/ Fórumok /

A Magyar Tarka színei

A topik célja az MKH által használt színek és festékek pontos felderítése, megmutatása, azok ismertetése a makettezőkkel, és a téma iránt érdeklődőkkel.
Várunk minden olyan hozzászólást amely tényszerűen, bizonyíthatóan, egyértelműen bemutatja ezeket a színeket, típusokat, azok származását, vagy összetételét.
Aki bármiben cáfolni tudja, vagy szeretné a másik állítást, azt kérnénk, hogy bizonyítékok, pontos, és ellenőrizhető hivatkozások megtételével tegye, ellenkező esetben nem fogadjuk el.
Az egymás felé, vagy egymás kutatási anyagával kapcsolatos kérdésekre válaszoljatok, és ez mindig csak az adott témát, kérdést érintse.
Kerüljétek el egymás személyének a támadását, minősítését, csak a témáról, és az azzal kapcsolatos tényekről írjatok.
Aki a fenti szabályokat megszegi, annak a beírása törlése kerül!
Sok sikert kívánok a téma megvitatásához, és remélem, hogy segítséget fog nyújtani a makettezőknek, valamint a téma kedvelőinek!
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.
Számvéber 582120 2015. március 24. 14:41
Válasz erre
Kollégáim és jómagam továbbra sem kívánunk döntőbírákként fellépni, vagy akár "észt osztani". Csupán közzétettük a dokumentumokat, amelyek segíthetnek a téma mielőbbi szakszerű tisztázásában.

Üdv:
Számvéber Norbert
Elektrolakatos 582119 2015. március 24. 14:14
Válasz erre
Norbi, Imi, azt hiszem ez felér egy Hirosimával...nagyot szólt!

Jók vagytok!
J_K 582117 2015. március 24. 13:59
Válasz erre
K.O.!

Kedves Norbert!

Azért még érdekesebb a dolog, mert a "szakírók" pont néhai Winkler László "találó meghatározására" -ti. megkülönböztetésül használta a német színekkel szemben-hivatkoztak, a "magyar tarka" kifejezéssel kapcsolatban.
Mától pontosabb a "korai tarka" kifejezés. (Német tarkát mondani sem merek.)

Köszönet a feltett dokumentumokért!
AndrásH 582116 2015. március 24. 13:52
Válasz erre
Köszönet érte! Amennyire meg tudom állapítani, ez az oldal tükörfordítása az L.Dv. 521/1 '41 novemberi kiadásának. Ami furcsa, az a színtáblán szereplő "kiadták 1938-ban" felirat, valójában egyértelműen az 1941-es kiadás másolata ez a melléklet is.
Számvéber 582114 2015. március 24. 13:34
Válasz erre
És talán a legfontosabb az, aki ezt annak idején felkutatta és megőrizte: néhai Winkler László.
Számvéber 582112 2015. március 24. 13:15
Válasz erre
A dokumentumoldal tetején látható "L.Dv. 521/1 1941" feliratot ugye nem kell feloldanom? :) Egyébként a színárnyalat tábla borítóján is az áll, hogy ez alapján készült. :)
Erősen úgy tűnik, hogy ez egy német szolgálati utasítás magyar viszonyokra szabott fordítása. Az anyag 1945 előtti "Titkos" minősítést kapott, a titoksértést az 1930. évi III. tv. alapján szankcionálták volna.
Számvéber 582110 2015. március 24. 12:41
Válasz erre
Színárnyalat tábla
Színárnyalat tábla
DSC_0032
DSC_0032

Tisztelt Uraim!

Mai találás a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban. Dr. Bonhardt Attila kutatási útmutatása alapján meglelte: Varga Imre. A gyors fényképet a színárnyalat tábláról Szikits Péter készítette. A dokumentumról készült borzasztó minőségű telefonos fényképet én követtem el néhány perce.:) Forrás: HM HIM HL :)))

Üdvözlettel:
Számvéber Norbert
Podva 581853 2015. március 20. 20:32
Válasz erre
Le a kalappal előtted Géza!
Podva 581852 2015. március 20. 20:29
Válasz erre
Persze így agyalva tovább a dolgon, a kimutatás szerint az első Krayer szállítás kékből és zöldből 43 szeptemberében volt sárgából 44 áprilisából... 43 szeptemberében már a H-83 gyári számnál tartottak...(83 gép kész volt) Azokat mivel festették? A doksi szerint nem Krayerrel...
Üdv Viktor
exec 581851 2015. március 20. 20:27
Válasz erre
Szia Viktor,

akkor laikus gyakorlati kérdés. Az nem lehet, hogy a gépet belülről a spórolás miatt valamilyen olcsóbb festékkel festették (oda az is jó lesz) és ez volt a Krayer, míg kívülről minőségibb (herbig) festéket kapott?

A másik, ami meglepett, hogy a szerzőpáros felvetése (minek a recept ha nem gyártunk?) Nos, az érintőlegesen hangzik csak el, de tény! Antant ellenőrzés és megszorítás alatt álltunk. Egyértelmű, hogy mindennel trükközni kellett (lásd a kiképző harckocsik mint rendőr páncélos, vagy akár a németek harckocsizó iskolája a Szovjetunióban) Márpedig ha tisztán repülő lakkot rendelek, amihez repülőt nem gyárthatok, az tuti leverné nálam a biztosítékot, ha ellenőr lennék. Az átcsomagolás így nagyon is lehetséges forgatókönyv (nem mondom, hogy így volt), ahogy az is, hogy a határon ezek, mint MÁV pullman zöld jöttek be (pl). Ismeri valaki ezt a listát pontosan? Mi esett korlátozás alá, és mi nem?

És, hogy ne csak a szám járjon: Felvettem a Herbig Lackmuseum-mal a kapcsolatot, és a múzeum vezetőjére megpróbáltam hatni, ahogy két múlt szerelmese ember teszi. Biztosított a segítségéről, és arról, hogy nagyon kevés a remény. Mindenesetre a BASF-nél van (mint Herbig jogutód) a levél a festék exporttal kapcsolatban. Hátha a német többet elér egy németnél. Egy BASF alkalmazott egy másik BASF alkalmazottnál. Reménykedjünk!

üdv.

exec
Podva 581849 2015. március 20. 19:51
Válasz erre
Szia Géza
Ha az 1:07-nél hivatkozott dokumentumra gondolsz, akkor azon a kimutatáson az látszik, hogy a MÁVAG illetve a WM részére leszállított festékek szerepelnek.
A lényeg a könnyűfém átvonó, ami feltehetően repülőre kellett (bár mindkét nevezett gyár egyéb könnyűfém hadianyagot is gyárthatott...) Ami biztos repgépre került az az 500kg világoskék amit a Mávag rendelt 1000-1000kg sárga, zöld és barna mellett... Érdekes, hogy a barnát 44 augusztusáig nem szállították le...A 2000kg szürke nem játékos, mert azt a WM rendelte, nem ugyanazokra a gépekre került...
A Mávag ebben az időben a Héja-M-et gyártotta (A fennmaradt Héja roncsokon is csak 2 féle felső álcaszín maradt fenn, talán mert a barnát nem szállították...)
44 augsztusáig a a Mávag kb.180 gépet gyártott le... A WM 21 sólyomhoz 55kg átvonó kellett (Amivel felmegy 400-ra az a belső szerkezethez szükséges festék mennyisége meg a sokféle alapozó) a Héja kisebb mint a Sólyom vegyük a szükséges átvonó mennyiségét saccra 25kg-ra gépenként... 25x180=4500 A Mávagnak szállítottak 2500kg-t Valahonnan valamit még "szerezni kellett mellé"
Persze az egész csak akkor igaz ha a könnyűfém átvonót nem pl: gulyáságyúra kenték... :)
Üdv Viktor
Z63 581829 2015. március 20. 17:21
Válasz erre
Sziasztok!
Pontosan azt éreztem, mint Cimber! És, valóban! Amíg a Karcsi beszélt, egyfolytában hallatszott valami locsogás a háttérben, egy nő hangja főleg és mind olyanokról szólt a diskurzus, hogy ennyi idős festékmintából nem lehet, meg ez így nem jó, ez lehetetlen, stb. A másik fél megszólalása alatt nem hallatszott ez, sőt később mikrofont is cseréltek nekik! Gyakorlatilag két-három ember tiszteletlen viselkedésének lehettünk fültanúi, akiket egyáltalán nem érdekelt a Karcsi előadása és én is megkockáztatom, hogy az MRT saját témái között ez a vita teljesen érdektelen volt a tagság jó részének. Amolyan, "mondjátok, csak essünk túl rajta, ha már ennyire belebonyolódtatok, aztán foglalkozzunk a saját dolgainkkal" érzésem volt.
Exec kolléga észrevétele is jogosnak tűnik
Üdv,Z63
exec 581794 2015. március 20. 12:36
Válasz erre
Sziasztok,

nézem a felvételt és valamit nem értek. A Krayer gyártása mellett az a bizonyítésk, hogy a szürkéből gyárott 1000kg-t míg a rejtő zöldből 200kg-t a Weiss Manfréd részére... Lejjebb valahol olvastam, hogy egy gépre kellett kb 400 kg festék összesen, erre jól emlékszem?

Akkor a Krayer gyártása alapján a magyar légierő részére összesen 3-4 gép került legyártásra? Hiszen ez a festék nevetségesen kevés, ha egy gyártást nézünk.

Esetleg lehet, hogy ez a festék csak, mint hiba javító lett megrendelve?

Ezekről tud valaki valamit?

Üdv.
exec
Alexandros 581747 2015. március 19. 22:19
Válasz erre
Szia Roli!
Erre sajnos sem én,sem Béla nem fog tudni válaszolni neked.Legjobb lenne,ha a szerzőket kérdeznéd.Ha nem megy,megkérdezhetem ha akarod.
Roli,az MRT. éves gyűlése nem e téma körül forgott,csak lehetőséget adtak az érvek ütköztetésére.Az évkönyvben rengeteg írás van,ezeket szerették volna bemutatni a jelenlévő szerzők.Nem tudom milyen ,,susmus"-ról van szó,pedig ott voltam.
Az összejövetel igenis komoly,meglett pilóták,repülő szakemberek vesznek részt rajta.Egyszerűen csak arról van szó,hogy nem a ,,magyar tarka" körül forgott a világ.
Üdv.Sanyi
cimber 581707 2015. március 19. 13:44
Válasz erre
Végig néztem.
Háááát egy kissé az az érzésem, hogy a MRT ezt igazából "le akarta tudni".
Mert a "nincs sok idő" és a "vidékieknek megy a vonata" megnyilvánulások nem arra utaltak, hogy alaposan meg lehetne vitatni a kérdést.

A Karcsi első megszólalása alatti "susmus" felháborító, komolyan fórumnak reméltem ezt az összejövetelt.

Az Emiles kérdésemet kitörölték a moderátorok, holott szervesen kapcsolódik a magyar tarka kérdéshez, mivel a HFC szerint a magyar Emileket Krayer zölddel festették le a Magyar Sasok forgatása alatt.

Lekötelezne valaki, ha megírná, hogy a HFC szerint milyen FS kódú a "haskék" és a zöld színű repgép. rejtőszín.

Mivel ahogyan hallottam netes fórumokról levonult a HFC szerzőpáros, így Durált kérdezném, hogy közvetítsen.
Milyen iratok, elbeszélések...stb. alapján jutott a HFC arra, hogy a magyar Emilek a magyartarka Krayer zöldjét kapták?

Köszönöm.
TAMÁS78 581655 2015. március 18. 20:31
Válasz erre
Köszi a videót!
Elektrolakatos 581583 2015. március 17. 22:32
Válasz erre
magoo 581578 2015. március 17. 21:48
Válasz erre
https://www.youtube.com/watch?v=VYgcP7I-Ceg
Ha minden igaz, megtekinthető az MRT vita.
Podva 581291 2015. március 14. 15:40
Válasz erre
Kérve kérek mindenkit, hogy fejezzük be ezt az etimológiai vitát...

Újra feltenném a nagy kérdést:
Milyen bizonyíték van arra hogy a RAL6003/RAL8019/RAL7005v.piszkos sárga (Ha úgy tetszik RLM61/RLM62/RAL7005v.piszkos sárga) színeken kívül létezett egyéb színsorozat, melyeket az MKHL gépeinek álcázására Magyarországon használtak 38-tól 41-ig?
Másképpen, ha így jobban tetszik valamelyik tábornak: mi igazolja, hogy a G.1102/G.1103/G.1100v.H.1795 kódokon forgalmazott színek eltérőek voltak a RAL8019/RAL6003/RAL7005v.piszkos sárga színektől?

Ha a válasz nincs, akkor esetleg térjünk rá arra, hogy mi lett az általános 41 után, vagy, miért változott a sárga szürkévé, vagy az egyes alakulatok, javítóbázisok hogyan alkalmazták ezeket a színeket.

Ha a válasz igen, akkor legyetek kedvesek kézzelfogható módon alátámasztani. A teóriákat, megérzéseket hagyjuk más lapra...

Köszönettel: Viktor
Podva 581102 2015. március 11. 19:15
Válasz erre
Kedves Béla bácsi

Minden bizonnyal én vagyok a hibás, valószínűleg nem volt érthető amiket írogattam eddig. Őszintén sajnálom megpróbálom ismét kifejteni a mondandómat.
Nagyon örülök annak, hogy a színek mibenlétéről már nincs vita. Most azt próbálja bizonyítani Béla bácsi, hogy lám a Krayer már előbb gyártott a légi figyelés elleni színekkel azonos megnevezésű festéket, mint ahogyan Luftwaffe bevezette az RLM rendszert.
Tudja mit Béla bácsi? Lehet, hogy igaza van! Söt egyet értek Önnel az utolsó szóig... Nagyon lehet, hogy a légi figyelés elleni színek előbb megvoltak mint ahogy a LW elkezdett ezen vakarózni! Attól azonban óvakodnék hogy olyan következtetést vonjak le, hogy lám tőlünk származik a 60-as színsor. Tekintettel arra, hogy a mi receptünknél és a RLM bevezetésénél korábban létezett egy színsor ami tartalmazta a gesztenyebarnát a szürkészöldet, és valószínűleg a piszkossárgát is. Ez pedig nem volt más mint a RAL (ahogy Ádám írta:RAL-G2). Hogy aztán milyen alapon választotta ki mindkét légierő a barnát és a zöldet, vakszerencse, koppintás, divat? Ha homályba marad sem vesztünk túl sokat...:)

Szia Sanyi
Igen Mikitől hallottam valamit az Avinorm festékekről, de én most épp a He-112-nkre gondoltam... Mindenesetre lehet hogy ezek a bizonyos festékek az ősei a mi RAL7005-ünknek. Lehet hogy Karcsi, meg Miki erről többet tudna mondani... ha hagyjuk
Üdvözlettel: Viktor
Durál 581090 2015. március 11. 17:04
Válasz erre
Muzzy barátom! A Közlönyben megjelent ideiglenes utasítás neve:

"Ideiglenes utasítás (Tervezet) Hadianyagok festése. G-55 (Ut)"

Ebből lehet kiindulni.
Durál 581084 2015. március 11. 16:09
Válasz erre
Kedves Podva barátom! Lényegretörő kérdéseidre:
A Krayer az általad emlegetett terepszínek közül a következőkkel már régesrég rendelkezett:

C.59 Cellaetern szürkészöld 1933.II.07 (receptje van) + még 5 terepszín zöld
C.9 Cellaetern gesztenyebarna 1931.XII.18 " + még 4 terepszín barna

ezenkívül "G" köntösben is megjelennek a zöld és a barna terepszínek 1938. X. időponttal.
Ekkor vagyunk az 1938. VIII. 20-i fontos dátum után, amikor is megkezdődik a komollyá vált szembenállás Csehszlovák szomszédunkkal, tehát megkezdődik a vadászoknál is a "terepszínűsítés". Próbálkoznak mindenféle foltozással, stb.
Tehát azt is láthatod, azokat a bizonyos színeket a közlönyben megjelent ideiglenes utasítás előtt már évekkel korábban kifejlesztették.

A piszkosszürkét RAL 6003 Olivgrün-ként identifikáltátok. Jelzett színárnyalat a német páncéloserőknél csak 1943 februárjában jelent meg az RLM 7028 Dunkelgelb, RAL 8017 Schokolade barna mellett. 44 augusztusában ismét kijönek ezek a színek, de még barnaként használják a rozsdavédő barna alapozót is, aminek szintén van RLM kódja. Ez a RAL 6003 könyvekben megjelenik még mint RLM 62 és RLM 82 is. Hány éves a kapitány?
Muzzy 581079 2015. március 11. 14:09
Válasz erre
Bubu!
magoo 581040 hozzászólása szerint
"A G-55 jelzésű „Hadianyagok színfoltos festése” a Honvédelmi Közlöny 14. számában jelent meg 1938. június elsején"

A közlönyben tervezetet nem közölnek, csak végterméket (irányelvet).
Gondolom nem véletlenül adta meg karcsi a Közlönyszámot, abban vissza lehet keresni.
Muzzy
Podva 581073 2015. március 11. 12:52
Válasz erre
Kedves Béla bácsi

Kérni szeretném, hogy szakadjunk el az opcióktól, lehetőségektől, mindaddíg amíg kézzel fogható bizonyítékkal nem lehet igazolni. Lehet a festékgyár a sugalmazó, de hol volt 1938 nyarán a FIAT CR-32-k esetében a festékgyár? Befestették a teljes légierőt Krayer katalógus szerinti gesztenyebarna/szürkészöld/piszkossárga színekre... Mert utána már mást mondani, mást kitalálni a festékgyár?
Megkérdeztem van kézzel fogható alátámasztott bizonyíték a fentiektől eltérő egyéb színek használatára? Akkor nem volt most már maradjunk ennél...Kérem

Köszönettel: Viktor
magoo 581070 2015. március 11. 11:56
Válasz erre
Béla!
Idézet: „A G-55 itt az előző hozzászólásokban úgy fordul elő, mint Utasítás. Valójában, és Muzzynak szóló válaszomban nem pontosan írtam, csak TERVEZET volt, utasítás tervezet. Tehát ajánlás, amit nem kötelező végrehajtani.”
Annyira nem volt kötelező, hogy belekerült a Kimutatás és árjegyzék a szolgálati könyvekből utasításba, kiosztották a csapatokhoz, körrendeletbe tették és a Krayer elkészítette a színmintákat.
Vicc!
Ez most egy vicc topik?

magoo
Muzzy 581057 2015. március 11. 09:44
Válasz erre
Bubu!
A tervezet és irányelv között nagy különbség van. A tervezet, mint a neve is tartalmazza, csak elképzelést tartalmaz, ami különböző okok miatt módosulhat kiadás előtt. A tervezet nincs jóváhagyva.
Az irányelv, az egy jóváhagyott terv, amit hivatalosan is kiadtak. Az irányelv előírásait alapvetően be kell tartani. Ez azt jelenti, hogy nem kell 100%-ban visszaadni az irányelvebn lévő folttérképet, de annak elemeit fel kell ismerni a készterméken. (annak szellemében kell végrehajtani)
Ki határozta meg gépenként a festést az utasítás alapján? A gyár, vagy a HM? A HM miért akart volna gépenként eltérő színeket? Vagy nálunk is volt olyan utasítás, mint a szovjeteknek, hogy egy időben külön színvilága volt a vadászoknak és a "maradéknak"? Ez egy új teoria, hogy nálunk is ilyen volt?

Sanyi!
Az emlékezés szerint Durlin festéket használtak. Ha jól tudom, azt meg a győri festékgyár készítette. Ezek szerint Krayer festék volt a Durlin is?
Muzzy
Podva 581055 2015. március 11. 09:29
Válasz erre
Sziasztok

Ezek szerint a 39-es kiadás megjelenése előtt festett repülőgépek "Ludas Matyi", "Ijász" "Puma" stb. CR-32-esein, vagy a felderítők heinkeljein nagyobb valószínűséggel szerepelt a piszkossárga szín mint az egérszürke!

Üdv Viktor
magoo 581049 2015. március 11. 07:11
Válasz erre
A hozzászólásom egyértelmű összehasonlítása volt a két szabályzatnak, melyekről azt lehet állítania valakinek, hogy nem a repülőkről szól! Ez már tényleg vicc!

Sehol sem olvasom a bizonyítékot a Krayer saját festékére. A G-55 belemagyarázása viszont itt maradt.
Két vicc!
Podva 581048 2015. március 11. 06:43
Válasz erre
Tisztelt Moderátor Urak
Úgy látom működik a dolog, bár a hiányzó hozzászólások számából kitűnik, hogy derekas munkát végeztetek. Ezúton is köszönöm.

Tisztel Ádám
Köszönöm, hogy összefoglaltad.

Tisztelt Béla bácsi Tisztelt Sanyi
Köszönöm, hogy nyilatkoztatok az ügyben. Amennyiben az eltérés több lesz egy elméletnél és felmerül valamilyen kézzel fogható bizonyíték, ("G"színkártya, roncsdarab, utasítás stb.) Akkor térjünk vissza a német színatlaszok közötti eltérések elemzésére, A színelemző műszerrel való mérés kivitelezhetőségére. a festékkeverésre esetleg a HFC-ben leírtak megvédésére, stb. Addig talán próbálkozzunk előrébb jutni azzal, ami kézzelfogható és alátámasztott, fogadjuk el a legfrissebb kutatási eredményeket, a Karcsi által fellelt színeket.

Ki mikor hol milyen színeket használt, meddig? Mi az oka a sárgáról szürkére váltásnak? Mi lett a magyartarka után? RLM 63-ban érkezett heinkelek teljesen átfestésre kerültek, vagy csak "kiegészültek" stb

Köszönettel: Viktor
romsitsa 581047 2015. március 11. 00:22
Válasz erre
Nagyon érdekes dokumentum, köszönöm.
Ami szemet szúr az a két barna és két zöld árnyalat. A sárga és a szürke estében utalnék a RAL 7028-ra, ami sárgának látszó szürke.
Ez a dokumemtum nem mond ellen a G55-ben lefektetett hat színek, sőt.
Az, hogy a megnevezés nem stimmel, nem probléma, még a HM és a Krayer sem úgy hivatkozta a színeket a levelezésekben, mint azt a G-55-ben lefektették.

Üdv

Á
Alexandros 581045 2015. március 11. 00:01
Válasz erre
sóstói doku2
sóstói doku2
sóstói doku1
sóstói doku1

Sziasztok!
Egy Sóstói festő visszaemlékezése.
Durál 581043 2015. március 10. 23:50
Válasz erre
Romsitsa: a G-55 39-es verziója, akárcsak a 38-as, ha késve is, de követi az eseményeket. Ugyanis 38 szeptemberében a Krayer már fölajánlotta általunk sokat vitatott, de felhasználásra kész színeit a Mávagnak a Sólyomhoz. A Sólyom festési utasításban 39 májusában már be vannak dolgozva nemcsak a színek, de az egész 19 részes festési rendszer. Úgy tűnik számomra, hogy a LÜH kullogott az események után. Ma is történnek érdekes dolgok. Akkor történnek kiírások, amikor tulajdonképpen már készen van a kiírás tárgya. Sajnos sok pályázati kiírásnál ma is így van. A Krayernek, mint régi hadiszállítónak jó kapcsolatai voltak...
A G-55 itt az előző hozzászólásokban úgy fordul elő, mint Utasítás. Valójában, és Muzzynak szóló válaszomban nem pontosan írtam, csak TERVEZET volt, utasítás tervezet. Tehát ajánlás, amit nem kötelező végrehajtani. Podva hozzászólásában említi a (mostani) RAL 6003 színt. Ha jól tudom, igazíts ki, ha rosszul tudom, ez korai német harckocsizöld volt. A Krayer vagy 5-6 féle terepzöldet gyártott, nemcsak G.1103-at. Természetesen ezek mind használhatóak voltak járműveken, épületeken. A 3 színt tartalmazó színkártyán, (amelyet a Krayer 5 féle termékére ajánl) ne felejtkezzünk el arról, hogy ugyanazok a színek vannak járművekre (Cellaetern), meg hidakra (Sabin) ajánlva...Az én Ullmanomban a (mostani)RAL 6003 van megadva az RLM 82 háboruvégi Hellgrün színre is, meg a spanyolos zöld RLM 62-re...
Egyébként én is keresem, hogy milyen előzetes előírás volt a Sólymokon alkalmazott színekre, mert kellett lennie valahol valamilyen szinten döntésnek. Ez eldölhetett nyilvánosan megjelent rendelet, utasítás nélkül is, akár közvetlen tárgyalások révén a LÜH és a festékgyár, valamint a repülőgépgyár között. A döntéseket az anyagi érdekek is meghatározhatják/meghatározzák. üdv bubu
romsitsa 581041 2015. március 10. 22:50
Válasz erre
Nem láttam sem a roncsokat, sem az MRT évkönyvet, így fogalmam sincs melyik roncson milyen szín van, az eddig leírtakból tudok csak kiindulni.

A Me esetében nem világos miért lenne az egy G altípus lemeze, amikor a légierőnél is volt korábbi verzió. A neten is van egy "magyartarka" Me fotó, tuti nem G.
De az is lehet, hogy egy kiképző német emlékbe magánál hordta egy régi gépe egy lemezét, aztán visszavonulás közben kiesett a zsebéből. Ki tudja?

A G55 utasítás 1939-es verziója szól arról, hogy speciális hadianyagok, így pl. repülőgépek folt és színképzése esetenként külön meghatározandó.
Az 1937-es ilyen kitételeket nem tartalmaz, az 1938-as csak a foltképzésben enged változtatást.

A hangárok is csak úgy néznek ki mint az utasítás ábrái. Viszont egyes harckocsik mintája eltér, akkor lehet ezeket más színre is festették.

A festékbeszállítók nem hiszem, hogy boldogok voltak akkoriban.

Üdv

Á
magoo 581040 2015. március 10. 22:27
Válasz erre
Béla!
„Ha valakitől azt hallod, a G-55 írja elő a repülőgépen alkalmazott színeket, azok egymáshoz való arányait, a foltok alakját, akkor az nem ismeri a dokumentumot, vagy nem olvasta végig.”
Maradjunk a dokumentumok tartalmánál:
A G-55 jelzésű „Hadianyagok színfoltos festése” a Honvédelmi Közlöny 14. számában jelent meg 1938. június elsején.
12. pont: Nagy terjedelmű felületek mint hangársátrak, repülőgépek folttérképezését esetenként külön kell meghatározni, ezekre jelen utasítás csak irányelvül szolgál.
Hova írták, hogy a repülőre nem jók a színek? Ezeket a színeket határozza meg, gépenként pedig folttérképet.
A G-55 jelzésű szabályzat 1939-ben módosítva lett a „Hadianyagok festése” című utasítással.
13. pont: Nagyobb terjedelmű felületek és egyes különleges hadianyagok mint hangársátrak, repülőgépek, vasúti kocsik, stb. folttérképezését, illetve színezését esetenként külön kell meghatározni, ezekre jelen utasítás csak irányelvül szolgál.
Többet nem kellett központilag szabályozni az álcázó festést, hanem a HM típusonként szabályozta. Így kerülhetett képbe a szürke is a sárga mellé.
Én ismerem a doksikat, te mennyire? Az, hogy Gyuriék mennyire ismerik a szabályzatot, olvasd el az MRT-ben, mert nem tűnt fel, hogy földi színek is vannak a várpalotai katalógusban. Ennyit arról, hogy ki mit nem ismer.

Medor!
Fel lettek rakva a fotók a festett roncsdarabokról, eredeti színkártyákról. Két fórumozó ügyesen ír mindenről, hogy a fotók és adatok elvesszenek a topikban. Van referencia a 70 évvel ezelőtti színekről, csak négy ember nem hajlandó ezt elfogadni.

magoo
Gabi 581027 2015. március 10. 20:04
Válasz erre
Szia Viktor!

Köszönöm, így lesz!
Aki nem a kérdésre, vagy nem egyértelműen válaszol, annak törlésre kerül a hozzászólása.

Gabi
Podva 581026 2015. március 10. 19:53
Válasz erre
Sziasztok Urak
Úgy tűnik profi szinten működik a topic szétoffolása. Teljesen egyetértek Muzzy által leírtakkal. Megfogalmazta a fő kérdést:

"...mi igazolja, hogy a Krayer saját színeket fejlesztett ki? Mi volt ennek az indoka, ha volt már egy HM előírás rá?..."
Illetve: milyen bizonyíték van arra hogy a RAL6003/RAL8019/RAL7005v.piszkos sárga (Ha úgy tetszik RLM61/RLM62/RAL7005v.piszkos sárga) színeken kívül létezett egyéb színsorozat?

(Értsétek jól!) Addig ne is lépjünk tovább amíg erre nincs elfogadható válasz és nem sikerült ezt tisztázni.
Meg szeretném kérni az adminokat, hogy addig amíg a fenti két kérdésre, (ami végül is egy) nem sikerül mindenki által elfogadható választ kapni, addig minden egyéb hozzászólást legyenek kedvesek törölni...

Köszönettel Viktor
Durál 581025 2015. március 10. 19:50
Válasz erre
rendelés 1944. máj. 2. 777023/32 sz.
Cellaetern színező 76 2000 kg
Cellaetern színező 75 1000 kg
" 74 1000 kg
" 70 1000 kg
" 2 1000 kg
érdekes, 65 és 71 nem szerepel, a "2" az a 02-esre vonatkozik.
Durál 581024 2015. március 10. 19:41
Válasz erre
Most értem haza, Muzzy. Te is betűrágó vagy, mint én. Törvények, rendeletek, utasítások értelmezésével, de írásával is foglalkozol(amiket másoknak kell értelmezniük). Ezért bizonyára megérted a következőket: az 1938-as G-55 egy ideiglenes utasítás, egy ajánlat volt, tájékoztató jelleggel, mint a szövegében ez benne is van. Tartalmazza azokat az ábrákat is, amelyeket számunkra Számvéber Norbert leközölt, valamint annak a 2x3 színcsoportnak megnevezését (zöld-sárga-barna árnyalatok, szürke nincs köztük) is, ami Norbert dokumentumában szintén megtalálható. De ezután jön a lényeg: a javaslat közli, hogy a hangárokra és a repülőgépekre vonatkozó ajánlatokat (szin, a szinek arányai, foltozás módja) ezután fogja megadni. Viszont éppen ez nincs meg. Vagy kiadták, vagy nem. Amit ez a G-55 tartalmaz, az a teherautókra, hk-kre vonatkozik és ha megnézed a színtérképet (Norbert dokuja), azt látod, a sátorponyvákon, járműveken éppen ilyen formájúak a foltok. A repülőkön meg másfélék. Ha valakitől azt hallod, a G-55 írja elő a repülőgépen alkalmazott színeket, azok egymáshoz való arányait, a foltok alakját, akkor az nem ismeri a dokumentumot, vagy nem olvasta végig. Leközölném, de csak elolvastam, mert Punkáék másolták le. Engem is érdekelt természetesen a dolog. Remélem, lesz annyi eszük, hogy beleteszik most készülő könyvükbe.
Alexandros 581009 2015. március 10. 18:00
Válasz erre
Kedves Viktor!
Elkérhetem én Dénestől,addig is arra kérlek,hogy lapozd már fel Becze Csaba Kör Ász c. könyvét.Aztán ha találsz benne teljesen ezüst színű Cr.42-est,jelezd már nekem itt legyél szíves.Valamikor kívülről ismerted ezt a könyvet,nekem úgy rémlik.
Baráti üdvözlettel Sanyi.
Alexandros 581007 2015. március 10. 17:55
Válasz erre
Kedves Roli!
Most mi nem érthető? Mind a két fél azonosította a jelzett roncsot így,vagy úgy.Amit Béla ír az azt jelenti,hogy az RLM 65 az D,vagy E Messeren volt,a G meg RLM 76.
A 78,meg az afrikai gépeken,melyek nálunk is megjelentek,mint kiképzőgépek.
Remélem nincsenek értelmezési nehézségeim?
Üdv.Sanyi
Alexandros 581006 2015. március 10. 17:47
Válasz erre
Szia Ádám!
Én eddig úgy tudtam,hogy a Ju-86-os leleten nincs kék szín.Legalább is ezen nincs.Lemaradtam valamiről?Azon a Ju 86-os csűrőn viszont volt,amit Szabó Ákos még látott,de mára már egy osztrák,vagy német gyűjtőnél van.
Üdvözlettel N.S.
Podva 581002 2015. március 10. 16:55
Válasz erre
Béla bácsi mihez tartás végett a Dénesek azonosítottak kétszer félre ugyan azt a 76-ős lemezt egyszer kralyer-kelnek egyszer 65-nek...
Üdv Viktor
AndrásH 580995 2015. március 10. 15:43
Válasz erre
"a Krayer 1000 kg-s mennyiségben gyártotta a 76-os RLM színármyalatot saját Krayer hordozóval (Cellaetern)"
1) Bizonyíték a kiemelt részre?
2) Mit jelet az, hogy Cellaetern hordozó, ha kb minden festéket ezzel a márkanévvel láttak el, a Titanine-tól kezdve, az alura való és a fára való festékekig? Én úgy látom, volt ilyen márkanéven minimum cellon, nitró, meg egyrétegű műgyanta festék is.
Durál 580989 2015. március 10. 15:18
Válasz erre
Köszönöm a kérdést. Az MRT kiadványban (201-202 oldalak) Karcsi bírálja - jogosan -Bernádékat, hogy ugyanannak a lemeznek egyik felén, Krayer színt, a másik felén RLM 65 színt találtak. A roncsdarab Bf 109-hez tartozik. Karcsi az MRT kiadvány 202 oldalán megállapítja, ez lehetetlen, azon csak az RLM szín van, mert azt ő is elemezte. Ez jogos is lehet, mert tudtommal a Bf-109G verzíók adott időszakban RLM színárnyalatokkal készültek (74-75-76). A futó áramvonalazó lemez sajna nem RLM 65-el, hanem 76-al festetett, hacsak nem valamilyen korai Anglia-csatás Magyarországra tévedt Emil gépről van szó... Mindkét fél részéről hibás lehet a színelemzés, Bernádék részéről kétszeresen. Az tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Krayer 1000 kg-s mennyiségben gyártotta a 76-os RLM színármyalatot saját Krayer hordozóval (Cellaetern). Akkor lehetséges lenne, hogy mégis Krayer fösték van a Messzeren? Csak 65-öshöz hasonlóra sikeredett 76-os árnyalat képében? Elég kacifántos. De ha az a bizonyos "vizuális" szín-meózás igaz, akkor az a 10 %-os határ körülbelül ennyit is ér. (Mégegyszer---itt a MRT 2015-ben megjelent cikkről van szó!)
Muzzy 580985 2015. március 10. 15:09
Válasz erre
Pár apró gondolat, illetve amit, mint egyszerű medvebocs - ala Micimackó - sikerült magamnak összeállítani:
1936-ban jelenik meg a RLM színskála. Igaz, ez még megengedi a különböző gyáraknak, hogy a beszállítóik által gyártott festéket használják, ezért az első időben az RLM kód nem egységes, vannak eltérések a színek között.
A hazai első gépeket (Ju-86) német festékkel (Herbig) RLM színekkel festik le.
A Sólyom gyártásánál a WM a német (Herbig) festék szerinti festékre kért ajánlatot a Krayertől.
Ekkor (37, 38, 39) kerül kiadásra a HM által - mint végső felhasználó - a G-55 utasítás, ami a festékek színét tartalmazza, írja elő. Idáig azt hallottam, hogy nincs HM előírás a festékekre, erre meg kiderül, hogy volt, a G-55-ös.
Hallomásból szerzett információ, nem garantált, ezért ez csak feltételezés részemről, hogy a JU-86-osok hazai javításánál a gyár nem Herbig, hanem W&B festéket használ fel, de szintén RLM színek alapján.
A HM-nek, mint megrendelőnek nem volt érdeke 2 színrendszert használni, alkalmazni. ha már van német színrendszer, miért alkosson egy hazait. Igaz, az olasz gépek meg olasz festéssel jöttek (gondolom azért, mert így olcsóbb volt, bár HALLOTTAM olyan véleményeket is, hogy egyes olasz színek nagyon emlékeztetnek a német színekre.)

A meglévő fényképek elemzésekor figyelembe kell venni, hogy rengeteg információ nem áll rendelkezésünkre, nem tudjuk, melyik gépet mikor festették, az már javítás utáni festék, vagy eredeti, hogyan tárolták a gépeket, milyen körülmények között, hogyan üzemeltették, stb. stb. (ez lehet magyarázat arra, hogy egyes fényképeken eltérőnek tűnik két gép.

Ha jól tudom, a Krayer katalógus árnyalatai megegyeznek a G-55 HM utasítással? – az viszont az RLM színekkel egyezik. A Bernárd-Punka páros korábbi állítása az volt, hogy a HFC színek nagyon közeliek az RLM színekhez, attól kissé világosabbak. Mennyivel?

Miért merne egy festékgyártó, a hivatalos HM színtől eltérő színt kifejleszteni, illetve a repülőgépgyár a HM által megadott színtől eltérő festéssel kiadni a legyártott repülőgépet?

Azt, hogy korábban hogyan végezték el a színtűrés beállítását a festékeknél, a szovjet példát tudom hozni, készítettek a két végpont közötti színekből is mintákat.

Kedves Bubu!
Mint barátod, volt kollégád továbbra is kedvellek, elismerem tudásodat, de kérdem, mi igazolja, hogy a Krayer saját színeket fejlesztett ki? Mi volt ennek az indoka, ha volt már egy HM előírás rá?
Innentől igazából, az egyszerű makettezőnek nem az a kérdés, hogy mi a festék alapanyaga, összetétele, hordozója, hogy itthon készült, vagy német termék átcsomagolva.
(Az Eduárdnak is az az üzletpolitikája, hogy ha kereskedőn keresztül vásárolsz, olcsóbb, mintha az edu honlapról vásárolsz.)

Természetesen, mint említettem, ez csak saját magam részére összeállított elmélet, a korábban neten publikált dokumentumokat, információkat próbáltam összeilleszteni, logikai sorba rakni. Nagyon szívesen veszem, ha bárki rámutat arra, hogy melyik pontban tévedek. mert igazából e tekintetben semleges vagyok, a logikai és a fizikai tények alapján lehet megfelelő döntést hozni. Ha meg kerülnek elő új doksik, akkor felül fogom írni az elméletemet.
Mielőtt azt kérnétek, hogy azonosítsak színeket, jelzem, színbizonytalan vagyok, színek megítélésében nem perdöntő a szavam.
Muzzy

PS. kérem, a továbbiakban mellőzzétek az egymást minőssítő jelzőket, egyrészt nem a topikhoz tartozik, másrészt mindenki felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mit gondoljon. Felesleges ezért egymás torkának ugrani, régi barátságokat elrontani.
romsitsa 580977 2015. március 10. 12:44
Válasz erre
Hali,

újra világosítsatok fel kérlek.
Kovács Úr egy Magó Karcsi által elemzett Me-109 lemezre hivatkozik (kék).
Magó K. makett.orgon publikált tanulmányát bárhonnan nézem, egy JU-86 lemezéről szól (részint kék).
Bernárd és Punka Urak a könyvükben egy Me-109 lemezet (kék) azonosítanak Krayer kéknek és RLM 65 kéknek.
A Me lemez miért lenne Krayer kék? Ha csak nem azért mert az RLM 65? és Krayer kék megegyeznek?

Köszi

Á
cimber 580964 2015. március 10. 11:24
Válasz erre
Karesz!

Azt szeretném kérdezni, hogy ez a színmintás "roncsbemutató" állandó lesz a kiállítás alatt, vagy egy fix időpontra tervezed?

Kérdezem azért, mert ugye nekünk vannak a rendezvényen feladataink, ezen viszont szeretnék ott lenni mindenképpen.

Üdv Roli.
magoo 580959 2015. március 10. 10:02
Válasz erre
Tisztelt Fórumozók!
Amikor a RLM színeket, mintákat összehasonlítottam a roncsokkal, nem a jelzése volt a fő szempont, hanem a színegyezés. A színminták léteztek, mert benne vannak az atlaszokban és a létezésükre a legfontosabb bizonyíték, hogy véletlenül pont olyan színűek, mint a magyar álcázó színek a Krayer kártyán és roncsokon. Az, hogy ezek mennyire magyar színek, vagy mennyire egy Európában elterjedt színrendszer részei, Béla svájci fotója segít eldönteni.
Az, hogy melyik színt mikor vezették be/rendszeresítették, majd megtárgyaljuk, ha túl vagyunk a „tudományosfestékeverésesműszereshokedlin”. Minden esetre, két esetben bizonyítható, hogy a hivatalos megjelenésük/bevezetésük előtt már használtuk a német színsorokat.
Úgy gondolom, hogy nem én fogom megírni az RLM és a RAL „errrátáját”, kritikáját. Biztos, hogy lehetnek hibás jelzések, biztos, hogy lehetnek hibás árnyalatok, biztos, hogy öregedik a roncson a festék, de valahogy minden esetben van egyezés roncs és referencia minta között.
A tudományos szétoffolás miatt a lényeg elveszik: NINCS G FESTÉK BEJEGYZÉS AZ ANYAGKIADÁSI KÖNYVBEN! Akkor miért lenne saját szín, ha nem is a Krayer gyártotta.

Tisztelt Fórumozók!
Tervezek egy roncslátogatást a makettverseny idejére. Akit érdekel, átjön velem a múzeumba és megnézi a roncsokat az RLM és Krayer kártyákat.

Viktor!
Nem görcsölök, csak minek írjak ide információt, ha szét offolják. A most használatban lévő RAL kártyához is van Krayer hasonlóság. Minek hasonlítottam volna ahhoz, amikor van a Luftwaffe által használt színek között és az a legközelebbi hozzá! Egyébként meg mindegy mihez hasonlítom, úgy sem jó annak, aki hokedlin műszerrel…

magoo
J_K 580957 2015. március 10. 09:06
Válasz erre
Durál, Alexandros!

Kérdezzétek meg Dénest, hogyan történt a nem létező kék szín FS-azonosítása.
Elmondása szerint azt nem ő, hanem a grafikus végezte képernyőről, az ő "tévedésből kivágott, elfordult és átszíneződött" fotója alapján.

A szakszerűség és pontosság szép példája, de higgyetek benne nyugodtan továbbra is.
cimber 580956 2015. március 10. 08:55
Válasz erre
Atyaég!

Kedves Durál minden esetben Te vagy aki az olvasási képességeket kétségbe vonod, erre most jön ez a Bf-109 D?, meg meg RLM 78.

Ahogy Viktor írta ezt a burkolatot a Punka-Bernád páros (is) azonosította, magyar nyelven, feketén-fehéren le vagyon írva.

Ezek szerint immáron szembe szállsz a HFC-ral is is?

Szélmalom harc lesz ez, szélmalom harc...
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.