Scania R620 Atelier

Scania R620

1:24, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik Italeri Scania R620 Atelier

Ez a készlet lett alapul véve a kamionomnak. Rögtön neki is álltam, és első lépésben az alvázat raktam össze. Ez az első kamionom amelyen kipróbáltam a kábelezést. Szerintem elsőre jó lett, de annyi biztos, hogy a jövőben finomítani fogok a huzalok vastagságán. A váz után a motor összeépítéséhez fogtam, szintén kábelezéssel. A váz és a motor Humbrollal lett festve. Elkészültek még a sárvédők is, ezek hófehérre lettek fújva, majd kaptak egy lakkréteget, krómcsíkokkal lettek díszítve , és a helyükre kerültek.
Ezek után nekiláttam a kasztninak, amely szintén a hófehér lett. Az alvázzal rövidesen kész lettem, jó lett az összhang a piros váz és a fehér kasztni között. Majd összeállítottam a fülkét, próbáltam, de még nem fújtam le, félreraktam, és nekikezdtem a belső építésének. Kicsit tuningosabbá szerettem volna, ezért gyurmaragasztóból komfortosabbá alakítottam. Saját készítésű függönyökkel is próbáltam kényelmesebbé tenni az ablakoknál, a szélvédőnél, illetve a kabin hátsó részében. Miután elkészültem, visszatértem a fülkéhez, és színre fújtam,helyükre raktam az ablakokat, de a 2 oldasó ablaküveget kicseréltem sötétített plexire, majd összeépítettem a belsővel.
Minden alkatrész Prisma Color sprayvel lett fújva. Maga a festék megnyerte a tetszésemet, olcsó és szép eredményt kapok.
Lassan a végéhez érve a fülke helyet foglalt a vázon, felkerültek a tükrök, spoilerek és egyebek, illetve egy-két kiegészítőt is raktam rá, hogy szebb legyen. Végső sorban az utolsó matricák is a helyükre kerültek, és ezzel elkészült a Scania :)
Doboz

Ezt a készletet vettem alapul.
Doboz
félig kész motor

A motor is megkapta a kábelezést.
félig kész motor
félkész alváz és motorpróba

A kábelezés még folyamatban van, illetve motorpróba zajlik.
félkész alváz és…
próba

Összeraktam a fülkét, illetve próbáltam.
próba
IMG_20120207_122647

Az elkészült alváz, de a felniken és a tankon még módosítok.
IMG_20120207_122647
IMG_20120207_122704

A másik oldalról.
IMG_20120207_122704
IMG_20120219_153703

A fülke belsejének építése. Itt még csak épülget, nem végleges.
IMG_20120219_153703
IMG_20120222_204324

Helyükön vannak a lámpák.
IMG_20120222_204324
IMG_20120317_155103

Alakul. A kipufogót majd lecserélem, mert így nem tetszik.
IMG_20120317_155103
kész a fülke

Így néz ki az elkészült fülke. Függönyökkel, táblával :)
kész a fülke
IMG_20120428_083830

Itt látszik, hogy nem tetszik a hűtőrács. Csúnyán sikerült levágni mivel a fényezésre nagyon vigyáztam már.  Alul látható a végeredmény.
IMG_20120428_083830
IMG_20120428_083727

Szintén próba.
IMG_20120428_083727
2012-09-25142631

A végeredmény :)
2012-09-25142631
2012-09-25142138
2012-09-25142138
2012-09-25142520
2012-09-25142520
2012-09-25142535
2012-09-25142535
2012-09-25141840
2012-09-25141840
2012-09-25142835
2012-09-25142835
2012-09-25143001
2012-09-25143001
2012-09-25143236
2012-09-25143236
2012-09-25143143
2012-09-25143143
2011.12.27.
Utolsó módosítás: 2013.01.05.
Blasiie, Szeged
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Gis80s
2012.03.12. 14:02:44
Szia!

Szép munka, gratula :)
Keress meg légyszíves emailben (publikus)

üdv.
Péter
Finkoo
2012.10.11. 20:24:21
Ez már olyan giccses, hogy akármelyik parkolóban állhatna... :D tiszta mint az igazi... :D :D :D nagyon jó!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció