/ Fórumok /

A Magyar Tarka színei

A topik célja az MKH által használt színek és festékek pontos felderítése, megmutatása, azok ismertetése a makettezőkkel, és a téma iránt érdeklődőkkel.
Várunk minden olyan hozzászólást amely tényszerűen, bizonyíthatóan, egyértelműen bemutatja ezeket a színeket, típusokat, azok származását, vagy összetételét.
Aki bármiben cáfolni tudja, vagy szeretné a másik állítást, azt kérnénk, hogy bizonyítékok, pontos, és ellenőrizhető hivatkozások megtételével tegye, ellenkező esetben nem fogadjuk el.
Az egymás felé, vagy egymás kutatási anyagával kapcsolatos kérdésekre válaszoljatok, és ez mindig csak az adott témát, kérdést érintse.
Kerüljétek el egymás személyének a támadását, minősítését, csak a témáról, és az azzal kapcsolatos tényekről írjatok.
Aki a fenti szabályokat megszegi, annak a beírása törlése kerül!
Sok sikert kívánok a téma megvitatásához, és remélem, hogy segítséget fog nyújtani a makettezőknek, valamint a téma kedvelőinek!
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.
AndrásH 600379 2016. január 16. 19:15
Válasz erre
Szerintem sem valószínű a sárga 12, mert van olyan kép, ahol eltér a két szín. Bár ez adódhatna abból is, hogy az egyik fehér alapra volt festve, a másik nem, más a hígítás, stb. Hogy milyen színű volt valójában, azt szerintem nem lehet megállapítani ezekről a képekről. A képek többségén a sárga is elég sötétre jött ki, a képek egy részén az is hasonló a keresztbe festett 83-hoz, pedig ugye mekkora különbség van közöttük. A 12-es színe kb olyan talány, mint a W0+58 színe. Amíg nem kerül elő egy jó színes kép, vagy szuper dokumentum, addig mindenki azt hisz, amit akar :)
Piros oldalszám elvileg a LW egységeknél sem volt már, aztán mégis van olyan G-10-ről kép, ráadásul Veszprémben készült...
Podva 600376 2016. január 16. 18:50
Válasz erre
12 1 001
12 1 001

Bocs a fotó lemaradt :)

Azóta kaptam egy helyesbítő üzenetet valójában a Schwarz légcsavarja látható a gyári magyar fókán...

Üdv Viktor
Podva 600374 2016. január 16. 18:48
Válasz erre
Üdv

Ha már lúd legyen kövér, én is hozzászólok a "magyartarka" témához a 12-vel kapcsolatban, bár a makett.org-on ez a téma már egyszer lefutott. Az alábbi két fotó megint azt igazolja, hogy az oktánháromszög színe igen is eltér
Vadász 600368 2016. január 16. 18:32
Válasz erre
Z63 600366 2016. január 16. 18:05
Válasz erre
Szia András!
Az oktánháromszöghöz nagyon hasonló, de talán kicsit sötétebbnek tűnik a szám, de ugyanakkor nagyon hasonlít a kereszt belső zöldjéhez is, mégis, mintha attól is eltérne hangyányit. A fekete 15-önsárga csík van a deklin, az is sötétnek látszik, csak nem egyazon képen szerepelnek, így nincs összehasonlítási alap. Az oktánháromszögön annyira kicsi a sárga és a vastag fehér keret elviszi a színt, így nem merném biztosra kijelenteni az egyezést. Eddig a legvalószínűbb a piros, de szinte bizonyos vagyok benne, hogy előkerül még kép erről a gépről.
Nézd meg a Facebookon az oldalam, most tettem fel egy csomó messzeres képet!
Üdvözlettel, Z
TAMÁS78 600365 2016. január 16. 17:59
Válasz erre
Szia Karcsi!

Jól értem, az ominózus portáskönyvből kiindulva te kizártnak tartod a saját Krayer fejlesztést, ill. színsort? Ami abban nem szerepel, az garantáltan nem is volt?
Lorco 600364 2016. január 16. 17:57
Válasz erre
Hoppá, ezt nem tudtam..
Akkor ezek az RLM83-hoz közelálló szín lehetett.
Lorco 600363 2016. január 16. 17:54
Válasz erre
Sziasztok,

ráérésemben Photoshop-ban vizsgálgattam a kérdéses lajstomszámot.
Két dolog biztosnak elsőre tűnt: nem vörös és nem sárga.
A különböző képeken a lajtromjelet, az üzemanyagtöltő jelzését és a kereszt szürkéjét elemeztem a szürke képek CMYK módba alakításával, aztán a különböző csatornák megtartásával és vizsgálatával.
A lajstrom, illetve a kereszt színének sárga, illetve cyan(kék) csatornáját RGB-ben visszavizsgálva, az összetétele nagy hasonlatosságot, míg a melléjük rajzolt vörös, a sárga, a kék, illetve a zöld színminták hasonló módon történő összevetése a lajstrom színével, jelentős eltéréseket mutat.
Jelzem: nem vagyok igazán szakember, csak nyomdász, de ezt a módszert alkalmazva szürkének tűnik a 12-es. Viszont a két szürke közt is van némi eltérés. Ez lehet a felhordás módja, a festékréteg vastagsága miatt is.

Üdv: Lorco
cimber 600362 2016. január 16. 17:53
Válasz erre
Egyébként engem továbbra is sokkal jobban érdekel a 12-es színénél az, hogy miért maradt ki mindenhonnan ez a gép és miért nem kapta meg a sárga hadszíntér jelzéseket...
cimber 600361 2016. január 16. 17:52
Válasz erre
Ápr. 10-én ez a gép nem szerepel sem hadrendben, sem addig veszteségként...
cimber 600360 2016. január 16. 17:51
Válasz erre
Ezért írtam, hogy változhat a sárga tónusa, de akkor a 83-asnak is változni kell.

Rumcájsz!

Ezeknél a gépeknél a fehér helyett nem szürke, hanem RLM83-as szín volt a kereszt helyén.
cimber 600359 2016. január 16. 17:50
Válasz erre
Andris!

Kíváncsi voltam reagál-e valaki erre.

Kérlek nézd meg a korábbi hsz.-ba feltett 4. képet, ahol a 12-es rajta van a 262-esen.

Hasonlítsd össze a sárga 3szög színét és a 12-es színét...

Zoli!

Félre értettél nem rosszallásból írtam, csak megjegyzésként... :-)
Rumcájsz_52 600358 2016. január 16. 17:42
Válasz erre
Akkor viszont egyértelmű, mert hogy se nem fehér a "12", se nem fekete, az biztos, marad a sárga.
Vadász 600356 2016. január 16. 17:34
Válasz erre
Laci!

Csak azért, mert 1945 április 6-tól az osztályokká átszervezett vadászlégierőnél az osztályok megkülönböztető színeinek a fehér, sárga, fekete lett meghatározva, amely váltotta a korábbi színeket, és ezáltal kiesett a kék és a piros.
vfrtom 600354 2016. január 16. 17:08
Válasz erre
AndrásH 600353 2016. január 16. 17:04
Válasz erre
A 12 felett ott az üzemanyagbetöltő biztosan sárga háromszöge. Az is ugyanolyan sötét a képeken. Az egyetlen kép, ahol talán különbség látható a háromszög és a 12 között, az az érkezéskor készült kép. De az a kép meg sajnos túl kicsi és elmosódott.
Z63 600351 2016. január 16. 16:57
Válasz erre
Szia Roli!
A "Tibizés"-t, másokkal ellentétben én nem bizonyítékként említettem, tehát erre, kérlek, ne hivatkozz! Ha beszélgetek valakivel, csak azt mondhatom el, amit hallottam, de ezzel nem akartalak meggyőzni. Az említett makett valamikor a kilencvenes évek első felében készült, szerintem vajmi keveset tudott akkor bárki is idehaza a Tisnovicei vasúti alagútról, mint Messerschmitt gyárról. Azóta a csehek feldolgozták a témát és a JaPo könyvben leírták a lényeget. Mivel ezzel a dologgal régóta nem foglalkoztam, most elővettem a kérdéses művet, ahol gyári szám szerint leírják a szállításokat. A lista téged igazol, mely szerint a WNr. 612769 -et magyaroknak szállították, tehát nem átrepült gép volt.
Egyébként, teljes átfestésről én nem beszéltem. A kampó egyértelműen le van festve, a balkánkereszt pedig simán átfesthető magyar keresztté. De ez már okafogyottá vált.
Üdv,Z
Rumcájsz_52 600349 2016. január 16. 16:50
Válasz erre
Na, mielőtt firkálok előbb végigolvashattam volna az egészet, látom cimber pajti is nagyjából ugyanoda lyukadt ki...
R.
Rumcájsz_52 600348 2016. január 16. 16:46
Válasz erre
Én ugyan életemben csak két német gépet építettem, de nekem az a 12-es szám minden fotón azonos árnyalatnak tűnik a felségjelzés keresztjében a fehér helyett festett szürkével. Bármelyik fotón nézem, számomra ugyanaz a helyzet. És egy kis logika: ha már a "fehér" keresztet is inkább szürkével festették, akkor vajon miért feltűnősködtek volna piros vagy sárga gépszámmal, ami a levegőben, a felhők fölötti napfényben majdnem ugyanúgy messziről rikít, mint a fehér kereszt!
Üdv R.
cimber 600339 2016. január 16. 15:33
Válasz erre
Uraim, nézzük már ezt 12-est...

Ha ellenfényes, ha telibe süti a nap ugyanúgy sötétedik, vagy világosodik, mint a keresztben lévő RLM83-as.

...és ez a fránya szám MINDIG sötét, soha nem világosodik ki, még akkor sem ha telibe süti a nap és a 83-as is meglehetősen fakó.
A tonális "játék" megy, de sosem akar a 83-astól világosabb lenni az a szín?

Vajh miért?
ssanyi 600333 2016. január 16. 14:30
Válasz erre
Hahn Bf 109F 1941 aug.
Hahn Bf 109F 1941...

Üdv!

Lentebb éppen erről is folyik a vita (bár szerintem egyértelmű) hogy sárga vagy piros. Piros.
Általad fölrakott képek (is) szerepelnek a JaPo Bf 109G10/U4 könyvében.
Mint korábban írtam ezeken a képeken napszaktól és fényerőtől függetlenül nem változik a lajstrom árnyalata, míg sárga színeknél igen (pl. így "lett" Hans-Joachim Marseille-nek PIROS oldalkormányos F Messere (NEM VOLT!) vagy Hanh "Assi" Hahn-nak PIROS motordeklis és oldalkormányos F Messere (NEM VOLT!)).
A JaPo könyvben elég sok fotó van sárga lajstromú gépekről és ugyanazon gép különböző időpontban fényképezve ign nagy szórást mutat árnyalatban "a szinte fehértől egészen a sötétig és mindet GI-ok fotózták).
Mellékelek képeket az említett Experte, Hahn gépéről.
mig31 600332 2016. január 16. 13:45
Válasz erre
Me-109 G10
Me-109 G10
1603005_3709c02668ede9069006e3bd897fc7ab_xl
1603005_3709c02668ed...
1603017_c96ecc9d256746d66281e326e6c4d020_xl
1603017_c96ecc9d2567...
1603027_bab56b3219cf2a51e184467e99879eb8_xl
1603027_bab56b3219cf...
1603047_e65803f7707cd4e6d6fc157863f92663_xl
1603047_e65803f7707c...
1603097_fdf49d10833c9a0d0aec4e093e866416_xl
1603097_fdf49d10833c...
10286979_828498829ac6932d6b95676c2b6dde48_xl
10286979_828498829ac...
1603097_fdf49d10833c9a0d0aec4e093e866416_xl
1603097_fdf49d10833c...

Sziasztok !
Sérült Me-109 G10met lassan festhetem.
Elbizonytalanodtam, hogy milyen színű az oldalán a 12-es.
Az Internetről levett képek alatt a szöveg is több színt határoz meg.
Segítségeteket előre is köszönöm.
Üdv:mig31
Podva 600328 2016. január 16. 12:35
Válasz erre
page_60
page_60

Üdv
Még egy kis adalék a FW légcsavar dologhoz A német gyártású gépeket ilyen Heine légcsavarral kaptuk... A fotón ott az egyértelmű utalás a magyar exportra(Zámbori Peti szemfülességének hála! Ugye mindenki kiszúrja :)) Lehet hogy a nagyon világos szín is valami értékes információval szolgálhat...
Üdv Viktor
migi 600327 2016. január 16. 12:34
Válasz erre
Urak , feltenné valaki ide az oldalra ezt a vitatót fotót .
cimber 600326 2016. január 16. 12:31
Válasz erre
...és továbbra is érdekelne, hogy miért nem zöld 12-ként jelent meg grafikákon ez a gép, ha már "ennyire tuti" infók voltak róla.
Már akkor...olyan régóta...színes filmek, meg videók...meg diák...

...és egyet értek Zoli barátommal, az igazság nem fog kiderülni, mert vagy egyik, vagy másik fél érdekeit sértené.
...és ezért kezd ez az egész téma szennyessé válni...
cimber 600324 2016. január 16. 12:23
Válasz erre
Szia Zoli!

Nos így már mindjárt más, hogy "Tibi szerint!". ;-)

Ez már viszonyt keményen szubjektív és szerintem itt dőlt meg a zöld 12-es históriája!

Ugyanis:

1. Miért van az, hogy a 12-es gyári számának "szomszédos gépe" meg újként érkeztek a magyar egységhez, ez meg egy "átrepül/használt" német gép volt?

2. Ha német gép lett volna - erre már tettem utalást - akkor a jelzések átfestése látható lenne, különösen a szárnyakon, ahol a fehér belső nélküli fekete jelzés van.

3. Sehol máshol nincs arra példa, hogy teljesen átfestettek volna egy német G10-est akkoriban csak azért, mert a MKHL használatába került.
(Ilyen korábban sem volt a háborúban, ezért a pancsolt oldalú F4-esek és G2-esek.)

4. a 12-es szám nem felel meg sem a korábbi, sem az akkori német G10U2/4-ese lévő standard számoknak, sem méretileg, sem alakilag.
Ez a 12-es jellegzetesen egyedi méretileg és alakilag is.

Számomra ismét azt kezd körvonalazódni, hogy egy "urban legend" amit kergetünk, mert valaki valamikor azt hitte, hogy...
Z63 600323 2016. január 16. 12:11
Válasz erre
Sziasztok!
Egy barátommal épp az imént fejeztem be a beszélgetést, ő úgy emlékszik, hogy a Tibi szerint azért is lehetett zöld a 12-es, mert egy átrepült és átfestett német gép volt.
Üdv,Z
Z63 600321 2016. január 16. 11:12
Válasz erre
Szia Sanyi!
Az ominózus könyv borítójának eredeti grafikáját fogtam a kezemben, saját szememmel láttam.Egy alkonyi horizonton, bíbor, vörös és narancs színekben lenyugvó napkorongban a Puma embléma tündökölt. A Tibor emlékeim szerint 120 ezer Ft-ot szeretett volna kapni érte, ami akkoriban a mi háromnegyed éves fizetésünknek felelt meg ugyan, de egy kiadvány borítójaként aprópénz volt. Ráadásul a Tibi a Képzőművészeti Alap tagja volt és minden egyes hivatalos munkáját zsűriztetnie kellett és a zsűrizett munkáknak hivatalosan szabott ára volt. A borító árát állítólag a Thomas H. Hitchcock sokallotta, Tibi szerint a Gyuri nem fizette ki a megrendelt borítót és egyebeket. A Gyuri és a Tibi korábban összeadták a fotóikat, amiről később mindkettőjük azt nyilatkozta, hogy a sajátjait is lenyúlta a másik és ezzel meg is érkeztünk, a kör bezárult. Mintha csak napjainkban lennénk, bármilyen üzleti vállalkozásban! Állást foglalni nem tudok, nem is akarok, mindkét embert tiszteltem, tisztelem, az igazságot csak ők tudják, mi sohasem fogjuk, mert nem bizonyítható az igazság.
A színes diákat nem láttam, említést hallottam róluk, de ez messze áll a bizonyítástól. Itt a lecke, ki tudja felhajtani az eredetieket! Roli barátom felvetése viszont nagyon elgondolkodtató! Tényleg, miért nem az az ominózus zöld a kiindulási alap a HFC könyvben?
Podva!
A terepezett légcsavarról nagyon érdekes a fotó!
Üdv,Z
cimber 600317 2016. január 16. 10:02
Válasz erre
Szia Sanyi!

Ha ez valóban így volt, akkor Punka Úr és szerző társa - ezen információk ismeretében - miért nem a zöld 12-es mellett voksoltak?
Miért maradt meg verzióknak a szürke, a piros és a kék?
Podva 600314 2016. január 16. 08:30
Válasz erre
T. Sándor
Elnézést kérek a nevének elírásáért
Üdvözlettel: Viktor
Podva 600313 2016. január 16. 06:57
Válasz erre
Itt egy kis érdekesség:
www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_7462.jpg
Esses Sándor úr által bemutatott légcsavar egy korabeli fotón, rendeltetés szerű helyén... Mi az érdekes a képen?
Az álcázófestéses légcsavaron ott a logó. Az ember azt várná, hogy a jól ismert fekete-fehér FW logó van rajta, az viszont nem az! Minek lehet az a jelzése...? Valószínűleg utal arra, hogy hol történt az álcázófestés... Én MKHL jelvénynek nézem... Tehát véleményem szerint a tarkázás valamelyik légierős javítóbázison történhetett.
Ha valaki tud valami jobbat tegye közzé
Üdv Viktor
Podva 600312 2016. január 16. 06:44
Válasz erre
Szia Sanyi

Hogy mi változott? Mint lentebb írtam:1942 Júli 31-én átadták az első győri gyártású Weihét.
Az viszont érdekes kérdés, hogy mi volt előtte? Amíg tartott a WM-21 gyártás 41' végéig, valószínűleg "G" jelű sor volt használatban...

Üdvözlettel: Viktor
Zoli 600309 2016. január 16. 00:44
Válasz erre
Pl Nagy Sanyi és én. Amúgy az RS nem igazán szokott kódokat megadni, a festési utasítások is általában csak a doboz hátoldalán vannak egyszerű szín megnevezésekkel (sötétzöld, sötétbarna stb). Ehhez képest aránylag jól eltalálták az RLM színeket a Do-17K dobozán.
z
Alexandros 600308 2016. január 16. 00:36
Válasz erre
Szia Károly!
Értem,és köszönöm az információt.
Tehát,rögzítsük a tényt,miszerint 1942 május elsején keletkezett dokumentum szerint nem volt előírva a német festék használata.Akkor mi volt előírva?
1943. április 2.-án a győri gyár jelenti,hogy Herbig BC.12431.02 jelzésű festéket használtak a FW 58-ra.Higító BC.6970.
Mi változott egy év alatt?
N.S.
magoo 600307 2016. január 15. 23:57
Válasz erre
Szia (Planes) Sanyi!
Nagyon jók a fotók, köszönöm!
Ha megengeded a 61 mintát ragadnám ki. Ez egy nagyon fontos bizonyíték, mely valóban segít helyre tenni a dolgokat!
Az általad talált eredeti darab igen közeli egyezést mutat az RLM 61 RAL megfelelőjével, ezért Te is 61-nek azonosítottad.
Én a kutatásaim alapján azt állítom, hogy a magyar gépek álcázáshoz német színeket használtak. Eddig nem volt FW.58 mintám, de neked van és a referencia jól láthatóan mutatja, hogy az azonosításodnak megfelelően: 61.
Gyuri és a Dénes elemzése szerint ennek a színnek az FS 10049 mintához közelinek kell lennie. Megtennéd, hogy azzal is összefényképezed, ha van FS kártyád. Ha nincs, kérek és a Rebekán meg tudjuk nézni.
Összegezve van egy újabb roncsdarab, melyen német szín van és magyar gép volt.

Engedd meg, hogy én is leírjam a tapasztalataimat.
Elveszett dokumentumokról:
A Krayer esetében nem kell attól tartani, hogy nincsenek meg a dokumentumok a gyártással kapcsolatban, mert meg van az anyagkiadás könyve, melyről Próder István (aki részt vett az iratok megmentésében, a Magyar Vegyészeti Múzeum szakmai munkáját segítő alapítvány kuratóriumának ügyvezető igazgatója, a Vegyészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója) azt nyilatkozta, hogy végig követhető a gyár termékpalettája és ügyfélköre. Mivel nincs benne a kérdéses G. festékcsalád portáskönyv lett belőle Dénes és Gyuri szerint. Legutóbb a békásmegyeri versenyen boncolgattam a portás könyvet, fotókkal mutattam be, hogy mire való, mit bizonyít. Az MRT következő konferenciájára kérlek, gyere el, és akkor meggyőződhetsz személyesen is arról, hogy mire való.
Az elveszett dokumentumok esetét bontsuk két részre:
1, Bizonyíthatóan létezett
2, Nem lehet bizonyítani, hogy létezett
1, Általában a történelmi szempontból fontos dokumentumok tartalma sok helyen szerepel. Tehát több helyen is felkutatható. Amikor eljön az eltüntetés ideje, akkor mondjuk elégetik a gyárban, mert félnek, hogy az új rend nem örül neki, ha kiderül, hogy mit csináltak.
A Krayer esetében eltűntek a magyar színek adatai. Tegyük fel mindent elégettek a gyárban. Ok, de a kereskedelmi forgalomban kapható Krayer színkártyákból egy fennmaradt és bizonyítja, hogy a magyar rendszeresített színek RAL közeliek annak ellenére, hogy az eredeti kártyák öregebbek 70 évnél. De ez nem bizonyíték, tudom…
A Krayer esetében eltűntek a fejlesztési doksik. Tegyük fel mindent elégettek a gyárban. Ok, de egy megmaradt doksi igazolja, hogy a G. festéksorban használt egyik anyag lágyítási kísérletét 1944-ben végezték el. Ha saját anyag/fejlesztés lenne, akkor miért a háború végén kísérleteznek vele? A portásfüzetnek titulált könyvben a portás felírta a kísérleti gyártásokat is. Ezt azért nem tüntették el, mert a gyártáshoz (a háború utáni újrainduláshoz) elengedhetetlen volt. Ott van benne egyértelműen, hogy milyen kísérleti gyártások voltak és mikor. De ez nem bizonyíték, tudom…
Tűntek el doksik a Krayertől is! Aki figyelmesen elolvasta Gyuriék tanulmányát rájött, hogy bizonyíthatóan milyen doksik lettek eltüntetve mielőtt megérkeztek a ruszkik! Azután mindenkinek ajánlom Müller Sándor könyvét, melyben szintén bizonyítható, hogy mit tüntettek el a ruszkik (esetleg mások) elől.
Szóval egyet értünk abban, hogy lettek doksik eltüntetve, de az is biztos, hogy az eltüntetés, valamilyen formában végig követhető, bizonyítható.
2, Semmi sem bizonyítja a létezését, de be lehet mondani, és az alanyi jogú bizonyítottság elve szerint úgy is van. Ezzel van egy kis gond: Ma már ott tartunk, hogy van, aki azt is tudja, hogy mi volt az elveszett dokumentumokban.

Szerinted milyen doksi hiányzik/lett eltüntetve a Krayernél?

A tiszteltben tartásról:
Próder István (MÉG EGYSZER: aki részt vett az iratok megmentésében, a Magyar Vegyészeti Múzeum szakmai munkáját segítő alapítvány kuratóriumának ügyvezető igazgatója, a Vegyészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója) a kérésemre átnézte az anyagkiadás könyvét, majd tett egy írásos nyilatkozatot arról, hogy mit bizonyít, mit lehet belőle megállapítani. Úgy gondolom, ha felhívod a figyelmet arra, hogy mit kell/illik tiszteltbe tartani, akkor érdemes megnézni, hogy mit mondott az MRT konferencián Dénes Próder Istvánról. Szerinted, ki lehet illetékesebb egy magyar festékgyár történetének vitatott kérdésével kapcsolatban állást foglalni, mint az, aki ebben élte le az életét. Neki biztos meg vannak a „hosszú évtizedek tapasztalatai” is ezen a területen. De ez sem számít...
Visszaemlékezések:
Biztos, hogy sokan, sok interjút, tanú meghallgatást csináltak. Én a roncskutatás során igen sokat. Sokszor teljesen ellentétes tartalmú visszaemlékezések alapján kutatunk, de a roncs mindig megmutatja, hogy kinek volt pontos az emléke.
Hozzám eljutott olyan visszaemlékezés, mely szerint német festékeket használtak a légierőnél. Ha ránézek az eredeti Krayer kártyákra és a roncs színmintáimra, akkor igazolva látom. Azután ránézek a te roncsmintádra és még jobban igazolva látom. Ha van olyan visszaemlékezés és eltűnt doksi, amiben ott a magyar szín és festékfejlesztés, akkor azt miért nem igazolja egyetlen roncs sem? (német színminta roncsról típus szerint: Héja-M, Sólyom, Ju.86, Levente II, Cr.42, és a tied)
Én a te színelemzésedet elfogadom, mert azt bizonyítod a képekkel, hogy a FW.58 légcsavarján a barna német szín. „Meggyőződésem,hogy a Krayer gyártott repülő lakkokat , német színminták alapján.” Ezt a bemutatott színmintákra alapozod?

Szia (Nagy) Sanyi!
Sajnálom, de a FW.58 esetében nem volt előírva a német festék egy 1942. május elsején keltezett győri doksi szerint.
Tudom, hogy én képtelen vagyok felmutatni bármilyen bizonyítékot a roncsokról. Azért a makettezők tavaly a Rebekán és Szolnokon személyesen megnézték a mintákat.
Valaki látott már HFC színű roncsot?

magoo
Alexandros 600306 2016. január 15. 23:01
Válasz erre
Ma kaptam egy levelet egy klubtársamtól,melynek írója a következő megtörtént eseményt adja közre.
A képek amerikai újságból vannak,Tibi vitte fel hozzám a lakásomra.Hat darab fotósorozat,egy amerikai illető készítette ahogy egy magyar pilóta leszáll a repterükre.Az első képen a távolban épp földet ér a gép,majd a többin az látszik,ahogy a képek készítője közelébe gurul egyre közelebb kerülve.
Tibi a képeket a Gyurival közösen tervezett messer könyvben kívánta publikálni.
Ha nem csal az emlékezetem,anyagi források hiánya miatt végül is könyv nem lett belőle,csak az a vékonyabb kiadás Gyuri neve alatt.Természetesen,mivel elég régen volt ez,nem biztos,hogy jól emlékszem,és más okai voltak,de ez talán nem is lényeges.
N.S.
Alexandros 600304 2016. január 15. 22:46
Válasz erre
Kedves Viktor!
Nem,nem,dehogy is!
Egyébként nem szerelő volt,hanem Boda Sándor,akit megbíztak a gépek festési térképének elkészítésével,és az általa festett majd később még tökéletesített mintát használták azután.
De ez nem is annyira fontos.
Üdvözlettel Sanyi
Alexandros 600303 2016. január 15. 22:40
Válasz erre
Kedves Károly!
Mivel az Uhry cég foglalkozott a Bückerek javításával,melyek németországból (Reich)érkeztek,természetesnek veszem,hogy német festéket használtak,azzal javítottak.A végig RLM 02 festésűeket minden bizonnyal.Amint már a Levente boncolgatása közben írtam,kézenfekvő volt ennek a gépnek is ezzel a festékkel történő festése,annál is inkább,mivel a Bücker típusú repülőgép egyes javítószerszámait és -anyagait fel lehetett használni. Bonhardt A/Sárhidai Gy/Winkler L. A Magyar Királyi Honvédség Fegyverzete
A Héjára eddig semmilyen bizonyítékot nem mutattál fel azon a fedélen kívül,mely kétségtelenül sötét zöld,de hogy német-e?
A Sólyom esetében pár kiló rendelés az adott időben vajmi kevés,az meg,hogy a festés technológiai folyamata egyező,ez kevés érv.Mint egyszer Béla írta,a repülővászon oxid vörössel való kezelését az angolok találták ki az erős nap miatt a sivatagi használat közben,aztán már a világon mindenhol használták ezt az eljárást,ahol vásznazott gépeket gyártottak.
A Herbig nagykereskedője Budapesten volt,meg még pár cégé is.
Hogy miért rendeltnek messzebbről? Mert gondolom a Krayer kapacitása is véges volt,főleg a háborús években,mikor egyes külföldről beszerezhető alapanyagok nehezen,vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek.Mint a Várpalotán talált receptúrákból is kiderül,a háborús évek folyamán többször is kellett módosítani a receptúrán.
De ha már említésre került a Weihe,ugye azokból szállítottak a németeknek is RLM.02 színben.Miért is?Mert a licenc szerződés ezt előírta.
A kenyér esetében viszont 100%-ban igazad van.
Üdvözlettel N.S.
Vadász 600279 2016. január 15. 18:28
Válasz erre
Planes 600264 2016. január 15. 12:14
Válasz erre
Szia Karcsi! A minta oldalán az általam RAL 7040 szürkére azonosított réteg van , a fehérnek tűnő réteg lehet hogy átlátszó lakk maradvány,nem szín. Üdv.! Eses Sándor
Planes 600259 2016. január 15. 11:59
Válasz erre
RAL 8019 RLM61
RAL 8019 RLM61
RAL 8019 RLM 61 más fényviszony
RAL 8019 RLM 61 más...
RAL 6015 RLM70
RAL 6015 RLM70
Valóban ez a 70
Valóban ez a 70
6015 az RLM70 akkor a légcs.nem az
6015 az RLM70 akkor...
ez a szürke talán RLM 74
ez a szürke talán...
Amit én L40 52 nek hittem
Amit én L40 52 nek...
RLM 23
RLM 23
RAL7003 az RLM 02 hát..
RAL7003 az RLM 02 h...

Kedves Károly! Sajna a régebbi kiadású makettezők közé tartozom,a "meggyőződés" hosszú évtizedek tapasztalatai,beszélgetések emberekkel, akik még benne éltek az itt vitatott dolgok valóságában,ezek a rögzülések nem tűnnek el.Nektek ezt nem kell elfogadni,csak tiszteletbe tartani.A kutatások viszont makacs tényekkel szembesítenek.A kutatók időt,fáradságot,pénzt,nem kímélve,konfliktusokat vállalva keresik a tényeket,és egy idő után azt hiszik,hogy amiről nincs "doksi" az nem is létezik...Pedig kishazánkban ismert körülmények miatt tonnaszám tűntek el (nem csak ebben a témában) dokumentációk. Nos amire jutottam:
Benedek 600254 2016. január 15. 11:09
Válasz erre
Karcsikám,ez széllel szembe pisilés!Mivel én ismerlek téged,egy nőtlenben laktunk,egy helyen dolgoztunk,így minden elismerésem a tiéd...de ne vedd fel a kesztyűt..minek...annyi manapság a ráérő ember,had okoskodjanak kedvükre.A piramisok építését sem tudták még megfejteni ezidáig...feltételezések voltak,vannak,és mózset bütty!
magoo 600253 2016. január 15. 10:28
Válasz erre
Kedves Sanyi!
A Levente II. valamint a Bü.131 esetében milyen messze volt a friss kenyér?
A Héja-M esetében milyen messze volt a friss kenyér?
A Sólyom esetében milyen messze volt a friss kenyér?
A Herbig nagykereskedője Budapesten volt. Akkor most mi a különbség a Herbig és Krayer friss kenyere között?
Sóstón Durlin friss kenyeret használtak, nem Krayert.
A Herbig által szállított friss kenyér Köln-Bickendorfból érkezett.
Ha a sarki friss kenyeredből indulunk ki, akkor kérlek vezesd le, hogy a fenn említett gépek esetében a gyárak miért messzebbről rendeltek friss kenyeret. Szerintem a kölni megszáradt mire ideért.

magoo
Zoli 600250 2016. január 15. 08:39
Válasz erre
Szia,
Ezzel nincs is gond, csak a színek kérdésével. Viszont a dobozgrafikákból a cseh gyártók esetében sem indulnék ki, mert míg az RS Do-17K rajzain eltalálták a sötétbarnát, a szintén RS He-112B rajzain már vörösesebb ez az árnyalat. Az RLM színsor rendben van, de egy nyomtatott dobozgrafikában akkor sem bíznék.
z
Zoli 600249 2016. január 15. 08:36
Válasz erre
Szia,
Köszönöm a részletes ismertetést! Én kezdettől fogva az RLM 63 színre voksoltam, csak ennek pontos árnyalatát nem ismerem, mert sarkítva ahány forrás, annyiféle...
A sötétbarna emlékeimben nekem is vöröses volt, mert szinte minden maketten olyan volt. Eddig nem is foglalkoztam a témával a vitáig, azóta viszont nekem is egyértelmű a nem vöröses sötétbarna.
Nekem úgy tűnik, mostanában egyre többen veszik komolyan a színek kérdését, illetve egyre többen veszik komolytalannak a gyártók leírásait. A modern gépeknél általában nincs is gond, illetve legalább képek alapján el lehet indulni az ismeretlenebb témáknál is, de a régi idők gépeinél sajnos sok még a kérdőjel.
z
Podva 600248 2016. január 15. 08:02
Válasz erre
Kedves Sándor

Ugye nem arra akartál utalni, hogy egy gyári dokumentumbanban fellelt információ kevesebbet ér, mint egy szerelő visszaemlékezése? Ráadásul a visszaemlékezés az MKHL-ben használt festéktípusra vonatkozik, nem pedig az MWG-re...

Üdv Viktor
Alexandros 600246 2016. január 14. 23:51
Válasz erre
Kedves Károly!
Ha a sarki boltban van friss kenyér,én sem utazom azért 120km.Mint korábban írtam,abban a bizonyos Luciferes közlésemben,még Sóstón is használták a Durlint.
Üdv. N.S.
Alexandros 600245 2016. január 14. 23:45
Válasz erre
Szia Roli!
Köszönöm a gyors választ.Tehát akkor ez kihúzva.Egyszer csak megtaláljátok a pontos választ,vagy ez is egy örök kérdés marad.Magam nyitott vagyok mindenre ami a MKHL. illeti.
Baráti üdvözletem Sanyi
cimber 600244 2016. január 14. 23:29
Válasz erre
Szia Sanyi!

1. Ha németektől hadrendből kapott gép lenne, akkor a felségjelzés átfestése látványos lenne a törzsön, de főként a szárnyon.

2. Ha németektől származó, hadrendben lévő gép lenne, látható lenne a Fliegerkorps 4. jelzés.
Alexandros 600242 2016. január 14. 23:03
Válasz erre
Szia Roli!
Én nem tudok! A 80'-as évek vége felé a kutatások nem voltak ennyire kiterjedtek,mint manapság,ezért kérdeztem meg akkor Tibit,hogy honnan ez a zöld szám,és biztos-e.Akkor említette,hogy színes képekről készítette.Azt tudom,hogy a klubból más is látta ezeket abban az időben.
Zöld számot sem Tobak Tibi bácsi nem említett beszélgetéseink alkalmával,sem Gyurinál nem találkoztam vele.Nem lehetséges,hogy ez valami németektől kapott gép volt?Békássyék hozták át a veszteségeket pótolandó az új gépeket.Nem tudom.
Én csak mint érdekességet hoztam itt fel,de látod,hogy van aki mindjárt kitalációnak minősíti.
Baráti üdvözletem Sanyi
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.