Sd.Kfz. 10

Sd.Kfz. 10 demag D7

1:35, italeri No.6443
Pintér György - Múzeumi krimik Ez az új elkészült makettem, elég sokat dolgoztam rajta.Egy fél év kihagyás után kezdtem neki,jó sokáig a dobozban állt félig összerakva, mert nem volt hozzá kellő festékem. Nem tudom,veletek ez előfordul, velem igen, Igaz job is hogy nem keztem neki igy legaláb jol elterveztem mijen lett.It ukrajnába nem kaphato anyi minden mint Magyarországon onan hoztam a alap festéket is meg még nemis anyira sokan maketeznek.Öszintén én még nem dolgoztam rézmaratásokal meg kiegészitökel ami a dombozban van azt használom fel meg megprobálom sajátmagam feljavitani ha tudom.De enyi elég bevezetönek.

Történelem:
A féllánctalpas vontatok között legnagyobb példányszámban gyártott típus, az 1 tonna tömeg vonatatására képes leichter Zugkraftwagen 1t (Sd.Kfz. 10) volt.
A járművet a német Demag vállalat fejlesztette ki 1936 és 1937 folyamán a Heereswaffenamt felkérésére. A járművet többnyire olyan kisebb tömegű tüzérségi és légvédelmi fegyverek vontatására használták, mint a 20 mm-es FlaK 30 ill. FlaK 38-as légvédelmi löveg vagy éppen a 150 mm-es Nebelwerfer 41-es.
A jármű első változata a D6-os gyári típusjelzést kapta. A D6-os típus 1937-1939 között volt gyártásban. 1939-től kezdte a Demag gyártani a jármű továbbfejlesztett változatát: a D7-est. A D7-es gyakorlatilag csak abban különbözött elődjétől, hogy nagyobb teljesítményű motor hajtotta. A D7-es egészen 1945-ig gyártásban maradt. A német fegyveres erőknél azonban nem tettek különbséget a két típus között: mindkét féllánctalpas vontató a leichter Zugkraftwagen 1t elnevezést és az Sd.Kfz. 10-es típus sorszámot kapta.Gyártott mennyiség: 14 693 dbr

Na kezgyük az elején az öszeszerelésel nem voltak gondok de tömiteni kelet néhol.Feljavitások is történtek például a job oldalán lévö kis láncocskát lereszeltem és vékony rézdrotbol megcsináltam szemenként.
A ponyvát is lecsereltém én a nyitot verziot választotam a meglévö müanyag ponyvára papirzsepkendöt tetem és átkentem ragasztoval megvártam mig megszárad aztán már lehett is festeni.
A festés ecsetel történt mivel nincs festékszoro pisztojom az alapszin
a MODEL MASTER Sand gelb szinel történt (kodja 2088).
Edáig csak akrilfestékekel festetem ez uj volt csepet de a végeredmény jo let.
Én szerintem a legtöbb háboruban harcolo harckocsi meg harcjármü igénybe van véve és nem ujak ezért nem is szoktam kopások meg sár nélkül elkésziteni öket ez reálisab szerintem igaz atol füg mijen környezetbe akarjuk megjeleniteni öket de ezek háboruba harcoltak nem kiálitásokra hanem harcra szánják öket nekem ez a véleményem.
A sárol meg a porol anyit hogy ez a harcocski nyáron van az esözések során rárakodot a sár de ez a száraz idöszakba van már.
A kopásokat panzer grau szinel csináltam meg acélszinü festékel.
Amikor kész lett következhetet a sár meg a szenyezödések a belséjebe a szenyezödéseket barna és fekete ceruza hegyböl és egy kevés barna festékböl csináltam ezt egy kis vizel oldotam aztán felvitem a felületekre a méjeb részekre és a méjedésekbe is ezt kentem fell.
Aztán jöhetet a sár ami liszt egy kevés homok és világozbarna földszin keveréke meg hokszin keveréke lett. Ezt ecsetel felhordtam a felületre.
Aztán hogy poros hatást kelcsem vetem pudert amit barna ceruzahagyreszelékel kevertem ösze ezel a poral puha ecsetel felhortam a felületére nekem devált az elözö müvemet is puder poroztam be a SHERMANT szerintem elég jo megoldás igaz nem szabad hozányulni mert otmarad a nyoma.Ehez a makettemhez szeretnék majd csinálni egy diorámát egy pak 40 és egy BMW motorkerékpáral de még égyetlen egy diorámát se készitetem edáig.

Öszeségében enyi lene szerintem ez edáig a legjob maketem sok munka volt vele.Ja és probálok minden maktemet joban elkésziteni de nincs kitöl tanulhatnék csak az internetröl tudok tecnikákat elesni de azért probálom egyre job maketeket készíteni.
P1010200
P1010200
P1010208
P1010208
P1010209
P1010209
P1010210
P1010210
P1010291
P1010291
P1010292
P1010292
P1010293
P1010293
P1010294
P1010294
P1010295
P1010295
P1010296
P1010296
P1010299
P1010299
P1010300
P1010300
P1010301
P1010301
P1010303
P1010303
P1010305
P1010305
P1010306
P1010306
P1010308
P1010308
P1010312
P1010312
2011.01.06.
Utolsó módosítás: 2012.07.15.
mate5200
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
mate5200
2011.01.08. 14:33:16
Várom a kritikákat és a hozászolásokat szeretném ha minél töben értékelnétek és leirnátok mit csináljak máskép mert nincs ki értékelje ithon meg versenyek sincsnek.Tehát várom a hozászolásokat!
Rommel93
2011.01.16. 15:40:39
Szervusz mmate!
Nagyon szép, sokat fejlődtél a legutóbbi félhernyód óta! Gratulálok, további sok sikert!
mate5200
2011.01.17. 19:44:19
Köszönöm igyekszem.
mate5200
2011.02.15. 21:11:42
?
Robert
2011.03.05. 10:05:14
Üdv. Mate!
Nagyon jó és szép amit csináltál, csak így tovább!!!
mate5200
2011.03.05. 21:14:09
Köszönöm igyekszem fejleszteni a tecnikámat.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció