/ Fórumok /

A világ legrondább repülőgépei

A világ legrondább repülőgépei, avagy bumfordiak, repülő téglák,dobozok és egyéb förmedvények...
Megmondom őszintén, fáj leírnom egy szókapcsolatban, hogy ronda és repülő, mert szerintem olyan nincs is, hogy egy repülőgép ronda legyen. Igaz én elfogult vagyok, mert már kisgyerekkorom óta beteges rajongással nézzek az égre fel, bármilyen eszköz húzzon el a fejem felett, még ha az aznap már huszonkilencedszer látott Boeing 737-es is. No de ez az én véleményem, lehet, hogy nekem minden repülő teszik, és akkor rögtön fel is tehetitek a kérdést, hogy akkor minek hoztam létre ezt a topikot, de azért annyira én sem vagyok elfogult, hogy ne lássam a különbséget, mondjuk egy Jumbojet gigantikus, de mégis finom eleganciája és egy szárnyakkal ellátott gyufáskatuja formájú Shorts Skyvan között. Bár az is igaz, szép, csúnya szubjektív fogalmak, és sokszor elhangzik klasszikusoktól idézve „annyira ronda, hogy az már szép” nemcsak a repülőgépekkel kapcsolatban. Szóval ide, mindenki felteheti az általa legro…. fogalmazunk inkább így furcsa, érdekes kinézetű repülőeszközők képeit, amikkel valaha életében találkozott. Ja és fontos ezzel a rovattal nem akarok senkit és semmit sem megbántani, különös tekintettel a repülőgépmérnökökre, pilotákra és a típusfanokra:)
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.
lori 440795 2007. február 5. 21:51
Válasz erre
Hát igen, az A-10-es külön kategóriába tartozik: "Annyira csúnya, hogy az már szép..."

lori
gábor76 440794 2007. február 5. 17:07
Válasz erre
A Mi-24A az annyira csúnya hogy az már szép.De mit lehet tenni a szépség az utolsó szempont egy harcigépnél.
Csúnya gép az A-10 és a Su-39.Mégis mindkettő megvan. :(
Zoli 440793 2007. február 4. 10:15
Válasz erre
Szia!
Inkább a kabin hasonló, a kétrotoros jobban hasonlít egy rosszul összerakott repülőre, mint helikopterre.
z
kalóz 440792 2007. február 4. 09:46
Válasz erre
Zoli! jobban megnézve valóban elnéztem, de a két gép törzskialakítása nagyon hasonlít egymásra, mindössze az egyik egyrotoros, a másik meg kétrotoros.
kalóz
Sanjurjo 440791 2007. február 3. 15:33
Válasz erre
Sziasztok!

Ok akkor még se tévedtem olyan nagyot, igaz én csak a honlap alapján voltam okos, ott XR 1 néven futott ez a gép, de típusjelzéstől függetlenül bizarr a kinézete...
Sanjurjo 440790 2007. február 3. 15:32
Válasz erre
Sziasztok!

Ok akkor még se tévedtem olyan nagyot, igaz én csak a honlap alapján voltam okos, ott XR 1 néven futott ez a gép, de típusjelzéstől függetlenül bizarr a kinézete...
xcraft 440789 2007. február 2. 21:59
Válasz erre
Zoli 440788 2007. február 2. 21:43
Válasz erre
Sanjurjo 440787 2007. február 2. 21:11
Válasz erre
N 9 KJ.bmp méret: 279.6 KB
Ez az autogiro se semmi, bár bevallom ennek se tudom a típusát, a kisgépek típusjelzéseiben nem vagyok otthon...
Sanjurjo 440786 2007. február 2. 21:08
Válasz erre
Szia Kalóz!

Akkor én tévedtem köszi a típus azonosítást...

Köszi mégegyszer!
Kalóz 440785 2007. február 2. 21:05
Válasz erre
Sikorski H03S-1 Az MPM adta ki 1:72-ben.
Sanjurjo 440784 2007. február 2. 21:00
Válasz erre
XR 1.bmp méret: 222.7 KB
Daimler Benz project.jpg méret: 20.6 KB
Kezdtem félni, hogy lassan kifogyunk a bumfordi szériagépekből, de a kísérletigépekben nem csalódtam, mindig tartogatnak meglepetéseket, csak az a baj, hogy ezeket, nem mindig tudom beazonosítani, de remélem segítek...:)

Ez forgószárnyas talán XR 1 névre hallgat, de ez nem biztos...

A másik repülőt a Daimler Benz project név alatt találtam meg szerintem, csak terv maradt, de lehet, hogy épült néhány példánya...
Tibcsi 440783 2007. február 1. 07:54
Válasz erre
xcraft 440782 2007. január 31. 21:56
Válasz erre
Tibcsi, tökéletesen igazad van, a 82-es jpg-t illetően.
www.anigrand.com/AA2004_Mig-105.htm Ez az orosz lifting body, a buran előszele. Az amcsi űrsiklóprogramot is hasonló kísérletek előzték meg, többféle merülőtestet építettek, amik a hajtómű nélküli leszállás kitapasztalásához kellettek.
www.anigrand.com/AA2014_HL-10.htm
www.anigrand.com/AA2015_M2-F2.htm images.google.hu/imgres
www.mach2.fr/x24g.htm
Mekett 440781 2007. január 31. 19:35
Válasz erre
Kivétel nélkül mindet imádom közülük :)
A Jak-24 és a Mi-12 különösen a szívemhez van nőve.
Kaloz 440780 2007. január 31. 19:05
Válasz erre
A 115.jpg a jak 24 katonai változata restaurálás után
Kaloz 440779 2007. január 31. 19:05
Válasz erre
ASz első két képen a V12 Vintokril látható.a harmadikon e bartini ekranoplánja látható, még összeszerelt állapotban. Azóta rosszabb képeket láttam róla.
rittal 440778 2007. január 31. 18:42
Válasz erre
Tibcsi 440777 2007. január 31. 17:22
Válasz erre
Azt a micsodát (ha jól tudom) a Buran űrsikló programban használták sikló és vízreszálló kisérletekhez. De erre ne vegyetek mérget. :)
MrChef 440776 2007. január 31. 15:39
Válasz erre
Nekem a 3. képen lévő izé tetszik. Tiszta sci-fi. Az légpárnás jármű, vagy micsoda?!
Zebi 440775 2007. január 31. 15:03
Válasz erre
3: Beriev Bartini VVA-14
4: MiG-105
6: Jak-24U
Zebi 440774 2007. január 31. 14:52
Válasz erre
Taki 440773 2007. január 31. 14:42
Válasz erre
Az első 3 az micsoda? :) valaki be tudja azonosítani?
Tibcsi 440772 2007. január 31. 12:57
Válasz erre
Szerintem ezek gyönyörűek. Mármint a helikopterek. Az a két izé (53.jpg 82.jpg) már nem annyira. :-)))

(amúgy Monyino :))
árnyékharcos 440771 2007. január 31. 08:36
Válasz erre
3a.jpg méret: 114.5 KB
5b.jpg méret: 125.9 KB
53.jpg méret: 141.8 KB
82.jpg méret: 189.2 KB
108.jpg méret: 191.9 KB
115.jpg méret: 144.3 KB
123.jpg méret: 215.3 KB
Mit szóltok ezekhez? Monyiho - Orosz versenyzők... ;-D
ChevyG 440770 2007. január 31. 02:05
Válasz erre
boriszjelszint 440766 2007. január 30. 20:02
Válasz erre
Sonka_papa 440764 2007. január 30. 19:43
Válasz erre
árnyékharcos 440763 2007. január 30. 19:37
Válasz erre
fw189_7.jpg méret: 27.3 KB
Sziasztok!

Csúnya repülők kellenek? Ehhez mit szóltok? A Focke-Wulf Fw-189 -es páncélvadász/csatarepülő változata...
sanjurjo 440762 2007. január 30. 19:25
Válasz erre
CH37_NickolasPoncini01.jpg méret: 68.5 KB
CH-37-Sikorsky.jpg méret: 38 KB
Azért az öreg Sikorskynak is voltak néha nehéz percei, ez a munkája se semmi, valamit, már fel lehet fedezni a Sea King-ből (legalábbis szerintem), de hát inkább az, mint ez a helikopternek nevezett valami...
sanjurjo 440761 2007. január 30. 19:07
Válasz erre
rutan voyager.bmp méret: 105.1 KB
És a világkerülő Rutan Voyager...
sanjurjo 440760 2007. január 30. 19:05
Válasz erre
Optic Bug eye.bmp méret: 294 KB
Ez is egy szépség! Optic Bug Eye, a repülő csúnya (legalábbis szerintem), de hasznos, mert akár 90 km/h sebességel is tud tartósan repülni, a helikoptereknél lényegesen olcsóbban üzemeltethető, így kíváló légirendészeti, vagy más megfigyelésekre...
Sanjurjo 440757 2007. január 29. 19:58
Válasz erre
MC 130 hercules.bmp méret: 185.5 KB
WC 130 Hercules.bmp méret: 238 KB
Ime, hogy elrontották a szép herculest, hát mit csináltak a delfin orrávval, néhány antenna miatt, A MC 130, ha jól tudom a speciális erők gépe, a WC (nem Water cleaninig:), pedig időjárás felderítő...
Sanjurjo 440756 2007. január 29. 19:44
Válasz erre
h25ef111l.jpg méret: 20.6 KB
Sziasztok!

Matroz, Skyline_Sg, az F 111-es szerintem is szép gép, bár nem akarok beavatkozni a vitátokba:), mondjuk az igaz, hogy a rádióelektoronikai zavaró változatnak az EF 111-es Raven-nak már vannak szépség hibái. Bár leszámítva az antennát a függőleges vezérsíkon ez, se rossz. Egyébként az már tapasztalatom, hogy még a legszebb repülőt is haza lehet vágni, ha átépítik elektronikai "zavargóra":) a minden féle bumfordi antennával...
Sanjurjo 440755 2007. január 29. 19:31
Válasz erre
Sziasztok!

Szia Xrcaft!

Nem baj, hogy többen is beírunk, sőt örülök is, hogy nem csak teszük fel a képeket, mint állat, henm írunk hozzá rövid ismertetöket, ha valakinek, meg már nem tudunk újat mondani, tovább lapozz, ha meg tud plusz infot, vagy okosabbat írni, azzal is mindenki csak jól jár...
Tibcsi 440754 2007. január 29. 07:39
Válasz erre
Ez a bat_fk28 képen lévő gép nekem kifejezetten tetszik. Jó lenne otthonra is egy.

(lehet, hogy csak azért tetszik annyira, mert az "Azok a csodálatos férfiak"-ban is valami hasonlót láttam? és már akkor is tetszett)
MATROZ 440753 2007. január 28. 21:34
Válasz erre
Az F-111est megvédeném!Méretei ellenére karcsúsága szemetgyönyörködtető!!
Skyline_SG 440752 2007. január 28. 14:04
Válasz erre
F-111, számomra az az egyik legrondább gép!
xcraft 440750 2007. január 27. 21:08
Válasz erre
A leduc 021 torlósugárhajtóműves kísérlet volt, azért van hordozógépre rakva, hogy beindulhasson az égés. Ezután elkészült a Leduc 022, ez már sokkal karcsúbb, és szebb.
A francia Mach 2 mindkettőt gyártja 1/72-ben.
sanjurjo 440749 2007. január 27. 19:53
Válasz erre
A dassault tridentje után nehéz elhinni, hogy tudott olyan szépségeket is tervezni, mit a Delta Mirage-ok sorozata, vagy a Rafale. A Leduc 21, pedig nem robotrepülőgép, mégha annak is látszik, van abban pilóta is, aki jobban megnézi láthatja a szívócsatornában, és ez nem vicc odaépítették ugyanis a pilótafülkét, a torlósugárhajtóműves gép egyébként önerőből képtelen volt felszállni, anyagépről startolt, mint látható az egyik képen is...
sanjurjo 440748 2007. január 27. 19:48
Válasz erre
trident.jpg méret: 16.8 KB
trident2.jpg méret: 14 KB
led021_4.jpg méret: 19.5 KB
leduc 21.bmp méret: 276.2 KB
bat fk 28.jpg méret: 3.5 KB
Na újabb rondaságok! Két francia kísérleti gép, és egy brit könnyürepülő a hőskorszakból...
Andor 440746 2007. január 21. 18:57
Válasz erre
szia szilárd!
csinálsz monst valamit?
xcraft 440744 2007. január 20. 22:26
Válasz erre
Hello!
Ez az Anigrand 1/72-es makettje. Kicsit doboz formájú a törzs, de ez szállítóép betegség. Csúnya v. Érdekes. :)
sanjurjo 440743 2007. január 20. 21:59
Válasz erre
Bocsi! A billentyűzet, meg az esti buli hatására a mondat vége kissé zavaros lett, de azért szerintem mindenki be tudja helyetesíteni a hiányzó betűket...:)

Sziasztok!
sanjurjo 440742 2007. január 20. 21:56
Válasz erre
XV22A5.jpg méret: 64.2 KB
XV22A5.jpg méret: 64.2 KB
XV22A4.jpg méret: 71 KB
XV22A3.jpg méret: 61.6 KB
Sziasztok!

Jó én aláírom, hogy vannak szép gépek is az X-kísérleti sorozatban,és lehet, hogy ízlés ficamos vagyok, de ezeknek a képeket nézve mindenki döntsön mag, hogy van-e csúnya repülő, vagy nincs...
Atlasz 440741 2007. január 20. 11:47
Válasz erre
Köszi Sanjurjo és Bendeguz !
Üdv:
Atlasz
Bendeguz 440740 2007. január 19. 23:48
Válasz erre
Atlasz!
keresd meg mailben az Asheron-t, ők szoktak heller nagykerebe járni, hátha még gyártják.
jaaa a mélcím: szucsimi@gmail.com

vagy börzén járj jó tágra nyitott szemekkel
Sanjurjo 440739 2007. január 19. 22:57
Válasz erre
Szia Atlasz! Hát nem tom, én ezt a képet az e-bay-ről töltöttem le, ott van több is. De megmondom őszintén, nem vagyok az e-bay híve a domború hitelkártya angol nyelvű rendelés, és egyebek miatt, bár meg lehet próbálni, másnak is bejött. Tavaly, mintha valaki hirdette volna itt a makettinfon is, érdeklődj, hátha van fölösbe valamelyik makettezőtársunknak, mert úgy szerintem még mindig egyszerűbb beszerezni…
Atlasz 440738 2007. január 19. 20:52
Válasz erre
Szia Sanjurjo !
Nem tudod hol van remény beszerezni ezt az Amiot-ot?
Üdv:
Atlasz
Sanjurjo 440737 2007. január 19. 18:51
Válasz erre
amoit 143.jpg méret: 21.8 KB
Sziasztok!

Az Amiot 143-ast szerintem a Heller adta ki 1/72-ben, de persze aztán lehet, hogy az airfix is átvette, hisz nem egy makettjük szerszámát cserélték. Mindenesetre ezt talátam...
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.