/ Fórumok /

A Magyar Tarka színei

A topik célja az MKH által használt színek és festékek pontos felderítése, megmutatása, azok ismertetése a makettezőkkel, és a téma iránt érdeklődőkkel.
Várunk minden olyan hozzászólást amely tényszerűen, bizonyíthatóan, egyértelműen bemutatja ezeket a színeket, típusokat, azok származását, vagy összetételét.
Aki bármiben cáfolni tudja, vagy szeretné a másik állítást, azt kérnénk, hogy bizonyítékok, pontos, és ellenőrizhető hivatkozások megtételével tegye, ellenkező esetben nem fogadjuk el.
Az egymás felé, vagy egymás kutatási anyagával kapcsolatos kérdésekre válaszoljatok, és ez mindig csak az adott témát, kérdést érintse.
Kerüljétek el egymás személyének a támadását, minősítését, csak a témáról, és az azzal kapcsolatos tényekről írjatok.
Aki a fenti szabályokat megszegi, annak a beírása törlése kerül!
Sok sikert kívánok a téma megvitatásához, és remélem, hogy segítséget fog nyújtani a makettezőknek, valamint a téma kedvelőinek!
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.
Elektrolakatos 600954 2016. január 23. 08:07
Válasz erre
Azt hiszem most fog elérkezni az idő, hogy bezárom ezt az egész óvódát...ez már nekem is sok/sokk?/ !
Gabusch 600953 2016. január 23. 01:47
Válasz erre
A képen szereplő táblázat kézírásos részeit sajnos képtelen vagyok elolvasni, mert nem tudom elfogadhatóvá tenni a rendelkezésemre álló szoftverekkel. Így, hogy leírtad, az általad írtakban van ráció, mely szerint az a rubrika egy másik dokumentum vonatkozó részeire utal.
Podva 600952 2016. január 23. 01:32
Válasz erre
Szia Sándor
Az alapján a technológiai sorrend alapján amit írsz, meg ami Eses Úr fotóin van, abból az következik, hogy az embléma az alapozóra került fel, amit aztán le is festettek a fedő zöld festékkel. Biztos, hogy így ez logikus?
Üdvözlettel Viktor
Sherman 600949 2016. január 23. 00:09
Válasz erre
Elnézést hogy bele szólok Alexandros, de Gabusch-nak igaza van abban, hogy a Lakkok Ip Vállalatok részére még véletlen se egyezhet az általad írt Ipari Lakkok Gyára részére mondattal.

Egyébként ha úgy van ahogy írod a 600837 hsz-ben
Ami a gyártási teljesítés táblázatot illeti-az utolsó rublikában ott van,hogy Ipari Lakkok Gyára.Nem véletlenül!Minden szállításnál ott van a cég neve.Ez a cég gyártott alvállalkozóként tonnás mennyiségben a Krayer részére Krayer receptúra szerint festéket.
Ha az Ip Lakkok Gyára volt a Krayer beszállítója, akkor miért az ő részére szállít a Krayer festékeket? Nem azt kellet volna írniuk, hogy részéről?
Gabusch 600948 2016. január 22. 23:53
Válasz erre
Kedves Karcsi, azt én jól értem, hogy a "portáskönyv" egyfajta raktárkivételi ív?
magoo 600947 2016. január 22. 23:45
Válasz erre
Kedves Tamás!
Nekem külön öröm, ha keresed a gyenge pontokat, mert akkor utána nézek a kérdésednek és válaszolok! Tehát a kérdezés tőlem nem bűn! Sőt kérlek, ha van kérdésed, bátran tedd fel!
Természetesen nem kizárólagos és tévedhetetlen a kutatásom eredménye.
1, A színek:
Tizenegy repülőgép, hat típusról RLM
Nulla repülőgép nulla típusból magyartarka.
Eredeti Krayer festett színkártya RAL közeli színekkel. (Légi figyelés elleni színek)
Béla eredeti Krayer színkártyái nem repülőgépekre meghatározott színekről.
Ezt esetleg fenntartással kellene kezelni? Mi utal rá, hogy voltak olyan színek, melyek szerepelnek a HFC-ben?
2, A doksik:
Szeretném kihangsúlyozni, hogy sosem vakon játszottam, mert több alkalommal is lehetőséget adtam, hogy belenézzen bárki a doksikba, aki akart. Ezt meg lehetett tenni előadásokon, és privátban bárki megkeresett, lehetősége volt rá.

Ha ki akarja valaki deríteni, hogy a két kutatási eredményben mi a másik ütőkártyája, akkor azt kell megnézni, hogy melyik részeknél próbál a másik bizonyítékot elbagatellizálni, megváltoztatni, elhallgatni.
A portás könyv: Ha semmilyen bizonyító ereje nem lenne ennek az anyagkiadási könyvnek és a Próder István nyilatkozatának, akkor tennének rá! Azonban nevetséges magyarázatokkal le akarják söpörni.
Közzétettek nem létező levelet.
Közzétettek kiegészített Krayer hivatkozást.
Kifelejtették a Billitz levelet.
Kifelejtették a Titanine táblázatot, melyre ráírták hogy a Krayertől rendelik a Titanine-t.
Ezek az etikai vétségek magukban elegek ahhoz, hogy el lehessen dönteni, kit milyen cél vezérel.

A portáskönyv 100 százalékos bizonyíték:
1, Elhasznált, kopott és koszos oldalakból áll, kézzel lett írva, mert ezt napi szinten használták.
2, Azért vannak benne a tények, mert ha minden szépített/tupírozott dolgot írnak bele, akkor nem tudják ellenőrizni a korábbi gyártásokkal kapcsolatos információkat.
3, Egy szakember, akinek ez a területe és sokat tett a megmenéséért, azt nyilatkozta, hogy a gyártott anyagok benne vannak.
4, A benne lévő adatokat más források is igazolják Pl: A Sanyi által betett Krayer kártya hátlap
5, A Punka-Bernád szerzőpáros minden elkövetett, azért, hogy elbagatellizálja.

Az eltűnt doksik a legendaéltetés legszentebb fegyverei! Végül is bármire azt lehet mondani, hogy nem lehet kizárni a létezését. Ez a trafalgarozás! Mi utal arra, hogy eltűnt a G. repülőfesték gyártás/fejlesztés doksi állománya?

Példák arra, hogyan kell tévedni:
Sanyi által beidézett színkártya: (A ráfestett színek RAL közeliek)
A kártya szerint gyártja a Krayer:
Trinát festékcsalád
Cellaetern (H. és háromtagú szám) festékcsalád
Mars festékcsalád
Sabin festékcsalád
Chamoflin festékcsalád
Nézzük mit bizonyít a kártya! Elővettem az anyagkiadás könyvét és mellékelem a gyártás napját (Nem néztem át az egészet, ezért csak egy-egy példa):
Trinát: 1942.11.26
Cellaetern H. háromtagú szám: (H.169 WM-nek) 1941.04.09.
Mars: 1938.11.08
Sabin: 1939.11.11.
Chamoflin: 1943.04.27.
Az az érdekes, hogy Dénes jegyzetet készített és ezek szerepelnek benne. Ennek ellenére ezt ráhúzták a cikkben az egész Cellaetern családra. Ez mit bizonyít a G. repülőfesték gyártásról? Nincs rá írva a kártyára, hogy Cellaetern G. és nincs Cellaetern G. repülőfesték az anyagkiadás könyvében! Tehát ez a kártya mindössze a felsorolt festékek gyártására vonatkozik, a többi sajnálatos tévedés!

Sanyi által beidézett doksi: Hol az Ipari Lakkok Gyára?
Az utolsó oszlopban az látható, hogy mennyi a megállapított ára a festékeknek.
Előtte „Lakkok Ip. Vállalatok részére 7. old 1.tétel” Az oszlop tetején: „A rögzítettnek tekinthető alapár a K.M-nek bejelentve:”
A KM minden bizonnyal a kereskedelmi minisztériumot jelenti. Volt egy leadott lista, melyen rögzítették az alapárakat és ezt a Lakkok Ipari Vállalatok részére címszó alatt a 7. oldalon található 1. tétel rögzíti.
Ezek szerint az Ipari Lakkok Gyára új neve: Ipari Lakkok Vállalata?
Mindenki döntse el, hogy ki mit tud értelmezni.

Planes Sanyi légcsavarja:
Melyik a vörös alapozó? Sanyi RLM61-et fényképezett le.

Sanyi! Köszi a segítséget!
magoo
Alexandros 600944 2016. január 22. 23:17
Válasz erre
Kedves Tamás!
Köszönöm a lényegre törő,tartalmas soraidat.Tetszik ahogy szemléled a dolgok folyását,és helyesnek tartom,ha kérdéseket teszel fel,igaz valójában csak Károlyhoz,a leírt okok miatt.Ha gondolod,nyugodtan kérdezhetsz tőlem is,legjobb tudásom szerint fogok válaszolni.Habár a kutatásban magam nem vettem részt,és a tanulmányuk megírásában sem,Gyuriékkal és Bélával is szinte napi levelezésben vagyok,mikor a könyvüket írták,Dénes többször is megkeresett,így eléggé tájékoztatva vagyok.Na, persze vannak olyan adatok is esetleg,amik előttem is titkosak.Ez természetesen érthető is,mert mindhárman publikálnak,dolgoznak most is.
Baráti üdvözlettel Sanyi
Gabusch 600943 2016. január 22. 23:09
Válasz erre
Akkor sem jó. Tekintve, hogy egy vállalat, már a neve szerint is. Ebben az esetben "Ip. Vállalat" kellene, hoyg szerepeljen.

Lehet ez sajnos akár olyan, mint az Őn, avagy Te a szövegen belül, ami amúgy teljesen felesleges, egyfajta tiszteletet fejez ki, sőt valahol mintha azt olvastam volna, hogy helyesírásilag (újabban?) helytelenül.
Ennek okán lehet olyan olvasata is a dolognak, hogy akkoriban imigyen tisztelték meg számos "Partnerüket" (vö. körlevélben "Tisztelt Partnerünk!").
Alexandros 600942 2016. január 22. 23:03
Válasz erre
Kedves Gabusch!
Minden bizonnyal igazad lenne,ha az ip.vállalatok nem nagy betűvel lennének szedve.
Imigyen Ip.Vállalatok részére. Nagybetűvel!
Üdv. N.S.
Alexandros 600941 2016. január 22. 22:57
Válasz erre
Szia Gabusch!
Nem,egyáltalán nem ,,kuss".
Minden bejegyzés hasznos lehet.Abban tökéletesen igazad van,ez az ipartörténeti kutatás és elemzés valóban csak pár embert érdekel.A makettezőknek valamilyen kézzelfogható,megközelítőleg hasonlító árnyalatok kellenek.Ilyeneket Károly adott meg az ő kutatásai,elképzelése szerint.A Punka-Bernád szerzőpáros is adott meg F.S.-ben színeket,amit ők helyesnek ítélnek.Én személy szerint nem vagyok híve az F.S. használatának,de sokaknak ez könnyíti meg,hogy a különböző makettfesték gyártók termékei közül válasszanak.Én ilyesmit nem tudok meghatározni,mivel eddig nem került elő Krayer színkatalógus,mely minden kétséget kizáróan színmintákkal bemutatná,hogy mit használtak az adott korban.
Összegezve,minden MKHL. gépeit építő makettező maga döntse el,hogy mit használ,kinek a kutatásait fogadja el.A lényeg,hogy minél több magyar felségjelű makett épüljön.
Üdv. N.S.
Gabusch 600940 2016. január 22. 22:46
Válasz erre
Bocsánat, de ha a (vélhetően mára már) néhai kisasszony esetleg mégis tudott magyarul, akkor a "lakkok ip. vállalatok részére" konkrétan azt jelenti, hogy termelő üzemek számára valamilyen lakkok kerültek kiszállításra és nem egy adott cég számára, hanem akárhova. Akár nem is egy üzemnek. Sajnos, a magyar nyelv szabályai szerint ezt első körben így kell értelmezni és nem úgy, ahogy sugallod.

Gyanítom, hogy akkoriban a "levelező munkatárs kisasszonyok" lényegesen jobban tudtak magyarul, mint a mostani elkorcsosult utódaik. Plusz nagyon meg lennék lepve, ha a magyar nyelv elemi szintű ismerete egy akkora cégnél, mint a Krayer nem lett volna felvételi követelmény. Ennek okán nehezen tudom elképzelni, hogy ekkora hiba benne maradhatott volna a csatolt dokumentumban, már persze feltéve, hogy lakkot nem kizárólagosan az Ipari Lakkok Gyára R-T részére szállított a Krayer. Ugyanis ha ez a helyzet, akkor egy ekkora baki a későbbiekben igen komoly problémákat vethetett fel - természetesen akkor, ha nem teljesen feleslegesen csináltak egy kutyát sem érdeklő összesítést.
Viszont ha feltételezem, hogy a dokumentáció fontos, akkor ekkora hibával szinte biztosan a szemétkosárban végzi és így manapság már csak a kisasszony utóda által készített korrekt kimutatás lenne fellelhető.
Alexandros 600939 2016. január 22. 22:45
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Így van ahogy írod,abban az időben nekem a Te udvarod is egy szentély volt.
Pár szó a rétegesen felépített légcsavarokról.
Sóstón gyártottak falégcsavarokat ,igen nagy szakértelemmel,azóta amióta ott repülőgépekkel foglalkoztak.Eleinte festés nélküli fa,lakkozással(Fokker CV,Hungária,stb).
Sanyi barátunk által feltett képsorozat kiválóan szemlélteti a fa alkatrészek pontosan betartott festési előírását.A Krayer technológia is ezt alkalmazta ,nem saját találmányként,de saját anyagaikra átültetve.
Az alkalmazott festési technológia a következő
1. réteg vöröses-barna vasoxidos alapozó,ez véd az UV ellen
2.réteg a nap melege ellen alumíniumpúderes lakkréteg
3.réteg szürke közbülső alapozó
4.réteg terepszín (ez esetben RLM70,egyszínű,német előírás szerint
Sanyi,még egyszer köszönjük a képeket és köszönjük a bizonyítási lehetőséget.
N.S. és a Mérnök Úr
Alexandros 600937 2016. január 22. 22:29
Válasz erre
Kedves Karcsi!
Segítek.
Jobbról a 2. rubrika "Lakkok Ip.Vállalatok". A cég hírdetése a korabeli M.SZ.-ban is szerepel,leközölve a Punka-Bernád szerzőpáros cikkében,az MRT. kiadvány 2014sz. 184.o.bal alján.Eredeti néven Ipari Lakkok Gyára R.-T. Az,hogy a dokumentumban "Lakkok Ip. Vállalatok" néven szerepel,ne tévesszen meg senkit,a levelező munkatárs (kisasszony) így írta.A végeredményen ez nem változtat.
Karcsi,a konkurencia cikkét figyelmesen kell elolvasni és tudni kell értelmezni!
N.S.
Planes 600931 2016. január 22. 21:31
Válasz erre
Fortepanról kivágva
Fortepanról kivá...

Szerintem ez lehet:
Vadász 600930 2016. január 22. 21:17
Válasz erre
Tamás!
Néhány gondolat,
A repülőgép festék sajátos tulajdonságokkal kell, hogy bírjon.
rugalmas, a nagy hőingadozás miatt
üzemanyag és kenőanyag álló
vékonyan is jól takar, hogy kicsi legyen a súlya.
Egy ilyen tulajdonságokkal bíró festék kifejlesztése időigényes és drága. Bizonyos mennyiség alatt nem térül meg a KF-re fordított összeg.
Amennyiben 1938-ban a Ju-86-okat már ilyen festékkel festették, akkor kb 1935 környékén kellett elkezdeni a fejlesztéseket ( kísérletek, tesztek, szabadalom, gyártósor létrehozása, kísérleti gyártás, stb.) A ju-86 már teljesen fém gép volt, tehát kicsi a valószínűsége, hogy a régebbi vászongépekre való festékek megfelelőek lettek volna (sebesség, repülési magasság)
Egy olyan kapitalista mint a Krayer, csak akkor kezd bele egy fejlesztésbe, ha esélye van megfelelő mennyiséget gyártani. Ezzel kapcsolatban csak annyi a kérdésem, hogy 1935 környékén a Krayer hány darab repülőgép festésével számolhatott? Egy WM-21 festéséhez kb 120 kg festékre volt szükség. Tehát 10 WM-21 az 1200 kg kétszáz gép az 24000 kg (24 tonna= kb 8 tehergépkocsi rakomány) Vegyük még bele a vadászokat is. Tehát mekkora gyártással számolhatott a Krayer? A román, cseh, jugó és orosz export lehetőséget azt hiszem figyelmen kívül hagyhatjuk.
Fejlesztenél, vagy kereskednél?
A másik, hogy valószínűleg az akkori közbeszerzésekben is elő volt írva a hazai beszállítók aránya. Tehát a MHKL -nek beszállító WM, már egy „honosított” anyagot tudott feltüntetni. Szerintem egyszer az erre vonatkozó anyagok is előkerülnek.
Mivel én is az öregebb korosztályhoz tartozom, tehát a szoc időszakban szocializálódtam, nekem is teljesen természetes volt egy ideig, hogy a katonai beszerzéseket a Hadtörténeti levéltárakban kell keresni. Viszont, ha belegondolunk Al Caponét is az adóhatóság kapta el. Ezért érdemes minden ilyen jellegű kutatást a gazdasági oldalon is folytatni, mert a katonai iratokat a megszállók lefoglalhatták, de egy gyárban, adóhivatalban, szabadalmi hivatalban azért megmaradnak a nyomok.
Podva 600926 2016. január 22. 21:02
Válasz erre
Szia Balázs

Vagy olyanra, vagy olyanra, mint az archív fotón van... Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a két embléma egyforma, de közük talán lehet egymáshoz...

Üdv Viktor
Horvath_Balazs 600924 2016. január 22. 20:50
Válasz erre
légcsavar Petőfi Csarnok 2014-07-05
légcsavar Petőfi...

Ilyesmire gondolsz, Viktor? :-)
Podva 600923 2016. január 22. 20:34
Válasz erre
Kedves Sándor ilyen nincs! Lehet hogy az "Ó" előtt egy kalapja vesztett "T" van? Akkor ez nem lehet más mint "SÓSTÓ"...:)
Üdvözlettel Viktor
Planes 600914 2016. január 22. 19:42
Válasz erre
Reülőgép javító
Reülőgép javít
Repülőgép javító embléma
Repülőgép javít...

Üdv.! Az előbb feltett képeket nézegetve,furcsa dolgokat fedeztem fel.Túl éles az a világos folt kontúr,és mintha egy Ó betű is lenne ott. Hát tovább csiszoltam. De ami a az embléma alatt látszik az már lehet az L40/52 akár...
Podva 600891 2016. január 22. 17:38
Válasz erre
Untitled-01
Untitled-01

Kedves MKHL kedvelők! (ez nagyon jó megszólítás)
Véleményem szerint teljesen rendben van a barna is meg a zöld is azon a légcsavaron: Volt tarka is, meg zöld is ugyanolyan emblémával... Valószínűleg amikor a tarka kikerült a rendszerből a meglévő, vagy javított légcsavarok feketészöld festést kaptak.
Üdvözlettel: Viktor
Planes 600884 2016. január 22. 16:41
Válasz erre
A karcos rész alatta a vélhetően világos szín
A karcos rész...
A megcsiszolt felület
A megcsiszolt felü...
Nagyon világos szürke RAL 7035
Nagyon világos szü...
Szürke RAL 7046
Szürke RAL 7046
70 feketezöld RAL 6015
70 feketezöld RAL...
És a már ismert RLM 61 RAL 8019
És a már ismert...

Kedves MKHL kedvelők!Kedves Magó Karcsi! Nem akarom védeni Nagy Sanyit (ezt ő maga is megteszi),de amikor anno nálam járt,ez a légcsavar "csak" egy feketezöld ereklye volt a többi közt.Hogy több szín is van rajt,az jóval később derült ki..A 600194 es hrsz.ben közölt fotókon is jól látszik ,hogy a sérüléseknél legalább négy réteg festék van a felületen.Egy kis részen 3000-res vizes csiszolás után íme az eredmény: Üdv.! Eses Sándor
magoo 600869 2016. január 22. 12:38
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Hol látod az általad beidézett doksin, hogy Ipari Lakkok Gyára?

magoo
TAMÁS78 600862 2016. január 22. 11:28
Válasz erre
Szia Sanyi!

Tudomásom szerint az egész eszmecsere azzal kezdődött, hogy derítsük ki, milyen is volt az ún. "magyartarka", saját vagy RLM színekből állt-e? Természetesen a levéltári kutatások, a Karcsi által emlegetett "doksik" sokban árnyalhatnak egy képet, és sok mellékszálra fényt deríthetnek, de úgy gondolom, a fennmaradt roncsoknak az RLM színmintákkal történt összefényképezése ezt lényegében eldöntötte. (Legalábbis jelenlegi tudásunk szerint. Eddigi életem során úgy vettem észre, hogy az önkritikára, előző álláspontjának bármilyen mértékű felülvizsgálatára hajlandó (neadjisten hajlamos) kutató ezt olykor beleszövi a mondókájába, ha nem is szó szerint.)

Hogy ezeket az RLM színeket a Krayer gyártotta vagy csak forgalmazta, az én nézőpontomból másodlagos kérdés, bár természetesen ez is érdekel. A vita során hivatkozott, általam részben soha nem látott dokumentumok között viszont - bevallom - kissé már elvesztettem a fonalat, mert hát azért nem ezzel a témával kelek és fekszem, az igazi szerelmeseivel, tehát veletek ellentétben. Nagy általánosságban az a véleményem, hogy sem egy színkártya hátulján lévő "Gyártja" felirat, sem egy "portáskönyv" nem bír számomra 100%-os meggyőző erővel, mint ahogy 43-44-es keltezésű receptúrák és kísérleti gyártások sem. Mindez a kutatás természetesen hasznos, és a kapott információk nagy része tendenciózusan mutat egy irányba, de azért én mindig hozzátenném azt a "jelenlegi tudásunk szerint" értelmű kitételt. Az ominózus portáskönyvre azért kérdeztem rá pár nappal ezelőtt, mert alapvetően elhibázottnak tartok minden olyan hozzáállást, amely bizonyos dokumentumok meg nem létéből von le határozott következtetéseket (ti. hogy ami abban nincs, az nem létezett). Ez természetesen adott esetben még akár igaz is lehet - véletlenül. Máskor meg nem az. Ami nem jelenti azt, hogy a portáskönyv ne erősítené Karcsi álláspontját, csak nem bizonyítja 100%-osan.

Továbbá szerintem úgy általában a laikusok (mármint főként a korabeli gyártás, vegyipar és könyvelés terén) problémája az az egész vita során, hogy ha valóban elfogulatlanul közelítünk a kérdéshez, egyes bizonyítékok bizonyító erejét nem látjuk át kellő objektivitással. (Mint amikor a bíróságon a vád és a védelem szakértő tanúja esetleg egymással teljesen ellentétes álláspontot képvisel, szegény laikus meg ott ül középen, és semmivel nincs közelebb a helyes válaszhoz.)

Szóval összességében a dokumentumok és a kutatások engem lényegében meggyőztek arról, hogy a magyar gépek német színeket viseltek, és az ehhez használt festékeket minden valószínűség szerint nem a Krayer fejlesztette és gyártotta. Ezek után talán Karcsi sem érti, hogy miért őt bombázom olykor kétkedő hangvételű kérdésekkel. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ő van itt jelen. Dénes lelépett (innen is), Gyuri bácsi jelen sem volt, ergo tőlük nem tudok kérdezni. Tőled, Sanyi, mint a HFC-Krayer elmélet jelenlévő képviselőjétől azért nem akarok, mert ezek nem a te kutatásaid, tehát szerintem nem vagy kötelezhető a megvédésükre. Egyébként is elegen állnak vitában veled, nem kellek még én is. A másik, hogy - nagyon szerény - tudományelméleti és kutatásmódszertani ismereteim alapján egy új elmélet erejének megvizsgálására az egyik legmegfelelőbb módszer az elmélet gyenge pontjainak a feltérképezése, Karcsit e célból izélgetem néha.

Két dolgot szeretnék nagyon. Az egyik, örülnék, ha az eszmecsere minél inkább mentes lenne a sértő hangnemtől, örömmel láttam, hogy mostanában pár ilyen típusú, mármint kizárólag a másik fél megsértésére irányuló hsz-t kigyomláltak az adminisztrátorok. A másik, hogy a Herbig-RLM elméletre ne tekintsünk úgy, mint egy új, önmaga kizárólagosságát hirdető dogmára, amivel kapcsolatban még kérdezni is bűn, és a "másik szekértáborhoz" való tartozást jelzi.

Tamás
Gabusch 600839 2016. január 22. 02:43
Válasz erre
Nem jelent semmit. A cégeknek vannak beszállítói, de ez a világon semmit nem bizonyít HFC színek ügyében. Pl. a Berva cég gyártott valamit a Suzukinak, ami miatt pár éve komoly visszahívások voltak a Swift ügyében, de nem biztos (sőt, inkább valószínűtlen), hogy mondjuk a Suzuki Samurai is tartalmazott volna Berva alkatrészeket.

Nem mellesleg, ha a Krayer gyártott is repülőfestéket, azt egészen nyugodtan megtehette tetszőleges színben, beleértve a roncsok alapján bizonyítottnak tűnő német színeket is.
Makettezési szempontból pedig ez a lényegesebb szerintem, a többi tényleg maximum ipartörténeti érdekesség.

A vita mindamellett továbbra is élvezetes nekem, a kíbicnek. (Tudom, akkor kuss. :) )
Gabusch 600838 2016. január 22. 02:13
Válasz erre
Természetesen. De mintha lett volna róla szó, hogy a Krayer viszonteladóként is működött. Persze, emlékezhetek rosszul is.
Alexandros 600837 2016. január 22. 01:37
Válasz erre
Egy kis kiegészítés az előbbiekhez.
Ami a gyártási teljesítés táblázatot illeti-az utolsó rublikában ott van,hogy Ipari Lakkok Gyára.Nem véletlenül!Minden szállításnál ott van a cég neve.Ez a cég gyártott alvállalkozóként tonnás mennyiségben a Krayer részére Krayer receptúra szerint festéket.A cég telephelye Budapesten a IX. Korponai utcában volt.Ezt Gyuriék is említik a cikkeikben,ha eltettszett volna olvasni.
Alexandros 600836 2016. január 22. 01:23
Válasz erre
Ebben az esetben Te viszonteladó vagy és nem gyártó,de amit elakarsz adni nekem,azt valaki legyártotta nem?
Rendben van,megbeszéljük,megegyezünk.
Gabusch 600835 2016. január 22. 01:18
Válasz erre
Kedves Alexandros!

Kérdezed: "i.Hogy lehet valamit szállítani,amit le sem gyártottak?"

Van itt nekem egy jutányos áron beszerzett PIC16F690 mikrokontrollerem. Szívesen továbbadom Neked (némi haszonnal), bár nem én gyártom, hanem a Mikrochip.
Alexandros 600834 2016. január 22. 00:14
Válasz erre
fekete 7 Neubiberg
fekete 7 Neubiberg
W.0+ amerikaival
W.0+ amerikaival

Elnézést,lemaradt két kép.
Alexandros 600833 2016. január 22. 00:07
Válasz erre
Szia!
Értem,köszönöm a gyors választ!
Üdv. Sanyi
Alexandros 600832 2016. január 22. 00:06
Válasz erre
Szia Elektro!
Ezt magam is ajánlottam neki mikor kedden nála jártam Pesten.Ha nem tudná esetleg,megírom neki Gabi email címét,hátha veszi a fáradságot.
Minden esetre köszönöm,hogy próbálsz segíteni.Magam is jártam már úgy nem egyszer,hogy csak többszöri kísérletre sikerült.
Üdv. Sanyi
Elektrolakatos 600830 2016. január 22. 00:04
Válasz erre
Sanyi!

Anélkül, hogy az eredeti témában el akarnék mélyedni mivel közöm nincs hozzá, ehhez a "szállított" termékek doksival kapcsolatban mindössze egy megjegyzésem lenne. Ez alapján SENKI nem állíthatja 100%-ra, hogy gyártotta is a teljesítő a terméket. Példaként a saját üzletünk hozom fel. Szükséged van Ray Ban, Jaguár, netán Puma szemüvegkeretre? Állunk rendelkezésedre. Mi állítjuk ki részedre a számlát, teljesítjük a szállítást, de közünk nincs a gyártásukhoz. Csupán tovább forgalmazzuk.

Üdv: Elektro
Elektrolakatos 600829 2016. január 21. 23:55
Válasz erre
Sanyi!

Ha Bubu végre venné a fáradságot, hogy valamelyik adminnak ír e-mailt, akkor meg tudjuk oldani a problémáját. Addig csak annyit tudunk, hogy nem tud belépni, de hogy mivel, és miért nem azt infók nélkül nem sejthetjük.

Üdv: Elektro
Alexandros 600828 2016. január 21. 23:33
Válasz erre
Krayer összesítő
Krayer összesít

Kedves Tamás!
Károly ezt írja ,,a Doksi valójában a Magyar Királyi Légügyi Hivatal által megrendelt anyagokat és szállításokat összegzi.Az eredeti doksiban NINCS feltüntetve,hogy ezek legyártott termékek."
Tehát rögzítsük,...szállításokat összegzi.Hogy lehet valamit szállítani,amit le sem gyártottak?
Érted te ezt? Mellékelve az a bizonyos ,,doksi".
Üdv. N.S.
Alexandros 600827 2016. január 21. 23:11
Válasz erre
Kedves Magó Karcsi!
Sanyinál többször is jártam Dombóváron,a roncsokat a századforduló idején volt szerencsém látni.
Se akkor,sem most nincs tudomásom róla,hogy a barna szín az német.
Kérdésem a következő- miért festenek át egy eredetileg ,,magyartarka" színű légcsavart egyszínű zöldre,illetve hány réteg festék engedélyezett egy légcsavartollon?
N.S.
Alexandros 600826 2016. január 21. 22:58
Válasz erre
Krayer gyártja
Krayer gyártja

Szia Tanár Úr!
Valóban,ha a Praktikerben veszed meg a jelzett terméket,akkor a Praktiker számláját kapod.Ha viszont egyenesen a gyártótól,vagy annak forgalmazójától,akkor annak a számláját kapod.
A mellékelt ábrán mondjuk világosan az áll,hogy GYÁRTJA.
Üdvözöllek Sanyi
Alexandros 600825 2016. január 21. 22:50
Válasz erre
Béla levele2
Béla levele2
Béla level3
Béla level3

Kedves Kari!
Igen,megint ezek a kőtáblák!Ha a kedves adminok segítenének esetleg Bélának belépni a rendszerbe,engem is megkímélnének ezektől a kedves megjegyzésektől.Mert ugyebár az elején ott szerepel,hogy azért közli Béla általam,mert nem tud belépni.Na,mindegy!
Lásd a következő kőtáblákat,amíg a helyzet nem változik.
magoo 600780 2016. január 21. 14:59
Válasz erre
Kedves Nagy Sanyi!
Mikor láttad Eses Sanyi roncsmintáit?
Légy szíves tegyétek közzé a HFC színű roncsokat és azokat az eredeti Krayer légifigyelés elleni színkártyáit, melyen ott vannak a HFC színek!
Ha tudjuk a választ, akkor kiderül, hogy mióta élteted a magyar színek legendáját úgy, hogy azt a bizonyítékot is láttad, mely a teóriátok ellenkezőjét igazolja. Attól nem tartok, hogy kétségbe vonod Eses Sanyi referencia fotóit, mert jó volt megint látni a roncsokat, ahogy írtad!
Ha olyan színazonosítási eredmény van a HFC-ben, melyet egy roncs sem igazol, akkor tulajdonképpen miről akartok vitatkozni?

Összegzés:
Három színelemzés történt eddig, a Sanyié és az enyém német színt talált, Dénesé nem.
Három színelemzés referencia fotói kerültek nyilvánosságra. Sanyi és én referencia kártyával fotóztunk roncsot, Dénesék nem.
Három színelemzés történt. Sanyi és én roncsról elemeztük a színeket. Dénes monitorról is.
Én elvégeztem színelemzést:
- CR.42 két különböző gép roncsain (eredeti olasz színek átfestése)
- Sólyom két különböző gép roncsain (gyári festés)
- Ju.86 két különböző gép roncsain (gyári/nagyjavítás festése)
- Héja-M három különböző gép roncsain (gyári festés)
- Levente II. egy gépen (gyári festés)
Eses Sanyi:
- Weihe légcsavar roncsán (javító műhelyben/csapatnál készült festés)
Ez tizenegy repülőgép, hat típusról. Ezeken német színek vannak, annak ellenére, hogy lehetne rajta magyar is, ha lett volna! (Me.109, Me.210 is német, de az nem volt kérdéses, ezért nem számoltam bele.)
Az eredeti Krayer kártyán RAL színek vannak.
Az anyagkiadási könyben nincs G. festék gyártás.
Már nem az a kérdés, hogy milyen festéket/színeket használtunk, hanem az, hogy mire vagytok még képesek a legenda éltetésére!
magoo
Vadász 600725 2016. január 20. 16:53
Válasz erre
Ádám
A 15-ös a 612780 gysz. A HFC a 31,3-315 oldalon tárgyalja. Világosan látszik a sárga.
A 314. oldalon a jobb oldali képen is ott van, csak nagyon világos, mert más típusú filmre készült a fotó. A képen az oldalszám nem látszik, csak a gép állapotából lehet esetleg arra a következtetésre jutni, hogy ez a 15-ös. P.GY. szerint a gép 1645 ápr 10-én már a 101/2-es oszt. állományában volt, tehát nagy az esélye, hogy bevetéseket repült. Pilótája számomra még ismeretlen.
Kamovos 600720 2016. január 20. 14:23
Válasz erre
Bf-109F4-RHAF-101.1-(V0+12)-Hungary-1942
Bf-109F4-RHAF-101.1...

Sziasztok!

Ez nem az a 12-es gép, korábbi a felvétel is, viszont fekete 12-es.

A 600681 hsz-ben feltett két fekete fehér képet, kifejezetten csak Bubunak és Nagy Sanyinak tettem fel, színkép elemzésre.
Én tudom minek mi a színe valójában, és ha nyilatkoztak akkor a színes képekkel össze vetjük!

Üdv: kamovos
Podva 600719 2016. január 20. 13:38
Válasz erre
A 15-ös messer a 612780?
Üdv
ssanyi 600713 2016. január 20. 11:36
Válasz erre
romsitsa 600709 2016. január 20. 10:59
Válasz erre
Hello, a 12-es színéhez kapcsolódva, a 15-ös Messzeren sem látok sárga csíkozást. Az is "speciális" vagy van rajta csak rossz a kép?

Üdv

Á
magoo 600704 2016. január 20. 10:00
Válasz erre
Kedves Nagy Sanyi!
Te írtad január 14-én (21 óra 20 perc), hogy láttad Eses Sanyi roncsmintáit Dombóváron. Kérlek írd meg, hogy mikor volt. Tudni szeretném (és lehet mások is), hogy mióta tudod, hogy a barna német szín? Eses Sanyi szerint is RAL, szerinted nem?
Szerintem a bemondott bizonyítékok ideje lejárt! Tegyétek közzé a HFC színű roncsokat és a Krayer színkártyákat! (Légi, földi figyelés elleni színek)
A szentségtörésről: 1943-ban kerültek abba stádiumba a kísérletek, hogy a könnyűfém lakk kísérleti gyártásokat lebonyolítsák. Dénes és Gyuri biztos látták ezt a portáskönyvben, miért nem kérdezel rá?
Sanyi! Kérlek, minden vitába szóljatok bele és írjátok le a véleményeteket! Nagyon hasznos dolog, amit csináltok, csak azt nem tudom, mi lehet a célotok ezekkel a hozzászólásokkal?

Safranek!
https://www.youtube.com/watch?v=VYgcP7I-Ceg. vagy beírod a keresőbe, hogy MRT vita.

magoo
J_K 600687 2016. január 19. 21:01
Válasz erre
Szia!

A "sárga 16"-os Emilről létezik egy színes fotó is.
cimber 600686 2016. január 19. 20:49
Válasz erre
A linkelt magyar gépek festése egyértelmű.
A klasszikus német RLM színsor, még a trikolor és a sárga jelzések is.

A német gép véleményem szerint a sárga 16-os Bf-109 E3. (JG53)
Kamovos 600685 2016. január 19. 20:29
Válasz erre
Szia cimber!

Csak a színkép elemzésük eredménye érdekelne.

Üdv: kamovos
cimber 600683 2016. január 19. 20:23
Válasz erre
Mire akarsz utalni ezekkel a képekkel?
J_K 600682 2016. január 19. 20:21
Válasz erre
Kedves Nagy Sándor!

Bár, mint előző válaszomban már írtam (ismét) alaposan melléfogtál ezekkel a Messer-képekkel, én segíteni szeretnék. Ezért megadok neked még néhány forrást, hogy ismereteidet pontosabbá, és alaposabbá tehesd.

A "fekete 11"-el kapcsolatban (mely -ismét hangsúlyozom- NEM neubibergi, és NEM II./JG 52-es gép) ld. a következőket:
-Jerry Crandall: Wings of the Black Cross Number One, 6.old.
-Brett Green: Götterdämmerung Luftwaffe Wrecks and Relics Number 1, 42.old
-Góralczyk: Messerschmitt Bf 109 G/K An insight into camouflage and markings, 42.old (itt 2 db. kép is van a gépről)
-Wołowski: Bf 109 Late versions Camouflage & markings, 84.old.

A "sárga 2"-vel kapcsolatban szintén a Góralczyk-könyvet ajánlanám: már a borítón is a "sárga 2" szerepel fotóval-grafikával.

Kedves Sándor!
"Ráérzésből", alapos ismeretek nélkül kár "szakérteni", mert csak kinevetteti magát az ember. A régi mondás szerint: könyvvel könnyebb!
Kamovos 600681 2016. január 19. 20:13
Válasz erre
Győrben gyártott magyar Messerschmitt Bf-109G-2-es 1944 tavaszán Ferihegyen FF.
Győrben gyártott...
Nem magyar
Nem magyar

Sziasztok!

Bubu! Sanyi!

Ezen a gépen milyen színű lehet a számozás: A magyar gép svancánlévő felső szín figyelembe vételével?

Üdv: kamovos
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.