/ Fórumok /

A Magyar Tarka színei

A topik célja az MKH által használt színek és festékek pontos felderítése, megmutatása, azok ismertetése a makettezőkkel, és a téma iránt érdeklődőkkel.
Várunk minden olyan hozzászólást amely tényszerűen, bizonyíthatóan, egyértelműen bemutatja ezeket a színeket, típusokat, azok származását, vagy összetételét.
Aki bármiben cáfolni tudja, vagy szeretné a másik állítást, azt kérnénk, hogy bizonyítékok, pontos, és ellenőrizhető hivatkozások megtételével tegye, ellenkező esetben nem fogadjuk el.
Az egymás felé, vagy egymás kutatási anyagával kapcsolatos kérdésekre válaszoljatok, és ez mindig csak az adott témát, kérdést érintse.
Kerüljétek el egymás személyének a támadását, minősítését, csak a témáról, és az azzal kapcsolatos tényekről írjatok.
Aki a fenti szabályokat megszegi, annak a beírása törlése kerül!
Sok sikert kívánok a téma megvitatásához, és remélem, hogy segítséget fog nyújtani a makettezőknek, valamint a téma kedvelőinek!
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.
Zoli 600025 2016. január 13. 09:53
Válasz erre
Szia,
Én is erre hajlok, esetleg valami közelítő árnyalatot vagy kódot nem tudsz? Elég eltérő színeket találtam hozzá... A ff képeken elég világosnak tűnik ez a szín, a RAL 7004 túl sötétnek látszik hozzá, és nem a méretarányhoz igazításra gondolok. De nem tudok ff képeken színt elemezni. Mindenféle színeket ajánlanak a neten, Humbrol 28, 40, 127 stb, csak világosat. Esetleg a linkek alapján tudnál valamit ajánlani?
www.klueser.eu/kit.php
www.network54.com/Forum/615009/message/1276536344/Heinkel+HE-112+5-68 www.steelwork-models.de/flugzeuge/spanischer_buergerkrieg/heinkel_he_112v9/heinkel_he_112v9.html
z
J_K 600024 2016. január 13. 09:49
Válasz erre
Szia!

Én ugyan még nem láttam egyhén rózsaszínes 63-at a kifestett (nem nyomtatott) szín-mintákon, de az alábbi fő típusokat igen:
-"fémes" összhatású világos szín (mintha a MPG-ban, azonban ez valószínűleg nem "igazi" 63)
-világos szürke (MPG)
-RLM 02-höz hasonló, annál kicsit világosabb és szürkésebb szín (több színatlaszban is)
-RAL 7005, a mi korai tarka gépeinken használt szürke

Ha Messerschmitt-et építenél, akkor azt tanácsolnám, hogy a Warnecke & Böhm-féle 63-at használd (az Eagle publikálta az autentikus mintákat tartalmazó W&B színatlaszt); vagy egyszerűen indulj ki az egyszerűbben hozzáférhető RAL 7004-ből.
Zoli 600021 2016. január 13. 09:23
Válasz erre
Szia,
Ez érthető, csak mégis kinek higgyek? Ez a link csak egy volt a sok közül, bár több forrás szerint is ilyen zöldes az RLM 63. Más források (színskálák, átváltó táblázatok, stb) kétféle világosabb szürkét mutatnak, egy kékesebbet és egy enyhén rózsaszínest?, és ott van még a magyar sötétebb szürke is.
z
Alexandros 600009 2016. január 12. 23:50
Válasz erre
Szia István!
Én az ominózus megjegyzésemnél nem írtam sem helyet,sem dátumot.Te sem lehettél ott mindenhol,te sem hallhattál mindent.
Kérdésem.
Ha Gyuriék mennek és ők akarják megnézni M.K. anyagát,mert azt hiba lenne közölni,az is elfogadható lenne?
Úgy tudom,ők a másik utat választották.Felhívták Hegedűs Dezső és Bakos Attila urak figyelmét arra,hogy valószínűleg M.K. is szeretné megjelentetni egy tanulmányt ebben a témában,és milyen jó lesz az,hogy ütköztetik a két álláspontot az MRT. évkönyvében.
Gyuri és Dénes anyagában egyetlen negatívum sem szól M.K. ellen,az övé -ezek szerint etikusan- minden bekezdésében a szerzőpáros munkáját kritizálja.
Kedves István,régi ismeretségünk tekintetében szeretném megkérdezni,hogy ez az állásfoglalás a személyes véleményed,vagy az MRT. vezetőségének hivatalos álláspontja.
Baráti üdvözlettel Sanyi
Alexandros 600008 2016. január 12. 23:19
Válasz erre
Szia Roli!
Tudom,hogy nem álltál senki mellé,a magyar D messered is ezt bizonyítja,ami nem mellesleg nekem nagyon tetszett a kiállításon.
Mondjuk én is Gunzét használok,a szürkém sem Humbrol,és ahogy írtam,János barátunk nagyjából azokat a színeket használja.
Én is osztom a véleményedet,volt idő és olyan helyzet,hogy azt használtak ami volt.Felségjelet is fújtak fel úgy,hogy semmi köze nem volt a szabályzatban előírtakhoz.
Roli,nem az a baj,hogy valaki fiatal és kutatásai során más az álláspontja,sőt,jó dolog.De ez ne abba merüljön ki,hogy más szerzők munkáját pocskondiázza.Gyuriék kérték,ő is jelentesse meg a kutatásait,lesz mit összevetni az olvasóknak,és majd ki-ki eldönti,mit tart hitelesnek.Szerintem ez a járható út.
Baráti üdvözlettel Sanyi
Gabusch 600006 2016. január 12. 22:46
Válasz erre
Szia Podva!

Ezt én pontosan értem. A kérdés egyébiránt költői volt, de leginkább erre vonatkozott:
"Igen Gabusch erre jók a levéltári források. Ha egy irányelvet kiadnak 1938 június elsején, amiben színkártyák is szerepelnek. Akkor valószínűleg 1938 szeptemberében az irányelvelnek megfelelően festik majd az adott gépet."

Ha eleve tudtuk a levéltári forrásokból a színkártyák alapján, hogy milyen színre kellett festeni, akkor vélhetően értelmetlen az egész vita. Ha mégsem tudtuk, akkor jön az, amit az első mondatodban írtál. :)
Podva 599998 2016. január 12. 20:17
Válasz erre
Szia Gabush
Ami a dolog személyes részét illeti ott a követeztetések levonását rád bíznám.

Amit makettezés szempontjából személyesen fontosnak ítélek azok a következők:
-Előkerültek különböző roncsok, melyek alapján be lettek azonosítva az egyes repülőgépgyárak által különböző időszakokban használt színminták.
-Előkerült, a G-55-ös irányelv 3 különböző változatban, melyek utalnak az alkalmazott színekre 38-39-ben.
-A fenti szabványhoz köthetően bemutatásra és beazonosításra kerültek a gyári színminták(légi figyelés elleni színek).
-A különböző szállítási dokumentumokból nyilvánvalóvá váltak bizonyos összefüggések a német repülőfesték gyártás és a magyar repülőipar között.
Kérem ha valami kimaradt, és makettezés szempontjából lényeges azzal folytassátok a sort.
Üdv VIktor
J_K 599993 2016. január 12. 19:28
Válasz erre
Szia Zoli!

No igen, a 63 az egy érdekes szín, melynek jó pár változatát bemutatták már.
Személy szerint a RAL 7004-et ajánlanám a tervezett méretarányhoz igazítva.
Gabusch 599986 2016. január 12. 18:50
Válasz erre
Fáin, de akkor miről is szól ez az egész Herbig-Krayer vita?
Podva 599983 2016. január 12. 15:29
Válasz erre
Igen Gabusch erre jók a levéltári források. Ha egy irányelvet kiadnak 1938 június elsején, amiben színkártyák is szerepelnek. Akkor valószínűleg 1938 szeptemberében az irányelvelnek megfelelően festik majd az adott gépet. Ha egy repülőgépgyár megrendel valamilyen színű repülőgépfestéket, akkor az ott gyártott gépek valószínűleg olyan festéssel készülnek majd. Persze garancia nincs rá,(iratok is elkallódhatnak, szabványokat is áthághatnak...) de nagyobb a dolog valószínűsége, mint 50-50%... :)
Üdv Viktor
Podva 599981 2016. január 12. 15:21
Válasz erre
Szia

A jelenlegi RAL mintákban van 7004. Abban nincs ráció, hogy egy színt egyszer csak átnevez a szabvány...Mire fel? Csak összekutyulja a teljes rendszert...
Ha egy új szín kerül bele az az addigi utolsó utáni számmal kerül kiadásra az új színkártya. Ha feleslegessé válik, az új gyűjteménybe nem kerül bele a színminta, és kimarad egy szám. A jelenlegi ilyen... Hiányoznak belőle számok.

Ha egy szín és szám tetszés szerint lehet ez is meg az is az évjárattól függően, Akkor az egésznek nincs értelme? Igy logikus nem?

Üdv Viktor
Gabusch 599974 2016. január 12. 13:54
Válasz erre
Ez rendben van, de ha mondjuk egy fekete-fehér kép alapján valahol az jelenik meg, hogy az adott gép alul kék volt, felül pedig szürke és sötétzöld csíkozású, holott valójában alul volt szürke, felül pedig sárga és barna, akkor te oda világosítod a színeket ahova akarod, nem lesz jó.

Elvonatkoztatva az MKHL-től, Gagarin Szojuz rakétáját sem feltétlenül tudom, milyen színűre kellene festeni, mert a látványos dobozgrafikán látható a fehér vélhetően a jegesedés miatt volt, ha egyáltalán, a BNV-n bemutatott pedig teljesen vajszínűnek látszik az egykorú fotókon, a fekete-fehér képek alapján pedig szürkére vagy zöldre tippelnek az okosok.
Zoli 599969 2016. január 12. 12:18
Válasz erre
Sziasztok,
Lenne a témához csak érintőleges kapcsolódó fogantyús kérdésem: konkrétan az RLM 63 szürkének mi a pontos árnyalata? Károly színmintája szerint ez a kissé sötétebb szürke RAL 7005, amit nem is vonok kétségbe az MKHL gépek alapján. Viszont a neten található leírások alapján az RLM63 erősen hasonló az RLM 02-höz, tehát zöldes árnyalatú, és a RAL 7004 a megfelelője, amihez a jelenlegi szabványból a RAL 7033 szinte tökéletes. Itt láthatjátok a 02 és 63 árnyalatait:
www.britmodeller.com/forums/index.php
Amúgy egy egyszínű spanyol gépet szeretnék a lehető legpontosabb árnyalatúra kenni, és nagyon sokféle színt és keverési arányokat találtam már hozzá, szóval döntésképtelen vagyok, ezért kérnék hozzá segítséget.
z
lukasan 599963 2016. január 12. 10:40
Válasz erre
Gabusch
Itt makettről van szó általában! Ha tudnád is hogy valójában milyen szín,milyen árnyalata került fel az MKHL adott időszakban megjelenő konkrét gépeire, ha azt felfújod egy az egyben egy méretarányos másolatra, akkor nagyon nagy élményben lesz részed.
A színkeverésnél fontos odafigyelni a méretarány-hatásra (scale effect).A makett felületén a sötét színek a valóságos árnyalatnál sötétebbnek tünnek.Vagyis, ha időgéppel visszamennél abba az időbe és hoznál színmintát és azt simán feltennéd a makettedre nagyon sötétnek tünne. EZ ÚGY NEM JÓ!
Ezért írtam azt, hogy van egy makettező és van egy ipartörténeti megfontolás. És ezért vagyok megdöbbenve, hogy sok nagyon igényes makettet csesznek el, azzal, hogy telibe festik az árnyalatokat. Úgy általában kb. tudjuk pl. a "magyar tarka" színeit és egymáshoz viszonyított árnyalatait. És ez pontosan elég egy jó maketthez. Azt, hogy ezt melyik festékgyár gyártotta makettezőként indiferens, ipartörténészként nagyon is fontos. Te is használhatsz hasonló árnyalatot Gunzéból is és Vallejo-ból is, és (folytathatnám a sort). Erre vannak elméletileg az átváltó táblázatok. Nem beszélve arról, hogy a festékgyártó is akkor lenne korrekt, ha a szín mellé megjelölné azt is, hogy milyen méretarányra gondolja felkenni az adott színt.
A feketének van 54 árnyalata gondolkodj el hányat tudsz beazonosítani! Ez mindenkinél más és más.

cimber
Na ez az amire én is gondolok! Köszönet a soraidért.

Üdv, LS
cimber 599959 2016. január 12. 09:01
Válasz erre
Szia Sanyi!

Nem, nem álltam sem egyik, sem másik oldal mellé, Jani mellé álltam! ;-)

Makettjein sem direktben a Te színjeid használja, ugyanis pl. a szürkédtől világosabb tónust használ. (Gunze HC Barley Grey)
A Tiéd egyértelműen a "Humbrol szürke" Janié teljesen nem az.

Én tőle vettem át a színeket, a szürkét kicsit sötétítettem, a zöldet olívosítottam és nem a kakaó barnát használom - mert az kissé "bíbor" árnyalatú nekem - hanem a csokibarnát.

Ezen felül minden színbe a szomszédos színekből cseppentünk párat, ezt meg Tóth Zoli javaslatára tesszük mindketten.

Én nem ragaszkodom sem a Krayer, sem az RLM elmélethez "rögkötötten", nyilván ezért is van, hogy Janival mi köszönjük jól elvagyunk ezekkel a színekkel. :-)

Tekintetel arra, hogy pl. a 2013-as SSzolnoki verseneyn megnéztem Magó Messer darabjait egyértelmű számomra, hogy azzal festettek ami volt.

A sárga szín pl a roncsdarabon meg sem közelítette az RLM04-et, az bizony echte RLM27 volt!

Nos akkor mi történhetett, milyen galádságot követhettek el a magyar fiúk 44-ben, hogy meggyalázzák a Krayer, vagy RLM elméletet.

Megmondom mit tettek.
Azt festették ami volt!
Az sem biztos, hogy Herbig festék, lehet, hogy valamiből kikevert cucc volt, merthogy ekkorra a 27-es már nem volt javítószín az nyilvánvaló.

Azt viszont nem tudom elfogadni a "szerzőpáros" részéről, hogy egyértelmű történelmi tények ismerete nélkül lesöpörnek dokumentációkon alapuló igazolást.

Egyértelműen kiderült Sanyi, hogy van olyan "kutató" ma idehaza, akinek fogalma nincs Luftwaffe és a MKHL összefüggésekről, hibásan elemez ff fotókat, ezen felül elemi történelmi ismeretek hiányában van és kijelenti, hogy ugyan bizonyítsa már be valaki, hogy akkor és ott egyáltalán voltak-e Emilek idehaza?

Öreg Puma Barátom, Te tetted fel a képet - én meg a másikat - a fehér 4-es Emilről!
Aztán válasz helyett - a megszokott - csend következett meg a felháborító "a szerző bizonyít az olvasó cáfoljon".

Cáfoltunk, nem egy, nem két történelmi tény ismeretében és erre sem jött válasz.
...és itt nem színekről volt szó, hanem igazolható történelmi tényekről!

Persze jómagam mint underground Messer fan, kevéske voltam bármihez is, mert - sajnos mint más területen is - az idősek nagyon nem hajlandóak elfogadni ha cáfolják őket...
Sajnos ez a magyar sajátosság...

Nekem nem a színvitával van gondom, hanem a hitelességgel!
Nagy különbség.
Varjúbácsi 599956 2016. január 12. 08:16
Válasz erre
"Nem tudom kitől származik az infó, de morálisan elfogadtató, szakmai okokra hivatkozva jegyezte meg hogy hiba lenne megjelentetni az anyagot, de mint írtam nekünk más volt a véleményünk, megjelent. A másik dolog, hogy átakarta olvasni, csak a megnyugtatásotok miatt, nem hangzott el. Ez valami kitaláció"
Nocsak, nocsak! Hogy mik derülnek ki!
Alexandros 599954 2016. január 12. 01:24
Válasz erre
János He-112
János He-112

Kedves Roland!
Akaratod ellenére most,hogy János barátom munkáit nevezted jogosan jelenleg legautentikusabb MKHL.makettezőnek,mellém álltál.Ugyanis nagyjából ugyanazokat a színeket használja mint én.Pár éve kérte a tanácsomat,hogy melyik festékeket és azon belül színeket ajánlom.Ezeket láthattad pl. a He-46,vagy He 112. makettjein is.Mióta ez a színvita folyik,említettem neki,hogy én nem akarom befolyásolni,ezért döntse el maga,hogy milyen színeket választ.Tavalyi munkáján a He-112 nem láttam változást.
Természetesen ezzel nem azt akarom igazolni,hogy nekem van igazam,félre ne értsd.
Jó makettezést,baráti üdvözlettel Sanyi.
Gabusch 599942 2016. január 11. 22:35
Válasz erre
Nyugger 599940 2016. január 11. 22:26
Válasz erre
Szevasztok, Hérincs István vagyok a sokat emlegetett Magyar Repüléstörténeti Társaság egykori Választmányi tagjaként vettem részt azon a megbeszélésen amiről itt írtok. Nagyon viccesnek tartom az egyes beírásokat.
Nos, miért is?
Vegyük kronológiai sorrendbe a történéseket. Magó Károly 2015 január 3-án szombaton volt az MRT Választmánya előtt az anyagával. Emlékeim szerint ( de a megbeszélésről készült jegyzőkönyv is ) Károly a Haditechnika 2014/4-5-6-s számában megjelent Bernád - Punka tanulmányra hivatkozva és az abban talált –fellelt- hibákra és ellentmondásokra stb hívta fel a figyelmünket. Sem akkor sem napjainkban nincs olyan tagunk aki specialistája lenne a vitatott témának és eltudná dönteni megbízhatóan, hogy kinek van igaza. Ezért az a döntés született, hogy mindkét anyag megjelenik és majd a konferencián mindenki előadja a vélt és valós, levéltári illetve a kutatásai során fellelt tényekkel dúsan teleírt hozzászólását. Nos, mivel a konferencia résztvevője voltam elmondhatom nem jött be az elképzelésünk. Egyoldalúra sikeredett a tényekkel történő szembesítés, nem lettünk okosabbak.
Amire még reagálnék, valamelyik hozzászólásban olvastam:
"A biztos forrásból tudom kifejezés arra utal, hogy morálisan elítélendő okból tett kísérleted a másik fél tanulmányának közre tételének megakadályozására illetve a konferencia előtt átolvasására az MRT. vezetőségétől származik."
Nem tudom kitől származik az infó, de morálisan elfogadtató, szakmai okokra hivatkozva jegyezte meg hogy hiba lenne megjelentetni az anyagot, de mint írtam nekünk más volt a véleményünk, megjelent. A másik dolog, hogy átakarta olvasni, csak a megnyugtatásotok miatt, nem hangzott el. Ez valami kitaláció. Nos, a tényekhez tartozik, hogy a Bernád-Punka anyag több részben és alkalommal érkezett az MRT-hez 2014 decembere és 2015 február 13 között. A teljes anyag így 2015 február közepére állt rendelkezésünkre és került tördelésre majd a nyomdába.
Nagyon remélem, hogy az idei konferencián /2016.02.13-14/ a szakmai érvek és nem a személyeskedés győz.
magoo 599938 2016. január 11. 22:19
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Azon a bizonyos megbeszélésen megmutattam az eredeti doksik fényképét és felolvastam a Ht cikkben leírtakat. Vittem magammal roncsot és színmintát is, de arra már nem volt szükség. Sok minden elhangzott és én is előjöhetnék azzal, hogy mit mondtak a tévesen idézett doksikra, melyeket később minden makettező láthatott a vitán kivetítve. (Mindenki véthet hibát a doksik idézésekor! Abban az esetben, ha ez nem okoz tartalmi változást, vagyis nem kap más értelemet a doksi, elfogadható, de ha új értelme lesz az egésznek, nehezen).
A megbeszélésen azt a tájékoztatást kaptam, hogy még nincs az MRT-nél a két szerző tanulmánya. Ezt sajnáltam, mert jó lett volna, ha beletekinthetnének az MRT vezetői, mert biztosra vettem, hogy a tévedések nem lettek korrigálva. Tehát a betekintésre nem nekem lett volna szükségem, hanem azt javasoltam nézzék meg ők! Erre nem volt mód a tanulmány hiányában. Az a döntés született, hogy mindkét fél tanulmányát közölni fogják, mert akkor nyilvánosan meglehet vitatni a hibákat.
A tévedések miatt úgy gondoltam, hogy méltatlan a közlésre a tanulmány. (Ezt jelenleg is fenntartom, főleg a portás füzet sztori miatt, mely a vitán került elő!) Így utólag, azt kell, hogy mondjam, bölcsen döntött az MRT, mert végig lehet követni, mikor milyen hibára hívtam fel a szerzők figyelmét itt a fórumon, majd ebből mi lett korrigálva és mi nem. Kétszer tévedték ugyanazt egyes doksik esetében, annak ellenére, hogy jeleztem. Ez vajon mi?
Az MRT pártatlan akart maradni, ezért közölte a tanulmányukat. Úgy gondolom, hogy nekem ez jobb, mert így minden bizonyítható! Mi tudatos és mi nem tudatos tévedés!
magoo
Alexandros 599919 2016. január 11. 20:54
Válasz erre
Kedves Gabusch!
Nagy öröm számomra,hogy K.und K. gépeket építesz.Jómagam is készítettem jó párat,sok szakirodalmat beszereztem,csak az időm lenne több.Ebben a témában nagy rajongója vagyok Lőrinc Petinek,aki zseniális módon építi ezeket a gyöngyszemeket.Jól tudod,a Macchi egy Lohner koppintás,kis különbséggel.
Igen ez a vita talán meghozza a kedvét sokaknak,mert az elmúlt évtizedekben egy kezemen megtudom számolni hányan építettek magyar felségjelű gépeket.Ha már J_K felhozta Ödit,ő volt az első Gyurival,akik ezt elkezdték.Mint fiatal srác szinte hetente voltam Ödinél elesni,hogy csinálja,az első retuspisztolyom és kompresszorom is tőle származott.Makettezői kapcsolatunknak sajnos korai halála vetett végett.J_K által említett ominózus történetet a több mint harminc éves kapcsolatunk alatt sem volt módomban hallani,ezért arra nem tudok mit mondani.
További jó makettezést N.S.
Sherman 599918 2016. január 11. 20:34
Válasz erre
Az MRT.-nek nem az volt a dolga,hogy eldöntse a vitát,hanem,hogy lehetőséget adjon a lefolytatására.Azt a hallgató közönségnek kellett volna, már aki értette,hogy miről van szó tisztelt Sherman,ha arra lett volna elég idő,és lehetőség,stb.Szó nem volt arról, hogy ott az MRT. a bíró szerepét töltse be.Tetszik érten?

Tisztelt Alexandros, kezdem kapizsgálni.
A Magyar Repüléstörténeti Társaság nem foglal állást a Magyar repüléstörténetéhez kapcsolódó vitában. Azért biztos ami biztos náluk volt a szerző páros tanulmánya, amit állításod szerint Karcsi kérésére nem adtak ki.(Ezzel is elősegítve a vitás kérdések tisztázását.) Neked azért elmondta valaki közülük, hogy nem adták ki. Te pedig mélyen gyökeredző lojalitásból nem kevered bele a vitába.
J_K 599913 2016. január 11. 20:04
Válasz erre
Kedves Sándor!

Néhai Horváth Ödi nehéz ember volt sokak szemében, mert mindig őszintén kimondta, amit gondolt. Nos, ő mesélt annak idején egy magyar szakíró "kutatói módszeréről".
Történt, hogy a szakíró, -az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen tekintély- grafikát rajzolt. Ödi nézte a fotót, aztán a grafikát, majd azt mondta:de hiszen ez a gép nem ilyen volt, a grafika nem is hasonlít. A szakíró válasza: "Mától márpedig ilyen".

A HFC ugyanezen elvek alapján íródott. A szakírók érdemi "kutatása" -értsd: a kármentésre való törekvés- azután kezdődött, hogy az előzetesen felrakott bemutatóanyagnál a közönség már nem volt vevő a "Mától márpedig ilyen."-re.
Ezt erősítette, amikor az egyik szerzőről kiderült, nincs tisztában a Messerschmitt standard színeivel, a német festékek használatával; nem tud elemezni egy egyszerű fotót (pl. megkülönböztetni a hasszínt a motordekli sárgájától), foltnak néz fotóhibát, stb. A HFC nem tartalmazott a roncsok mellé tett referenciát (persze a hivatkozott Ullmann erre nem is alkalmas), tévesek a FS-azonosításai, és "keletkezett" alsó kék is a fotón, még ha "sajnálatos emberi tévedés" -egy "magát manipuláló fotó" után- is.
Aztán jöttek a "betoldott" dokumentumok stb.

Igen, én ezek alapján hiteltelennek tartom a HFC-t a fotóanyagon kívül semmit nem használok belőle-, s ami azt illeti, sajnos a szerzőpáros korábbi munkáit is erős fenntartással kezelem. (Kevéssé értékelem az olyan szerzőt, aki ugyanazon gép festésére három művében háromféle festés-meghatározást ad, mint egyedül üdvözítőt. (Ez történt ugye Bernád úrral a He 112 esetében...)

Magó Karcsit lehet a részetekről pocskondiázni, semmibe nézni, a modorát kritizálni, stb; de kedves Sándor mutassatok már egyetlen tudatos kutatói hibát/félrevezetést/sajnálatos emberi tévedést, referencia- vagy forrásmegjelölés nélküli információt a munkáiban.

És akkor még sem Kovács mérnök szakértelmét, sem a te pálfordulásaidat nem elemeztük, kedves Sándor. Mert volt idő, amikor a HFC 1 korai gépeket bemutató grafikáit, még te is hibagyűjteményként emlegetted. Bár gondolom, ezt is elfelejtetted.

A legjobb azonban az lenne, ha tételesen bemutatnád -a szakírókkal karöltve- hol követett el "sajnálatos emberi tévedést" Magó, vagy hol manipulálta a fotókat, dokumentumokat.

Ha találtok ilyet, Sándor, majd akkor lesztek azonos kutatói-, szakmai-, és emberi minőségben Magóval. Tudod, már nem elég a "Mától márpedig ilyen".
Rumcájsz_52 599911 2016. január 11. 19:38
Válasz erre
Köszi, nekem megvannak a minták, de szerintem aki nem jut hozzá és itt csak olvassa a szövegeket
a Herbig/Krayer-színekről, az ezzel nincs kisegítve. Helyettük írtam...
Üdv R.
J_K 599904 2016. január 11. 19:25
Válasz erre
Szia Laci!

Most már, hogy rendelkezésre áll az autentikus színsor, mely a korai tarka színeit tartalmazza, nem gond azok kikeverése. 61-62-t találni néhány jobb festékgyártó (pl. Xtracolor) kínálatában, az alsó 65 sem gond, a szürke és a sárga az ami egy kis pancsolást igényel.
cimber 599902 2016. január 11. 19:03
Válasz erre
Gunze csokoládé barna
Gunze mező zöld
Gunze Barley Gray (egy kicsit sötétítve)
Gunze RLM 65 (hangyányit világosítva)

Felfújás előtt mindegyik színbe keverj egy csöppnyit a szomszédos színből, fújd fel és kapsz egy korrekt magyartarka gépet! ;-)

Én nem vettem külön Gunze mező zöldet, mert egy kicsit olívosabb a zöldnek ítélem, így azt RLM 82 és 83-as, valamint fekete színekből kikevertem.

Jó makettezést! :-)
cimber 599901 2016. január 11. 18:58
Válasz erre
Nagy Jánosnak hívják és szerintem jelenleg a legautentikusabb korai MKHL makettező idehaza. ;-)
Sőt ha egy kicsivel többet antikolna a makettjeit símán használhatnánk referenciának!
Gabusch 599900 2016. január 11. 18:54
Válasz erre
"Egyébként a te nagyon szép Héjád , mennyiben különbözik a bocsáss meg de nem tudom a nevét, nagyon szép Héjájától azzal, ha tudod, hogy Herbig, vagy Krayer?"

Ha jól bírtam követni a vitát, akkor a színében. :)
Gabusch 599899 2016. január 11. 18:51
Válasz erre
Kedves Alexandros!

Lássuk be, ez azért egy elég súlyos állítás:
"A biztos forrásból tudom kifejezés arra utal,hogy morálisan elítélendő okból tett kísérleted a másik fél tanulmányának közre tételének megakadályozására illetve a konferencia előtt átolvasására az MRT. vezetőségétől származik."

Mivel én nem voltam ott, az egyetlen hiteles forrás ennek bizonyítására az MRT vezetőségi tagja, akiktől az információd származik.

Héját azért nem építek a belátható jövőben, mert az utóbbi időben már a korszak sem érdekel. Repülőkből "magánéleti okok" miatt egy IL-62-t szándékozom építeni, illetve, mivel most éppen az a korszak érdekel, néhány K.u.K. I. VH-s gépet, valamint, ha nem találok megfelelő anyagot, hogy a Macchit hogy lehetne átépíteni Lohnerre (ránézésre a fényképek alapján olyan ordító különbség nem volt köztük, minthogy a Macchi mintha a Lohner alapján épült volna), akkor egy olaszt is.

A vitátokat mindamellett, hogy a nagyon távoli terveim között szerepel a Héja megépítése, még a gyakori személyeskedések dacára is élvezem. Érdekel, hogy juttok el majd a távoli jövőben valami végkifejletig, már, ha egyáltalán. Én - ebből is láthatóan - ráérek.
Gondolom, hogy a vita okán egyre többeknek jön meg a kedve a magyar gépek építésére és akkor talán én is sokkal könnyebben fogok nekiállni egynek.
lukasan 599872 2016. január 11. 13:49
Válasz erre
Kedves Alexandros!

Teljesen félreértettél, vagy én fejeztem ki magam félreérthetően. Szerencsére megvannak az általad említett források, sőt az említett két kutatótól más hasonló témájú dokumentáció is. Nem állást akartam foglalni a vitában. Sőt éppen azt hiányolom, hogy alakuljon már ki a két fél között valamilyen értelmes párbeszéd, és oldódna már fel ez a dilemma.
Én a következtetéshez való eljutás anatómiáját hiányolom. Az nagyon sokat elárulna a következtetés helyességéről, de nem vitatom, hogy az általam egyébként nagyon tisztelt két kutató is vegigcsinálta az "odavezető utat".
Valójában egyik felet sem ismerem mélyebben, ezért azután nem is vagyok elfogult. Csupán a tárgyilagosságra hívtam fel a figyelmet.
Egyébként a te nagyon szép Héjád , mennyiben különbözik a bocsáss meg de nem tudom a nevét, nagyon szép Héjájától azzal, ha tudod, hogy Herbig, vagy Krayer?

Üdv, LS
Rumcájsz_52 599870 2016. január 11. 13:30
Válasz erre
Már elnézést kérek mindkét féltől, de nem lehetne abbahagyni ezt a "Herbig" meg "Krayer"-színek megnevezést! Én makettező vagyok, (akik ezt az oldalt olvassa, általában azok is), és ilyen színekről még életemben nem hallottam, ennél még a Milka-csokibarna, a világos palaszürke vagy a sötét egérszürke is pontosabb szín-megjelölés lenne. Ha azt akarjátok, hogy készüljenek MKHLe-makettek, akkor inkább modellfesték-kódokat kellene megadni az érdeklődő makettezőknek, nem rejtvényeket feladni. Csatabárd-köszörülés helyett többre mennének vele a makettezők szerintem...
Üdv R.
Alexandros 599869 2016. január 11. 13:23
Válasz erre
Tisztelt lukasan!
Természetesen azt a tényt,hogy Károly kutatásokat folytatott az évek során,senki nem vonja kétségbe.Ha elkerülte volna a figyelmedet,a szerzőpárostól nemrég megjelent egy kétrészes kiadvány HFC. néven,ezenkívül mint korábban már írtam,kutatásaik és ezek közlése megjelent a MRT. évkönyvében és a Haditechnika hasábjain hat részben.Rögzítsük azt is,hogy egy időben a szerzőpáros és Károly közösen munkálkodtak a dolgon.
Most akkor nem értem,mi a hagyományőrzés ebben? Csak Gyuri és Dénes kutatásai számítanak ennek?Akkor ezek szerint Gyuri több mint negyven éves kutatásai és megírt könyvei mind ezek.
Köszönöm,hogy elolvastad.
N.S.
Alexandros 599868 2016. január 11. 13:12
Válasz erre
Tisztelt Gabusch!
Hogy érthető legyen.Az MRT. vezetése helyet és lehetőséget adott a vitára.Ennyi és nem több.
A vezetőség tagjai sohasem foglalkoztak a kérdéssel,nem is szakterületük,tehát nincs is mit elbírálniuk,vagy ítéletet mondaniuk.Azt a jelenlévőknek és a fórumozóknak kell eldönteniük,hogy melyik álláspontot teszik magukévá.
Üdvözlettel N.S.
Ui:érdekes módon,mindig csak az egyik fél vélt vagy valós sérelmei tűnek karaktergyilkosságnak.Azt pedig nagyon sajnálom,hogy nem fogsz magyar felségjelű makettet építeni,mert engem egyáltalán nem zavarna,ha Herbig színekben készülne.
lukasan 599867 2016. január 11. 13:03
Válasz erre
Én meg szeretnék Héját festeni! Akkor mivel is tegyem?
Makettező szempontból érzésem szerint nincsen túl nagy jelentősége- egy bizonyos igényszint felett- hogy a Krayer, vagy a Herbig, vagy bárki gyártotta-e a glancot. Ipartörténeti, hadtörténeti szempontból annál nagyobb. Makettezőként inkább az érdekel, hogy az illető szín milyen árnyalata volt felkenve a felületre. Indusztriatörténészként, meg az, hogy képes volt-e a magyar ipar ilyet gyártani, vagy ügyes kereskedők oldották meg a problémát (import).
Ha nem gyakorlati síkon nézem a dolgot én az egyik oldalon komoly kutatásokon alapuló, nagyon logikusan felépített következtetéseket látok (magoo féle tézis), a másik oldal meg valamilyen oknál fogva- számomra ismeretlen okokból- a következtetéseikhez vezető logikai elemeket (kártyákat) nem terítik ki.
Tudományos következtetést, csak tudományos kutatási módszerek a alapján lehet levonni! Nem pedig hagyományőrzési alapon.
Akkor hogyan is fessem a Héját?

üdv, LS
Gabusch 599844 2016. január 11. 09:53
Válasz erre
Alexandros, te állítottál valamit, Magoo meg az ellenkezőjét.
Tekintettel arra, hogy az általad említett dolog befolyásolhatja az alapvitát is (ki, mennyire szavahihető). Minthogy az MRT ominózus tagjainak nyilatkozata nélkül ez a kérdés eldönthetetlen, bizony, hogy ők lennének a döntőbírók ebben az ügyben.

És nézetem szerint fontos is lenne, mert egyelőre vérmérséklettől függően már ott is tarthatunk, hogy a "krayeristák" már a karaktergyilkosságtól sem riadnak vissza.
Ez meg szerintem finoman szólva sem lendíti előre az ügyet. Akkor sem nyerő, ha kívülállóként én roppantul élvezem a vitát, mert valószínűsítem, hogy az elkövetkezendő kb. 15 évben nem nagyon fogok sem krayeres, sem herbiges színekkel Héját festeni.
Alexandros 599834 2016. január 11. 01:28
Válasz erre
Az MRT.-nek nem az volt a dolga,hogy eldöntse a vitát,hanem,hogy lehetőséget adjon a lefolytatására.Azt a hallgató közönségnek kellett volna, már aki értette,hogy miről van szó tisztelt Sherman,ha arra lett volna elég idő,és lehetőség,stb.Szó nem volt arról,hogy ott az MRT. a bíró szerepét töltse be.Tetszik érten?
Sherman 599832 2016. január 11. 00:01
Válasz erre
A vita eldöntésére jogosult (felkért) illetékeseket nem keverjük bele a vitába?
Mintha a bíróságon nem mondanák meg a bíró nevét.
Kezd gyenge paródiává fajulni a dolog.
Alexandros 599831 2016. január 10. 23:16
Válasz erre
Kedves Károly!
Nem fogjuk belekeverni ebbe a vitába egyikőjüket sem!
Tudom,ezután az jön,hogy nem is igaz.
N.S.
magoo 599828 2016. január 10. 22:19
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Kérlek írd meg a neveket az MRT vezetőségéből, akik azt állították neked, hogy elkértem átolvasásra az anyagot!
magoo
Alexandros 599826 2016. január 10. 22:00
Válasz erre
Kedves Károly!
Hozzászólásomat Tamásnak írtam,nem volt vele más célom,mint ismertetni vele,hogy hol tájékozódhat még,és legyen összehasonlítási alapja.
Újból belegondolva,ha jól emlékszem Gyuriék többször is kértek,írjál te is egy könyvet a témáról,ahogy te látod a kutatásaid alapján.Aztán majd mindenki eldönti,melyiket teszi magáévá.Ezek a magólmányok csak a HFC. általad vélt hibáiról szólnak,valamint arról,hogy csakis te tudod a tutit,senki más.Az MRT. vezetősége is ezért mondott nemet mindkét kísérletedre.
Előző hozzászólásomban sajnálatos módon pongyolán fogalmaztam.A biztos forrásból tudom kifejezés arra utal,hogy morálisan elítélendő okból tett kísérleted a másik fél tanulmányának közre tételének megakadályozására illetve a konferencia előtt átolvasására az MRT. vezetőségétől származik.
Más.
A napokban kaptam egy-két magánlevelet makettező ismerősöktől.Írják,hogy olvassák a vitát az infón.Az egyik bejegyzésedben található mondat elbizonytalanította őket.Ez a következő-,,Amikor elindul az új versenyszezon,meglátjuk hány Krayer és hány Herbig színű magyartarka lesz. Azt vetették fel felém,mit gondolok,ha az ő makettjük nem a Herbig szerinti színekben lesz,akkor eleve már semmi esélyük?Ebben az esetben inkább nem állítják ki a munkáikat.Igyekeztem meggyőzni őket,hogy a lényeg az,mint már tavalyi szolnoki felhívásomban is mondtam,hogy minél több magyar felségjelű gép készüljön.Azt tanácsoltam,hogy mivel én a Krayer G. sorának színeit pontosan FS.-re átültetni nem tudom,sajnos az idevágó G.sorozatú színkatalógus a mai napig nem került elő,mindenki fesse belátása szerint a makettjeit.Remélni tudom,hogy eléggé meggyőző voltam válaszommal,és mégiscsak bemutatják munkáikat.
N.S.
magoo 599740 2016. január 9. 21:57
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Nem létező Krayer levél: 2. rész 56. oldal
Kiegészített Krayer levél. 2. rész 60. oldal
Festéktáblázat 3. rész 15. oldal
Könyvek, folyóiratok topik október 26 és 30: Felhívtam a figyelmet a tévedésekre. Légyszi nézz utána, könnyű kikeresni. December 28-án összefoglaltam a hibákat.
Ezek kerültek bele a tanulmányomba MRT 206.o.
Már a 4. rész sincs benne. Az első három rész elég volt annak a bizonyítására, hogy gond van a doksikkal.
Nem jól gondoltál bele és nem biztos a forrásod. Gondolj bele újra!
magoo
Podva 599590 2016. január 8. 08:16
Válasz erre
Sziasztok
Teljesen egyetértek Balázzsal, a festést illetően a sorrend az árnyalatok én is így képzeledm...
Nekem úgy rémlik, hogy a német lajstromú gép az nem bemutatóra érkezett, hanem úton volt Bulgáriába és csupán az átrepülés egyik megállója voltunk. A bolgárok 36-37-ben vettek 6 db He-45-öt. Ami az érdekes, hogy zöld színben kapták, és később így is használták. Tehát a német repülőfesték ipar 36-ban, (még a heinkel se) csupán egyenszürke színpalettán mozgott. A vevő kérésére ki tudtak préselni magukból némi zöldet is :)
Utána néztem a Merricknek, hivatalosan a He-45-re a vászonra Celesta Nr.2000/68-at a fémre Avionorm Bronzemittelgrau Nr.161-et használtak később 36-ban a He-51 Celesta Nr.2000 graugrün63 színben futott...De a fenti Bolgár minta alapján ettől eltérhettek...
A G.306 érdekes. Evileg egy ilyen oldalszámú gépet kapott a Lucifer is, ami valószínű hogy tarka álcázófestést kapott (lehet hogy épp a Balázs által elemzett gép az) Az Avia infón van egy másik kép szürkében 41 márciusa utáni jelzésekkel. Ebből az adódik, hogy esetleg később kapott ismét szürke festést...(talán mert vacak volt az eredeti alakulatnál készült festés...)
Üdv VIktor
solyom 599588 2016. január 8. 07:15
Válasz erre
1550044_33884_He45_Lucifer
1550044_33884_He45_Lucifer

Köszi a segítséget Sanyi!

A német jelzésű gép csak bemutatóra volt itt, vagy az már itt is maradt?

A Luciferes He-45 képről továbbra is az a véleményem, hogy ha négyszínű a gép, és az egyik színnek megtartották az eredeti világos szürkét, akkor az csak a törzs és a szárny közötti "N" dúc hátsó bekötése alatti szín lehet! (erre írtad, hogy nagy valószínűséggel az L40/52) Vagyis NEM a legvilágosabb árnyalat a képen!
Az általad felrakott képen pirossal bekarikáztam egy részt.
Azon szerintem jól nyomon követhető a gép festésének a lépései.
Szerintem először az alap festésre fújtak íves határvonalú zöld foltokat, ami jól látszik a kabin és a szárnytartó dúcok körül.
A következő felvitt szín, a gép orrán lévő világos árnyalat. Ezt gondolnám sárgának.
A folt stílusa és felvitele eltér a zöldétől, így azt gondolom, hogy ahhoz képest később és más festette fel a színt.
Az első szárnytartó dúc alatt szerintem egyértelműen látszik, hogy ezzel a legvilágosabb árnyalattal mentek a két korábbi színre. Fordítva nem is volna logikus így foltozni, és a kivitelezés is bonyolultabb lett volna...
Végül ezekre került fel a barna, ami megfigyelhető a századjelvény körül és a motorburkolat alsó részén.

BB
Alexandros 599582 2016. január 8. 00:19
Válasz erre
Kedves Karcsi!
Most,hogy írod,kérésedre belegondoltam,hogy tényleg minek is kérted volna el Gyuriék tanulmányát átnézésre,ha már a HT.-ben úgy is benne volt.Csakhogy a konferencia idején a HT.-ban még csak a negyedik (4.) résznél tartottak a hatból.Ezért.És ezt biztos forrásból tudom.
Ha érdekel,hogy hol van a Krayer bemutató,miért nem a szerkesztőt,vagy a főszerkesztőt kérdezed,ha már úgyis megkerested őt (őket)?
Lehet,hogy Béla oda adta volna neked átnézésre,ha nemrég nem olyan szépen kéred,hogy ,,had fikázhassam le"?
Nem tudom.
Te is sokat segítesz nekem.
N.S.
Alexandros 599580 2016. január 7. 23:28
Válasz erre
He 45 Mátyásföld
He 45 Mátyásföld
He 45 Palatábla
He 45 Palatábla

Sziasztok!
Segítek egy kicsit.Az első képen Heinkel bemutatja a HE 45-öst Mátyásföldön.
A másodikon a Palatábla egyik gépe,talán Sóstón az eredeti színben ami nagy valószínűséggel az L40/52. Ez az alapszíne a Lucifer gépének is.A másik három színt a Luciferen rátok bízom.
Üdv. N.S.
magoo 599509 2016. január 7. 09:54
Válasz erre
WB-Herbig
WB-Herbig

Kedves Sanyi!
Még mindig itt tartunk? Fábián Andris nyilatkozatát közzé tettem:
A kép az összehasonlított minták alapján mindössze annak bemutatására alkalmas, hogy mi a különbség a múzeumi gép jelenlegi, 1945 utáni külső színe (a képen a festékesdoboz / Trinát) és a között a szín között, melyet mi kezdtünk el használni az új gép festésére mint RLM 02 szín (a képen az általunk épített V-dúc hátsó főtartóvasalat / IMPA).
Ennek ellenére „A Trinátos festékesdobozban az olaszok által kikevert szín volt." December 25-én még mielőtt bármit is írt volna Gyuri, András egyeztetett Lacival, és „biztosak vagyunk benne, hogy a Trinátos dobozban a 2010-ben használt múzeumi gép javítófestéke van”. 2010-ben a múzeum gépének külső kékesszürke színét használták, majd 2014-ben kikevertették az olasz IMPA festékből az RLM 02-t. Tudom valamit félre értett Laci, aki a Levente II-ről véleményem szerint a legtöbbet tudja az országban (esetleg a világon).
A tanulmányokról:
Nem az oldalszám számít, hanem a tartalom! Jobb a kevés, mint a sok, ha vannak benne sajnálatos emberi tévedések. Sosem titkoltam, hogy felhívtam az MRT vezetőségének a figyelmét a hibákra! Javasoltam, hogy ne jelenjen meg a tanulmány, mert torzképet nyújt a témáról. Azt mondták, hogy mindkettő megjelenik és lesz miről vitázni. Nem kértem el az anyagukat (gondolj már bele, hogy a HT közre adták akkor minek elkérni), mert az igazi nagy bakik már benne voltak a HT-ben és ezekre világítottam rá. Az, hogy megjelent sok mindenben engem igazolt, mert pl. megy a Krayerozás, annak ellenére, hogy a WM leírta, hogy a Tinenine-t a Krayer forgalmazza! És ott az újdonságszerűen megtalált terepsárga, amit 2014. január 2-án mindenki elolvashatott az orgon.
Sajnos tévedésben vagy, mert a bizonyíték ismertetés az első része a tanulmányomnak. (Doksi és roncselemzés)
Haditechnika:
Meg kerestem a főszerkesztőt és jeleztem neki, hogy Béla tanulmányát is megvárom, majd utána én is leadom az anyagom. Teljes meglepetésemre a 2015. február 26-án beígért 17 oldalas Krayer festékrendszer bemutató helyett Héja jött. A Krayer bemutató hol van?
RLM02:
A magyar Bückerekre mi okból került német festék, ha szerintetek itt volt a Krayer festék? (Ezt már kérdeztem Dénestől is) Ha jól értem, mert volt ilyen festék a repülőgép gyárban. De miért nem Krayer volt, hiszen szerintetek rendelkezésre állt bőven?
A Leventét olyan alaposan elemezte Gyuri, hogy Dénes tőlem kérte el az FS számát a talált színnek január 2-án. Miért nem írták bele a tanulmányba, hogy a Krayer nem szállított a gyakorló gépekre festéket, azok RLM 02 színt kaptak? Mi van a Sólyom és Héja-M festékekkel?
Én sem haragszom, hiszen Te sokat segítesz nekem!
Kedves Makettezők!
A Ju.86-on látható négy színhez egy kis adalék:
Doksi igazolja, hogy a Ju.86 Herbig festékkel lett festve szürke zöld barna színben.
A típus javítása a WM-ben folyt, a javító festéket a W&B szállította.
A Ju.86 javítására a Krayer első rendelése 1941-ben keletkezett. A portás nem jegyzett fel G. festékgyártást. (Részletesebben a tanulmányomban az orgon.)
Mellékelek egy fotót, melyen a W&B RLM 63 és a Ju.86-on talált festékszín rekonstruált kártyája látható.
magoo
Gabusch 599495 2016. január 6. 23:28
Válasz erre
Szia Alexandros!

Én a képpel mindösszesen annyit szerettem volna mutatni - minden bizonyítás, bárki meggyőzése, stb. mellőzésével -, hogy monitorról, filmek alapján, stb. meglehetősen nehéz bármilyen korrekt következtetést levonni.

Ez a monitor, amit nézek, kb. azt mutatja, hogy a festékesdobozról lefolyó - és vélhetően a gép jelenlegi színével megegyező - festék baromian elüt mindentől.

A leginkább talán még tényleg az a fém elem, amit 1:06-nál lehet látni hasonlít az RLM02-re (l. mellé helyezett színminta), de sajnos az általam egyszínűnek vélt gép törzsének színe is eléggé hasonlít rá fölötte (a videó részlete), míg (amennyiben a gép egyszínű) az ugyanazzal a színnel festett vízszintes vezérsík látszólag köszönőviszonyban sincs vele.

Teljesen nyilvánvalóan a különböző fényviszonyok tehetnek róla. Pl. a trinátos dobozról a kép gondolom vakuval készült, a film meg nem.
Alexandros 599493 2016. január 6. 23:17
Válasz erre
Szia Gabush!
Fussunk még egy kört,mert nem hagyott nyugodni a dolog.
Levelet váltottam Gyurival,és a következő közlést engedélyezte.
,,Beszéltem Fábián Andrással.A festéket a gépen talált szín alapján kevertették ki.Ezt érthette félre Váradi László,aki ugyanezt mondta nekem,de a belső felületen talált színnel összevonta.
A lényeg amit mondtam,és a képaláírásban is szerepel(makett infóra szánt közlésben. megj. tőlem)hogy a gépen RLM 02 színt találtam 2009-ben.A Trinátos festékesdobozban az olaszok által kikevert szín volt."
Horváth Andrisnak abban mindenképpen igaza van,hogy nem látni bele a dobozba,mi is annak a tartalma.
Részemről ez a téma lezárva,megtettem amit tudtam.
Üdv. N.S.
Alexandros 599492 2016. január 6. 23:06
Válasz erre
Szia B.B.!
Lehet,hogy igazad van.Azért érdemes megnézni a Zoli által feltett E. 101.-ről a képet,az ajtó feletti szín áll-e közelebb a tengely sárgához vagy ami az ajtónál van.Gondolom, a két sárga nem is ugyanaz az árnyalat,mégiscsak csak sárgák,kicsit jobban hasonlítanak talán egymáshoz,mint a szürke.Ebben az ortokromatikus dologban teljesen járatlan vagyok.
Üdv. Sanyi
Alexandros 599491 2016. január 6. 22:57
Válasz erre
Szia TOmCSI!
Köszönöm a választ.
Egészen véletlenül a Róma építéséről nincs ilyen fotósorozatod mint a Leventéről?
Üdv. N.S.
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.