Foxbat!
Nagyon próbál PC lenni az ember de azért az igazság benne van. NINCS olyan politikai erő ma Magyarországon akik végre komolyan hozzá mernének nyúlni a hadsereghez és valós reformokat végrehajtani. Ez a szarakodás megy már jó ideje, de eddig azok szívtak akik az alakulatoknál vannak. A sok tetrisező tiszt meg vakarja a ... viszkető orrát a HM-ben.
"Jelentős létszámleépítésre készül a tisztek körében a védelmi tárca - értesült a Népszabadság. Az intézkedés főleg a felső és a középvezetést érinti majd, a központi vezetésnél és a háttérintézményekben húszszázalékos lesz a leépítés. A hadsereg életében a sokadik létszámcsökkentés levezénylése a február elsején hivatalba lépő új vezérkari főnök, Havril András feladata lesz. Őt tegnap a parlamenti szakbizottság egyhangú szavazással alkalmasnak találta a posztra. A létszámleépítésekre azonban a képviselők nem kérdeztek rá, és azt a tárca képviselői sem hozták szóba.
A hadseregben az utolsó sorkötelezett novemberi leszerelése után igencsak egészségtelen arány alakult ki: egy tisztre ma majdnem egy tiszthelyettes és egy szerződéses katona jut. Ráadásul a tisztek többsége a fővárosban, a központi szerveknél dolgozik, a fizetésük pedig bruttó hatvanezer forinttal magasabb, mint a vidéken, csapatnál szolgálóké. Számos poszt azért válik feleslegessé, mert a minisztérium és a vezérkar párhuzamos szervezeteket tart fenn. A civil és a katonai irányítás integrációjával összevonnak számos feladatot és radikálisan csökkentik a főosztályok számát. Úgy tudjuk, a középtávú tervek szerint a hadsereg mostani, 32 ezres létszámát 2008 végéig 6500 fővel csökkentik.
A tisztek aránytalanul magas száma a rendszerváltás óta okoz gondokat a honvédségben. A szovjet mintájú hadseregben két tisztre egy tiszthelyettes jutott, miközben Nyugaton éppen fordított az arány. A honvédelmi tárca mindenkori vezetése célként nálunk is az arányok megfordítását jelölte meg, mindeddig kevés sikerrel. Hiába bocsát ki jóval kevesebb tisztet a katonai felsőoktatás (a 70-es években még évente 1100-1200-at, szemben a 90-es évek végére jellemző 180-200-zal), és hiába fogalmazta meg már tíz éve a honvédelmi tárca vezetése, hogy 1:2-re, majd 1:3-ra javítják a tisztek és a tiszthelyettesek arányát, ez minimális eredménnyel járt. Jelenleg egy tisztre 1,3 tiszthelyettes jut. Szenes Zoltán tavaly - még vezérkari főnökként - elismerte, hogy magas a főtisztek száma és aránya is. A 7800 tagú tisztikar fenntartása tíz év alatt számítása szerint 250 milliárd forint kiadást jelent.
Korábban sokan azt várták, hogy a 2001-ben bevezetett, a fizikai erőnlét ellenőrzésére hivatott számonkérés miatt egy csapásra megoldódik a helyzet, és a teszteken kihullik a tisztek nagy része. Ez a nem túlságosan szigorú - futás helyett például a gyaloglást is elfogadó - tesztek miatt nem történt meg. 2003-ban már volt egy nekibuzdulás, amikor 10-15 százalékos létszámcsökkentést hirdettek meg a minisztériumi szerveknél. Most újra indulhat a központi szerveknél dolgozók számának csökkentése. " Népszabadság • Haszán Zoltán • 2005. január 28.
Nagyon próbál PC lenni az ember de azért az igazság benne van. NINCS olyan politikai erő ma Magyarországon akik végre komolyan hozzá mernének nyúlni a hadsereghez és valós reformokat végrehajtani. Ez a szarakodás megy már jó ideje, de eddig azok szívtak akik az alakulatoknál vannak. A sok tetrisező tiszt meg vakarja a ... viszkető orrát a HM-ben.
"Jelentős létszámleépítésre készül a tisztek körében a védelmi tárca - értesült a Népszabadság. Az intézkedés főleg a felső és a középvezetést érinti majd, a központi vezetésnél és a háttérintézményekben húszszázalékos lesz a leépítés. A hadsereg életében a sokadik létszámcsökkentés levezénylése a február elsején hivatalba lépő új vezérkari főnök, Havril András feladata lesz. Őt tegnap a parlamenti szakbizottság egyhangú szavazással alkalmasnak találta a posztra. A létszámleépítésekre azonban a képviselők nem kérdeztek rá, és azt a tárca képviselői sem hozták szóba.
A hadseregben az utolsó sorkötelezett novemberi leszerelése után igencsak egészségtelen arány alakult ki: egy tisztre ma majdnem egy tiszthelyettes és egy szerződéses katona jut. Ráadásul a tisztek többsége a fővárosban, a központi szerveknél dolgozik, a fizetésük pedig bruttó hatvanezer forinttal magasabb, mint a vidéken, csapatnál szolgálóké. Számos poszt azért válik feleslegessé, mert a minisztérium és a vezérkar párhuzamos szervezeteket tart fenn. A civil és a katonai irányítás integrációjával összevonnak számos feladatot és radikálisan csökkentik a főosztályok számát. Úgy tudjuk, a középtávú tervek szerint a hadsereg mostani, 32 ezres létszámát 2008 végéig 6500 fővel csökkentik.
A tisztek aránytalanul magas száma a rendszerváltás óta okoz gondokat a honvédségben. A szovjet mintájú hadseregben két tisztre egy tiszthelyettes jutott, miközben Nyugaton éppen fordított az arány. A honvédelmi tárca mindenkori vezetése célként nálunk is az arányok megfordítását jelölte meg, mindeddig kevés sikerrel. Hiába bocsát ki jóval kevesebb tisztet a katonai felsőoktatás (a 70-es években még évente 1100-1200-at, szemben a 90-es évek végére jellemző 180-200-zal), és hiába fogalmazta meg már tíz éve a honvédelmi tárca vezetése, hogy 1:2-re, majd 1:3-ra javítják a tisztek és a tiszthelyettesek arányát, ez minimális eredménnyel járt. Jelenleg egy tisztre 1,3 tiszthelyettes jut. Szenes Zoltán tavaly - még vezérkari főnökként - elismerte, hogy magas a főtisztek száma és aránya is. A 7800 tagú tisztikar fenntartása tíz év alatt számítása szerint 250 milliárd forint kiadást jelent.
Korábban sokan azt várták, hogy a 2001-ben bevezetett, a fizikai erőnlét ellenőrzésére hivatott számonkérés miatt egy csapásra megoldódik a helyzet, és a teszteken kihullik a tisztek nagy része. Ez a nem túlságosan szigorú - futás helyett például a gyaloglást is elfogadó - tesztek miatt nem történt meg. 2003-ban már volt egy nekibuzdulás, amikor 10-15 százalékos létszámcsökkentést hirdettek meg a minisztériumi szerveknél. Most újra indulhat a központi szerveknél dolgozók számának csökkentése. " Népszabadság • Haszán Zoltán • 2005. január 28.
Levi!
Szép kis cikkírót fogtál ki! Ez a Gyarmati még a Waschlernál is rosszabb!
Korábban volt szerencsém olvasni néhány vele készített interjút. Már rég elfelejtettem, erre tessék, megint előkerült ez a ...
A Jóisten mentse meg Magyarországot és a magyar hadsereget az ilyen nemzetközi euroatlantista szakértőktől.
Ha jól emlékszem arra amit olvastam, akkor úgy dolgozott államtitkárként a Honvédelmi Minisztériumban, hogy sohasem volt katona. Mármint sorkatona sem.
Magyarország NATO-ba tuszkolásának egyik sötét figurája. Hát ez is előkerült...
Szép kis cikkírót fogtál ki! Ez a Gyarmati még a Waschlernál is rosszabb!
Korábban volt szerencsém olvasni néhány vele készített interjút. Már rég elfelejtettem, erre tessék, megint előkerült ez a ...
A Jóisten mentse meg Magyarországot és a magyar hadsereget az ilyen nemzetközi euroatlantista szakértőktől.
Ha jól emlékszem arra amit olvastam, akkor úgy dolgozott államtitkárként a Honvédelmi Minisztériumban, hogy sohasem volt katona. Mármint sorkatona sem.
Magyarország NATO-ba tuszkolásának egyik sötét figurája. Hát ez is előkerült...
Nem találtam meg azt a cikket amit a napokban olvastam, de a lényeget ez a régebbi cikk is leírja. Fejétől bűzlik a hal.
http://www.nol.hu/cikk/348272/
http://www.nol.hu/cikk/362924/
In memoriam haderőreform
NSZ • 2004. március 24.
(kép: Marabu)
A védelmi felülvizsgálat, mint korábban is írtam, több és jobb eredményt hozott, mint a megelőző 15 év hasonló kísérletei együttvéve. Messze nem volt tökéletes: voltak hibás elemei, és számos nagyon fontos tennivalót meg sem említett. De még így is hatalmas ellenállást váltott ki a konzervatív ???honvédők”, civilek és katonák között. Hívei már-már hazaárulónak tűntek, akik bűnös módon el akarják hanyagolni a hon védelmét, és kizárólag idegen hatalmak érdekeinek védelmére akarnak koncentrálni, meszsze az ország határaitól és függetlenül az ország érdekeitől.
Magyarország azonban sose volt és sose lesz képes egyedül megvédeni magát minden lehetséges ellenséggel szemben. Ez az ország méreteiből, stratégiai helyzetéből és lehetőségeiből adódik. Magyarország mindig arra kényszerült, hogy szövetségeseket keressen, akik segítenek megvédeni az országot az esetleges fenyegetésekkel szemben. Nem mindig sikerült a legjobb szövetségeseket megtalálnunk, számos esetben nem is mi választottuk a szövetségest, hanem ő minket. Most azonban más a helyzet: olyan szövetségnek, a NATO-nak vagyunk tagjai, és egy olyan kvázi szövetséghez, az Európai Unióhoz csatlakozunk, amelyet mi választottunk, közös értékek és érdekek alapján.
Ebből sok minden következik. Először is az, hogy a magunk választotta szövetségben meg kellene bíznunk. Ez pedig azt jelenti, hogy nyugodtan készülhetünk és számíthatunk arra, hogy szükség esetén a szövetség a segítségünkre siet. Ebben a tudatban és ennek figyelembevételével kell terveznünk a haderőnket. Ez nem jelenti önálló önvédelmi képességünk feladását, de azt igen, hogy csak olyan, ha úgy tetszik, megállító erőket tartunk fenn, amelyek a NATO (és idővel az EU) erőivel együttműködve képesek a védelemre. Nyugodtan lemondhatunk tehát bizonyos erőkről és képességekről, amelyeknek biztosítását szövetségeseinktől várjuk.
Ez azt is jelenti, hogy nekünk is képesnek kell lennünk szövetségeseink hasonló igényeinek kielégítésére. Ebből az következik, hogy időnként akkor is az országot védjük, amikor olyan műveletekben veszünk részt, amelyekben közvetlen magyar érdekek nem, vagy csak nehezen mutathatók ki, de amelyekben szövetségeseinknek konkrét és direkt érdekei vannak. Ez alapozza meg, hogy adott esetben ők is részt vesznek majd olyan műveletekben, amelyekben esetleg nekik nincsenek közvetlen érdekeik, de nekünk vannak.
Ezért nem igaz az a vád, hogy a haderőreform hívei elárulják az ország érdekeit, amikor nem kívánnak az önálló országvédelemhez esetleg valóban szükséges erőket fenntartani, de létre kívánnak hozni vagy meg akarnak tartani olyan képességeket, amelyek expedíciós műveletekhez szükségesek.
A haderőtervezésben természetesen figyelembe kell venni a korlátozó tényezőket is, mindenekelőtt a katonai költségvetés korlátait, de mást, nem utolsósorban a közvélemény (esetünkben) hiányzó támogatását is.
Az igazi probléma a védelmi felülvizsgálat hiányzó elemeivel van. Hiányzik többek között a felismerés, hogy a honvédség egész vezetési, parancsnoki rendszerét át kell alakítani a modern, rendszerközpontú hadviselés (Networkcentric Warfare) követelményeinek megfelelően. Nincs koncepció a szükséges emberi és anyagi erőforrások menedzselési rendszerének kialakítására, ami pedig elengedhetetlen, különösen az önkéntes haderőre való áttérés idején, szűkös anyagi erőforrások mellett. A mai rendszer hihetetlenül pazarló és egyáltalán nem átlátható, még a honvédelmi tárca számára sem, a kormányzat többi részéről, az Országgyűlésről és a közvéleményről nem is beszélve. Nincs meg a megfelelő elszántság és akarat az átalakítással járó fájdalmas döntések meghozatalára: a hihetetlen érdekvédelmi képességekkel rendelkező, de jelentőségéhez és szükségességéhez képest aránytalanul drága légierő ambícióinak megnyirbálására (ezért vesszük meg a drága és katonailag nem igazán hasznos Gripeneket); az ún. háttérintézmények radikális csökkentésére, pedig ezek jó része is óriási összegeket emészt fel anélkül, hogy említésre méltó hozzájárulást jelentenének a honvédelemhez. A beszerzéseket még mindig nem kizárólag a tényleges szükségletek determinálják, a szakmai szempontokat sokszor egyéb érdekek írják felül. Nincs meg a szükséges civil és katonai szaktudás ahhoz, hogy a honvédség alkalmazkodni tudjon a katonai területen végbemenő forradalmi változásokhoz, s hasznosítsa azokat. A létező védelmi-tervezési rendszer totálisan alkalmatlan a tőle elvárt eredmények teljesítésére. Teljesen új rendszer kialakítására lenne szükség. És még folytathatnám.
A halálos ítéletet a mostani haderőreform fölött a legutóbbi költségvetési megszorítások fogják kimondani. A félreértések elkerülése végett: nem gondolom, hogy a védelmi költségvetésnek privilegizált helyzetben kellene lenni, amikor az egész állam költségvetése bajban van, és az is természetes, hogy a legtöbb pénzt onnan veszik el, ahol a legtöbb van, és ahonnan a legkisebb politikai kockázattal elvehető. A nagy állami újraelosztó rendszerek közül a honvédelem kapja az egyik legjelentősebb költségvetési támogatást, s – pl. az egészségügytől eltérően – nem áll igazán a közvélemény figyelmének középpontjában. Teljesen érthető, még ha komoly gondokat okoz is, hogy az elvonások jobban érintik, és nem is célszerű túl hevesen küzdeni ez ellen. Kivált, ha nem tudjuk kimutatni, hogy az elvonásoknak az általános negatív következményeken túl milyen következményei lesznek az ország védelmére, hiszen a fent elmondottak következtében nem tudjuk, hogy a csökkentések miként érintik az alig létező katonai képességeket. Azt persze tudjuk, hogy az önkéntes hadseregre való áttéréssel az eddig várhatónál is súlyosabb gondok lesznek, mert már a védelmi felülvizsgálat is drámaian alábecsülte ennek költségeit.
Ahogy a tárca a megszorításokra reagált, világosan mutatja, mennyire nem történt szinte semmi az erőforrás-gazdálkodás korszerűsítéséért. A védelmi felülvizsgálat eredményeként megszületett döntések újra és újra napirendre kerülnek, végrehajtás helyett folyvást újravitatják, felülvizsgálják őket – akkor, amikor nem pótlólagos erőforrások elköltése, hanem komoly megszorítások vannak napirenden. Természetesen nem azokat az elemeit vitatják újra és változtatják meg, amelyek hibásak voltak – mint pl. a pápai repülőtérhez való érthetetlen és indokolatlan ragaszkodás és a taszári repülőtér ezzel párhuzamos bezárása. Mindent elárul, hogy a költségvetési megszorításokat a védelmi felülvizsgálat által elhatározott hosszú távú folyamattól függetlenül akarják végrehajtani, hiszen nincs olyan erőforrás-gazdálkodási rendszer, amely alkalmas és képes lenne rá, hogy a takarékossági intézkedéseket a túlélésen túlmenően beleillessze egy hosszabb távú terv keretei közé.
A hosszú távú terveket a magyar haderőben sajnos sosem veszik komolyan – ami nem csoda, hiszen még sose kerültek végrehajtásra. Csak az adott év ???túlélése” számít.
Egy jól működő rendszernek képesnek kellene lennie az ilyen, nem várt problémák kezelésére. A magyar honvédelem azonban nem jól működő rendszer, és ezért félő, hogy a költségvetési elvonások ürügyül szolgálnak majd a szabotálásra azok számára, akik már a védelmi felülvizsgálat eredményeit sem akarták megvalósítani. Tekintettel arra, hogy a kormányzat érthető okokból politikailag elkötelezett az önkéntes haderő gyors megvalósítása mellett – ami egyébként helyes törekvés –, félő, hogy ez a folyamat úgy fog végbemenni, hogy az eredmény egy (továbbra is) működésképtelen haderő lesz.
Ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás egy olyan, nemzeti konszenzust élvező koncepció kidolgozása lenne, amely a védelmi felülvizsgálat eredményeit beépítve figyelembe venné az azon kívül született racionális elgondolásokat is, és megteremtené a fent említett problémák kezelésének kereteit, azaz pótlólagosan kidolgozná a rendszer hiányzó elemeit is. Ebben az esetben olyan elképzelések befogadására is lehetőség lenne, amelyek nélkül nehezen képzelhető el nemzeti konszenzus létrehozása. Egy ilyen koncepcióba például beleférne a tartalék biztosításához szükséges lépések betervezése is, azaz nem kellene költségvetési okokra hivatkozva eleve elutasítani a nemzetőrség létrehozásának egyébként racionális gondolatát.
Elengedhetetlen lenne a nagy költségigényű programok felülvizsgálata is. Csak két példát említek. Először is, ismét fel kell vetni a Gripen-program kérdését. A Gripenek bérlése/megvétele óriási hiba volt, ami sokáig nyomasztani fogja a magyar haderőt és a költségvetést. Hibás volt a döntés is, és annak fel nem mondása is. A jelenlegi helyzetben ezt sajnos már nem lehet megtenni, de reális alternatíva lehet a program és különösen a fizetés átütemezése, a szerződés újratárgyalása – különösen a sokkal kedvezőbb cseh szerződés fényében. Ugyancsak felül kellene vizsgálni az olyan programokat – a katonai objektumok őrzésének privatizálására gondolok elsősorban –, amelyek szakmailag hibásak és nagy költségekkel járnak. (Igaz, lennének haszonélvezői is, de azok boldogítása nem a honvédelem feladata.)
A helyzet komoly, de még mindig nem reménytelen. Ami reménytelenné teszi, az nem elsősorban a költségvetés helyzete, hanem a politika képtelensége arra, hogy kikényszerítse a valódi reformot. Sok mindenben hasznos (lenne) megteremteni a kormányzati ciklusokon túlnyúló folyamatosságot, de a honvédelem elhanyagolásában talán mégsem.
GYARMATI ISTVÁN
gykövet, az Euroatlanti Integráció
és Demokrácia Központ
kuratóriumának elnöke
http://www.nol.hu/cikk/348272/
http://www.nol.hu/cikk/362924/
In memoriam haderőreform
NSZ • 2004. március 24.
(kép: Marabu)
A védelmi felülvizsgálat, mint korábban is írtam, több és jobb eredményt hozott, mint a megelőző 15 év hasonló kísérletei együttvéve. Messze nem volt tökéletes: voltak hibás elemei, és számos nagyon fontos tennivalót meg sem említett. De még így is hatalmas ellenállást váltott ki a konzervatív ???honvédők”, civilek és katonák között. Hívei már-már hazaárulónak tűntek, akik bűnös módon el akarják hanyagolni a hon védelmét, és kizárólag idegen hatalmak érdekeinek védelmére akarnak koncentrálni, meszsze az ország határaitól és függetlenül az ország érdekeitől.
Magyarország azonban sose volt és sose lesz képes egyedül megvédeni magát minden lehetséges ellenséggel szemben. Ez az ország méreteiből, stratégiai helyzetéből és lehetőségeiből adódik. Magyarország mindig arra kényszerült, hogy szövetségeseket keressen, akik segítenek megvédeni az országot az esetleges fenyegetésekkel szemben. Nem mindig sikerült a legjobb szövetségeseket megtalálnunk, számos esetben nem is mi választottuk a szövetségest, hanem ő minket. Most azonban más a helyzet: olyan szövetségnek, a NATO-nak vagyunk tagjai, és egy olyan kvázi szövetséghez, az Európai Unióhoz csatlakozunk, amelyet mi választottunk, közös értékek és érdekek alapján.
Ebből sok minden következik. Először is az, hogy a magunk választotta szövetségben meg kellene bíznunk. Ez pedig azt jelenti, hogy nyugodtan készülhetünk és számíthatunk arra, hogy szükség esetén a szövetség a segítségünkre siet. Ebben a tudatban és ennek figyelembevételével kell terveznünk a haderőnket. Ez nem jelenti önálló önvédelmi képességünk feladását, de azt igen, hogy csak olyan, ha úgy tetszik, megállító erőket tartunk fenn, amelyek a NATO (és idővel az EU) erőivel együttműködve képesek a védelemre. Nyugodtan lemondhatunk tehát bizonyos erőkről és képességekről, amelyeknek biztosítását szövetségeseinktől várjuk.
Ez azt is jelenti, hogy nekünk is képesnek kell lennünk szövetségeseink hasonló igényeinek kielégítésére. Ebből az következik, hogy időnként akkor is az országot védjük, amikor olyan műveletekben veszünk részt, amelyekben közvetlen magyar érdekek nem, vagy csak nehezen mutathatók ki, de amelyekben szövetségeseinknek konkrét és direkt érdekei vannak. Ez alapozza meg, hogy adott esetben ők is részt vesznek majd olyan műveletekben, amelyekben esetleg nekik nincsenek közvetlen érdekeik, de nekünk vannak.
Ezért nem igaz az a vád, hogy a haderőreform hívei elárulják az ország érdekeit, amikor nem kívánnak az önálló országvédelemhez esetleg valóban szükséges erőket fenntartani, de létre kívánnak hozni vagy meg akarnak tartani olyan képességeket, amelyek expedíciós műveletekhez szükségesek.
A haderőtervezésben természetesen figyelembe kell venni a korlátozó tényezőket is, mindenekelőtt a katonai költségvetés korlátait, de mást, nem utolsósorban a közvélemény (esetünkben) hiányzó támogatását is.
Az igazi probléma a védelmi felülvizsgálat hiányzó elemeivel van. Hiányzik többek között a felismerés, hogy a honvédség egész vezetési, parancsnoki rendszerét át kell alakítani a modern, rendszerközpontú hadviselés (Networkcentric Warfare) követelményeinek megfelelően. Nincs koncepció a szükséges emberi és anyagi erőforrások menedzselési rendszerének kialakítására, ami pedig elengedhetetlen, különösen az önkéntes haderőre való áttérés idején, szűkös anyagi erőforrások mellett. A mai rendszer hihetetlenül pazarló és egyáltalán nem átlátható, még a honvédelmi tárca számára sem, a kormányzat többi részéről, az Országgyűlésről és a közvéleményről nem is beszélve. Nincs meg a megfelelő elszántság és akarat az átalakítással járó fájdalmas döntések meghozatalára: a hihetetlen érdekvédelmi képességekkel rendelkező, de jelentőségéhez és szükségességéhez képest aránytalanul drága légierő ambícióinak megnyirbálására (ezért vesszük meg a drága és katonailag nem igazán hasznos Gripeneket); az ún. háttérintézmények radikális csökkentésére, pedig ezek jó része is óriási összegeket emészt fel anélkül, hogy említésre méltó hozzájárulást jelentenének a honvédelemhez. A beszerzéseket még mindig nem kizárólag a tényleges szükségletek determinálják, a szakmai szempontokat sokszor egyéb érdekek írják felül. Nincs meg a szükséges civil és katonai szaktudás ahhoz, hogy a honvédség alkalmazkodni tudjon a katonai területen végbemenő forradalmi változásokhoz, s hasznosítsa azokat. A létező védelmi-tervezési rendszer totálisan alkalmatlan a tőle elvárt eredmények teljesítésére. Teljesen új rendszer kialakítására lenne szükség. És még folytathatnám.
A halálos ítéletet a mostani haderőreform fölött a legutóbbi költségvetési megszorítások fogják kimondani. A félreértések elkerülése végett: nem gondolom, hogy a védelmi költségvetésnek privilegizált helyzetben kellene lenni, amikor az egész állam költségvetése bajban van, és az is természetes, hogy a legtöbb pénzt onnan veszik el, ahol a legtöbb van, és ahonnan a legkisebb politikai kockázattal elvehető. A nagy állami újraelosztó rendszerek közül a honvédelem kapja az egyik legjelentősebb költségvetési támogatást, s – pl. az egészségügytől eltérően – nem áll igazán a közvélemény figyelmének középpontjában. Teljesen érthető, még ha komoly gondokat okoz is, hogy az elvonások jobban érintik, és nem is célszerű túl hevesen küzdeni ez ellen. Kivált, ha nem tudjuk kimutatni, hogy az elvonásoknak az általános negatív következményeken túl milyen következményei lesznek az ország védelmére, hiszen a fent elmondottak következtében nem tudjuk, hogy a csökkentések miként érintik az alig létező katonai képességeket. Azt persze tudjuk, hogy az önkéntes hadseregre való áttéréssel az eddig várhatónál is súlyosabb gondok lesznek, mert már a védelmi felülvizsgálat is drámaian alábecsülte ennek költségeit.
Ahogy a tárca a megszorításokra reagált, világosan mutatja, mennyire nem történt szinte semmi az erőforrás-gazdálkodás korszerűsítéséért. A védelmi felülvizsgálat eredményeként megszületett döntések újra és újra napirendre kerülnek, végrehajtás helyett folyvást újravitatják, felülvizsgálják őket – akkor, amikor nem pótlólagos erőforrások elköltése, hanem komoly megszorítások vannak napirenden. Természetesen nem azokat az elemeit vitatják újra és változtatják meg, amelyek hibásak voltak – mint pl. a pápai repülőtérhez való érthetetlen és indokolatlan ragaszkodás és a taszári repülőtér ezzel párhuzamos bezárása. Mindent elárul, hogy a költségvetési megszorításokat a védelmi felülvizsgálat által elhatározott hosszú távú folyamattól függetlenül akarják végrehajtani, hiszen nincs olyan erőforrás-gazdálkodási rendszer, amely alkalmas és képes lenne rá, hogy a takarékossági intézkedéseket a túlélésen túlmenően beleillessze egy hosszabb távú terv keretei közé.
A hosszú távú terveket a magyar haderőben sajnos sosem veszik komolyan – ami nem csoda, hiszen még sose kerültek végrehajtásra. Csak az adott év ???túlélése” számít.
Egy jól működő rendszernek képesnek kellene lennie az ilyen, nem várt problémák kezelésére. A magyar honvédelem azonban nem jól működő rendszer, és ezért félő, hogy a költségvetési elvonások ürügyül szolgálnak majd a szabotálásra azok számára, akik már a védelmi felülvizsgálat eredményeit sem akarták megvalósítani. Tekintettel arra, hogy a kormányzat érthető okokból politikailag elkötelezett az önkéntes haderő gyors megvalósítása mellett – ami egyébként helyes törekvés –, félő, hogy ez a folyamat úgy fog végbemenni, hogy az eredmény egy (továbbra is) működésképtelen haderő lesz.
Ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás egy olyan, nemzeti konszenzust élvező koncepció kidolgozása lenne, amely a védelmi felülvizsgálat eredményeit beépítve figyelembe venné az azon kívül született racionális elgondolásokat is, és megteremtené a fent említett problémák kezelésének kereteit, azaz pótlólagosan kidolgozná a rendszer hiányzó elemeit is. Ebben az esetben olyan elképzelések befogadására is lehetőség lenne, amelyek nélkül nehezen képzelhető el nemzeti konszenzus létrehozása. Egy ilyen koncepcióba például beleférne a tartalék biztosításához szükséges lépések betervezése is, azaz nem kellene költségvetési okokra hivatkozva eleve elutasítani a nemzetőrség létrehozásának egyébként racionális gondolatát.
Elengedhetetlen lenne a nagy költségigényű programok felülvizsgálata is. Csak két példát említek. Először is, ismét fel kell vetni a Gripen-program kérdését. A Gripenek bérlése/megvétele óriási hiba volt, ami sokáig nyomasztani fogja a magyar haderőt és a költségvetést. Hibás volt a döntés is, és annak fel nem mondása is. A jelenlegi helyzetben ezt sajnos már nem lehet megtenni, de reális alternatíva lehet a program és különösen a fizetés átütemezése, a szerződés újratárgyalása – különösen a sokkal kedvezőbb cseh szerződés fényében. Ugyancsak felül kellene vizsgálni az olyan programokat – a katonai objektumok őrzésének privatizálására gondolok elsősorban –, amelyek szakmailag hibásak és nagy költségekkel járnak. (Igaz, lennének haszonélvezői is, de azok boldogítása nem a honvédelem feladata.)
A helyzet komoly, de még mindig nem reménytelen. Ami reménytelenné teszi, az nem elsősorban a költségvetés helyzete, hanem a politika képtelensége arra, hogy kikényszerítse a valódi reformot. Sok mindenben hasznos (lenne) megteremteni a kormányzati ciklusokon túlnyúló folyamatosságot, de a honvédelem elhanyagolásában talán mégsem.
GYARMATI ISTVÁN
gykövet, az Euroatlanti Integráció
és Demokrácia Központ
kuratóriumának elnöke
www.hirado.hu/cikk.php
Újra rendbe hozunk két 29-est.
Újra rendbe hozunk két 29-est.
Kis és szegény országnak ennyi a pénze a hadseregre, ezen belül a légierőre. Mért kell ezen csodálkozni?
Aki pedig nem ért hozzá, vagy nem látja át az egészet azt fel kell világosítani, el kell neki,-k mondani, mi a helyzet. A magyar légierő nem nevetséges: pénztárca és politikai akarat dolga CSAK.
1982-96-ig éreztem minden rezdülését a lejjebbcsúszásnak, sajnos ki kellett ugranom az "éhezés" ellen. Hiányzik, de sajna ez van: hazaszeretetért, hivatástudatért, szakmai hozzáértésért nem adnak a boltban sem lisztet, sem gyerekcipőt, sem a villanyszámlát nem írják jóvá. Minden tisztelet azoknak, akik még csinálják, mert szeretik és értenek hozzá. Külön kell választani a véleményt a mindennapok végrehajtó állományáról és a döntéshozókról.
Pintér Árpád tart.ány.zls.
Aki pedig nem ért hozzá, vagy nem látja át az egészet azt fel kell világosítani, el kell neki,-k mondani, mi a helyzet. A magyar légierő nem nevetséges: pénztárca és politikai akarat dolga CSAK.
1982-96-ig éreztem minden rezdülését a lejjebbcsúszásnak, sajnos ki kellett ugranom az "éhezés" ellen. Hiányzik, de sajna ez van: hazaszeretetért, hivatástudatért, szakmai hozzáértésért nem adnak a boltban sem lisztet, sem gyerekcipőt, sem a villanyszámlát nem írják jóvá. Minden tisztelet azoknak, akik még csinálják, mert szeretik és értenek hozzá. Külön kell választani a véleményt a mindennapok végrehajtó állományáról és a döntéshozókról.
Pintér Árpád tart.ány.zls.
Őrmester! Meg lehet tudni, mi a zavar oka?
A Légierő munkatársainak munkáját szerintem nem szabad lenézni, viszont olyan kalappal köszönünk, amilyen van. Hogy ez messze van az optimálistól, az igaz. A politikai döntések - lennének - a nevetségesek, ha nem kerülnének ennyibe.
Miggyuri
A Légierő munkatársainak munkáját szerintem nem szabad lenézni, viszont olyan kalappal köszönünk, amilyen van. Hogy ez messze van az optimálistól, az igaz. A politikai döntések - lennének - a nevetségesek, ha nem kerülnének ennyibe.
Miggyuri
Nem biztos, hogy az általad említett személy a katonák munkáját nevezte nevetségesnek (szerintem használhatott volna más kifejezést is, a "nevetséges" nem túl szerencsés választás), hanem arra az állapotra gondolt, ahova jutottak. Bennem is hasonló érzések kavarognak, mint benned, de bizony ki kell mondani, hogy a magyar légierő jelenlegi (és várhatóan jövőbeli) állapota egyszerre nevezhető elkeserítőnek és sajnos akár nevetségesnek is.
Tudomásul kell venni a honvédelem pénzbe kerül, ha nem adunk, akkor mit várunk el? Gondoljunk már bele! Mi lenne ha a sebész szike helyett konyhakéssel operálna? Vagy a szobafestő ecset helyett fogkefével? Mert az van, és azt kell szeretni. Ez az egyik oldal. A másik oldal, ami igazán feldühít, hogy ez az illető lazán és félvállról nevetségesnek nevezi több ezer ember mindennapos munkáját! Bele se gondol, hogy a legkevésbé ők tehetnek az állapotokról! Ők próbálnak megtenni mindent, megfelelni a hagyományoknak, a jelen és jövő kihívásainak. Bocs, ha kissé fellengzősen hangzik, de az ilyen beszólások mindig felhúznak.
No egyenlőre ennyi. Utólag is Kellemes Karácsonyt mindenkinek és Boldog Újévet, ha nem találkoznánk! :-)
No egyenlőre ennyi. Utólag is Kellemes Karácsonyt mindenkinek és Boldog Újévet, ha nem találkoznánk! :-)
Nézett az említett jóember mostanában híradót? Az összes mai kisebb-nagyobb konfliktusban a légierőkre egyre nagyobb szerep hárul. Az első csapásméréstől kezdve a az utolsó katona hazaszállításig szinte mindent repülőgépekkel oldanak meg.
Érdekesek ezek a szakértők... Mi lehet a többi területen? Ott is is ilyen jól képzett emberek képviselik hazánkat?