Ezúttal is egy régebben (valamikor a 2008–2009-es időszakban) készült makettemet szeretném bemutatni, és szokásomhoz híven kicsit kitekintenék a történelmi hátterekre is, mivel a típus egy igen turbulens időszak után született, az 1960–70-es években, a sugárhajtású repülés – szerintem – aranykorában, amikor is sorra jelentek meg a szebbnél szebb, ma már klasszikusnak és ikonikusnak nevezhető típusok és formák.
Kezdjük egy kis történelmi kitekintéssel. 1945-ben, a japán feltétel nélküli fegyverletétel után a szövetséges hatalmak számos korlátozást vezettek be a japán iparral és tudományos élettel szemben. Ezen intézkedések között szerepelt a japán repülőgépiparral szemben elrendelt teljes gyártási és kutatási tilalom is. Ez az intézkedés teljesen kizárta a császári Japán repülőgépiparát az 1940-es és 50-es évek eleji "Nagy Bumm"-ból, így nem kis hátrányból indultak, mikor 1952 áprilisában a japán békeszerződés megszüntette ezeket a tilalmakat.
Természetesen a nagy tradicionális japán vállalatok fokozatosan tértek vissza a business-be... a Mitsubishi először a repülőgépeknek a koreai háború miatt megnövekedett karbantartási igényeinek kielégítésében nyújtott segítő kezet az amerikai fegyveres erőknek. Ezután jött a nagy áttörés, 1956-ban 300 darab F-86F gép licenszgyártására szerezték meg a jogokat, és 1961-ig gyártották is a típust. A Fuji és a Kawasaki hasonló utat járt be, és szépen lassan a japán ipar visszatért. 1960. május 17-én újabb fontos esemény történt, a Fuji T-1 – a világháború óta az első japán tervezésű és építésű – repülőgép a levegőbe emelkedett, így ettől a dátumtól mondhatja Japán repülőgépipara, hogy főnixmadárként hamvaiból újjáéledt.
Fuji T-1, az első japán tervezésű és építésű sugárhajtóműves repülő
Makettem tárgya a Mitsubishi T-2, története pedig az így újraindított és rohamosan fejlődő japán repülőgépgyártás ipari hátterére támaszkodva indult. Az 1960-as évek katonai repülésére jellemző "tech-boom", a fejlődő rádióelektronika, lokátortechnika, az egyre gyorsabban repülő gépek jelentette új kihívások a Japán Önvédelmi Erőket sem kerülték el, előbb az F-104 Starfighter, majd a McDonnell Douglas F-4E gépeket integrálták a légvédelmükbe, ezen típusok helyi licenszgyártási jogát megszerezve, saját gyártású gépeket rendszerbe állítva.
A japán légierő vezetői hamar érzékelték a problémát, hogy a Fuji T-1 hangsebesség alatti kiképzőgép nem felel meg a modern nagysebességű gépekre történő kiképzéshez. Első körben licenszgyártásban gondolkodtak, a T-38 Talon és a Sepecat Jaguar típusokat vizsgálták meg, mint lehetséges típusok, de végül a saját igényeknek megfelelő japán tervezés és gyártás mellett döntöttek. Olvasható néhány helyen, hogy a legfőbb okok a japán nacionalizmus és a magas licenszdíj lehettek, de azért van a történetben annyi csavar, hogy a T-2 hajtóműve a japán Ishikawa-Harima TF-40-801A utánégetős gázturbina, mely a RR Adour licenszgyártott változata... és a Jaguarban is ilyenek dübörögtek.
1967-ben mindhárom nagy japán repülőgépgyártó beadta pályázatát a jövő japán kiképzőgépéről, és végül 1967 szeptemberében a Mitsubishi cégét hozták ki győztesnek. A tervezőcsapat vezetője Dr. Kenji Ikeda volt.
1971 áprilisában mutatták be az XT-2-re keresztelt prototípust, majd ugyanezen év júliusában végre is hajtotta első felszállását a gép. 1973-ban kapta meg hivatalosan a T-2 típusnevet, és 1975-ben állították rendszerbe az első példányokat a Japán Önvédelmi Erőkben, azon belül is a 21. Hikotai állományában. A század teljes hadrafoghatóságot 1976-ban érte el.
A típusból összesen négy prototípus/tesztpéldány készült, majd 90 szériarepülőgép került legyártásra. A gyártósorról 1988-ban gördült le az utolsó példány. A 90 szériagyártású repülőgép két különböző változatban készült:
- 28 db T-2 Zenkigata - fegyvertelen kiképzőváltozat
- 62 db T-2 Kokigata - felfegyverezhető kiképzőváltozat
A felfegyverezhető kiképzőváltozatra AIM-9 rakétát, vagy gyakorlóváltozatát, nem irányított rakétablokkokat és bombákat is lehet függeszteni. A T-2 gépeket a hangsebesség feletti repülések gyakorlása mellett a típusból kialakított csapásmérő és hajók elleni századok állományában rendszerbe állított F-1-ek típusátképzésére is használták. Ezek mellett a japán agresszor alakulat is aktívan használta különböző harcászati gyakorlatokon, az ellenséges szovjet gépek imitálására.
A T-2 a következő századok állományában került rendszeresítésre:
- 21 Hikotai 1976–2004 között – Matsushima légibázis – századjelvényük egy érdekes fehér keretes háromszög;
érdekesség, hogy a japán Blue Impulse kötelék is a század állományába tartozott 1982–1995 között
- 3 Hikotai 1978–2002 között – Hyakuri légibázis – századjelvényük a híres szamurájfej; a század a Mitsubishi F-1 mellett átképző és gyakorlógépként használta a T-2-t
- 8 Hikotai 1981–2006 között – Tsuiki légibázis – századjelvényük a fekete párduc; szintén a Mitsubishi F-1-ek mellett, azzal párhuzamosan tartották rendszerben és üzemeltették a típust
- harcászati vadász-kiképző csoport (Hikokiodogun) – Komatsu légibázis – Kobrafej látható gépeiknek a függőleges vezérsíkján, az ellenséges légierők szimulálása az alakulat feladata, a T-2-vel párhuzamosan Lockheed T-33J gépeket használtak, majd F-15J-t
- 6 Hikotai 1981–2006 között – Tsuiki légibázis – századjelvényük a sárga korongban elhelyezett fekete kard és íj, nyíllal; szintén az F-1-gyel párhuzamosan üzemeltették a típust
1987 januárjában még mindig a kéttónusú terepfestéssel volt látható az agresszorszázad állományában
A hosszúra sikerült bevezető után nézzük a makettet. Ez a makett, ahogy fentebb is írtam, már egy jó ideje elkészült, az építési folyamatról nem készültek képek.
A makett maga egy 1/72 Hasegawa T-2 volt. A Hasegawától megszokott minőségben, kemény szürke műanyagból fröccsöntve. Az alapmakettet 1978-ban adta ki a japán cég, azóta sok újradobozolást megért, de a műanyag alkatrészek nem változtak. A készlet bontása nem túl bonyolult, kezdők is szép eredményt érhetnek el vele. Persze a Hasegawa matrica átka itt is jelen volt, a hozzám került példány matricái sárgák és vállalhatatlanul vastagok voltak. Mielőtt bármit is csináltam volna a készlettel, elkezdtem a matricák után vadászatot. Már-már feladni készültem, alternatív megoldásként az összeollózáson gondolkodva, mikor a Hannants oldalán egyszer csak szembejött velem a Platz JD-25 katalógusszámú matricalapja, a késői fegyveres kiképzőváltozatokhoz kínálva festéseket.
A matrica megvolt, ez az akadály megugorva... már csak azt kellett kitalálni, melyik gépet építsem meg. Sok tanakodás után egy általuk ajánlott egyszerű szürkére esett a választásom, a 79-5145-ösre. A matricalap állítása szerint a 6. Hikotai állományában repült ez a gép – erre majd még később visszatérek.
Az 1977 novemberében készült képen makettem alanya, a 79-5145
Szokásom szerint a referenciaanyagok gyűjtésével folytattam, vagyis inkább ellenőriztem, mi az, ami megvan, mi az, ami használható... Itt volt segítségemre Erwin kollégám, makettezőtársam aki rengeteg innen-onnan összeszedett Koku-Fan és egyéb japán újság digitalizált másolatát adta oda nekem. Ezek között bukkantam a két rendkívül hasznos kiadványra, a Famous Airplanes of the World sorozat 1981-ben kiadott 127-es számára és ugyanennek a sorozattnak a felújított változatában kiadott N.116-os kiadványára. Mindkettő a T-2 típussal foglalkozik, makettező szemmel nézve a típust... A bibi csak a japán nyelv volt :) - nem árulok el nagy titkot, ma is az, bár az éjáj itt már sokat tud segíteni. szóval ezekben a kiadványokban találtam kiváló minőségű de sajnos 1/80-as rajzokat a típusról. Ezeket felnagyítva vágtam bele a makett újrakarcolásába, mivel a korai Hasegawa kitek pozitív panelvonalasak voltak. A karcolás után a kabin, katapultülés kialakítása következett.
Itt szembesültem egy újabb akadállyal a Weber ES-7J katapultülésekkel kapcsolatban. Nem volt sok képem, csak pár részletfotó, illetve az egyik kiadványban egy jó minőségű vonalas rajz. Akkoriban még sajnos a "zinternet" nem volt mindent tudó, nem volt éjáj, aki mindenben is segít. Szóval maradt a kutatás megint, a már említett sok CD-nyi anyag böngészése, mire sikerült épkézláb képeket találni az ülésekről és a T-2 első és hátsó kabinjáról.
Így elkészültek az ülések és a kabin is, majd folytatódhatott az építés. Az építés során igazából semmi komoly problémával nem találkoztam. A futóművek gondolájáról remek fotókat találtam, így azokat kicsit "feldrótoztam", hogy életszagúbbá tegyem az összképet és már ekkor elhatároztam, hogy a gondolaajtókat nyitva hagyom - mint szerviz közben volt. Emlékeim szerint egyedül a törzs-szárny felső illeszkedésénél volt némi probléma, itt kicsit intenzívebb használatra kellett fognom a csiszolóeszközöket. Mikor összeállt a makett, az egész felületét felpolíroztam, majd alapoztam, hogy az esetleges repedéseket, illesztési hibákat felszínre hozzam.
Kezdetben sokat meditáltam, melyik gépet válasszam. Van a matricalapon kis felségjeles terepmintás - mint az F-1-ek és van a klasszikus szürke festésű gép is. A matricalap legnagyobb előnye, hogy az összes "tail marking"-ot (függőleges vezérsíkra festett századjelvényt) mellékelik, illetve komplett számsorokat kapunk 0-9 között, hogy bármelyik gépet megépíthessük, amelyiket csak szeretnénk. De ezek mellett konkrét gépek számait is mellékelik. Szóval kis tipródás után egy elegáns szürke mellett döntöttem, ez volt a leggyakoribb festés, ezekről voltak fotók, és nem mellékesen tervezve volt egy F-1 is társnak a vitrinbe, kettő ugyanolyan festést pedig nem akartam.
A festéshez Vallejo Modell Air festékeket használtam. Az akkoriban rendelkezésemre álló fotók alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a japán műszaki szakemberek igencsak alapos munkát végeznek karbantartáskor és a gépeken nem nagyon láthatók olajfolyások, barnás, feketés koszcsíkok, zsír- és olajelkenődések. Így a futógondola híg feketével történő befuttatása kivételével nem koszoltam, nem paneleztem a gépet. Így utólag lehet, jobban állt volna neki egy nagyon híg feketés befuttatás, de ez már így veszett.
Fényes lakkréteg után következett a Platz matricasor. Szinte minden üzemeltetési feliratot mellékelnek, tűpontos nyomtatásban, éles, elcsúszásmentes feliratokkal és jelvényekkel. Minden egyes üzemeltetési felirat olvasható a matricalapon, kiváló minőség Japánból. A matrica hordozófilmje nagyon jól reagált a Micro Set - Micro Sol kombóra. A hordozófilm vékony, szinte láthatatlanná válik felhelyezés után. A matricák felhelyezése után egy újabb lakkréteg került fel a makettre és teljes száradás után eltávolítottam a kabin maszkolását. Itt ért egy kisebb trauma, ugyanis hiába mentem végig szikével a maszkolás szélén, itt-ott cakkosra kapta a kabintető szélét, ami azért a fotókon is látható... Illetve némi por bezárva maradt ami, a statikus töltésnek köszönhetően makacsul ragaszkodik a plexi belső felületéhez, némiképp rontva az összképet. Függesztményként két standard póttartályt raktam a gépemre. Sajnos olyan képet nem találtam, ahol AIM-9 Sidewinderekkel repülnének, pedig ha máshol nem is, az agresszor században biztos használták.
Hibái mellett is tetszik a készlet, de így hogy a Platz már elérhető jó ideje kontinensünkön, és nem nem is túlontúl drága készlet, azt hiszem a következő T-2/F-1 már az ő kínálatukból fog kikerülni. Jó hír, hogy a referencia könyvek, fotó albumok terén is van némi előrelépés és több japán kiadvány is elérhető lett, köszönhető a sok internetes boltnak...
A matricalap által javasolt 6. Hikotai 79-5145 gépéről később próbáltam képeket keresni, de sajnos nem találtam. A gépről magáról vannak képeim más századok állományában, de pont erről az állapotról nincs és azóta sem találtam. így kicsit szkeptikus vagyok a Platz útmutatójával kapcsolatban, de fogadjuk el, hogy létezett ezzel a festéssel is, a prezíc japánok biztos jobban tudják. :P
Végszóként megosztom pár kiváló oldal linkjét, ha esetleg valakinek referenciafotók kellenének a típusról:
https://flyteam.jp/aircraft/mitsubishi/t-2-mitsubishi/photo
http://nabe3saviation.web.fc2.com/explanatione-fr.html
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.
A T-2 a következő századok állományában került rendszeresítésre:
