/ Fórumok /

A Magyar Tarka színei

A topik célja az MKH által használt színek és festékek pontos felderítése, megmutatása, azok ismertetése a makettezőkkel, és a téma iránt érdeklődőkkel.
Várunk minden olyan hozzászólást amely tényszerűen, bizonyíthatóan, egyértelműen bemutatja ezeket a színeket, típusokat, azok származását, vagy összetételét.
Aki bármiben cáfolni tudja, vagy szeretné a másik állítást, azt kérnénk, hogy bizonyítékok, pontos, és ellenőrizhető hivatkozások megtételével tegye, ellenkező esetben nem fogadjuk el.
Az egymás felé, vagy egymás kutatási anyagával kapcsolatos kérdésekre válaszoljatok, és ez mindig csak az adott témát, kérdést érintse.
Kerüljétek el egymás személyének a támadását, minősítését, csak a témáról, és az azzal kapcsolatos tényekről írjatok.
Aki a fenti szabályokat megszegi, annak a beírása törlése kerül!
Sok sikert kívánok a téma megvitatásához, és remélem, hogy segítséget fog nyújtani a makettezőknek, valamint a téma kedvelőinek!
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.
pigasos78 598944 2015. december 30. 21:25
Válasz erre
Üdv "atyec"! Ha a gyerekkori, atyai gyepes beoltást is beleszámolom, mögöttem is kb. 30 év van. Az igazság továbbra is ott lakozik a szavaidban. BÚÉK!
Benedek 598943 2015. december 30. 21:20
Válasz erre
Én az "atyec" vagyok,20-év repcsisimogatás van csak mögöttem...B.U.É.K. mindenkinek,és "Világbéke"
Sárga,zöld,és fekete repcsivel is lehet háborúzni..nem a színe miatt lesz valaki nyertes,vagy vesztes...
pigasos78 598920 2015. december 30. 19:57
Válasz erre
Benedek!

Adatlapodat elnézve elég fiatal vagy még, de jól látod a dolgokat. Sok a "szakember" és a "hadtörténész". Egy tűz közeli nem fog vérre menő vitában részt venni. Olyan ez, hogy pl. az autóversenyzőt sem ismerjük fel forgalomban. Ne vitázzunk, B.Ú.É.K.!
Podva 598893 2015. december 30. 12:29
Válasz erre
Üdv
Természetesen nem ismerem az RFC-t jegyző Liviu Morosanu,és Alexandru Melinte urak munkásságát. A IK-3 cikket jegyző Nenad M. Miklušev úr szavahihetőségéről sem állt módomban meggyőződni. Nem tudom hogy az általuk leírtak menyire felelnek meg a valóságnak. Amíg jobb nincs tekintsétek az általam leírtakat fikciónak, vagy ha úgy tetszik gondolatébresztőnek.
Üdv Viktor
Benedek 598892 2015. december 30. 12:14
Válasz erre
Minden vitázónak!
Távol álljon tőlem ez a színekkel való b..kodás.Sőt még az igazságosztás is..vannak aki közvetlen közelről simogatják,simogatták a repcsiket,és vannak a "láttam már repülőt" szakemberek.
Maga az hogy miféle festékkel volt valami lefestve engem végképp nem érdekel..
BUÉK mindenkinek,és kész! Igyatok meg egy-egy féldeci "fincsit" a vadasabbikból,és éljen a béke!
Kamovos 598891 2015. december 30. 12:04
Válasz erre
Alexandros

Te vagy a mindig mindent mások helyett megmondó, személyeskedő ember! :D
Ha elfogynak az "ész érveid" marad a személyeskedés!

Bizonyítékokat nem a Karcsi gyártja, és nem írt mesekönyveket sem!
Ő csak megcáfolta eddig őket!
Ezt tartsad szem előtt, mikor más tollaival akarsz ékeskedni.

Na erre kapjál elő egy ukrán festék minta készletet!

Üdv: Kamovos
J_K 598889 2015. december 30. 12:00
Válasz erre
Kedves Sándor!
Ha nem tűnt fel, elmondom: a kéz tisztasága csak hangulatfestő elemként szerepelt.
A lényeg a hitelességen volt: mit akartak a szakírók igazolni a fotóval, mely egy trinátos dobozon lecsordogáló, ki tudja milyen (a közlés szerint olasz festékgyártó cég által kikevert "02") festéket egy fémdarabhoz taró kezet ábrázol?
Ezt tartottam tréfásnak, Sándor.
AndrásH 598888 2015. december 30. 11:59
Válasz erre
Szia!

A Durlin témát már egyszer körbejártuk az indiai vörös környékén :)
A Durlin festék az 1898-ban alapított Reichhold, Flügger & Boecking cég egyik terméke volt. A cég eredetileg Bécsben működött, később áttette a székhelyét Hamburgba. Leányvállalatai voltak Győrben, Pozsonyban és Belgrádban. Szerintem életszerűbb, hogy az IK-3-ra inkább a belgrádi gyárból származó festék kerülhetett, de ez talán lényegtelen is, hisz valószínűleg a receptúra azonos volt.
Nem véletlen, hogy a környező országokban a repülőgépek színei igencsak hasonlítottak egymásra :)
J_K 598886 2015. december 30. 11:52
Válasz erre
Szia Podva!

Csak halkan kérdem, miért lenne hitelesebb az RFC, mint a HFC?
Gabusch 598881 2015. december 30. 09:45
Válasz erre
De, ha az ember nem a félreírt szerb alapján keres Reinchholdra, hanem ahogy kéne, Reichholdra, akkor kidobja, hogy 1922-ben a győri lakkgyárat is ők alapították és tényleg gyártottak Durlint 1934-től.

www.gyorlakk.hu/cegismerteto/

Mondjuk többek között a festékgyártáshoz sem értek, de azért az elgondolkoztató, hogy egy kb. 40 fős üzem ki tudta-e maradéktalanul szolgálni a MKHL igényeit, avagy legfeljebb javításhoz biztosított - bármilyen színű - festéket.
Gabusch 598880 2015. december 30. 09:37
Válasz erre
Ha jól értelmezem, akkor a Reinchhold, Flügger und Boecking gyár Wienben volt, illetve jogutódilag van is. :)

www.dic.co.at/en/index.php
Podva 598878 2015. december 30. 08:29
Válasz erre
Sziasztok
Ok, szakadjunk el a "mit gondolt a szerző" költőinek tűnő kérdéstől... Az év vége hozott számomra pár nagyon érdekes újdonságot, illetve adalékot a témával kapcsolatban. Megosztom, hátha kialakul valamiféle érdemi vita:

1. Pár hete Horváth Balázs barátom közzé tett néhány érdekes fotót a Fortepan-on az 1931-es "Csaba" hadgyakorlatról. A fotók egyikén egy Hollandiából akkoriban importált Fokker D.XVI egy MÁG gyártású Fokker D.VII mellett van fotózva. A "nagy durr" a képen az az, hogy a két gép színe megegyezik... A import Fokkerről sejthető, hogy a fényes "Luchtvaartafdeling khaki" színt viselte, mint minden rendes holland katonai gép (RAL6014 gelboliv) No de hogyan kerülhetett fel ez a rejtegetett, titkolt, Sóstón javítgatott D.VII-esünkre? Ha 38 előtt ez volt a trend, nem jutott ebből a nagyon sötét fényes festékből később a FIAT CR.20, -30, -32-eseinkre is? Fényes festékkel festett sötét színű CR.32-ről mradt fotó jócskán...

2. Egy közösségi oldalon ismét szóba került az Alexandros által korábban közreadott visszaemlékezés Boda Sándor egykori repülőgép szerelőtől. A visszaemlékezés szerint a Győri Lakkgyár "Durlin" festékét használták a repülőgépek festésre. Neten barangolva találtam ezt az oldalt a Rogožarski IK-3-asról:
www.ipmssrbija.com/wp-content/uploads/2015/05/maketar-plus-04.pdf
A 45. oldalon található, hogy a gépeket 1939-től a “Reinchhold, Fl・ger & Boecking” “DURLIN” festékével festették. (A szöveg szerint egy osztrák festékgyár állította elő a festéket. 1939-ben hol volt már Ausztria? Szerintem a festékgyár Raab városában volt:-) ) Ez alapján a jugók Durlint használtak a repülőgépeik festéséhez. Az eddig kimosolygott visszaemlékezést, meg lehet hogy kár volt lazán "átlépnünk".

3. A magyar témához csak közvetett módon tartozik, de Romanian Fighter Colours szerint az IAR-80-asokhoz a Románok 42-ig Brit festéket használtak bizonyos Cerrux-ot. 42-től viszont átálltak a német gyártású Herbigre. Érdekes módon ezt a színt RLM64-ként jelölik az FS száma pedig x4096...

Ja a 2-es meg a 3-as száll ítt egy picit összefut: A Jugóknál is a zöld FS x4096...

Remélem sikerült ismét megkeverni az állóvizet :)

Üdv Viktor
vfrtom 598876 2015. december 30. 07:01
Válasz erre
Elnézést, de miért nem lehet egyszerűen leírni, hogy mi van a képen? Milyen 02 olasz szín van kikeverve, milyen szín van a gépen és ennek mi köze van a novellához, kedves Galamb úr.
Alexandros 598871 2015. december 30. 00:49
Válasz erre
Elnézést,valóban tévesen írtam,a ,,koszos kéz" valóban nem F.A.-é hanem Váradi Lászlóé.A csalódás így is nagy lehet J_K-nak,hiszen nem Gyurié és nem Dénesé.
De mintha Gyuriék levelében az állna,hogy közöld és ezzel részükről a dolog lezárva,ahogy nekem sincs több időm erre az erőltetett- micsoda hülyeségeket írnak,én mindent jobban tudok-okoskodásra.
Tudod Karcsi,veled az a baj,hogy olyan veled erről beszélni,mint galambbal sakkozni.
Bármilyen jól sakkozol,a galamb felborítja a bábukat,leszarja a táblát és úgy járkál,mintha győzött volna.
Legyen neked szebb újesztendőd.
magoo 598869 2015. december 29. 23:33
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem arra, hogy megjött a hivatalos válasz! Bocsáss meg, hogy nem tettem eddig fel, de 23 órakor tudtam elküldeni a tájékoztatásomat Dénesnek, melyben leírtam, hogy Gyuri megint sajnálatos emberi tévedésekben van és lehetőséget adtam arra, hogy pontosítsanak, ha úgy látják jónak. Nekem a harmadik nekifutásra elkészült magyarázat és a stílus, amiben Gyuri megírta, tökéletes, csak próbálok rávilágítani, hogy valóban jó lenne, ha végre meg lenne a valóság a képről.
Igazad van, Gyuri ott volt, én nem. Annak ellenére, hogy Gyuri ott volt, nem sikerül leírni, hogy mit ábrázol a kép? Akkor inkább nem megyek el megnézni, mert akkor én is sajnálatos emberi tévedésekbe fogok kerülni! Én Andrist kérdeztem, ő meg elmondta, lenyilatkozta, hogy mi van a képen és mi az előtörténet, de ez nem egyezik a Gyuriéval.
Kedves Sanyi!
Eddig csak a színekről volt szó, most már a kézről is! Nem lehet, hogy sajnálatos emberi tévedésben vagy a kéz tulajdonosáról? Gyuri szerint a kéz másé! Akkor ez most kinek lesz csalódás!
Sanyi! Egy ártatlan képről kérdeztem. Három verziónál tartunk és két kéznél. Mi jön még? (ja, és még mindig nem sikerült leírni, hogy PONTOSAN mi van képen)
magoo
Alexandros 598868 2015. december 29. 22:07
Válasz erre
Üdvözletem!
Ha nem kaptad meg a kérdéses levelet,az nem ez én hibám.Viszont meg kellett kapjad ma Gyuri hivatalos válaszát,fénykép mellékletekkel együtt.Ebben felkér,hogy ezt a levelet közöld,mint hivatalos állásfoglalást.Remélem nem késlekedsz,és megosztod híveiddel és a többi érdeklődővel.Minden kérdésedre ott a válsz.Ha jól vagyok informálva,Gyuri ott volt a szétbontott gépnél,te nem.Ugyan J_K 598824-es igen szellemes hozzászólása törölve lett idő közben,melyben a festékes dobozt tartó kezet mint,, koszos kéz" méltóztatott aposztrofálni, azért tájékoztatom a kedves fórumozókat,hogy bizony az a koszos kéz nem másé,mint Fábián Andrásé.Micsoda csalódás lehet ez J_k-nak!Fábián András köszöni,neki tiszta a keze ebben a vitában.Na,de a stílus maga az ember.
Nyíljon nektek száz virág!
magoo 598801 2015. december 28. 23:51
Válasz erre
Kedves Sanyi!
Elvesztem a levelezésekben és a hozzászólásokban:
Tőled: A kezdeményező és válaszadó között több levélváltás is történt, ezért nem értem, hogy miért nincs közölve tényszerűen az összes. Erre Dénes azt írta, hogy amit írsz, az nem ide tartozik. Akkor most milyen kezdeményező és válaszadó közötti levelezést kaptál meg, ha Dénes szerint nem ide tartozik, amit írsz?
Ne kérd rajtam számon, hogy nem közöltem a fórumozókkal, hiszen Dénes szerint az általad írtak nem tartoznak ide és én meg sem kaptam. Megosztanád velünk, hogy ki írta neked ezt a pontos összefoglalást a képről?
Eddig volt egy lemeznek két színe, most ugyanaz a festék mindkettő, de az egyik majdnem fekete a másik pedig kékesszürke. Tehát a festéket kifestették a gépre és sötét (feketés) színű lett, majd a dobozon lecsorgó pedig kékesszürke a száradás után?
A vasaláson elég sötét szín van, a múzeumban a Levente kékesszürke. Akkor most mit kevertek ki az olaszok?
Senki sem vár csodát, mert azt már megkapta: Krayer saját színek, festékek, gyárbirodalmak. Itt senki sem csodát várt, csak bizonyítékokat. Megmagyaráznád, hogy miért nem a Krayer saját szürke festéke került a Levente II-re a német RLM02 helyett? Erre biztos van magyarázat!
Podva is kérdezett egy elég velőset arról, hogy ezzel a fotóval mi volt a szándék. Esetleg Te tudod?
Sanyi! Csak egy képaláírás magyarázatát várjuk, ami valahogy több változatban érkezik és mindről kiderül, hogy van egy hivatalos is, csak még azt nem láttuk.
Ne haragudj, hogy téged kérdezlek ezekről, de még nem érkezett meg a „hivatalos” válasz, viszont Te már biztos megkaptad, csak én nem.
Kösz: magoo
J_K 598661 2015. december 26. 21:23
Válasz erre
Sziasztok!

Nekem a következő két dolog is érdekes:

1, Bernád szakíró a képaláírásban csak "02" színt említ, holott ez az egyetlen olyan árnyalat, ahol az "RLM"-megnevezést mindig használják.
Bár annyira talán mégsem érdekes annak fényében, hogy Bernád már korábban bizonyította, nincs egészen otthon a német színek használatában.

2, Nem értem, miért egy "olasz festékgyártó cég által kikevert" RLM 02 (?)-vel kell összehasonlítani a darabot, ha Bernád az Ullmann-mintákra és Kiroffra hivatkozik később. Illetve ezt is érteni vélem: a mikronnyi fényes Ullmann-minták nem alkalmasak az azonosításra -és, ha ezzel fényképezik össze a darabot, akkor ez azok számára is nyilvánvalóvá válna, akik nem ismerik az Ullmann-könyvet. De, ha megvan Bernádnak, miért nem használta valamelyik Kiroff-atlaszt? Rejtély.
Podva 598643 2015. december 26. 15:52
Válasz erre
Üdv
Ok kezd, derengeni a dolog. Már csak az a kérdés, miért került bele a fotó a "magyartarkaról" szoló cikksorozatba. Vajon mi volt ezzel a szerzők szándéka?
Üdv Viktor
Alexandros 598642 2015. december 26. 14:45
Válasz erre
Üdv!
Igazad van Elektró,bár itt egyfolytában ez történik,csak valakinek szabad,valakinek nem.
A múzeumi Leventét a most épülő,repülőképes gép miatt bontotta meg az építő társaság,méretezés,rajzok készítése miatt.A bontási engedély fejében a társaság (F.A.)elvállalta a múzeumi gép restaurálását,ezt az olasz keverésű festékkel végezték el állagmegóvás véget.
Röviden ennyi,és nem több.
Mint alább írtam,ez a gép a háború után át lett vásznazva,javítva,festve,valószínűleg másik gép vagy gépek alkatrészei is megtalálhatóak benne.
Nem értem,mi az a nagy csoda,amit vártok tőle?
Az csak egyértelmű nem,hogy Rákosi alatt is ragaszkodtak a Herbighez?
N.S.
magoo 598624 2015. december 26. 02:11
Válasz erre
Kedves TG!
Itt nincs csapda, csak sajnálatos emberi tévedés. Ebből már találtam néhányat a publikált anyagokban. Ez a szép kis fotó, most megint egy furcsa eset, ezért megér nekem elég sok időt, hogy utána járjak.

Kedves Sanyi!
Sajnos én nem kaptam meg ezt a magyarázatot, pedig de jó lenne! Érdekes, hogy a Dénes magyarázatával nem egyezik, amit írtál. Amit Dénes írt, egyenlőre nem teszem közzé, mert kérte, hogy várjam meg Gyuri magyarázatát, az a hivatalos szerintük. Nem tudom, hogy a tied hivatalos, vagy sem? Fábián Andris küldött egy nyilatkozatot a képről, szerintem az lesz a hivatalos és igazolható, majd összevetjük a feldobott lehetőségekről. Kérlek, intézd el légyszi, hogy hozzám is eljusson ez a magyarázat és hivatalosan közzé teszem!
Szent este nálatok hány órakor fekszenek le a gyerkőcök? A publikációimat akkor csinálom, amikor a család alszik, mert így nem vesz el időt tőlük. Az, hogy nyilvánosan kérdezek, ennek a része. Nyilvános állásfoglalásaiddal te is részese szoktál lenni a publikációimnak (pl: Krayer gyárbirodalom) és ezt nagyon köszönöm!

Kedves Makettezők!
Ha valaki karácsonykor éjszaka makettezik és Leventét szeretne építeni a gyűjteménybe, nyugodtan festheti RLM02-re, mert az 1:1-ben épülő Levente II is ilyen lesz András közlése szerint.
Nos eddig van egy képaláírásra két (Dénes, Sanyi) magyarázat + a Fábián Andrisé. Ez három, három különböző jelentéssel ugyanarról a képről! (Gyuriét megígérte Dénes, Béláéról nincs infó, de remélem, nem marad távol!) Elkészült egy kis összefoglaló a Levente II. eredeti színének megállapításáról, melyet Fábián András segítségével állítottam össze. (ebben benne van az ő eredménye és az enyém is, melyek függetlenek egymástól, de ugyanarra jutottak) Terveztem, hogy ezt közre adom, de akkor sokat segítenék abban, hogy mi is van a képen, ezért megvárom a képaláírás értelmezéseit, hátha lesz még újabb magyarázat is!
Most már tényleg jó lenne tudni, hogy ki készítette a képet és miért. Erre egy kis segítség, hogy a tanulmányok végén tájékoztatnak arról, hogy, ha nincs név feltüntetve a fotóhoz, akkor a szerzők tulajdona, vagy a szerzők készítették. Valaki csak emlékszik honnan van a fotó és milyen célból, ki készítette. Van a két szerző és Atkáron is emlékezhetnek rá. Talán kiderül mekkora sajnálatos emberi tévedés történt…
magoo
Elektrolakatos 598623 2015. december 26. 01:40
Válasz erre
Sanyi! Azt hiszem többször is elhangzott, hogy nincs személyeskedés. Ezt sokadszorra is éppen te rúgod fel! Kérlek gondold át mit írsz! Üdv: Elektro
Safranek 598619 2015. december 25. 22:55
Válasz erre
Elnézést, h a csapos közbe szól.
Több dolgot se értek, ezek közül az egyik.
A képaláírásnál ez szerepel: ’Levente’ szétbontásakor talált szürke festékmintával.
lentebb, pedig ezt: A csomóponton nem az eredeti festés látható,hanem az olasz festékkel lefestett.

tehát vmikor javítás során olasz festékkel lett lefestve? Ezt honnan tudjuk?
Vagy a szétbontás után lett lefestve olasz festékkel?
Ha ez utóbbi akkor milyen volt alatta? Erősen felelőtlenség "vmilyen színre ráfesteni egy eltérő színt, hiszen garantált, h a végeredmény fals lesz.
Szerintem.
Alexandros 598618 2015. december 25. 22:43
Válasz erre
Üdvözlöm az Urakat!
A sok karácsonyi jókívánságok közt kaptam egy levelet,melyben felhívták a figyelmem,erre a megújult színvitára.A kezdeményező és válaszadó között több levélváltás is történt,ezért nem értem,hogy miért nincs közölve tényszerűen az összes.
Az alábbi biztosan nem lett közölve a tisztelt fórumozókkal.
A csomóponton nem az eredeti festés látható,hanem az olasz festékkel lefestett.Az hasonlítható össze,hogy a csomópont színe és a dobozon lecsorgó festék színe eltér,holott ugyanaz a festék mindkettő.Hogy mennyire egyezik a mintaként kiküldött,a gépen talált RLM 02-vel azonosított színnel,nem tudom,mert az eredeti színminta nincs meg.
Remélem ezzel sikerült helyre rakni a dolgot.
Egyébként a múzeumban őrzött gép a háború után lett rendbe hozva,javítva,elképzelhető hogy több gép alkatrészeiből.Ebben az időben a fellelhető gépeket,roncsokat összegyűjtötték,és így sok Bückert,Klemm-et stb. tudtak helyrehozni,megmenteni.A megőrzött példány repült civil lajstromban is,polgári jelzéssel,nagy valószínűséggel átvásznazták,újra festették.
Még egy érdekes adalék.
Nemrég olvastam a Veterán Autók folyóíratban a 45' után megmaradt gépkocsikról,illetve a MKP. tulajdonában használt járművekről egy cikksorozatot.Ebben közölnek egy érdekes levélváltást,melyben az áll,hogy a pártgarázs részéről igényt jelentettek a gépjárműpark teljes átfestésére Herbig festékkel,mivel azok igen rossz állapota ezt szükségessé teszi,kiemelve Rákosi elvtárs által használt gépkocsi minél előbbi átfestését.
Visszatérve a bevezető soraimhoz,őszintén megdöbbentett,hogy van akit Szent Este is csak a rögeszméje foglalkoztat,még ezen a napon sem tud tovább lépni ezen a dolgon.Megfordult a fejemben,hogy vagy elhagyta a családja,vagy...?
Sajnálom!
Üdvözlettel N.S.
Sherman 598595 2015. december 25. 15:10
Válasz erre
"A vicc az, hogy Sherman majdnem telitalálatot ért el! (A lottószámokat kérlek privátban)"

A lottószámokat küldtem.
Bár a majdnem telitalálat asszem azoknál is kevés lesz. :-)
Sherman 598594 2015. december 25. 15:04
Válasz erre
Szerintem a festékes doboztól balra látható asztalláb szerű zártszelvény, rúd, vagy miszösz.
Á... ez is csak vicc volt. :-)

Ezen a képen én azt se tudom megállapítani, hogy a háttérben látható burkoló lap, csempe a falon, vagy járólap a földön. :-)
cimber 598591 2015. december 25. 13:21
Válasz erre
Melyik szín RLM02-es ezen a fotón a két citált tárgyon?

Ha tényleg van ilyen, akkor a fotó teljesen hiteltelen azonosításra, összehasonlításra.
cimber 598590 2015. december 25. 13:20
Válasz erre
Kár volt ekkora energiát fektetni az írásba.
Olvasd el figyelmesen B. Dénes válaszát és az erre írt Magó választ.
...ugyanis az Ullmann és Kiroff-féle színmintákban CSAK RLM 02-es színek vannak.

Tehát ha a szerző azt állítja ezen színmintákat kell figyelembe venni, akkor CSAK az RLM színekre gondolhat, másra nem.

Egyéb esetben, ha valaki tud Ullmann, vagy Kiroff egyéb - nem RLM színekkel foglalkozó mintáiról - ahol 02-es színt elemez, kérem jelezze, érdekelne a kiadvány! :-)
ambasa 598576 2015. december 25. 09:48
Válasz erre
Szeretném előrebocsájtani, hogy sohasem foglalkoztam a témával, nem értek hozzá, ás már rég elveszítettem a fonalat az egész vitában, de...

Szerintem egy szándékos, vagy akaratlan csapda áldozatai vagytok. A szerző(k) sehol nem állítják, hogy ez RLM, ezt Ti képzelitek bele (persze logikusan), de ha erre hivatkoztok, akkor magatokra vessetek, állíthatják majd joggal. Nem tudjuk mit takar a "02"-es jelölés és számomra ezt a talányt - Magoo által közölt - Dénes válasza sem oldja fel, ugyan olyan semmitmondó, mint a képaláírás. Nem tudjuk, hogy melyik olasz cég, mikor, mi célból kevert ki valamilyen színt és azt miért is nevezi "02"-nek. Én nem mennék bele a Trinátos doboz rejtélyébe, egyszerűen valaki abba töltötte át, az már megint egy más kérdés, hogy az annak az oldalán lefolyó festék mint összehasonlítási mód, lehet, hogy hatásos, de számomra nem a profizmust tükrözi, így a meggyőző ereje is kétséges, én azért elvárnám hogy fúják ki egy lapra és tegyék elé azt.
Megnéztem a cikket, és még három számot előre (igaz felületesen), egy szót sem találtam, ami ehhez a képhez kötődik, nem látom, hogy mire példa, egyszerűen csak lóg ott a levegőben.

Véleményem szerint megint órákat, napokat dobtok ki az életetekből, hogy értelmezhetetlen dolgokat próbáljatok értelmezni, amit majd a szerző egy fél mondattal cáfol, vagy átértelmez, és kezdhetitek előröl.

Szerintem a képaláírásból semmi más nem derül ki, mint hogy az a szín amit egy ismeretlen olasz gyártó "02"-esnek hív szemlátomás nem egyezik a Levente alkatrészére felkent színnel. És ez hogy jött a cikksorozat témájához, sehogy, és mit bizonyított, semmit, miért is került bele a cikkbe, nem tudjuk.

TG
magoo 598568 2015. december 24. 23:53
Válasz erre
Sziasztok!
Az eddig leírtak alapján:
Én hasonlóan értelmeztem a kép aláírást, ahogy Podva: Van egy kikevert RLM02 festék, ami nem egyezik a képen látható Levente csomóponttal. Ezért elvégeztem a Leventén a színelemzést a Közlekedési Múzeumban. (Külső szín, belső szín)
Zsolt! Ha elolvastad Dénes válaszát, akkor láthattad, hogy nem cáfolta az RLM02 hozzákapcsolásomat, sőt megírta melyik színmintákat kell használni az RLM02 árnyalatainak azonosításához. Tehát a tanulmány egyik szerzője is egyszerűen hozzákapcsolta a 02 számhoz az RLM02 színt. Te is úgy értelmezted a kép szövegét, hogy a sötétet hasonlítják a világoshoz, ami 02 kóddal megy.

Olyan érzésem van, hogy ennél a képnél megint egy sajnálatos emberi tévedés történt!
A vicc az, hogy Sherman majdnem telitalálatot ért el! (A lottószámokat kérlek privátban)
Bizonyítani tudom, hogy az egyik szín RLM02 a képen (amennyiben Levente bekötési csomópontot ábrázol a fotó), bármennyire is elmentek a színek.
Ennek ismeretében hogyan értelmezitek a képaláírást?
magoo
Sherman 598549 2015. december 24. 12:51
Válasz erre
Hoppá megvilágosodtam!

"Az olasz festekgyarto ceg altal kikevert '02' szin, es a muzeumi 'Levente' szetbontasakor talalt szurke festekminta osszehasonlitasa".

A múzeumi Levente szétbontásakor találták a trinátos dobozt, a benne és oldalán lévő szürke festékmintával.
Ehhez hasonlították az olasz festék gyártó cég által kikevert 02 színt, amit egy négy csavarral rögzített alkatrészre kentek fel.

Na jó ez csak vicc volt.
Megyek karácsonyfát díszíteni.
cimber 598544 2015. december 24. 12:19
Válasz erre
Pontosan azért kérdeztem korábban amit!
Ezen a fotón egyik alkatrész sem Farbton 02, hogy akkor tisztázzuk is le a kérdéses szín pontos jelölését.

Ha a fotó arra vár választ, hogy mennyire eltérő egy "valamilyen" sötétszürke és egy "valamilyen" világosas kék szín, akkor arra tökéletesen jó! :-)
...de RLM színek összehasonlítására kevésbé...
zsocate 598529 2015. december 24. 08:54
Válasz erre
Szia!

Én úgy értelmezem, hogy te a 02 számhoz egyszerűen hozzákapcsoltad az RLM02 színt, pedig sehol sem volt szó róla. A képaláírás egyértelmű, egy sötétszürke színt hasonlítanak össze egy 02 kóddal ellátott világoshoz.

üdv: Zsolt
magoo 598527 2015. december 24. 01:07
Válasz erre
Sziasztok!
Dénes válaszolt:

Kedves Karcsi!
A fotoval pont azt akartuk mondani, mint amit a kepalairasba irtunk, azaz: "Az olasz festekgyarto ceg altal kikevert '02' szin, es a muzeumi 'Levente' szetbontasakor talalt szurke festekminta osszehasonlitasa".
Ezert a megallapitasod, miszerint: "A kép szerint az olasz festékgyártó által kikevert "02" színt hasonlítják össze a múzeumi 'Levente' szétbontásakor talált szürke festékmintával" helyes.
Az RLM 02 szinarnyalatanak azonositasahoz tovabbra is az Ullmann, vagy Kiroff-fele szinmintakat lehet hasznalni.
Udv.,
Dénes

Nem szeretnék tévedésbe esni, ezért megkérdeztem, hogy ezek szerint a közölt képen az eredeti Levente csomópontja látható, melyen sokkal sötétebb a szürke, mint az RLM02, ami dobozon csorog le?
Esetleg van FS szám is az eredeti színhez?

Megtennétek, hogy értelmeznétek nekem, hogy a képen látható csomópont, vagy a lecsorgó festék az RLM02?
magoo
Rumcájsz_52 598524 2015. december 23. 23:25
Válasz erre
A Kiroff-hoz a LifeColor van a legközelebb az én szemem és monitorom szerint, de egy árnyalatnyival világosabb - tehát elvileg a makettezéshez pont jó! Én mindkét másik színhez tennék egy kis világosbarnát esetleg okkert, a Testorshoz kicsit kevesebbet, a GSI-hez kicsit többet. De persze ezt azért inkább élőben dönteném el, ez itt csak egy tipp.
Üdv R.
Kamovos 598505 2015. december 23. 21:00
Válasz erre
RLM02Paints
RLM02Paints

A Tamiya XF-22 festékét RLM 02-nek azonosítják, az hasonlít a bekötési csomópont színére.
De csak az én monitorom és szemem szerint. :)

A Trinát dobozos kép pedig újabb parasztvakítás, de semmi képen nem hiteles és még csak köszönő viszonyban sincs a két szín egymással. :D

Amúgy a csatolt képhez mit szóltok?
Nálam árnyalatnyi különbségek észlelhetők. :)

Üdv: kamovos
Sherman 598494 2015. december 23. 19:12
Válasz erre
Én nem is tudom, az olasz festékgyártó által kikevert festék Trinátos dobozban van?
Rumcájsz_52 598491 2015. december 23. 18:43
Válasz erre
Szia Roli
Az én monitorom is ugyanazt mutatja amit a tiéd, pedig ez a fiaim szerint elég minőségi darab(tőlük kaptam). Sőt, nekem megvan az újság is, és ugyanazt állapítottam meg a megjelent fotóról, amit Te itt. Még azt hozzátenném, hogy a doboz oldalán lefolyó színnek még a modern magyar binarin-kékhez is több köze van (MiG-21 és helik alsó felületei) mint az RLM 02-höz.
Üdv R.
TAMÁS78 598489 2015. december 23. 18:22
Válasz erre
Jó, a különbség látszik, de azért nekem furcsa összehasonlítási alap ez a lefolyás a doboz oldalán. Ez egy lapra kifestve nem lenne jobb?
cimber 598487 2015. december 23. 18:09
Válasz erre
Karesz!

Ha megjön a válasz engem is érdekelne, mert én sem látok RLM02-es színt sehol.
Ami a festékes doboz oldalán lefolyik, annak - legalábbis ezen fotó minőségében - köze nincs a 02-höz, sokkal inkább hajaz a 65-re.

Persze elehet, hogy az én monitorom csal ekkorát...
Podva 598455 2015. december 23. 11:29
Válasz erre
Sziasztok

Nem én vagyok a kérdezett, de véleményem megosztom veletek:
Szerintem a szöveg teljesen egyértelmű: Az olaszok kikeverték az RLM02-t Majd elküldték a festéket. A Levente szétbontása után talált eredeti festésű alkatrészt pedig összehasonlították a kevert festékkel: Egyértelműen nem egyezik, ami alapján igazolható, hogy a Leventét nem RLM 02-vel festették eredetileg.
Tehát az 1. megállapítás a helyes.
Üdvözlettel: Viktor
Kamovos 598451 2015. december 23. 10:45
Válasz erre
Ez a kép olyan mint a kacsacsőrű emlős! :)
tojást rak majd szoptat! :D

A képen két festék összehasonlítását látni, olyan mint a pingvin és a strucc egymáshoz hasonlítása. :)
Mindkettő madár és egyik sem tud repülni. :D
Mindkettő festék, és köszönő viszonyuk sincs egymáshoz. :)

Azt, hogy az olaszok kitudták keveri az RLM 02, hát mit mondjak nem egy nagy történet. :)
Bár lehet náluk ez csoda számba megy. :D

Az is lehet, hogy a 02 a második sikertelen keverésük, és még lesz több is. :D
magoo 598444 2015. december 23. 00:16
Válasz erre
HT Levente
HT Levente

Kedves Dénes!
Kedves Gyuri!
Kedves Béla!
Kedves Sanyi!
Kedves Fórumozók!
Az Repülőgépgyár Rt./Uhri gyárral kapcsolatban vannak festéssel kapcsolatos dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a Bückerekre német festékanyagok (Herbig/Herboloid, alapozó, mosószer, ezüst) kerültek. A Levente festésével kapcsolatban nem találtam dokumentumot. A kutatásaim jelenlegi állása szerint a Levente a hiányzó láncszem, és ezt kívánom tisztázni.
A HT cikkben megjelent egy fotó, amit mellékelek. A kép szerint az olasz festékgyártó által kikevert „02” színt hasonlítják össze a múzeumi ’Levente’ szétbontásakor talált szürke festékmintával. A „02” szerintem az RLM02-re utal. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem tudom biztosan eldönteni, hogy a képen melyik az RLM02.
1, A képen a festékes dobozon lefolyó festék az RLM02, a múzeumi gép csomópontján, pedig a Levente eredeti szürke színe van.
2, A képen a gép csomópontja RLM 02 színű és a festékdobozon lefolyó festék a Levente szétbontásakor talált szürke, ami a belső terekben megmaradt és nem egyezik külső festéssel. (A külső festés biztos nem a háború alatti állapot)
3, A képen a gép csomópontja RLM 02 színű és a festékdobozon lefolyó festék a Levente szétbontásakor talált szürke, ami megegyezik külső festéssel. (Bár ehhez nem kell szétbontani a gépet)
Lehet, van olyan felállás, amit nem soroltam fel, de kérem a szerzőket (és Sanyit, Bélát), hogy segítsenek eldönteni, hogy melyik-melyik, mert a nyomda technika lehet, hogy torzítja a színeket és nem tudom pontosan azonosítani a fotóról.
Dénesnek elküldtem magánba is a levelet, hogy segítsen a kép értelmezésében. Esetleg fórumozók közül valaki megosztaná velünk, hogy ő miként értelmezi ezt az összehasonlítást.
magoo
magoo 595377 2015. november 6. 13:58
Válasz erre
Szia LS!
Kösz, hogy jelezted a hibát. Aki készíti az oldalt tud angolul csak tévesztett a felírásnál. Javítva lesz.
Kösz!
magoo
lukasan 595374 2015. november 6. 12:50
Válasz erre
Sziasztok!

Valóban jó ötlet a www.hungarianfightercolours.com oldal megnyitása. Remélem informatív, érdekes oldallá válik.De! Ha tényleg az anolul tudóknak szól, akkor az olyan első oldalas szarvashiba, mint az "Under Contrastion" nem jó fényt vet a szerkeszők angoltudására,vagy lektorálási készségeire.

üdv LS
magoo 595347 2015. november 5. 21:14
Válasz erre
Sziasztok!
Balázs felvetése jó ötlet, mert így a makettező egy helyen mindent elér, ami eddig megjelent. Körbe fogom járni a kérdést. Jelenleg magyar nyelven alapként elérhető az orgos tanulmányom, amit kiegészít az itteni vita, az Aranysas cikksorozat, valamint a videó az MRT konferenciáról.
Azért volt szükséges az angol nyelvű változat, mert a külföldi versenyekre járó börzések és makettezők jelezték, hogy külföldön is tudnak arról, hogy nincs nagy támogatása a HFC-nek itthon. Ez betudható annak, hogy sok magyar makettező mondta el a véleményét a külföldieknek, valamint a szerzők is utalnak a 2. könyvben arra, hogy nem mindenki fogadja el, amit leírtak. Fontosnak tartottam, hogy elinduljon egy angol nyelvű anyag, ahol azok is információt kapnak a témában, akik nem beszélik a nyelvünket. Ez az oldal abban segít, hogy akit külföldön megkérdeznek erről, ajánlhatja az írásomat az érdeklődőknek, vagy rá lehet keresni az interneten. A HFC és az én anyagom alapján minden külföldi makettező el tudja dönteni, hogy milyen is a magyartarka. Kiindulva abból, hogy az orgos anyagom egy része mások által saját kutatásként lett feltüntetve, az egész kutatási anyagom publikálása nem az interneten keresztül fog történni. Csak olyan dolgok kerülnek fel az oldalra, amelyeket már publikáltam nyomdai formában magyarul.
Saját fórumot nem fogok csinálni az oldalnak, hanem azok a fórum topikok lesznek feltüntetve, ahol a magyar makettezők ezt a témát körbejárták. Két okból tartom ezt szerencsésebbnek:
1, A saját fórumot én moderálnám, és azt gondolhatják, hogy a negatív kritikát eltüntethetem.
2, Arra az esetre, ha egy külföldinek az elolvasott tartalom és a mellkelt fotók alapján kérdése marad, azok itt (az orgon és a hadon) közvetlen kapcsolatba tudnak lépni a magyar makettezőkkel.
Most már működnek a piros szalagban a témakörök ikonjai. Ahol nincs még tartalom, ott feltöltés alatt áll.
A következő javaslat, amit főleg a külföldi kapcsolatokkal rendelkező börzések feldobtak, a színkártyák angol nyelvű változata. Amint lesz rá lehetőség, el fog készülni.
magoo
solyom 594742 2015. október 27. 19:49
Válasz erre
Helló Karcsi!

Tényleg jó ötlet egy ilyen oldal!
Nem értek hozzá, de nem volna értelme párhuzamosan magyar nyelven is futtatni?
Több honlapnál is van lehetőség a kezdőlapon nyelvet választani, és utána nincsenek nyelvi akadályok a tartalom élvezéséhez.
Így a magyar érdeklődők is tudnának itt tájékozódni! (mint pl. én is, aki nem ért angolul)
Még egyszer mondom, nem tudom mennyire bonyolult ennek a kivitelezése, meg hogy volna-e értelme...
Csak egy ötlet volt!
Ettől függetlenül sok sikert kívánok az oldalhoz!

BB
TAMÁS78 594737 2015. október 27. 16:54
Válasz erre
Minél kisebb makettre hordod fel ugyanazt a festéket, annál sötétebbnek hat.
migi 594735 2015. október 27. 16:10
Válasz erre
Ez egy makettező szabály hogy méret arányonként minél kissebb annál jobban világositjuk az adott szint ,
Floramilla 594733 2015. október 27. 16:01
Válasz erre
Valaki megmagyarázná, hogy a különböző méretarányokhoz miért kell más árnyalat?
Köszönöm!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,17.,18.,19.,20.,
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.,
21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40.,
41., 42.