Pintér György - Múzeumi krimik Rába F16 4x4 Máv balesti mentő

Régen írtam már cikket egy elkészült kamionról, gondoltam most elérkezett az ideje, mert egy igazán hazai járművet sikerült elkészíteni, mégpedig a MÁV baleseti mentő/műhelykocsi verziójának makettjét. Mielőtt magáról az építésről írnék, néhány szóban kitérnék az eredeti járműre is, mert ez egy igazán különleges és egyedi kamion. Annyira egyedi, hogy a valóságban is csak egy példány létezik belőle, ami a 90-es években készült el, és jelenleg is szolgál még Debrecenben. Mind a tervek, mind a gyártás, mind az engedélyezés, vizsgáztatás Jászkiséren, az ottani MÁV járműjavítónál történt. Annak idején vásároltak a Rábától egy F16-os fülkés alvázat, valamint egy plusz fülkét hozzá, és ők építették át, készítették el a vasúti járóképességet, és a felépítményt is. Mindez kb egy fél éves folyamat volt, nekem kicsit több időbe telt az elkészítése. Szerencsére kaptam még eredeti tervrajzot a Rábáról, ami nagy segítségemre volt az építés során, valamint egy barátom segítségével bejutottam Debrecenbe a vasúti javító területére, ahol alaposan körbe fényképeztem az eredetit.

Szóval ilyen előkészületek, és tervezések után kezdtem neki az építésnek. Az alap az Italeri Daf 3300-as makettje volt, de ebből szinte csak a fülke elemeit használtam fel. A váz első része még a Dafból jött, de a rugók már erősítést kaptak, és az első híd helyére egy hajtott hídtest került. A motor Kusti barátomtól érkezett, egy álló, turbós Rába motor. A hátsó futómű alapja egy Volvoé volt, ez lett átalakítva egy teljesen más rugózással. Már itt használtam a cseh CTM Rába maratásának elemeit, mind a kerékagyaknál, mind a difiházon.
Közben elkezdtem építeni a fülkét is, itt a két fülke megfelelő összeállítása, illesztése volt a nehezebb feladat, majd a tető legyártása hozzá. Mivel az eredeti járművet úgy építették meg, hogy képes legyen sínen is menni, ehhez leengedhető segédkerekeket készítettek hozzá a motor mögött, és a hátsó futómű mögött. A hajtásról ilyenkor is a normál kerék gondoskodik, csak az irányítást veszik át a vasúti kerekek. Ezeknek az elkészítése, beépítése volt a következő feladat a helyükre. Az ilyen építésekben az a jó, hogy több folyamatot is tudok párhuzamosan végezni, így a már összerakott fülke a tömítések után megkapta az első alapozóréteget is. Persze ezen még kellett javítani, de nem sokkal később kezdődhetett a festése is.
Amit viszonylag egyszerű volt elkészíteni, az a felépítmény, vagyis a doboz. Ezt csak simán sztirol lapokból raktam össze, majd karcoltam az illesztéseket, ragasztottam rá a szükséges kiegészítőket. Közben az alváz is lefestésre került, belekerült a motor, osztómű, és egyéb apróságok. Már itt elkezdtem a koszolást, koptatást, mert azt már viszonylag hamar eldöntöttem, hogy ez bizony nem egy csili-vili kamion lesz, hanem ahhoz hasonló, mint ez eredeti. Ami még szintén elég nagy feladat volt, a belső tér elkészítése. Itt felhasználtam az eredeti Daf belsőt, majd ehhez építettem hozzá az átalakított részt, ahol összesen 8 embernek van hely. Miután mind a fülke, mind a doboz megkapta a végleges színt, jött a nagy feladat, valahogy kellenének rá fehér felíratok. Ehhez Lassú Tibi volt a segítségem, aki fotómaratásból elkészítette nekem a kellő fújósablonokat, majd ezeket használva fújtam fel a fehér feliratokat. Ezután következett az amortizálás, koptatás, rozsdázás, koszolás, hogy használt benyomást keltsen majd a kész jármű. A fülke oldalablakait volt ahol nekem kellett legyártani 0,5-ös plexiből, és volt ahol az eredetit használtam. A doboz alá kerültek kiegészítők, valamint a vasúti kerekek vezérlése, és más kiegészítők. A hátfalra került egy átalakított Italeri emelőhátfal, valamint egyedi lámpatartók, és több apróság. Nagyon sok „apró” dolog lett még kialakítva, megépítve rajta, felsorolni se tudom, de nincs is igazán értelme szerintem.

Összességében azt mondhatom, hogy kb a makett 80 százaléka saját építés, vagy erősen átépített, szinte nincs egy olyan Italeri alkatrész sem, amelyhez ne nyúltam volna hozzá, még a tükörtartók sem eredetiek. Az építés igazi kihívás volt, ezért is választottam, és egy olyan kamiont sikerült elkészítenem, amelyből a valóságban és makettben is csak egy létezik.
aIMG_4558-BorderMaker
aIMG_4558-…
aIMG_4562-BorderMaker
aIMG_4562-…
aIMG_4564-BorderMaker
aIMG_4564-…
Az eredeti Rába Debrecenben
Az eredeti Rába…
Alváz
Alváz
Rába motor
Rába motor
aIMG_4363
aIMG_4363
aIMG_4588
aIMG_4588
aIMG_4590
aIMG_4590
aIMG_5546
aIMG_5546
aIMG_6438
aIMG_6438
aIMG_7034
aIMG_7034
aIMG_7038
aIMG_7038
aIMG_6440
aIMG_6440
aIMG_6441
aIMG_6441
aIMG_7047
aIMG_7047
aIMG_7051
aIMG_7051
aIMG_7064
aIMG_7064
aIMG_7321
aIMG_7321
aIMG_7323
aIMG_7323
aIMG_0332
aIMG_0332
aIMG_0337
aIMG_0337
aIMG_0726
aIMG_0726
aIMG_0732
aIMG_0732
aIMG_9125
aIMG_9125
aIMG_9130
aIMG_9130
aIMG_1636
aIMG_1636
aIMG_1640
aIMG_1640
aIMG_1652
aIMG_1652
aIMG_4345
aIMG_4345
aIMG_4347
aIMG_4347
aIMG_4351
aIMG_4351
aIMG_4352
aIMG_4352
aIMG_4359
aIMG_4359
aIMG_4369
aIMG_4369
aIMG_4372
aIMG_4372
aIMG_4374
aIMG_4374
aIMG_4382
aIMG_4382
aIMG_4566-BorderMaker
aIMG_4566-…
aIMG_4569-BorderMaker
aIMG_4569-…
aIMG_4571-BorderMaker
aIMG_4571-…
aIMG_4574-BorderMaker
aIMG_4574-…
2019.01.04.
Kiss Gábor (Gabi)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
slaviamarksman
2019.01.05. 09:12:03
Tiszteletem kedves Gábor
SZENZÁCIÓÓS a makett !!! Öröm nézni !!!
---( Spec olyan ami számomra kedves téma : civil , hétköznapi élet szagú kortárs , különlegesség ! Nem olyan mint amilyenek a verseny- és sportautók . És magyar , hogy pedig még napjainkban is rendszerben tartják ! )--- Gratulálok ! Jó szerencsét ! Vörd písz . Lajos
Lorco
2019.01.05. 20:43:49
Alig találok szavakat!
Mind a témaválasztás, mind a megvalósítás elképesztően zseniális!!
Öröm volt megcsodálni, gratulálok!!
Gabi
2019.01.05. 21:54:15
Köszönöm!
p-51
2019.01.06. 13:50:49
Le a kalappal! Szuper az ötlet is, a megvalósítás is! Köszönjük, hogy láthattuk!
Freddy
2019.01.07. 10:33:45
Gyönyörű makett, büszke lehetsz rá!
Franky1234
2019.01.07. 14:53:49
Gratulálok hozzá! Nekem személy szerint ez a leírás hiányzott a Facebookra felrakott képek mellől. :-) Nagyon szép munka és érdekes olvasmány!
Gabi
2019.01.07. 17:31:54
Köszönöm!
Gotha
2019.01.08. 09:53:33
aztaleborult! Hű de kafa lett! Végre már nem repülő :D elnézést nincs bajom semmivel, csak néha már jól esik mást látni. Szuper!!!
börni75
2019.01.09. 10:43:06
Gratulálok! Engem azok a makettek szoktak a legjobban lenyűgözni, amellyek nem dobozból, hanem egyedileg készülnek. Öröm ránézni!
erwyn
2019.01.12. 20:03:39
Nos, ez az IGAZI MAKETTEZÉS! Gratulálok, nagyon szép munka!
Gabi
2019.01.13. 10:00:30
Köszönöm mindenkinek! :)
kittihawk
2019.01.13. 10:16:59
Gratula .Piszok jó lett és echte magyar. Látható lesz valamelyik versenyen?
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció