! Ügyes és ötletes!
Ereszcsatornának hosszában(kizárólag valami "célszerszámmal") félbevágott szívószál???
Csak ötletként, a következőkhöz.

Karesz
magyarzoli1@vipmail.hu
2011.04.28. 08:04:30
Szia!
Nagyon klassz lett, minden elismerésem.
Karesznak üzenem ,hogy a szívószál nem jó ,mert itt a méret 1:87. de van ez a vastagabb alofólia, szinte nagyon vékony alu lemez azza tehetsz 1 próbát.
Még 1 x nagyon szupi amit csináltál és tennék még rá 1 kis vadszölőt.
Üdv Tigris6
us fighter
2011.04.28. 13:50:42
Üdv én csak annyit mondanék, hogy az első kép címét javítsd át "a kész mesterműre.REmélem ezzel mindent elmondtam.

Üdv, us fighter
Luthor
2011.04.29. 08:12:15
Készen 4: a tető és a cserepek valami elképesztően élethűek... vagy nagyon ügyesen fotóztad. De inkább az előbbi.
BaTTka1
2011.04.29. 14:46:14
Köszönöm mindenkinek!
A szívószál nem jó, mert az ebben a méretarányban kicsit vastag lenne. nem egészen 2 mm átmérőről beszélünk:-)
@Luthor! Fotózni tudni kell;-) De én se tudok. Ezért fényképezem a dolgaimat lehetőleg napfényben:-)
Gis80s
2012.01.03. 11:40:10
Szia!
Folyik a nyálam, nagyon tetszik, gratulálok. Nem baj, hogy feltetted a lécet, amit át kellene ugrani, de muszáj volt ennyire magasra?! :)

üdv.
Péter
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció