Sci-Fi
Kiss Gábor:   Gaz-66 Truck Trial
Gaz-66
Revell 03051, 1:35

A kamionversenyek egy speciális formájáról van itt szó, ahol nem a gyorsaság a legfontosabb, sokkal inkább az ügyesség, felkészültség. Egy zárt pályát kell teljesíteni, ahol az előre kijelölt kapuk között kell átmenni, lehetőleg minél rövidebb idő alatt. Minden hibáért büntetőpont jár, így nem biztos, hogy az győz, aki leghamarabb végig megy a távon. Létezik Európa Bajnokság, és sok nemzetnek van hazai bajnoksága is. Jól ismert, és visszatérő típusok a volt keleti blokk terepjáró járművei, mert terepjáró képességük általában nagyon jó. Itt kapcsolódik a képbe az általam elkészített makett is, a Revell gyártmányú Gaz-66, melyet átalakítottam a terepversenyzés céljainak megfelelően. Ebből a típusból nem sok található a versenyeken, mert nyomatékszegény a motorja, valamint egy kicsit nehézkesen fordul, de jók az egyéb terepjáró képességei. Az elkészített makett nem egy meglévő másolata, hanem én találtam ki ilyenre.

A makett:

A makettet az Ebayon sikerült megvásárolnom igen kedvezményes áron, és először még nem is voltak vele konkrét céljaim. Mivel én csak polgári járművekkel foglalkozom, így ennek is valami ilyen szerepet szántam. A Camion Magazinban láttam a magyar EB futam összefoglalóját, és ott voltak képek verseny Gaz-66-ról is. Ezután szétnéztem a neten, és találtam még képeket németek által használt versenygépekről is, így megszületett a döntés, hogy ilyen jármű lesz belőle.

Természetesen ez úgy mutat jól, ha terepen van éppen, ezért először egy homokos-sziklás terepet készítettem neki. Egy osb lapra ragasztottam különböző formájú és méretű hungarocell darabokat, és ez adta meg a terep alapját. A ragasztásnál vízbázisú faipari ragasztót használtam, ez nem oldotta a hungarocellt, csak odaragasztotta, valamint alkalmas egyfajta durva simításra is. Száradás után következett a jól ismert homok-sulifix kombináció, és a megkötés előtt az előzőleg gyűjtött kövek beépítése. Ezután az egészet lefestettem egy barnás-homokos színnel, majd félretettem.

Elővettem a dobozt, és nekikezdtem az építésnek. A Revell nem csinált titkot abból, hogy ez a makett nem az ő fejlesztése, hanem csak átvett, mert az öntőkereteken több helyen megtalálhatóak a cirillbetűs felíratok. Az összeállítási útmutató a németektől megszokott részletes és lapozgatós. Először a motort kell összeépíteni, amely elég részletes és szép, de tovább lehet fokozni a hatást. Elkészítettem a gyújtáskábeleket, hűtőcsöveket, elektromos kábeleket, bár az egészből semmi sem látszik, mert a bukócső miatt nem billenthető a fülke. Sajnos nem minden kábelt építettem be helyesen, mert csak később találtam nagyon jó képeket a motorról, az emlékeim meg már megkoptak ehhez.

Az összerakott motort beépítettem a vázba, és ráragasztottam az utasítás szerint a sebességváltó, felező, csörlő karjait tartó lapot is. Ezt szerencsésebb lett volna később, mert a kiálló karok közül kettő le is tört a különböző műveletek során. Ezeket később már csak a legvégén ragasztottam vissza. A motor után jött a váltó, melyet kardántengelyek kötnek össze. Ezek érdekessége, hogy a kardáncsuklót két darabból kapjuk, ami tulajdonképpen működőképes.

A következő lépés a futóművek beépítése volt. Ezt úgy végeztem, hogy a rugókat előre ráragasztottam a hídtestre, a kerekeket összeraktam festetlenül, majd azt is feltettem, és elővettem a terepet. Kitaláltam, hogy kb. hol fog állni az autó, majd a rugókat addig alakítgattam, amíg el nem nyerték a megfelelő formájukat. Látható is, hogy a makett vízszintes terepen igen "betegen" áll. Ilyen állapotban rögzítettem őket a vázhoz, majd ezeket is kábeleztem, és feltettem a vázra az egyéb kiegészítőket.

Következett a festés, ahol a Model Master FS 35414 matt világos kék színét használtam. A felniket és az üzemanyagtankokat a Model Master 1594 sötétebb kékjével festettem, így egy kicsit megtöri a világosat. A pótkeréktartót, valamint az ott lévő dobozt nem raktam fel, ez nem szokott lenni az ilyen járműveken. Következett a fülke. Még összerakás előtt lefújtam több rétegben a Model Master 1503-as fényes pirosára, mely a végső színe lett. A hűtőrácsot és az ablakkeretet viszont az előbb már említett világos kékkel festettem.

A belső tér is igen jól kidolgozott, de egy-két alkatrészt ki kellett hagynom. Ennek az volt az oka, hogy a makettet éppen verseny közben akartam megalkotni, így kellett bele versenyző személyzet is. Ezek az Academy koreai harckocsizó személyzetének átalakításából születtek, viszont a lábuk miatt nem fértek el a pedálok, valamint a fék berendezései. A fülke átalakításánál az első lépés az ülések versenyüléssé formálása volt. Az eredetiből csak az ülőlapot használtam, és ehhez készítettem sztirolból háttámlát és oldalakat. Az ülések mögé öntőkeretdarabokból egy bukócsövet készítettem, majd a matt feketére festett üléseket is beragasztottam. A kormánykereket kicseréltem egy 1:24-es versenyautó kormányára, ami méretben kb. megfelelt, és vékony rézdrótból ragasztottam rá irányjelző kapcsolót. A műszerfalra tettem még egy plusz kijelzőt néhány zöld és piros lámpával. Hosszas alakítgatás és farigcsálás után beragasztottam a versenyzőket, majd elkészítettem nekik a négypontos biztonsági övet. Az ajtók oldalablakait levágtam, és csak a kis háromszög ablakokat ragasztottam be, így be lehet látni a fülkébe.

Az elkészült, és összeépített fülkét felragasztottam a vázra, amely billenthető lenne. Ez nálam csak azért nem valósult meg, mert elkészítettem öntőkeretdarabokból a fülke köré a bukócsövet, és ez nem engedi billeni. A plató teljesen lemaradt, helyére egy reklámtábla készült sztirolból, melyre az Italeri kamionos kiegészítő készletéből tettem matricákat. Szintén ebből került a fülkére is, a rajtszám pedig egy Italeri kamionrendszám darabja. A makett kapott némi koszolást, amit szükségesnek tartottam. Feltettem még az itthoni készletemből kiegészítő tükröt, vonószemet, és egy-két apróságot.

Maga a makett egy jól megépíthető, részletes kit kevés hibával. Kár, hogy már csak nehezen lehet hozzájutni.

Kiss Gábor