Sci-Fi
Pintér György   MiG-17 F, Bílek 965, 1:72

Egy rég várt makett megépítéséhez kezdtem a napokban. Ha e típus PF változatánál azt írtam, hogy 1:72-ben kevés lehetőség van megépítésére, akkor a nagyhírű elődöt, az F variációt dobozból nem lehetett megépíteni. 1:72-ben nem volt MiG-17F. De mit is kell tudnunk erről a MiG-15-re hasonlító, de attól mégis alaposan eltérő, szovjet sugárhajtású vadászgépről?

A koreai háború végére készült el a MiG-17, nagyjából, egészében kiküszöbölve a 15-ös konstrukciós hibáit, gyengeségeit. Ekkorra azonban már befejeződött a távol-keleti háború, s egy rövid időre nagyobb háború nélkül maradt a világ. Ez volt az az időszak, amikor a hidegháború menete felgyorsult. Megalakult a Varsói Szerződés, lezajlott a szuezi konfliktus. Fellőtték az első szputnyikot, majd elindult a szovjet, később az amerikai űrprogram, megrázta a világot Castro forradalma Kubában, Katanga lázadói, Lumumba halála, benzinlángban égő vietnámi boncok, világszerte ismertté vált egy dallasi tankönyvraktár, Párizsban tüntettek az FNL, illetve az OAS mellett és ellen. Más, talán egyértelműbb világ volt csaknem ötven éve. "Hogy került Hruscsov cipője az asztalra?"

Aztán megváltozik a helyzet. Az US Navy "Maddox" rombolója tűzharcba keveredik a Tonkini-öbölben néhány észak-vietnámi őrhajóval... kitör a vietnámi háború. Itt a múzeális rep. anyaggal rendelkező VDK légierő rendelkezésére bocsájtja "Nagy Testvér" a MiG-17F-ket. Láss csodát! Az ötvenes évek vadászgépe kénytelen szembeszállni a kor csúcsát képviselő amerikai gépekkel. Sikerrel! Az F-105, F-4 egy generációval ugyan odébb van a MiG-17F-től. Mégis az elkövetett taktikai hibák lehetővé teszik, hogy a VDK vadászpilótái rászorítsák a maguk fordulózó, közelharc módszerét az USA pilótákra. Beépített 1 db 37-es és 2 db 23-as gépágyújával, a '17-es alaposan összekócolja az amerikaiak idegeit.

Miközben ez a kócolás folyik, egy kontinenssel odébb lezajlik Izrael hat napig tartó villámháborúja a környék arab országai ellen. A siker teljes. A meglepett arab légierők legfőbb foglalatossága a repülőtereken égő gépeik - köztük sok MiG-17F - oltása és az egyre hosszabbodó veszteséglisták időszerűsítése. De láttak jónéhány '17-est Indonézia dzsungelei felett is. Úgy néz ki, ez a gép kortalan. Annyira, hogy 1972. április 19-én MiG-17F-ek bombatámadást hajtanak végre az USS Higbee ellen. Az egyik gép pilótája Nguyen Van Bay, két 250 kg-s bombája átrajzolja a hajó sziluettjét. A '70-es évek végén kubai pilóták ezzel a típussal repülnek a mozambiki és angolai bozótháborúkban, illetve az ogadeni háborúban a szomáliak ellen harcoló etióp csapatok támogatására.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a Varsói Szerződés légierőinek egyik alapgépe lett a MiG-17 F/PF változat-párja. Na, ennyit a közelmúlt történelméről!

Az első 20 MiG-17F 1956. június 20-án érkezett Magyarországra. 1956 nyarától nappali F-ek adtak készültséget. Ismert lajstromszámok: 7915, 7922, 7928, 7934, 7941, 7948, 8002, 006, 009, 017, 018, 020, 021, 022, 023, 025, 030, 032, 035, 046. 1956 októbere után a légierőnk egy része leszerveződött - hogy finoman fogalmazzak. Ezzel lényegében befejeződött az "F" variációjának rövid magyarországi története. A PF-nek voltak még szép évei. (Például hajszoltak Canberrát Magyarország felett - sikertelenül, s jártak Csehszlovákia légterében, élesre töltött fegyverekkel, két piros gyűrűvel a farokrész előtt.) Az egyetlen, biztosan magyar 17F-ről készült képet az Aeromagazin 2001/12. számában találtam. Lehet, hogy van több, de én nem tudok róla. Ez a 030-as egy kukoricás szélén, a hasán.


Aeromagazin 2001/12

Akkor most beszéljünk a makettről! A cseh cég folytatja az évekkel ezelőtt elkezdett programját. A MiG-21 és -19 változatai után szinte menetrendszerűen kihozták a MiG-17 F változatát. Legalábbis a doboz felbontásáig ezt hittem. Kibontva a többihez képest gyengébb grafikájú dobozt, egy többoldalas összeállítási és festési utasítással találkoztam. Ezen nem vitték túlzásba a típus bemutatását. Két sor, ékes cseh nyelven. A 39 szép kidolgozású szürke alkatrész mellé külön kis zacsiba tették a kabintető két valóban átlátszó darabját. Csoda! Igazi csoda! Éppen indultam volna egy illetékes egyházi személyért, aki beszentelheti a csoda helyét és búcsújáró hellyé javasolhatja nyilvánítani az íróasztalom környékét, amikor gyanú ébredt bennem. Alaposabban megnéztem a zacskót. A rajta szereplő apró felirat szerint ezt a makettet a Dragon gyártotta s az Italeri útján került Európába. Ó, gyászos óra! A Bílek csak átcsomagolta. Minden más makettnél örül az ember szíve ennek a cserének, (lásd a Bílek Szu-24-ét!) Ebben az esetben azonban kevesebb viháncra van okom. A Dragon egyik nagy mellényúlása volt a '90-es évek közepén a MiG-15 kiadása. Az egyébként gyönyörű makett szárnyát alaposan "elszabták". Összességében több, mint egy centivel kisebb a fesztávja, mint a szükséges. No, ha a '15-öst elszabták, akkor legalább is gyanakodnom illik ugyanezen cég '17-esét illetően is. Ránézésre nem tűnik fel a dolog, de alaposabb méricskélés, vagy a KP drabális, de mérethelyes '17PF-ével összehasonlítva, azonnal látszik a hiba. Ennyi eltérés pedig 1:72-ben nehezen tolerálható! Több megoldás állt előttem.

1. Elkészítem a makettet változatlan alakban és eldugom valamelyik sarokba, nehogy más észre vegye.
2. Elkészítem a makettet változatlan alakban és nem megyek vele versenyre, kiállításra.
3. Megpróbálom megtoldani az egyébként szép felületű szárnyat. Ez nem járható. Az egészet át kellene tervezni.
4. A Dragon törzset összeházasítom a KP szárnyával. Némi fúrás faragás után akár jó is lehet.

Nos, én felvállalom a Dragon tévedését és változatlanul építem meg a makettet.
A makett minősége egyébként olyan, hogy a nagy részét akár "szárazon" is össze lehet rakni. Szóval a legjobb Dragon hagyományok köszönnek vissza. Csak néhány helyen találtam kis sorját.

A festési útmutató öt gép festési térképét tartalmazza. Egy 1968-ban Csehszlovákia ellen bevetett szovjet, egy tereptarka NDK-s, egy csehszlovák, egy egyiptomi és végül egy észak-vietnámi gép készíthető. Ehhez megfelelő matricasorokat kapunk a Tally Ho-tól. Ha valaki magyar gépre vágyik, annak a natúr aluszínű gépet kell előállítania, nyolc csillagos magyar felségjellel (szárnyakon alul, felül, a törzsön és a függőleges vezérsíkon). Igaz is, nehogy valaki befejezze a makett építését anélkül, hogy súlyt helyezzen a orrba.

Függesztményként két póttartályt kapunk. Lehetne még megfelelő típusú nemirányított rakéta blokkokat, esetleg szabadesésű bombákat felrakni rá. Ezek használatáról a cikk elején már írtam. Ha valaki az USA hajók ellen támadó gépeket kívánja megépíteni, jó, ha utánajár, mert erre a két gépre pótlólag fékernyő-tubusokat szereltek a vietnámi műszakiak. Erről bővebben az Aeromagazin korábbi számaiban lehet szöveg- és képinfót találni. Ja, ezek a gépek natúr fémszínűek voltak! Két típusváltozattal odébb a PFU és a PM már irányított, RSZ2-U2 rakétákkal volt felszerelve, de az F-nek ilyenje még nem volt. Összességében ez a makett csalódás volt. A Bílek sokkal jobban tette volna, ha nem a cégjelzésre, hanem a munka minőségére figyel. Persze innen tanácsokat osztogatni egy makettgyártó cégnek kissé nagyképűnek hat. Szívesebben írnám, hogy minden tökéletes volt, de ha nem, akkor nem. Így ha valaki megvásárolja ezt a készletet, készüljön ezekre a hibákra!

Pintér György
pigyu2@freemail.hu