/ Fórumok /

Orosz-ukrán háború

A 2014-ben indult és 2022-ben folytatódott ukrajnai harctevékenységek haditechnikai vonatkozásai a makettezőket is érdeklik. Előbb-utóbb megjelennek a konfliktusban résztvevő eszközök makettjei és az eseményeket bemutató diorámák.

---------------------------

A téma érzékenysége, aktuális volta és földrajzi közelsége miatt külön felhívjuk a figyelmet a normális mederben folyó párbeszéd fontosságára (ehhez a Pangea Blog szépen megfogalmazott kérését hívom segítségül).

Egyes, a háborúval kapcsolatos megnyilvánulások alacsony nívója miatt kommentelésénél kénytelenek vagyunk egy bizonyos értelmi, érzelmi és erkölcsi minimumot megkövetelni.

A gyors Google-kereséssel megcáfolható álhírek terjesztését mellőzzük. Nézzetek utána előzetesen annak, amit meg szeretnétek osztani. Ha mi meg tudjuk tenni ezt, akkor ti is.

Az ellenvélemény kulturált kifejezése és a leírtakról folytatott kulturált vita természetesen továbbra is rendben van, és itt a hangsúly a kulturálton van. A fölényeskedő, személyeskedő, áldozathibáztató kommentek továbbra is nemkívánatosak.

Ugyanez vonatkozik a gúnyolódó, a minimális tiszteletet nélkülöző megnyilvánulásokra, legyen szó személyről, csoportról, politikai pártról, népről, nemzetről, országról, alakulatról.
Semmi szükség a csak hergelni akaró hozzászólásokra.

Ezek nem nagy kérések, kérjük továbbra is tartsátok ezeket tiszteletben.
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.
Sennás 700508 2022. szeptember 19. 20:08
Válasz erre
Valószínűleg ja. Ez is zsákmány. Ámerika parázik tőle félnek megzavarja az 5.-ik genyás gépeket (?) Ezt írják! Úgyhogy valószínűleg ezt pillanatok alatt szétkapják kibelezik hogy mindent kiderítsenek a "titkairól":)

mil.in.ua/en/news/the-ukrainian-armed-forces-seize-russian-electronic-warfare-weapon-system-borisoglebsk-2/
piratvitorla 700492 2022. szeptember 19. 14:05
Válasz erre
Felrobbantani se volt idő... Szerintem letojták magasról...
Sennás 700487 2022. szeptember 19. 12:32
Válasz erre
Fc810WwWAAEViYT.jpeg
Fc810WwWAAEViYT.jpeg

Ledobta a láncot a verda és lehet nem volt "idő" javítani azért hagyták el.
Mekett 700471 2022. szeptember 18. 22:51
Válasz erre
A finn yle.fi híroldal szerint az oroszok több S-300 légvédelmi üteget elvontak Szentpétervár mellől.
Finnország friss NATO-tagságát tekintve ez mindenképpen figyelemre méltó fejlemény.

yle.fi/news/3-12626182
gaunt1 700469 2022. szeptember 18. 21:02
Válasz erre
90m

t90
90m

Megfogadtam, nem írok ide többet (talán máshova sem ezen a fórumon), de ezt nem lehet kihagyni.

Az első zsákmányolt T-90M, tökéletes állapotban. Lehetnek még ennél szánalmasabbak az oroszok?
Cs.Béla 700400 2022. szeptember 16. 10:47
Válasz erre
Ha esetleg valaki érdekel:
dreamkit.hu/shop_search.php
A Kagero matricái több típushoz vannak, nagyon ütősek :)
trooper 700390 2022. szeptember 16. 09:33
Válasz erre
2619-entry-1-1659206618
2619-entry-1-...
2619-entry-5-1659206619
2619-entry-5-...
009003f3c0b3455d9beb9882e3dff0df
009003f3c0b3455d9beb...
c7acb893ee98200725a550e5cd6bfe35
c7acb893ee98200725a5...

Hogy kicsit ellensúlyozzam az OFFtopic szövegek súlyát, íme pár makett a témában:
pmheros 700344 2022. szeptember 15. 08:51
Válasz erre
Kissé száraz

Légiháború Ukrajna felett - Az első 6 hónap www.youtube.com/watch
Lucky13 700308 2022. szeptember 13. 23:45
Válasz erre
Tekintve, hogy az orosz álláspont és érdekek szerint elképzelhetetlen a vereség/ meghátrálás/ kitűzött céloktól való elállás, bármiben mernék fogadni. Abban akár most is, hogy meg fognak szaporodni az infrastruktúrát érő támadások, amiket eddig igyekeztek elkerülni. A lakosságra helyezett nyomásgyakorlással próbálnak majd célt érni, ha már a hadsereggel nem bírnak. Ebben a meghátrálásban az is látszik, hogy az orosz vezetés igyekszik kímélni az élőerőt, mert simán mondhatták volna azt, hogy az utolsó emberig kell ellenállni az ukrán ellentámadásnak. Furcsa egy háború ez...
gaunt1 700239 2022. szeptember 11. 20:38
Válasz erre
Kupjanszk, brutális mennyiségű hátrahagyott orosz technika, ebből egy kissebb hadsereget is fel lehetne szerelni.

gurkhan.blogspot.com/2022/09/blog-post_51.html gurkhan.blogspot.com/2022/09/blog-post_11.html

És még az orosz propaganda ezek után is "tervezett visszavonulást" emleget... Maradjunk inkább a pánikszerű megfutamodásnál. Ennyit ér az orosz "elit". (A T-80U-n az "elitnek" mondott Kantemirovszkaja hadosztály jelzése van)

Amúgy ezzel talán ki lehet jelenteni, a T-80U orosz pályafutása valószínűleg befejeződött, az állomány 90+ %-a vagy megsemmisült, vagy ukrán kézre került.
gaunt1 700172 2022. szeptember 10. 16:14
Válasz erre
Izjumot is visszavették az ukránok.
euromaidanpress.com/2022/09/10/ukrainian-troops-enter-izium-kharkiv-oblast-video/
Úgy tűnik az oroszok pánikszerűen, rendezetlenül vonulnak vissza. Ki mer fogadni taktikai atomtöltetre az ukrán offenzíva megállítása érdekében?
halaci 700164 2022. szeptember 10. 10:23
Válasz erre
Bent vannak Kupjanszk központjában a képek szerint. (Ez tényleg a városháza, megnéztem a guglimapson.)
liveuamap.com/pics/2022/09/10/22487344_0.jpg
halaci 700163 2022. szeptember 10. 10:12
Válasz erre
GaZ-51... ezt honnan kotorták elő?
twitter.com/UAWeapons/status/1568354017025134592
gaunt1 700158 2022. szeptember 9. 20:47
Válasz erre
Azért az sem gyenge, hogy az ukrán ellentámadás Harkov környékén pár nap alatt sokkal többet ért el, mint az egész orosz haderő az elmúlt 1 hónapban... De közben a "dicsőséges" orosz csapat ismét győzedelmeskedett a tank biatlonon, természetesen ismét csalással...
halaci 700157 2022. szeptember 9. 19:58
Válasz erre
Nem irigylem a pilótákat, egy ekkora célponttal berepülni olyan terület fölé, ahol az egészségesnél sokkal több légvédelmi rakéta van.

twitter.com/RALee85/status/1568219051830255616
halaci 700122 2022. szeptember 7. 18:55
Válasz erre
Újabb hightech anti-AT kiegészítő

twitter.com/UAWeapons/status/1567544148474855424
delta976 699808 2022. augusztus 30. 16:54
Válasz erre
Köszönöm szépen! Igen, sáros, havas környezetbe helyezve csak a "főszereplőket" próbáltam megjeleníteni...ahogy a többi, a 20-21. századi konfliktusokat bemutató diorámáim esetében is! Téma pedig van bőven...!
Sennás 699791 2022. augusztus 30. 11:54
Válasz erre
Sennás 699789 2022. augusztus 30. 10:46
Válasz erre
Nagyon jól kitaláltad! Eső után gondolom:) a téli "kamós karcolós" festés teljesen jó.
delta976 699786 2022. augusztus 30. 09:25
Válasz erre
Az eredeti téma
Az eredeti téma
felülnézet 2
felülnézet 2
oldalról
oldalról
URAL
URAL
D-30
D-30
Egy lány Khersonból
Egy lány Khersonbó...

Sziasztok!

Az én fantáziámat is megragadta a téma, így én (is) elkövettem valami...hasonlót!

Szép napot mindenkinek!

Üdv.: Csabi (csabakfor@yahoo.co.uk)
Sennás 699763 2022. augusztus 29. 19:31
Válasz erre
FNdDcUjUcAMX7w0
FNdDcUjUcAMX7w0
Screenshot_2022-05-15-18-30-38-083~2.jpeg
Screenshot_2022-05-...

Ja ja:) Tettem már én is ide pár "tervnek valót".
trooper 699762 2022. augusztus 29. 19:17
Válasz erre
Igazad van! Amit én most találtam egy 10 perces keresgéléssel, az a Balaton model többféle MTZ-je, és a K-700-as traktorja, ami beleillik egy ilyen diorámába. Más (a Hasegawán kívül) tényleg nincs.
halaci 699758 2022. augusztus 29. 18:26
Válasz erre
úgy rémlik, hogy II.vh utáni gépekből egy zetoron kívül csak a Hasegawa adott ki valamilyen japán típust 1/35-ben, más nem igazán van a piacon. Gyanítom, hogy itt inkább az eredeti gyártók ódzkodása lehet a dologban, mert egyébként most nagyot menne bármilyen, Ukrajnában elterjedt típus.

A mai híreket olvasva lehet, hogy megint lesznek majd ilyen képek...
trooper 699755 2022. augusztus 29. 17:47
Válasz erre
i4izay7ydrs81
i4izay7ydrs81

Pont ilyen képet a neten nem találtam, szerintem itt is úgy dolgozott a költő, hogy csinált egy "hasonló" diorámát. Gondolom a szűk keresztmetszetet a megfelelő mezőgazdasági vontató jelenti, nem a harcjármű :)
Sennás 699743 2022. augusztus 29. 13:20
Válasz erre
Eredeti is mutatsd:) köszi amúgy jól sikerült dioráma.
Sennás 699742 2022. augusztus 29. 13:18
Válasz erre
Screenshot_20220829-131528_Chrome
Screenshot_20220829-...
Screenshot_20220829-131509_Chrome
Screenshot_20220829-...
Screenshot_20220829-131541_Chrome
Screenshot_20220829-...

Dániában füvet nyírtak:)
trooper 699733 2022. augusztus 29. 11:49
Válasz erre
e2cc9b1a56b03d6d641fb2af103633be6cecb358.jpeg
e2cc9b1a56b03d6d641f...
4ebfa73a47d44d7e035f8aab226d816f4b25287a.jpeg
4ebfa73a47d44d7e035f...

Szintén egy ismert életkép lett diorámába öntve. Főleg az oroszok kijevi és szumi-i csatavesztése után voltak láthatók a médiában a hátrahagyott, vagy könnyebben sérült orosz harcjárműveket elvontató ukrán gazdák.
gaunt1 699662 2022. augusztus 27. 16:27
Válasz erre
Lehet hogy propaganda, de attól még a valóságot tükrözi. Az éles bevetéseken is pontosan ezt csinálják. Semmi irányított fegyverzet, képzeletbeli célokra lőszerpazarlés, semmi kommunikáció a földiekkel. Ez a II.Világháborús szintet sem éri el.
Itt a bizonyíték, hogy a pilóták képtelenek használni a helikopter amúgy elég korszerű célzó és tűzvezető rendszerét. Össze-vissza lő a szerencsétlen vizuális célzással:
www.youtube.com/watch Hol látsz ilyet Apache vagy Cobra pilótáktól?

simán vannak olyan bevetési profilok hogy nincs szükség az irányított fegyverzet alkalmazására, pl ha területet kell lefogni és nincs erősen páncélozott cél vagy célok akkor bőven elég a NIR fegyverzet is

Igen. De nem ugrásból, ahol semmiféle célzásra nincs lehetőség. Amúgy a rakétáknak az ilyen felhasználási módjával a 80-as években kísérleteztek, lényegében a végső elkeseredés módszere ez, amikor a helikopter a légvédelem hatótávján kívül próbál maradni. Már akkor bebizonyosodott, hogy esély sincs találatra, akár területcél ellen sem. A legtöbb országban nem is képezték ki erre a pilótákat utána. A nem irányított rakéta alapból renkdívül pontatlan fegyver a rotorszél miatt, így alkalmazva gyakorlatilag lőszerpazarlás.
magyaralba 699656 2022. augusztus 27. 15:24
Válasz erre
Kétséged ne legyen afelől, hogy ez egy propaganda felvétel és a lokál illetve nemzetközi média számára készült, bemutatva azt, hogy a mi fiaink fasza gyerekek.
1- miért a harci helikopter 30mm-es ágyújára teszik a go-pro kamerát? Nyilván azért mert nem fog vele lőni... ilyen egy valós háborús konfliktusban aligha hihető... megfosztja a helikoptert és vezetőjét az egyik legfontosabb fegyverétől
2- amikor a baka a Mi-17 ajtajából Ak-val puffogtat az erdősávra az ajtó géppuskás miért nem lő? Nem az lenne a logikus hogy a nagyobb tűzerejű fegyverrel szórja meg a népeket odalent? Ráadásul a kézi lőfegyverek pontossága nagyon leromlik a helikopter rotor széltől... a géppuskák valamivel jobbak mert nagyobb a lövedék energiája mikor elhagyja a csövet... és a géppuska állványra van rögzítve míg a jószág csak úgy puffogtat a géppuskás feje mellett célzás nélkül...

Kb mint egy szépen előre megrendezett hadgyakorlat ahol a dicső honvédő fiaink legyőzik az ellent minden körülmények között mert az volt a forgatókönyvben írva... és a vezérkar azt akarja látni...

gaunt1- simán vannak olyan bevetési profilok hogy nincs szükség az irányított fegyverzet alkalmazására, pl ha területet kell lefogni és nincs erősen páncélozott cél vagy célok akkor bőven elég a NIR fegyverzet is, a rakétáknak is van több változata páncéltörő, repesz-romboló stb...
Sennás 699653 2022. augusztus 27. 14:52
Válasz erre
Erről van szó! Makett, dioráma na végre! Klassz nagyon és milyen különleges ez a talapzat hozzá:) Köszönet érte!
trooper 699618 2022. augusztus 26. 20:17
Válasz erre
t-72B3.jpg_3
t-72B3.jpg_3
t-72B3.jpg_2
t-72B3.jpg_2
t-72B3
t-72B3

Nem kellett sokat várni, hogy az orosz-ukrán háború egyik ikonikus fotójából dioráma legyen.
Egy kilőtt orosz T-72 B3 tornya 1:35-ben. Az első kép az eredeti felvétel.
rod666 699604 2022. augusztus 26. 09:05
Válasz erre
Mármint abban az esetben, ha vagy felszállnak, vagy nem 200+ km-ről, a saját határaik mögül indítanak 30-40 éves, területcélok ellen jó rakétákat.
gaunt1 699581 2022. augusztus 25. 15:51
Válasz erre
Így van. Maga a helikopter egy kifejezetten korszerű gép, kb. az AH-64D kategória. Ennek ellenére semmiféle irányított fegyver nincs a gépen. A pilóták többsége nincs kiképezve a használatukra. A kissebbség amelyik ki van, az Szíriában állomásozik.
Éles bevetésre egyetlen nyugati helikopter sem ment ki soha irányított fegyverek nélkül, már amelyik ilyenek hordozására alkalmas.
De ha a videót tovább nézzük, még több bizonyíték van az oroszok súlyos alulképzettségére. Ahogy a rakétákat használják. Célzás nélkül, képzeletbeli ellenségre ugrásból indítják a rakétákat. Találati arány és hatékonyság a nullát súrolja. Na innen jön az összehasonlítás a Cobrával. Az amerikaiak végig tudták mit csinálnak, a helikopter bevetése már az első napokban is nagyon hatékony volt. Pedig a bevetéseik sokkal kockázatosabbak voltak. Sem besugárzásjelző, sem rakéta közeledést jelző rendszer, sem infracsali nem volt nekik. És még erős páncélzat sem. A Mi-28 mindezekkel rendelkezik. Az oroszok támadási profilja ismét bizonyítja azt is, hogy a földiekkel semmiféle kommunikációjuk nincs. A Cobrák pilótáival ellentétben a közvetlen légi támogatást nem ismerik.

A közeljövőben aztán az orosz légi jelenlét valószínűleg teljesen meg is fog szűnni, ugyanis az amerikaiak újabb NASAMS rendszereket fognak szállítani (2+6), ez a Buk M3 mellett a világ legkorszerűbb, legveszélyesebb légvédelmi rendszere. (Ezt rendeltük meg mi is!) Fognak ám potyogni az orosz repülőgépek és helikopterek.
trooper 699568 2022. augusztus 25. 12:15
Válasz erre
Na de a 60-as évek végén Vietnamban bevetett AH-1G Cobra helikoptereken sem volt jellemző az irányított fegyverzet. Ráadásul a Mi-28-nál gyengébb fegyverzetű, kisebb páncélozottságú, alacsonyabb teljesítményű gépről van szó, így a kolléga "100%-os" bizonyossága nyilvánvalóan a barokkos túlzás kategóriájába esik.
ltom74 699560 2022. augusztus 25. 08:45
Válasz erre
Talán az irányított fegyverek hiányára utalt a kolléga?
begyuzs 699548 2022. augusztus 24. 20:54
Válasz erre
"Már az első képkocka elmond mindent az orosz légierőről..."

nekünk,egyszerü földi halandóknak volnál kedves részletezni,hogy mit is kellene látnunk?
gaunt1 699545 2022. augusztus 24. 19:54
Válasz erre
Mi-28N ukrajnában. Már az első képkocka elmond mindent az orosz légierőről...
100%-os biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy a 60-as évek végén Vietnamban bevetett AH-1G Cobra nagságrendekkel hatékonyabb eszköznek számított mint ezek.

www.youtube.com/watch
sanyi 699406 2022. augusztus 20. 19:27
Válasz erre
Egy ekkora hadseregnél és légierőnél kb. azt vártam, hogy max. egy veréb lehet a légtérben. Erre rácáfolnak a még mindig aktív ukrán Mi-17-24 helikopterek és Szu-25-ösök... Egy drón már fel sem tűnik annyira... Totál szégyen, a híres Flanker családok a moszkvai bejelentések alapján rég le kellett volna lőniük mindent, erre van ukrán légierő és még bevetésre is járnak. Nem tudom, nyilván nem olvasták, hogy miként kell megvívni egy normális háborút.
Bár az igaz, hogy ha 3 hét alatt lezavarták volna, akkor nem lehetett volna "megtréfálni" az eu nevű pénzmosodát. Így meg egy kisebb háború mellékvonalán egy kontinenst fog totál bedöntetni.
Sennás 699402 2022. augusztus 20. 18:28
Válasz erre
FXX3POBXkAEpa4l
FXX3POBXkAEpa4l
FXX3Pp9XEAE7Rhb
FXX3Pp9XEAE7Rhb

www.yahoo.com/news/parade-destroyed-russian-military-equipment-110404510.html
Győztesek szoktak ilyet csinálni (?) de jó makett téma.
gaunt1 699401 2022. augusztus 20. 17:56
Válasz erre
Fél év nem elég ahoz, hogy azt a kárt helyrehozza, amit a SzU szétesése utáni korrupt rendszer csinált. Sőt, igazából én semmi jelét nem látom a fejlődésnek. Hiába a világ legjobb légvédelmi rendszerei (mert az orosz légvédelmi eszközök még mindig a legjobbak a világon), hiába a maximálisan biztosított légtér, ha nincs normálisan képzett állomány, nincs egy működő parancsnoki struktúra, nincs kommunikáció...
halaci 699399 2022. augusztus 20. 17:24
Válasz erre
OK, de az a háború eleje volt. Elméleti kiképzés, csak hadgyakorlatok, "kiosztunk pár kokit meg sallert" hozzáállás. Plusz mozgásban lévő egységek, idegen területen.
Most meg már egy fél év tanulságai és az elmúlt egy hét sorozatos krími támadásai után egy (elvben) a max fölött három szinttel biztosított légtérbe csak úgy berepül egy ötméteres, még csak nem is lopakodó drón? (Nem a parancsnokság épületére értem a biztosítást, hanem magára a kikötőre.) egy másik videón hallani, ahogy kézifegyverekkel lövöldöznek rá - csak egy fokkal jobb, mint a régi viccben az albán légvédelem.
gaunt1 699397 2022. augusztus 20. 16:43
Válasz erre
FNnSow1XMAApqU8

1
FNnSow1XMAApqU8

Pontosan úgy ahogy a háború elején Bayraktar drónok egy egész Buk oszlopot és számtalan Tor komplexumot semmisítettek meg... "remekül" kiképzett légvédelmisek.

Erről is csak ez jut eszembe, szerintem remek illusztráció :D
halaci 699390 2022. augusztus 20. 14:41
Válasz erre
Kérdés: át lehet berhelni egy lelőtt katonai gép IFF jeladóját egy másik eszközre és működtetni? Mert ha nem, akkor hogy a kókányos életbe sikerült az oroszoknak ezt összehozni? Oda elvileg egy szúnyog se repülhetne be, nem egy ekkora drón.

twitter.com/CovertShores/status/1560883505911005185
halaci 699364 2022. augusztus 19. 16:03
Válasz erre
Akiknek meg nem tetszett az ajánlat (vagy akik éppen Kadirovnak nem tetszettek), azok most éppen az ukránok oldalán harcolnak.
text.npr.org/1111771255
borisz 699360 2022. augusztus 19. 13:02
Válasz erre
annak idején Putyin tett egy hogy is mondjam, visszautasíthatatlan ajánlatot az öreg Kadirovnak a köhömm gyümölcsöző együttműködés jegyében.
rod666 699359 2022. augusztus 19. 12:58
Válasz erre
Ahogy elnéztem a kiadott "hivatalos" videoanyagokat a csecsenek mostani harci tevékenységéről, az oroszok nem igazán vannak beljebb velük. Mondjuk nem is első lépcsős alakulatként vetik őket be.

Árulókat meg minden nemzet kitermel magából. Kadirov meg valószínűleg elég pénzt kapott Moszkvából.
bagdady 699355 2022. augusztus 19. 10:12
Válasz erre
csak nekem volt rejtve az infó az elmúlt években ,vagyis mikor lettek ekkora barátok a csecsenek meg az oroszok? jó ez a világos tájékoztatás a világról
gaunt1 699137 2022. augusztus 12. 08:37
Válasz erre
Nekem van még egy elképzelésem. Az ugye tény, hogy nagy sikerrel vetik be az ukránok a HIMARS sorozatvetőket. A hivatalos nyugati propaganda az, hogy csak hagyományos rakétákat szállítanak az ukránoknak. De mi van ha kaptak egy pár ATACMS rakétát is? Az gond nélkül elérné a repteret. Igen elvileg azt simán lelőné az Sz-300 vagy a Buk, de ismerve az orosz légvédelmisek elképesztően alacsony színvonalú képzettségét, lehet még a radarok sem voltak bekapcsolva...
trooper 699132 2022. augusztus 11. 23:49
Válasz erre
Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy igenis képes fedezékben álló gépeket elpusztítani egy nagyerejű robbanás (hát még több). Ez ráadásul nem is az első lenne a történelemben, az amerikaiak is megszenvedték ezt Vietnamban, néha egyszerű aknavető tűztől (semmi nagy robbanás meg ilyesmi)
A támadás nyilvánvalóan a reptér egy egészen pirinyó részét érte. Pont azt, ahol a legtöbb repülőgép állt. Nem is értem, miért kellett volna a reptér többi pontját megszórni? Meg mégis mivel?
Lehet hogy újdonság, de bizony ha egy robbanóanyagraktárat eltalálnak, nem feltétlenül van másodlagos robbanás. Gondolom voltál te is katona, te is robbantottál műszaki alapképzésen, biztos mesélték, mi hogyan pukkan.
Fényképek tanúskodnak róla, hogy a bombákat és rakétákat a gépek mellett tárolták, szépen felhalmozva.
Az irányítóépület elvesztése az orosz rendszerben nem okozhat problémát, a tábori körülmények közti üzemelést ismerik, még a néphadseregben is gyakorolta a légierő, milyen az, amikor mobil "toronyból" irányítják a forgalmat.
Az elvesztett gépek helyett persze lehet máshonnan odavezényelni, de azok a gépek akkor máshonnan fognak hiányozni. A pótlásuk pedig a kutya vacsorája.
Amúgy ha tudnál segíteni abban, hogy bejelölöd nekem a fedett fedezékeket, nagyot segítenél, mert én ilyet nem látok.
borisz 699129 2022. augusztus 11. 22:35
Válasz erre
Van videó a robbanás előtti percekről?
Amennyiben rakétákkal mértek csapást, az látszana, látszódhatna. Kalbr rakétákról is van egynéhány videó. Rakéták esetében azt sem zárnám ki, hogy nem szedték le mondjuk a felét.
Ha működött az orosz légvédelem, és Hrimmel lőttek, akkor látniuk kellett elég korán.
Persze, ha aludt mindenki, akkor megérdemlik a blamát.
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.