| Weiling Péter: Autómakettezés |
Bevezetés
Előkészületek
A makettkészítő műhely
A makett kiválasztása
Eszközök
Festékek
Ragasztók
A munka megkezdése
Összeállítási terv
Vágás
Festés
Ragasztás
Matrica
Utómunkálatok
Tárolás, tisztítás
Anyagraktározás
Ez az útmutató azoknak ad segítséget, akik még nem készítettek makettet, de szeretnék ezt a remek hobbit művelni és nem tudják, hogyan célszerű nekifogni, illetve azoknak akik már készítettek ilyet, de nem sikerült igazán úgy, ahogy azt szerették volna és úgy érzik, hogy komolyabban is hozzá kellene fogni a dologhoz. Célja, hogy egészen a kezdetektől vezesse be a leendő makettezőt a fogások elsajátításába. Az egyes részek befejezése soha nem azt jelenti, hogy a tudás vagy a tapasztalat itt véget is érne. A professzionális makettezés már egy külön "tudomány", amely ennek az ismertetőnek nem lehet célja. Az a profik világa, amely szorgalommal és gyakorlással - természetesen olykor kudarcok árán is - elérhető. A profizmus csúcsát csak a fantázia - és az azt szorosan kiegészítő akarat, kitartás, szorgalom - korlátozhatja. Az irány tehát mindenki számára adott és még a legjobbak is ugyanitt kezdték valamikor.
A tanácsok jórészt saját tapasztalatom alapján körvonalazódtak meg. Ezeket a tapasztalatokat jórészt magam szereztem, amikor - évekkel ezelőtt - a nulláról indultam, de természetesen akadnak benne bőven olyanok is, amiket én is úgy vettem át más, tapasztaltabb makettezőktől. A kezdetekkor én is nagyon hiányoltam a részletekbe menő, pontról pontra követhető szakirodalmat, így ennek hiányában saját utamat járva, illetve a témában jártasabb ismerőseimiől kérdezősködve igyekeztem alkotni.
Természetesen egy idő után, az addig megszerzett megfelelő gyakorlat birtokában mindenki elindulhat a maga útján, kialakíthatja a maga technikáját, felszerelését, stílusát. Azonban itt is igaz, hogy még a menők is sokszor ellesnek egy-egy érdekesebb ötletet vagy technikát másoktól és akár tovább is fejleszthetik azt. Ez így természetes és jó. Nem hiszem, hogy valaki azért érezné magát kevesebbnek, mert valakitől átvesz egy bevált technikát, vagy éppen tanácsot ad egy kevesebb tapasztalattal rendelkező hobbitársának.
A makettezés manapság még nem tartozik a kimondottan olcsó hobbik közé, így az is szempont volt a kiadvány írásakor, hogy a kezdők, kis pénzűek is bátran neki merjenek fogni, akár kezdetlegesnek tűnő eszközökkel is egy-egy szépnek megálmodott autó elkészítéséhez és a profi felszerelések hiánya ne szabjon gátat a képzeletnek és ügyességnek.
Mondanivalómban szándékosan írok majd mindig autót, jóllehet a makettezésnek is sokféle ága van, de én úgy érzem, hogy mindegyik - így az autómakettezés is - a jónéhány technikai jellegű átfedés ellenére egy-egy jól elkülöníthető kategória, amelynek külön "tudománya" van. Ezek közül az autó - ha csak a méreténél fogva is - kezdőknek bátran ajánlható. Én magam is bámulok sokszor némelyik profi módon elkészített harcjármű, repülőgép vagy dioráma látványán, de autórajongó lévén maradok ennél a kategóriánál. Megjegyzendő még, hogy a teherautó kategória is szorosan kapcsolódik ide, azonban inkább az "autózás" későbbi fokozatának tekinteném. Most, hogy már némi gyakorlattal rendelkezem, azt vallom, hogy - kategóriától függetlenül - ez egy állandó önképzés és fejlődés, amelynek trükkjeit, technikáját máshonnan is el lehet és el is kell lesni.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a makettezés nem csak a műanyagdarabok rajz alapján történő összeragasztásából áll. Sokkal több ennél. A makettezés minden ágára igaz, hogy amikor az igazi makettező kiválaszt egy adott makettet, akkor természetes számára, hogy azt töviről hegyire meg szeretné ismerni, a jármű történetétől kezdve a típusmódosításokon keresztül egészen az alternatív vagy tuning megoldásokig. Akad olyan eset is, amikor egy típust már elég jól ismerünk és a makettboltban örömmel bukkanunk rá a kicsinyített változatára. Ám még ekkor is gyakran utána kell nézni olyan részleteknek, amit eddig nem is gondoltunk fontosnak de az összeépítés során jelentőséget kap (pl. motortér alkatrészei). Ez sok esetben utánajárást igényel és ekkor már el is érkeztünk a makettezés egyik legfontosabb értékéhez vagy éppen a lényegéhez. Azáltal, hogy az apró részletekig megismerünk és még jobban megszeretünk egy járművet, egy kicsit a sajátunknak is érezzük majd. És ami egy átlagos autó és autómakett rajongó számára nem utolsó szempont: idővel és kellő rajongással olyan exkluzív autógyűjteményünk lehet a világ térben és időben bárhol és bármikor gyártott járműveiből, amit a valóságos méretben szinte senki sem engedhet meg magának, vagy akár már fizikailag lehetetlen megvalósítani.
Kívánok mindenkinek jó makettezést, kitartást és türelmet az új hobbi és a házi gyűjtemény elindításához.
Talán kicsit nagyképűnek tűnik a műhely szó alkalmazása ebben az esetben, de ha eredményt akarunk elérni, akkor mindenképpen egy olyan stabil területre lesz szükségünk, ahol a többféle munkafázis mind végrehajtható. Sajnos nagyon keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy egy külön helyiséget tartsanak fönn maguknak makettezés céljára, bár ez mindenképpen az ideális állapot lenne. Legtöbbünknek - legalábbis eleinte - csak egy sarok vagy munkaasztal jut a hobbija űzésére. Ez sem rossz, ha a megfelelő méretű asztalunkat és az adottságainkat jól ki tudjuk használni. Sajnos azonban a makettek készítése alatt az asztal más célra nemigen használható, mivel a ragasztások, festések száradási ideje hosszabb is lehet, nem beszélve az esetleg szétpakolt és sorrendbe állított alkatrészek vagy félig kész részegységek zavartalanságának biztosításáról. És mire az egyiket befejeztük - kis szerencsével és anyagi áldozattal - máris ott a következő összeállítandó autó...
Lényeg, hogy igyekezzünk egy olyan sarkot kialakítani, ahol zavartalanul elöl lehetnek a dolgaink hosszabb időn keresztül. Nem rossz ötlet az asztal beburkolása egy magasított fedőlappal, ami alatt ott maradhatnak az elrendezett dolgaink és mégsem porosodnak, nem nyúl hozzájuk senki. A munkaasztal helyének egy nyugodt sarkot vagy szobát jelöljünk ki, mivel ehhez a fajta tevékenységhez nemcsak szellemi, hanem fizikai nyugalom is kell.
Nagyon fontos a rend és tisztaság. A nem használt eszközök, alkatrészek ne legyenek elöl az asztalon, mert csak zavarnak és az apróbb alkatrészeket a ruhaujjal véletlenül lesodorhatjuk. Mivel az ilyen elgurult alkatrészeket olykor igen nehéz dolog megtalálni, inkább előzzük meg a problémát. Természetesen a festékeket és ragasztókat mindig zárjuk le használat után. Az eszközök, de legfőképpen az ecsetek tisztasága sok bosszúságtól óvhat meg minket. Mindezeket figyelembe véve az eszközöknek ugyanakkor jól elérhetőnek kell lenniük. Nem egyszerű dolog ennyi kívánalomnak egyszerre megfelelni, de az idők során szép lassan majd kialakul egy egyedi, de az ideális felé tartó műhelyünk.
A munkaasztalon a direkt munkára használt területen kívül el kell férnie az összeállítási rajznak és a makett dobozának (amiben a még fel nem használt alkatrészeket tároljuk) is, amin esetleg az összeállításhoz hasznos képi információk lehetnek. Helyet kell biztosítani a száradásra félretett alkatrészeknek, illetve a használatban levő szerszámoknak is. Végül, de nem utolsósorban kell lennie egy olyan doboznak is, amelyben az eszközeinket, szerszámokat, fel nem használt alkatrészeket, festékeket, stb. tartunk. Ez eleinte lehet egy laposabb doboz is a megfelelő belső rekeszekkel ellátva, de meg fogjuk látni, hogy rövid időn belül kinőjük majd a dobozt és legalább két-három hasonló célra szolgáló, de különböző tartalmú dobozunk alakul ki. Nagy jelentősége van a rendnek. Így könnyen megtalálunk mindent és olyan állapotban találjuk meg, hogy rögtön használni is tudjuk és nem menet közben kell a feljavításukkal és szintentartásukkal az időt eltölteni. Célszerű külön tartani a festékeket, a szerszámokat és az egyéb megmaradó de a későbbiekben még nagyszerűen felhasználható alkatrészeket. A festékek kipróbálásához, illetve az ecset kimosásához az asztalon elhelyezett fehér papír(oka)t jól tudjuk majd használni és az asztalt is védi a szennyeződésektől. Elhasználódásuk után könnyen kicserélhetők.
A festéshez való szórópisztoly meghajtását célszerű az asztal alatt elhelyezni, de erről még később szó lesz. Nagyon fontos a jó világítás is. Itt mindenkinek az ízlésére van bízva, hogy hagyományos vagy halogén lámpát használ erre a célra, de a lényeg az, hogy jó fényt adjon, az apró részleteket is kellően láthatóvá tegye és a szemünk se menjen tönkre a nem megfelelő megvilágítás okozta erőlködéstől. Nem célszerű, ha a nap közvetlenül rásüt az asztalunkra, mivel káros lehet a fénye a festékekre, oldószerekre, sőt a makett anyagára nézve is, nem beszélve a fényvisszaverődés okozta szembántalmakról. Hasonlóképpen célszerű elkerülni az alkatrészek túlzott felmelegedését is, mert ez deformációhoz vezet, ami megint csak rengetek bosszankodásnak a forrása. Mivel oldószerekkel (is) dolgozunk, fontos a munkahely jó szellőztetése, hogy elkerüljük az általuk okozott problémákat. Mivel ezek az anyagok gyúlékonyak is, erre is nagyon figyeljünk a láng használatakor.
A munkához mindig tiszta kézzel fogjunk hozzá, sőt néha munka közben sem árt egy-egy kéztisztítás, festékfolt esetében akár oldószerrel is. A jó tapadáshoz és a szép felülethez tisztaság szükséges.
Talán ott illene kezdeni ezt a fejezetet, hogy tudatosítsuk: itt makettről van szó és nem modellről. Ugyanis míg az utóbbi az eredeti szerkezet kicsinyített, de működőképes mása, vagyis mozgásra képes, addig a makett egy statikus másolata az eredetinek. A tulajdonságokból adódóan a modellnél a részletek hűsége a háttérbe szorul, míg a makettek esetében éppen a részletek gazdagsága és az eredeti jellemzők léptékhelyes megjelenítése teszi érdekessé az adott példányt. Megjegyzendő, hogy léteznek fémből készült kis és nagyobb léptékű nagy sorozatban gyártott összeszerelt makettek is jónéhány mozgó alkatrésszel, azonban ezek inkább csak szobadíszként vagy gyerekjátékként autót vásárló számára készülnek semmint a valódi makettezők céljaira.
Ezek után nézzük végig, hogy milyen választékkal találkozhatunk, mivel érdemes elindulni. A léptéket tekintve az autós kategóriára az 1:24-es lépték jellemző. A lépték azt az arányt mutatja, amennyivel kisebb a makett az eredetinél. A fenti esetet tekintve az eredetinek a 24-ed része, vagyis ami a maketten 1 mm, az a valóságban 24 mm. Ez a lépték az autó esetében egy kb. 16-20 cm-es makettet eredményez, amely már alkalmas arra, hogy apróbb részletek is megjelenjenek gyártótól függően több-kevesebb pontossággal. Méretében és arányaiban ettől szinte nem tér el a főképpen amerikaiak által használt 1:25-ös lépték. A különbség egy adott méretű pl. 60 cm átmérőjű kerék esetében is csak 1 mm, így nyugodtan egymás mellé tehetjük őket a vitrinben is. Létezik az autómakettek között 1:35-ös, illetve ennél nagyobb léptékű is, azonban ez már inkább a harcjármű kategóriába tartozik, ami megítélésem szerint már egy külön tudomány. Persze átfedések lehetnek, de ez már egy másik fejezet témája.
A kiválasztásnál tehát 1:24 (1:25) léptékű makettet keressünk. Mint mindenben, itt is léteznek jobb és kevésbé jobb gyártók. Ez a differenciálódás nem baj, sőt kimondottan jó, mivel legtöbbször a minőség az árban is tükröződik. Célszerű az elsők között egy egyszerűbb példányt választani, hiszen így a makett elkészülésekor nagyobb esélyünk van a sikerélmény átélésére, de ha valami esetleg nem úgy sikerül ahogy szerettük volna, akkor sem vesztünk vele túl nagy összeget. A makettek ára általában egyenes arányú összefüggésben van a gyártó (gyártás) minőségével és az autó részletességével. Érdemes válogatni, hiszen előfordulhat az is, hogy egy esetleg régebben kiadott makettet - esetleg akcióban - komoly árengedménnyel sikerül megszereznünk. Lehet, hogy nem éppen a legújabban megjelent autócsoda makettje lesz a mienk, de tanuláshoz, kísérletezéshez egy-egy régebbi kiadás is tökéletesen megfelel. Sőt van, aki kimondottan az ilyeneket keresi, tehát a végén a vitrinben egyenrangú lesz mindegyik.
Ha valaki az elején nem akar a karosszériafestéssel bíbelődi vagy esetleg csak nem mer nekiállni, számára léteznek festett karosszériás kiadások is, a hagyományosnál egy kicsit magasabb áron. Ezt is bátran merem ajánlani, viszont az összeállítás során - ahogy a későbbiekben erről szó lesz - itt végig figyelni kell arra, nehogy a fényezés megsérüljön. A készlet - vagy ahogy angol nevén hívják, a kit - kiválasztásánál törekedjünk az originál, lefóliázott, bontatlan csomagolásra. Ekkor szinte biztosak lehetünk, hogy nem fog semmi sem hiányozni az összeállításhoz, bár a hiányzó alkatrészek igen ritkák szoktak lenni. A nyitott doboz sem azt jelenti, hogy hiányos a készlet, de itt nagyobb az esélye ennek. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy a készlet teljes és erre lehetőségünk is van, akkor ezt (szinte minden készlet esetében) leellenőrizhetjük: a legtöbb esetben a készlethez tartozó összeállítási rajzon meg szokták adni a dobozban található alkatrészek, keretek, kiegészítők listáját esetleg rajzát is. Ezen be tudjuk őket azonosítani ha szükséges. Sérült vagy összenyomódott (gyűrött) doboznál fokozottabban kell az előzőekben említettekre figyelni. Ehhez azonban némi gyakorlat már szükséges, ezért kezdőknek inkább csak az ép és originál készleteket ajánlom.
A makett összeállításához természetesen szükségünk lesz néhány szerszámra, eszközre. Ebben a részben ezekről próbálok meg némi áttekintést nyújtani. Tulajdonképpen egy szikével és egy közönséges ecsettel is össze lehet "rakni" egy autót, de ez igen messze elmarad attól a minőségtől és élvezettől, amit ez a műfaj nyújtani képes. A következőkben számos eszköz felsorolásra kerül. Ezekkel nyilván nem egyszerre, hanem szép fokozatosan kell felfejleszteni a műhelyünket. Vannak alapvető és vannak kissé speciális eszközök is, ezeket mindenki a saját ízlésének, igényének és lehetőségének megfelelően válogassa össze és szerezze be az idők folyamán. Nyilvánvaló, hogy amikor az ember egyre komolyabban foglalkozik ezzel a hobbival, úgy a felmerülő igények is egyre többféle eszközt kívánnak. Ahogy a makettek száma nő, úgy idomul, nő az eszközparkunk is egy bizonyos szintig. Szándékosan nem csak szerszámot mondok, hiszen egy csomó olyan dolog is szükséges, ami már messze nem ebbe a kategóriába tartozik, de a munkánkat, szórakozásunkat könnyebbé, élvezetessé teszi és nem egyszer a bosszúságoktól is megkímél. Végül, de nem utolsó sorban, ahogy a makettjeink minősége egyre jobb lesz, úgy lesz igényünk egyre jobb technikára. Ez viszont is igaz, tehát csak jó technikával lehet egyre jobb színvonalat elérni.
Kezdjük talán az összeállítási folyamat elején. Az alkatrészek keretről való leválasztásához, illetve az egyéb precíziós vágásokhoz, faragásokhoz, sorjátlanításhoz szükségünk lesz egy jó szikére. Ennek többféle változata is lehetséges. Célszerű olyat választani, amelyiknek a pengéje cserélhető, vagy az elhasznált rész letörhető. Az alkatrész leválasztásra használhatunk precíziós, kisméretű oldalcsípő fogót is. Sok esetben szinte csak ilyen szerszámmal lehet sérülésmentesen egy-egy alkatrészt levágni. Az alkatrészek sorjátlanításához vagy szikét vagy - a sorja nagyságától és milyenségétől függően - különböző finomságú csiszolópapírt vagy csiszolóvásznat használjunk. Ezekből is legyen legalább kettő, de inkább többféle finomságú a 100-astól az 1000-esig. Célszerű kisebb darabokat letépni a lapból, mivel így jobban kezelhető és a kisebb részletek is jobban elérhetőek, megmunkálhatóak. Az apróbb alkatrészeket sokszor csak csipesszel tudjuk jól megfogni, ezért szükségünk lesz egy hegyes és egy kevésbé hegyes fém csipeszre is. A műanyagból készült csipeszek alkalmatlanok erre a célra. Hasznos, ha van egy kisebb méretű csavarhúzónk, esetleg egy nyeles körömpiszkálónk is. A fém festékesdobozok felnyitásához elengedhetetlen, de használhatjuk a festék felkeveréséhez is, természetesen ekkor minden használat után alaposan le kell tisztítani róla a festéket. Ezen túlmenően sokszor bizonyul hasznosnak, ha valamilyen kis résbe vagy lyukba kell benyúlni megigazítani vagy helyrepöccinteni egy-egy alkatrészt. A festéshez ecset is kell, lehetőleg minimum kettő ebből is (pl. 0-ás és 2-es) de többféle ecsettel rugalmasabban tudunk alkalmazkodni az adott festési feladathoz. A hígító adagolásához pipettát használhatunk. Szükség lesz még továbbá egy törlőrongyra a kéz és ecsettörléshez és az ecsetek kimosásához egy kisebb pohárra vagy ahhoz hasonló edényre. Célszerű, ha a festékek kimosásához használt hígítót egy kisebb, zárható tetejű üvegcsében tartjuk. Ragasztáskor bizonyos alkatrészeket praktikusan tudunk rögzíteni ruhaszárító csipesszel. Ezért jó, ha van egy-két darab csak erre a célra használt, fából készült, jó állapotban lévő de nem túl erősen záródó ilyen csipeszünk is. A karosszériák festéséhez egy olyan tartóbakra van szükség, ami elég keskeny ahhoz, hogy beleférjen a karosszériába, ugyanakkor nagyon stabilan kell állnia és az alkatrésznek sem szabad elmozdulnia rajta. Ezen túl nem rossz megoldás, ha maga a bak mozgatható és nem a festendő alkatrészt kel festéskor körbeforgatni. Erre igazán kiforrott megoldás nincs, mindenkinek a saját fantáziájára van bízva a szerkezet megvalósítása. A megfelelő tapadás talán egy kisebb szivacs felragasztásával érhető el legjobban. Maga a törzs készülhet bármilyen keskeny és magas flakonból. A nehezéknek (is) szolgáló talp lehet talán a leginkább gondot okozó rész. Ehhez valamilyen fém gépalkatrész lehet a megoldás, amelyek közül kis szerencsével olyat is találhatunk, amely körbeforgatható. A matricák kivágásához ollóra, a benedvesítésükhöz egy kis lapos, de szélesebb vizesedényre (pl. befőttesüveg fedele, üvegkupak, stb.) van szükség.
Külön részt érdemel a jó munkához elengedhetetlen szórópisztoly (airbrush). A szerszámok közül ez és tartozékai lesznek a legdrágább eszközök de viszont nem feltétlenül szükséges, hogy meglegyen már az induláskor is. Amíg az első egy-két makett elkészül, amíg némi gyakorlatot szerzünk ebben a műfajban addig a szórópisztolyt helyettesítheti egy jobb ecset is. A szórópisztolyok közül nagy választék van, ezért mindenkinek a lehetőségei határozzák meg, hogy melyik típust választja. A legegyszerűbbel is lehet szépen dolgozni és nyilvánvalóan amikor majd elérkezünk egy haladó szintre, akkor már nagyobb tapasztalatunk lesz abban is, hogy melyik cég melyik típusú szórópisztolya lehet a legalkalmasabb a számunkra a továbbiakban, illetve milyen meghajtást tudunk biztosítani. A szórópisztoly meghajtása sűrített levegővel (esetleg egyes esetekben - amiről még szó lesz - speciális hajtógázzal) történik. Az egész rendszernek ez (lehet) a legköltségesebb beruházást igénylő része. Részletesen a későbbiekben foglalkozunk vele.
A makettjeink alapanyaga valamilyen színű műanyag. Ez lehet fehér, szürke, átlátszó, vagy bármilyen színű, azonban ezek a színek soha nem felel(het)nek meg a végleges színnek. Bár néha előfordul, hogy a műanyag színe utal a leendő színre, ezért azzal hasonló tónusú. Csakhogy a makett színei mindig a makettezőtől függenek és nagyon sokszor ez az igény eltér a javasolt színtől. A színválasztás lehetőségével élni lehet és célszerű is, hacsak nem akarjuk az eredeti autót teljes mértékben - még az eredetivel egyező színárnyalatot is - leutánozni. Sokszor azonban előfordul, hogy a kínálat szűkössége szab határt fantáziánknak…
Vannak olyan színek, amelyek az egyes makettektől teljesen függetlenek és mindegyikükhöz felhasználhatók. Ilyenek például a matt és fényes fekete, fehér, ezüst vagy króm valamint a lámpaburák színei.
Festékekből többféle típus és gyártó létezik, alapvetően azonban két nagy kategóriára bonthatók: az egyik a hagyományos, amely valamilyen fajta vegyi hígítóval oldható, a másik, a modernebb az akrilfesték, amely száradás előtt vízzel hígítható, illetve lemosható. A festékek fajtáját már a vásárláskor figyelembe kell venni, hiszen például a kétféle festék nem keverhető össze egymással, illetve különböző a kezelési módjuk. A későbbi bonyodalmak elkerülése érdekében jó, ha a festékekről pontos információkat szerzünk be, mielőtt megvásároljuk.
A különböző festékmárkák különböző minőségű/árú termékeket takarnak. Valamennyire itt is igaz, hogy nem csak a festék minőségén (árán) múlik a végeredmény. A nagyobb gyakorlattal bíró makettezők már kitapasztalták, hogy milyen célra melyik típus és márka a legmegfelelőbb, azonban erre sincs egyértelmű szabály, mindenki a saját ízlése szerint vásárol. Bizony előfordul az is, hogy a választást a lehetőségek korlátozzák és nem minden gyártó kínálja az adott színt vagy típust, ilyenkor kompromisszumot kell kötni.
A ragasztók között is többféle található. Vannak tubusos kiszerelésűek, illetve üvegben kapható teljesen folyékony kivitelűek is. A lényege mindegyiknek az, hogy a ragasztandó felületre juttatva egy kicsit megmarják és megoldják azt. Miután a megoldott felületeket egymáshoz szorítjuk és az oldószer elpárolog, akkor a két rész elvileg eggyé válik. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a ragasztó csak a kívánt felületre jusson és csak a kellő mennyiségben, mivel kifolyva onnan vagy máshova kenődve nagyon csúnya foltot tud hagyni maga után és letörölhetetlen. A színes alapanyagok esetében ez még a legtöbbször csiszolással javítható, azonban az átlátszó részek esetében jóvátehetetlen hiba keletkezik. Az átlátszó részek ragasztásához külön erre a célra kifejlesztett ragasztók kaphatók, de eleinte megteszi a papírragasztó stift is. Ezek nem oldják az anyagot és letörölhetőek. Meg kell említeni a pillanatragasztót is, mint némely esetben egyetlen szóba jöhető ragasztási formát. Előnye a többi ragasztóhoz képest, hogy nagyon hamar megköt és így egy-egy kényesebb részt nem kell olyan sokáig tartani vagy rögzíteni és igen jó kötést is ad. Előnyösen használható olyan esetekben, amikor a műanyaghoz valamilyen más anyagot akarunk rögzíteni. Vigyázni itt még arra is kell az előbbieken túl, nehogy az összepréselt felületek közül kifolyó ragasztó a kezünket is az alkatrészhez kösse mert az már komoly problémát okoz.
A makettezés során nagyon lényeges, hogy amikor az ember egy makettet megépít - és ebben az esetben ez nem csak az autókra igaz - az összeállítás folyamán vagy ami még jobb, előtte több-kevesebb tanulmányt folytat az adott géppel kapcsolatban. Amennyiben módunk van rá, célszerű egy kicsit körbejárni az eredeti autót. A legtöbbször a valóságos autó élőben történő áttanulmányozása nem lehetséges, így újságokból, könyvekből vagy leginkább az internetről szerezhetünk be sokszor meglepően részletes információkat. Sok mindent megtudhatunk az eredeti autó tervezési koncepcióiról, a gyártásról, színekről, felszerelésekről, a modell sikeréről avagy sikertelenségéről és nem utolsó sorban a típusváltozatairól vagy a tuninglehetőségekről. Ezek az adatok mind hozzájárulnak a még élethűbben elkészített makett sikeréhez. Az összeállításhoz adott rajzok ritkán térnek ki a fentiekre és akkor is csak felületes infót adnak. Sokszor nem is egészen pontosak a részletek sem a rajzon, sem a maketten. Ha eleinte nem is, de később, a megfelelő gyakorlat megszerzése után ezeket az eltéréseket mindenképpen módosítani kell a maketten a már előbbiekben említett forrásokból szerzett tudásunk alapján ha valósághűen akarjuk a kedvencünket megjeleníteni.
Miután a makettet kiválasztottuk és megvásároltuk, beszereztük a szükséges egyéb információkat róla, otthon az asztalon elkezdhetjük a részletesebb tanulmányozását. Természetes, hogy az összeállítási rajz tanulmányozásával kezdjük a folyamatot. Ezen általában felsorolják a dobozban levő kit elemeit. Itt mindjárt le tudjuk ellenőrizni, hogy minden alkatrész megvan-e. Egyes cégek a különböző jellegű kereteket (külön az átlátszó ablakokat, külön a krómozottakat, külön a fém és gumi alkatrészeket, stb.) műanyag zacskókba is csomagolják a szállítás közbeni sérülések elkerülése érdekében. Ennek megfelelően ami csak a későbbi munkafázisokban kerül sorra, azokat célszerű kibontás és szemrevételezés után az eredeti zacskóba visszatenni, nehogy a munka során megsérüljenek. Viszont a karcolásra nem érzékeny kereteket már nem kell visszacsomagolni. Célszerű egymás mellé kitenni a kereteket egy szemrevételezés erejéig, mivel csak így egymás mellé téve tudjuk átnézni, megtanulmányozni azokat. Az összeállítási rajzon megjelölt sorrendet célszerű betartani. Eltérni lehet, de mindig ellenőrizzük, hogy magvalósítható-e az általunk elképzelt összeállítási sorrend. Ez azért kell, nehogy később szét kelljen szedi egy már összeragasztott részt, mert nem fér be a következő alkatrész a helyére. A fenti összeállítási elgondolás alapján a később sorra kerülő alkatrészeket nyugodtan elrakhatjuk, ne zavarjanak a munka folyamán.
A makettek alkatrészei praktikussági és gyártástechnológiai okokból is úgynevezett öntőkereten vannak elhelyezve. A gyártási technológia során az öntőformában ezeken a kereteken keresztül jut el a még képlékeny műanyag a tényleges alkatrészekhez. Amellett a gyári csomagoláshoz, illetve az alkatrész kibontás utáni azonosításhoz és sokszor a kezeléséhez is elengedhetetlen ez a keret. Fontos megemlíteni, hogy soha ne vágjuk le a keretről előre az összes alkatrészt. Egyrészt így könnyebben elveszhetnek az apróságok, másrészt az alkatrészek jele vagy száma is fontos lehet, ami viszont csak a kereten található. Minden keretnek van egy betűjele és a kereten belül minden alkatrésznek egy száma. Az összeállítási rajz erre a betű-szám kódra hivatkozik. Apróságnak tűnhet ez a kód, de egy átlagos autóhoz szükséges 100-150 db alkatrész között biztosan lesz olyan, aminek nem biztos, hogy magunktól is megtaláljuk a helyét vagy el tudjuk dönteni, hogy milyen irányban kell beépíteni. Ezért javasolt csak a közvetlen megmunkálás előtt levágni az adott elemet és utána meghatározni a pontos helyét.
A rajzokon még találhatóak egyéb piktogramok is a vágásra, ragasztásra, nem ragasztásra(!) vagy a például festékszínekre és matricákra utalva. Ezek gyártónként más és más rendszerűek, de érdemes ezeket is értelmezni. Mindazonáltal valahol el kell kezdeni a munkát és ehhez az első lépés - a rajz alapján - az adott alkatrész eltávolítása a keretről. Ez háromféleképpen történhet. Az első és szinte tilos megoldás, amikor hajlítgatással próbáljuk meg letörni az alkatrészt. Ekkor szinte biztos, hogy nem úgy törik el a műanyag, ahogy szerettük volna, hanem az alkatrészekből is kihasad egy darabka, ami azután igen csúnyán jelentkezhet majd a kész maketten. Ennek eltűntetése elég fáradságos munka, tehát ha lehet, előzzük meg.
A második módszer, amikor szikével vágjuk le az alkatrészt, már ajánlható, de csak nagy odafigyeléssel. A következőképpen kell eljárni: az adott keret- illetve alkatrészszakaszt megfelelően alá kell támasztani egy olyan sík felületen (például több réteg újságpapír vagy külön erre a célra alkalmazott falap), ahol nem baj, ha a szike éle/hegye beleszalad a felületbe. A vágást nem annyira erőből kell csinálni és nem is szabad erősen nyomni (ekkor elgörbülhet az alkatrész), inkább a fűrészelés-szerű mozdulatok a jók. Nem baj ha az első mozdulatra nem válik le az alkatrész, türelmesen tovább kell vágni. Ez a módszer csak viszonylag kis keresztmetszetű alkatrészrögzítő csonkok esetében alkalmazható. Ahol nagy, vastag csonkok vannak ott kell a harmadik és legjobb módszert alkalmazni, az oldalcsípő fogót. Ennek a szerszámnak nem kell túl nagynak lennie, viszont csak akkor funkcionál igazán, ha éles. Az utóbbi két módszerre igaz, hogy nem közvetlenül az alkatrész mellett kell lennie a vágási élnek. Attól kb. 0,5-1 mm-re vágjunk. Az alkatrészen maradó kis csonkot ezután kell szikével lefaragni. Természetesen ezek nagyon óvatos, finom mozdulatok legyenek, nehogy belevágjunk az alkatrészbe. A legvégén pedig finoman lecsiszoljuk a felületet. Akkor jó az eredmény, ha már nem látszik, hogy hol volt a csonk. Teljesen hasonló (faragás/csiszolás) módszerrel kell az alkatrészek élein előforduló sorjákat is eltüntetni. Ezek szinte minden alkatrészen előfordulhatnak viszont az eltüntetésük indokolt, mert a festés után nagyon durva esztétikai látványt mutatnak.
Előfordulhat az is, hogy az alkatrészen hiány, beszívódás van. Ennek az oka gyártástechnológiai hiba is lehet, de vágáskor, valamint nem teljesen pontosan illeszkedő alkatrészek között is kialakulhat. Ezeket a hiányokat ki kell tölteni. Erre kapható kimondottan ilyen célt szolgáló tapasz is, de adott esetben (egykomponensű) késtapasz vagy egyéb javítótapasz is megteszi. Ha bizonytalanok vagyunk az anyag kezelésében, akkor előtte csináljunk próbát egy felesleges darabon. Itt meggyőződhetünk a tapasz tulajdonságairól is. A tapaszt minden esetben vékonyan, lapos fémdarab (minispakli) segítségével kell a felületre vinni és ezt ha kell, többször megismételni. A soron következő réteg felhordása előtt az előzőnek tökéletesen meg kell száradnia, sőt célszerű egy kicsit meg is csiszolni a felületét. Ha a tapaszt túl sűrűnek találjuk akkor a saját hígítójával állítsuk be a kívánt szintet, nehogy túl vastag rétegben hordjuk föl. Előfordulhat az is, hogy ecsettel kenhetőre kell felhígítani, mert csak egy hajszálvékony réteget kell valahova felvinni. Csak a teljes száradás és átkeményedés után szabad csiszolni a felületet, mindig a megfelelő csiszolópapírt alkalmazva.
A gumiabroncsoknál is előfordulhat, hogy a futófelületen egy kisebb-nagyobb sorjaél fut végig. Ezeket is el kell távolítani szikével, illetve ugyanúgy csiszolással. A futófelület enyhe csiszolása amúgy is életszerűbbé teszi a kereket.
A festés az egyik leglényegesebb része az egész munkánknak, hiszen ez a festékréteg látszik majd és jelentősen hozzájárul az összhatáshoz. Mivel egy rossz festés teljesen leronthatja a mégoly szépen összerakott és elkészített autót is, ezért fontos, hogy minden alkatrész festése a lehető legjobb legyen. Még az is megtörténhet, hogy egy gyönyörűen megfestett karosszéria látványa feledteti (takarja) az esetleges összeállítási hibákat. A színek és a festékek kiválasztása után át kell gondolni, hogy melyik alkatrészt milyen sorrendben és hogyan fessük le. Előfordulhat, hogy két vagy több elem alkot egy egységet (fődarabot), ebben az esetben célszerű először ezeket összeragasztani, lecsiszolni és csak utána, egyben lefesteni. Biztos, hogy szebb megoldást kapunk, mint ha külön-külön festenénk le a részeket és utána ragasztanánk össze. Célszerű továbbá - az ésszerű festékfelhasználás érdekében - az azonos színűre festendő alkatrészeket előre kikészíteni és egyszerre lefesteni. Nagyon fontos az alkatrész megfogása a festés alatt, illetve az alkatrész rögzítése/felfekvése a száradás alatt. Mindkettő mozzanat esetében előre ki kell találni azokat, nehogy a befestett alkatrésszel a kézben kezdjük el a lehetőségek megteremtését. Az is megeshet, hogy éppen emiatt egy alkatrészt nem tudunk egyszerre lefesteni, csak két lépcsőben. Csak az egyik oldal befestése és megszáradása után következhet a másik fele. Az elemeket (tiszta)kézzel, csipesszel megfogva, esetleg fapálcikára húzva vagy drótra függesztve lehet festés, illetve szárítás közben tartani.
Ecset vagy szórópisztoly (amennyiben már rendelkezünk vele)? Bár szabály nincs rá, észszerűnek tűnik a kisebb alkatrészeket/elemeket ecsettel lefesteni, kiváltképp, ha apró részleteket kell megfesteni rajta. A szórópisztoly főképp nagyobb felületek esetében ajánlott. Vékonyabban és egyenletesebben lehet vele dolgozni és ez a tulajdonsága elsősorban nagy felületeken érvényesül. Amennyiben mégis ilyen módon színezzük a kisebb alkatrészeket, akkor a szóráskúpot ennek megfelelően kell kisebbre beállítani. Itt még fontosabbá válik az alkatrész rögzítése, hiszen a fúvókából kiáramló levegő nyomása akár az egész alkatrészt is elfújhatja.
Mindkét módszernél nagyon fontos a festendő felület tisztasága. A festék csak a zsírtalanított, portalanított felületen tapad meg egyenletesen. Még a csomagolásból frissen előszedett elemek is lehetnek (gyártástechnológiai okokból) olajosak vagy szennyezettek, ha nem is látható mértékben. A karosszériát mindenképpen, de a többi nagyobb felületű alkatrészt is a festés előtt mosószeres vízzel mossuk át. A festés csak a teljes száradás után kezdhető meg.
A festéket a felhasználás előtt alaposan fel kell keverni, mert a tárolás alatt a különböző fajsúlyú összetevői szétválhatnak. Csak teljesen homogén festék használható. A keveréshez vékony fapálcikát vagy műanyagrudat használjunk. A keveréskor a teljes festéktömeget át kell mozgatni a doboz aljától a tetejéig a sarkokat is beleértve. Megeshet, hogy ha egy festéket folyamatosan hosszabb ideig használunk (pl. ilyenek a króm/ezüst színek), akkor festés közben is időnként újra fel kell keverni az időközben leülepedett rétegeket. Mivel több esetben nem elég egy réteg a fedőképesség elérésére, az adott színt több hígabb réteg felvitelével érhetjük el. Inkább legyen két hígabb réteg a felületen, mint egy vastag, bebőrösödött foltokkal. A festéket éppen ezért hígítani is szükséges. Ez a festékhez való hígítóval lehetséges. Az adagolást finoman, szemcseppentővel cseppenként adagolva végezzük, közben többször felkeverve és ellenőrizve a sűrűséget. Akkor megfelelő a sűrűség ha a belemártott és utána kiemelt keverőpálcáról nem elnyúlva, hanem gyors cseppekben csepeg le. Ennek gyorsaságát mindenkinek magának kell kitapasztalni az adott festékre vonatkozóan, de általánosságban elmondható, hogy másodpercenként 1-2 csepp az irányadó. A keverés végeztével, vagy akár a folyamán is célszerű próbafestést végezni valamely maradék anyagon (pl. keretdarab).
Ecsettel való festéskor a festékbe mártott ecsetet ne a festékes doboz szélén húzzuk le, mert az odaszáradt és egyre vastagodó festékrétegek miatt nem lehet tökéletesen légzáróan bezárni a dobozt. Ajánlott technika, hogy a festékbemártást követően az ecset végét az edény közepén tartva hagyni kell lecsepegni az első néhány cseppet és csak utáni vinni az ecsetben maradt festéket a festendő felületre. Ez azért is megfelelő, mert így nem kerül egyszerre túl sok festék a festendő felületre és így jobb és egyenletesebb eredményhez jutunk. A festékes doboznak mindazonáltal célszerű a festendő alkatrészhez a lehető legközelebb lenni. Az ecset mozgása határozott, egyirányú legyen, a mázolás tilos, mert nem ad kellően egyenletes felületet és az ecset szőrét is kikezdi. Apró, de határozott és viszonylag gyors mozdulatokkal haladjunk a festendő felületen. Itt hívom fel a figyelmet, hogy akadnak olyan festékek is, mint például egyes ezüstök, amelyeknél a felületen csak egyszer lehet átmenni az ecsettel mert másodszorra már megtörik a felület fénye. Itt még fontosabb a mozgások megtervezése és a pontos festékmennyiség felvitele. A befestett alkatrészeket száradáshoz az előre megtervezett módon az előkészített helyre rakjuk, így nem akadunk bele a további munkák során. A festés végeztével az ecsetet egy papíron óvatosan, többször húzzuk ki, amíg festékes nyomot hagy, majd ezután az oldószerbe mártva és ott kimosva a felesleges hígítót szintén papíron kihúzva távolítsuk el belőle. Ekkor már az ecsetnek nem szabad színes nyomot hagynia a papíron. Ha mégis ezt tapasztalnánk, akkor ismét az oldószer következik amíg a kívánt tisztaságot el nem érjük.
A szórópisztollyal való festés már egy jóval komolyabb művelet, ami, ha lehet talán még nagyobb odafigyelést és előkészületet érdemel és a művelet befejező része is tovább tart. Szórópisztollyal általában a nagyobb felületeket festjük ahol fontos a vékony, de homogén festékréteg. Jellemzően ilyen alkatrész az autók karosszériája, alváza, padlólemeze, esetleg belső tere a kárpitokkal és ülésekkel. Ez a módszer használatos a karosszéria dekorálására alkalmazott foltok, csíkok, nagyobb feliratok (számok) elkészítéséhez is, természetesen a legtöbb esetben csak maszkolás után. Mindenki saját maga belátása szerint dönt arról, hogy mekkora és milyen jellegű az a felület, ahol már - ilyen vagy olyan indokok alapján - megéri számára a festékszszórásos technika alkalmazása. Ennél a módszernél tudni kell, hogy a legtöbb esetben igazán jó fedést és ezáltal jó végeredményt csak több, vékonyabb réteg egymásraszórása után tudunk elérni. A rétegek száma és vastagsága mindig az adott festéktől, színtől is függ, erre nincs általános szabály. Van olyan eset is amikor minden összejön és egyetlen szépen sikerült réteg is már elfogadható eredményt produkál, de akad olyan is, amikor három réteg is szükséges ahhoz, hogy a fedés mindenhol - még az éleknél, kidudorodásoknál is - megfelelő legyen. Általában a végső, fedőréteg alá egy alapozó színt szoktunk felvinni. Ez árnyalatában hasonlítson a végső színhez. Ez annyit tesz, hogy világosabb fedőszín alá világos tónusú alapozó illik és viszont. Az sem okoz problémát, ha a fedőréteg például matt, mivel egy végső lakkréteget szinte minden esetben célszerű felhordani. Ennek több indoka is van. Egyrészt egy szép és egyenletes fényt ad az egész felületnek. Másrészt a már felrakott matricák illetve egyéb festékcsíkok befedése által nemcsak védi azokat és az éleiket is tompítja, hanem sokkal homogénebb, ezáltal a valóshoz közel állóbb megjelenést biztosít. Fényes fedőlakk helyett természetesen használhatunk matt lakkot is, amennyiben ezt a makettünk úgy igényli. Fontosnak tartom elmondani, hogy a lakkozást még a friss, tehát ablakok és lámpák nélküli, de már dekorált (felmatricázott) karosszérián kell elvégezni. Jóllehet, erre utána is sor kerülhet, de a maszkolás hosszadalmas és bonyolult művelete utáni lakkozás szinte soha nem adja meg ugyanazt az eredményt.
Ejtsünk néhány szót először a festékszórás előkészületeiről. Itt is inkább a profi festőkabint nélkülöző (a legtöbben ilyenek vagyunk) makettezők számára találhatunk néhány tippet. Mivel a porlasztott festék nagyon könnyen száll és ugyanakkor nagyon könnyen rá is tapad bármire (és olykor nagyon nehézkes leszedni bizonyos felületekről) a festés előtt a munkahelyet be kell rendezni erre a célra. Ehhez kell egy asztalburkolat, ami a dolgozófelületet védi majd, illetve kell egy paravánszerűen kialakított védőfal, ami a festékszemcsék nem kívánatos helyre való rárakódását előzi meg. Kis fantáziával is akár egy nagyobb kartondobozból is kialakíthatunk ilyet, bár a világítás és a szellőzés megoldása kissé komplikálja a helyzetet. Jóllehet az oldószerek kipárolgása ilyenkor erőteljesebb és ezért valamiféle szellőztetés szükségeltetik, azért a huzatot mindenképpen kerüljük el. Inkább a festés befejezése után szellőztessünk ki. Ekkor azonban a frissen festett elemeket már célszerű letakarni valamilyen kisebb burkolattal, hogy a szálló porszemcsék nehogy a frissen festett felületre ragadjanak. Aki még jobban akar védekezni a szálló festékpor ellen az még gézmaszkot és védőszemüveget is húzhat. A festék felhordásához és száradásához a 20-25 fokos környezeti hőmérséklet tekinthető az ideálisnak. Ez egy normális szobahőmérsékletet jelent. Valamennyivel lehet gyorsítani a száradást a hőmérséklet növelésével, de a festékréteg teljes átkeményedése úgyis tovább tart egy napnál.
Nagyon lényeges a jó megvilágítás. Ehhez a művelethez sok fényre lesz szükségünk. Ha nincs kellő fény vagy nem jó minőségben és nem jó irányból jön, az nagyon zavaró lehet. Akkor jó és elég erős a világítás, ha az apró részleteket (netán hibákat!) is tisztán látjuk, viszont a fény-árnyék hatás minimális. Ezt legtöbbször egy jó asztali lámpa bekapcsolásával és szórt fény együttes alkalmazásával érhetjük el. A szórt fény lehet természetes, illetve mesterséges is. Direkt napfény viszont itt sem jó. A szemnek sem tesz jót és a kiszórt festék is idő előtt megszáradhat.
Legelső feladatunk a levegőellátás biztosítása. Kézenfekvő, hogy kell egy kompresszor, azonban még a legegyszerűbbek sem úszhatók meg néhány tízezer forint nélkül. Akadnak azért kiegészítő megoldások is. Ilyen például egy használaton kívüli pótkerék. Ehhez csak egy megfelelő illesztőidomot kell esztergál(tat)ni a szelepház és a szórópisztoly csatlakozója közé, és ha felfújjuk 4 barra akkor azzal a levegőmennyiséggel és nyomással némi gyakorlás után 1-2 karosszériányi festéket(festékréteget) nyugodtan felhordhatunk. Hasonló megoldás, amikor turista gázpalackot használunk autókerék helyett, itt a beletölthető légnyomást a palackon található felirat jelzi. A legegyszerűbb, bár időnként némi pénzbe kerülő (ezért folyamatos munkához nem igazán ajánlott) megoldás, amikor a makettboltban kapható, kimondottan erre a célra kifejlesztett hajtógázas palackot vásárolunk. Ez közvetlenül csatlakoztatható a pisztolyunk csövéhez.
A következő megoldás - amelyhez azért némi műszaki készség vagy segítség is kell - amikor megpróbálunk saját magunk kompresszort építeni. Ehhez az egyik legalkalmasabb egy hűtőgép kompresszora. Természetesen ahhoz, hogy egy ilyen szerkezet összeálljon és biztonságosan működjön is, több minden (elektromos ismeretek, nyomásszabályozó, tartály, stb.) szükséges, ami meghaladja ennek az ismertetésnek a kereteit. Legvégül említem a legdrágább - és legjobb - megoldást, a készen kapható, erre a célra szolgáló kompresszort amik mindazt tudják, amire szükségünk lehet. Ez tűnik az igazi megoldásnak, bár ilyen nélkül is készült már rengeteg professzionális makett, tehát nem csak ezen múlik…
A festés megkezdése előtt meg kell győződni arról, hogy biztosított-e elég levegőmennyiség az adott felület lefestéséhez és a fúvóka festés utáni kitisztításához. Ha ez megvan, szereljük össze a berendezést és próbáljuk ki még szárazon. Ha működik, egyenletesen jön a levegő, tiszta a fúvóka, akkor jöhet a festék előkészítése. A kiválasztott és előzőleg a saját dobozában (a korábbiakban leírtak alapján) alaposan felkevert és megfelelőre hígított festéket öntsük/csepegtessük a szórópisztoly tartályába úgy, hogy a dobozban is maradjon még valamennyi. Egy újságpapíron a fúvókánál levő csavarral a szóráskúpot is állítsuk be a kívánt méretűre. Nem célszerű túl nagyra (szélesre) venni, mert így több festék megy majd mellé. Akkor van jól beállítva az eszköz és a festék is ha a felületre fújva azonnal egyenletesen elterül, de még nem folyik meg. Ha túl darabos szemcséket fúj ki, akkor tovább kell egy picit hígítani, ha túl folyós, akkor a dobozban maradt résszel tudunk egy kicsit sűríteni. Jó, ha készenlétben van egy kis ecset meg az oldószer, mert a véletlenül megfolyt festéket az oldószerben benedvesített ecsettel le tudjuk itatni, még mielőtt megköt. Ugyanígy ezzel az ecsettel tudjuk a fújás közben véletlenül rákerült szöszt leszedni vagy az esetleges buborékfoltot eltüntetni. A művelet végeztével az egész fúvókát ki kell tisztítani, még mielőtt a festék beleszárad. Erre oldószeres ecsetet használjunk. Akkor tiszta a rendszer, ha az oldószert kifújva a szórópisztolyból már színtelen folyadék jön ki.
Nagyon fontos ugyanakkor a festett felületek védelme is, hiszen a levegőben szinte mindig vannak szálló porszemek, amelyek rászállhatnak és tönkretehetik a munkánkat. A védőburkolatnak leginkább egy olyan dobozfedél alkalmas, amely biztos, hogy befedi az egész alkatrészt (legtöbbször karosszériát) de nem ér hozzá sehol és egy mozdulattal ráboríthatjuk az alkatrészre. Figyeljünk azonban arra is, hogy az asztal és a doboz széle közt némi rés legyen az oldószer szabad elpárolgása érdekében. A festett részeket mozgatni ilyenkor nem célszerű és ha mégis kell, akkor is csak a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal tegyük, jól meggondolva, hogy hol fogjuk meg a frissen festett darabot, mivel ott maradhat a kezünk vagy a szerszám nyoma. A száradási idő a festék fajtájának, sűrűségének az oldószer milyenségének illetve a hőmérsékletnek és a levegőáramlásnak a függvénye. Általánosan elmondhatjuk, hogy nem akril festékek esetében minimum egy napra van szükség ahhoz, hogy a felületet megérinthessük, de a teljes átkeményedés még újabb egy -két napot is igénybe vesz. A további munkákig mindenképpen várjuk meg a teljes átkeményedést mert nem szép, ha meglátszik az ujjlenyomatunk a festett felületen… Az akril festékek sokkal hamarabb száradnak, így már másnapra teljesen átkeményednek és gyorsabb haladást tesznek lehetővé. Éppen ezen tulajdonságát szem előtt tartva a gyors száradást figyelembe kell venni a festék szórásakor is, illetve az eszköz mielőbbi kimosását sem szabad elfelejteni.
A festéshez tartoznak még az apróbb, kézzel festendő részletek is, amelyeket vagy nagyon vékony ecsettel, vagy erre a célra szolgáló speciális filctollal (pl. króm) tehetünk meg. Ezek nagy odafigyelést és elég sok gyakorlást igényelnek, ezért a begyakorlásuk nagyon ajánlott. Ha mégis elrontanánk a műveletet akkor egy oldószerbe mártott fültisztító pálcikával, esetleg egy vékony rongyba tekert és oldószerbe mártott hegyes szerszámmal gyorsan letörölhetjük a nem kívánt festéket. Fontos meggyőződi egy mintafestéssel arról, hogy a legvégül rákerülő lakk nem oldja ezt a dekorációs króm festéket, nehogy a kész munkánk menjen tönkre a legvégén. Szintén oda kell figyelni az autó megfogására is, nehogy a frissen megfestett/megrajzolt felülethez a karosszéria forgatása közben hozzáérjünk. Szintén króm festékkel kell kijavítani azokat a kis foltokat, amelyeket (néhány gyártó át nem gondolt technológiája miatt) a krómozott alkatrészek felerősítési csonkjainak levágásakor kapunk.
A ragasztások egy jelentős része még a festési munkák előtt történik. Erre akkor van szükség, amikor egy adott részegységet (pl. motorblokkot) több részből kell összeragasztani, de a végső alkatrész már egyszínű lesz. Viszont mivel egy egységet képeznek, ezért az összeillesztések nyomait el kell tüntetni csiszolással, esetleg tömítéssel. Az esetek többségében viszont a már lefestett alkatrészeket kell összeragasztani. Ez sokkal nehezebb feladat, hiszen a festéket oldja a ragasztó is. Nagyon kell tehát vigyázni, hogy nehogy fölösleges ragasztó kerüljön a nem kívánatos helyre.
A ragasztáskor a ragasztandó alkatrészeket mindig készítsük elő. Ez egyrészt abból áll, hogy még szárazon össze kell próbálni. Meg kell győződni róla, hogy pontosan illeszkednek, jól fognak-e állni egymáshoz képest. Ha szükséges, akkor még szárazon lehet korrigálni az esetlegesen előforduló hibákat. A másik fontos dolog a frissen ragasztott alkatrészek megfogása és rögzítése a ragasztás alatt, illetve a kötési idő alatt. Lehet, hogy maguktól is összeragadva maradnak, de a legtöbb esetben valamilyen fajta segítség azért kell. Ez lehet facsipesz is, vagy valamilyen leterhelés. Ragasztáskor mindig elég csak az egyik felületet beragasztózni. A felhordott ragasztó mennyisége annyi legyen, hogy kellően feloldja a felületeket, de összenyomáskor ne préselődjön ki. A ragasztók általában tubusos kivitelűek, kis csőrös kiképzéssel a tubus végén. Nagyobb mennyiségű ragasztó felhordásakor használhatjuk egyenesen ezt, egyből a ragasztandó felületre juttatva belőle a ragasztót, viszont apróbb helyekre már csak vékony műanyag vagy fapálcika segítségével juttassuk be. Ezáltal elkerülhetjük, hogy túl sok ragasztó kerüljön egy helyre. A munka során mindig meg kell várni, hogy egy adott ragasztás teljesen megkössön, stabil legyen és csak utána jöhet a következő ragasztási fázis egy adott alkatrésznél. A ragasztandó felületeket erősen egymáshoz kell szorítani, ezáltal jobban eggyé tudnak válni a részek.
Vigyázzunk arra, hogy a kezünkre esetleg rákerült ragasztóval nehogy hozzáérjünk a maketthez, mert a felületet azonnal megmarja. Különösen kritikus ez a már befestett részeknél. A ragasztás során is ügyeljünk a munkahely tisztaságára, rendezettségére. A művelet után a tubust gyorsan zárjuk le, így elkerülve a ragasztó idő előtti beszáradását. A tubusnyílást is tartsuk tisztán, távolítsuk el időnként az odaszáradt ragasztómaradványokat.
Az átlátszó felületek anyagukból adódóan különösen érzékenyek az oldószerekre, ezért néhány esetben még az oldószerek zárt helyen történő (pl. fényszóróüvegek esetében) kipárolgása is tönkreteheti a felületet. A veszélyeket elkerülendő az ilyen alkatrészek ragasztására használjunk kimondottan erre a célra fejlesztett ragasztót vagy alkalmas még erre a célra a papírragasztó stift is. Ez utóbbit kis hegyes szerszámmal kenhetjük a kívánt felületre. A ragasztóképessége ennek is megfelelő és a felesleg pedig nyom nélkül letörölhető.
Az autómaketteknél is használatosak a matricák, ezeket az autón kívül (pl. rendszám) és az autón belül (pl. kárpit) is egyaránt használjuk. Helyükből adódóan a belülre kerülőket az összeépítés folyamán a belső részek elkészítésekor, míg a külsőket csak a karosszéria festése után (a lakkozás előtt) lehet felrakni.
A matricák alapja egy vékony hártya, aminek az egyik felére nyomdatechnikai úton rákerül a grafika, a másik oldalán pedig a vékony enyves réteg biztosítja a tapadást. Mindezt egy vastagabb papír hordozórétegen adják a készlethez. Előfordul, hogy többféle kombinációban is felrakhatjuk a matricákat, ezeket a variációkat - a festés színével összhangban - előre meg kell tervezni. Miután eldöntöttük az adott matricák helyét, ki kell vágni őket. Vágáskor egészen a matrica grafikájának szélén haladjunk, ne maradjon színtelen szegély sehol sem. Főképpen a két irányban hajló elemek vagy hajlatok estében megeshet az is, hogy a matrica nem fekszik fel rendesen vagy pedig begyűrődik. Ezt a száraz próbák már mutatják. Ilyenkor segíthet, ha a gyűrődés helyén belevágunk a matricába, esetleg teljesen kettévágjuk és ragasztáskor illesztjük csak össze, rácsúsztatva a másikra. A felrakáshoz szükséges kevés langyos vizet egy lapos kis tálkába (pl. üvegkupak) tegyük. A matricát csipesszel megfogva csak egy rövid ideig mártsuk bele a vízbe, majd várjuk meg, amíg a papír átnedvesedik teljes vastagságában. Ekkor a matrica megmozdítható lesz. A papírt a megfelelő helyhez tartva a matricát egy ecset - esetleg csipesz - segítségével a helyére csúsztatjuk. Ekkor még - az enyv ragasztóképességétől függően több-kevesebb - lehetőségünk van arra, hogy ecsettel a pontos helyére illesszük a matricát. Ha nem tud már megmozdulni a matrica akkor egy kis vizet csepegtessünk az ecsetből a felületére. Ez legtöbbször elég arra, hogy az ismét átnedvesedett ragasztóanyag „elengedje” egy rövid időre a matricát a felületről és így megmozdíthatjuk azt. Ezt a műveletet nagyon óvatosan kell csinálnunk, nehogy szétszakadjon a kép. Fontos, hogy a matrica alá szorult levegőt vagy vizet finom mozdulatokkal, ecset segítségével kisimogassuk alóla. Végül egy száraz ecsettel a felesleges vizet itassuk le a képről és környékéről.
A matricák felragasztásával még nincs vége a makettautó elkészítésének. Ha lakkozni szeretnénk, akkor most kell megtenni. Ezután kerülnek rá a lámpák, tükrök lökhárítók, stb. Ezek felerősítésénél szinte az egyetlen lényeges szempont a tiszta, pontos munka, hiszen itt már minden látszani fog. Pontosan meg kell tervezni itt is, hogy miként rögzítünk majd egy-egy komplikáltabb elemet (pl. visszapillantó tükör). Az egyik ilyen bevált módszer, hogy úgy fordítjuk az autót, hogy a ragasztandó alkatrész súlypontja lefelé (célszerűen a karosszéria irányában) mutasson, ezáltal a saját - minimális - súlya rögzíti. De használhatunk kis papírdarabkát is, amit pontosan méretre tudunk vágni és hajlítani. Ezzel kitámaszthatjuk a kérdéses alkatrészt a teljes száradásig.
A makettek legfőbb ellensége a por és az azt elhárítandó portörlés. A por úgy rátapadhat a makettünk felületére, bejuthat a kis résekbe, hogy többé már nem lehet szépen eltávolítani. Gyakorlatilag a makettek nem tisztíthatóak kellően. Csak a levegővel való lefúvatás hozhat némi eredményt, viszont ennél a műveletnél vigyázni kell, nehogy a levegő sodorjon le alkatrészeket. A fentiek elkerülése érdekében javasolt inkább a megelőzés. A nem kis fáradsággal és energiával elkészített művünket nem szabad kitenni a por rongáló hatásának. A legjobb védekezési módszer, amikor a kész makettet egy port át nem eresztő, átlátszó burkolat alá helyezzük. Kaphatóak ilyen célra szolgáló burkolatok, ám több makett esetében már megéri egy vitrin beállítása erre a célra. Itt több jármű is elfér egyszerre, jobban láthatóak, áttekinthetőek és hamarább válnak a szoba díszeivé. Ha a polcait is üvegből készítjük, még az autók alján levő részleteket is láthatjuk anélkül, hogy hozzáérnénk. Ha saját és egyedi vitrint akarunk, akkor ahhoz már némi asztalos/lakatosmunka is szükséges. Ez esetleg némi anyagi befektetést igényel, de hosszabb távon mindenképpen megéri. A méretezésénél gondolkodjunk előre az időben, hiszen egy pár év alatt még egy nagyobb vitrin is megtelik. A makettek illetve a vitrin olyan elhelyezést kíván, ahol nem éri direkt napsütés. A hőhatás illetve az UV-sugárzás egyike sem tesz jót sem a műanyagnak, sem a festésnek. Sokkal jobb helyük van egy árnyékosabb helyen, ahol sötétedés után akár egy direkt reflektorral is megvilágíthatjuk a kedvenceinket. A világítás kerülhet akár a vitrin belsejébe is.
A legtöbb készlet esetében alternatív összeépítési lehetőségekre is van mód. Ez annyit tesz, hogy némelyik alkatrészből - kis különbségekkel - többet is mellékelnek. A fentiekből következően lesz olyan alkatrészünk, ami megmarad. Ezeket nem szabad kidobni, mert a későbbiekben egy másik maketthez - esetleg némileg átalakítva - még nagyon jól fel tudjuk használni. Az alkatrészek kereteinek egyes részeit is elrakhatjuk, mert ezek is lehetnek alapanyagok. Teljesen hasonló a helyzet a matricákkal is, hiszen akadnak teljesen típusfüggetlen grafikák is amelyek egy másik autót egyénivé varázsolhatnak majd. A festékek sem fogynak el egy alkalommal. Ezeket gondosan lezárva őrizzük meg. A megmaradó anyagokat akár a makettünk kiürült dobozában akár több dobozban kategorizálva is elhelyezhetjük, a lényeg az, hogy bármikor jó állapotban a rendelkezésünkre álljanak, ha valami jó ötlet megvalósításához keresünk valamit.
Weiling Péter, weilingp@freemail.hu
| Vissza a listához |