Volvo Fh 16 dobozból építés

Volvo

1:24, Italeri
Pintér György - Múzeumi krimik Ezt a makettet már nem most építettem, de most jutottam odáig, hogy publikáljam is.
Az alap ötlet egy Italeri által kiadott Munari matricás Volvo volt. Doboz bontás utáni tapasztalatom az volt, hogy nem is olyan rossz ez a készlet, bár láttam elsőre lesz munka rajta.
Első dolgom az volt, hogy keressek egy Volvot, amin adott számomra a megfelelő festés. Így esett a választás az egyik magyar fuvarozó cégre, ami az alapötletet adta. Elsőre úgy indult a dolog, hogy az lesz, de menet közbe változott a projekt. Festés keresgélés közben elkezdtem az alváz építését.
Első olyan makettem, amiben megpróbálkoztam pár vezeték behúzásával is az alvázban. Nem lett egészen élethű, de a makett összképén szerintem mindenképpen dob. Következő lépésként, vezeték behúzások után, lefestettem az egész alvázat egyben szürkére. Eztán jöhetett a motor megépítése, és behelyezése, majd a maradék vezetéket bekötögettem.
A fülke festésével nem sokat bajlódtam, kapott egy egyszerű zöldet, s ezek után festettem rá ezüsttel a mintát.
Fülke belsejében az extrák; egy kis függöny, és egy kormányhuzat. Igaz a huzattal sokat bíbelődtem mire rávarázsoltam, de megérte.
Nekem nagyon megtetszett, igaz azóta egy maketten sem használtam. Fülkebelső könnyedén a helyére ment, pár makettel ellentétben. A végső formáját nem olyan rég kapta meg a lámpasorral az elején, illetve a kis emblémával a rácson. Terveztem rá több matricát is, de végül a „néha a kevesebb több” elve mellett döntöttem, így nem került rá több.
Igaz ez a harmadik kamion makettem volt, és nem hibátlan, de összképben sokat javult az elsőhöz képest, és nekem ez a gép nagyon megtetszett. Képek helyett, inkább videót készítettem, több minden belefér. Remélem a link bemásolása nem okoz senkinek gondot.

Akkor a videó link: http://www.youtube.com/watch?v=DY2svPRgABU
Kép 421

Volvo
Kép 421
2011.02.11.
Utolsó módosítás: 2011.05.09.
rolikacsa, Szeged
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
BlueGriffin
2011.07.05. 11:07:24
Nagyon szép darab lett! Az ezüst mintát úgy maszkoltad?
rolikacsa
2011.07.05. 21:01:39
Köszi.Igen az ezüst csíkokat festés után maszkoltam ki és fújtam rá.
baumi94
2011.07.06. 10:54:20
Szia Roland! én elsősorban izomautókat építek, de a te kamionod is nagyon tetszik, gratula szép lett nagyon!
daapp
2011.07.08. 21:52:19
kifogyott a film a gépből, hogy csak 1 képet ömlesztettél ide???:))))nekem több képem van róla:)))) ismerem, szép munka:)
rolikacsa
2011.07.09. 11:37:20
Szia daapp!
Köszi!
Spórolni kell a képekkel a többi makettre :)...
Nézd meg a youtube linket.

Üdv Roli
rolikacsa
2011.07.09. 11:39:35
Szia baumi!

Köszi az elismerő szavakat.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció