/ Fórumok /

Orosz-ukrán háború

A 2014-ben indult és 2022-ben folytatódott ukrajnai harctevékenységek haditechnikai vonatkozásai a makettezőket is érdeklik. Előbb-utóbb megjelennek a konfliktusban résztvevő eszközök makettjei és az eseményeket bemutató diorámák.

---------------------------

A téma érzékenysége, aktuális volta és földrajzi közelsége miatt külön felhívjuk a figyelmet a normális mederben folyó párbeszéd fontosságára (ehhez a Pangea Blog szépen megfogalmazott kérését hívom segítségül).

Egyes, a háborúval kapcsolatos megnyilvánulások alacsony nívója miatt kommentelésénél kénytelenek vagyunk egy bizonyos értelmi, érzelmi és erkölcsi minimumot megkövetelni.

A gyors Google-kereséssel megcáfolható álhírek terjesztését mellőzzük. Nézzetek utána előzetesen annak, amit meg szeretnétek osztani. Ha mi meg tudjuk tenni ezt, akkor ti is.

Az ellenvélemény kulturált kifejezése és a leírtakról folytatott kulturált vita természetesen továbbra is rendben van, és itt a hangsúly a kulturálton van. A fölényeskedő, személyeskedő, áldozathibáztató kommentek továbbra is nemkívánatosak.

Ugyanez vonatkozik a gúnyolódó, a minimális tiszteletet nélkülöző megnyilvánulásokra, legyen szó személyről, csoportról, politikai pártról, népről, nemzetről, országról, alakulatról.
Semmi szükség a csak hergelni akaró hozzászólásokra.

Ezek nem nagy kérések, kérjük továbbra is tartsátok ezeket tiszteletben.
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.
rod666 709106 2023. május 13. 20:47
Válasz erre
Amit linkeltem, az utolsó kettő a SzU-34 lelövéséről, illetve a roncsáról készült videók. A veszteségek helyszínei itt vannak, a bejegyzés alapján a négy eseményben összesen 9 katona halt meg.

twitter.com/bayraktar_1love/status/1657412599435149312
A Szu-35 lezuhanása:

twitter.com/front_ukrainian/status/1657382284327092227
halaci 709105 2023. május 13. 18:38
Válasz erre
Most már több orosz forrás is 2+2 gépről beszél, állítólag egy kötelék volt. Két támadó repülőgép és két helikopter, ha valami történne a gépekkel és fel kellene szedni a pilótákat. A legfrissebb szakértői vélemény szerint (nem teszem idézőjelbe, bár szeretném) az ukrán légierő felállított csapdájába futottak bele. (40 km mélyen a saját légterükben...)
www.kommersant.ru/doc/5985387
halaci 709100 2023. május 13. 16:25
Válasz erre
Én egyelőre ezeket találtam a neten, ezeket osztja mindenki. Ha van is más, még nem került fel.
Mekett 709099 2023. május 13. 16:20
Válasz erre
Szerintem is, az első és az utolsó videó valószínűleg ugyanazt a roncsot mutatja. A környezet és a fák alapján mondom.

A zuhanó gépről készült felvételt én sem tudom hova tenni.

Kérdés persze, ez az összes, vagy van más is.
halaci 709098 2023. május 13. 16:06
Válasz erre
Korrekció (félig-meddig): E szerint a poszt szerint, amit az oryx is átvett és veszteségként jelölt, valóban két helikopter + két repülőgép a veszteség.
A négy inzert alapján viszont én nem tudom megítélni, hogy tényleg 2+2-ről van-e szó, vagy a két lezuhant gépről készült videó azonos helyen készült (nekem úgy tűnik). A fotón lévő zuhanó, égő valamiről sem derül ki nekem, hogy ez egy újabb gép. A számomra eddig az 1+1 a biztos.
twitter.com/UAWeapons/status/1657368124788809728
halaci 709097 2023. május 13. 15:52
Válasz erre
- Amennyire én láttam, csak a fele - egy helikoptert jelentettek Klintsy-nél és egy Szu-34-est Starodubnál. Az utóbbi először helikopterként szerepelt, később a videók alapján pontosítottak, a típus is hol 34-esként, hol 35-ösként szerepelt az első anyagokban, gondolom ebből származott a duplázás.
- A két helyszínt a TASSZ is jelentette.
- mindkét helyszín elég mélyen bent van orosz területen. Az ukrán légvédelemnek messze nincs annyi nagy hatótávolságú eszköze, hogy 40-50 km-re az ukrán határtól vadásszon random orosz gépekre.
- A legfrissebb orosz közlés szerint MANPADS-szal felszerelt szabotőrök lőtték le a Szu-34-est - mindenki döntse el maga, mennyire hihető.
Mekett 709096 2023. május 13. 14:58
Válasz erre
Azt honnan tudni, hogy az orosz légvédelem lőtte le őket? A helyszínek biztosak?
rod666 709095 2023. május 13. 14:41
Válasz erre
Ma az orosz légvédelemnek sikerült lelőnie két Mi-8 típusú helikoptert, egy-egy SzU-34 és SzU-35 repülőt- mindegyik saját volt. A frontbombázó mindkét hajózója életét vesztette. Rendesen pánikolhatnak...

twitter.com/front_ukrainian/status/1657351901019623424
A találat utáni pillanatok:

twitter.com/front_ukrainian/status/1657342399952068609

A roncsról készült felvétel:

twitter.com/sputnikatonews/status/1657341456221102081
trooper 709068 2023. május 12. 12:48
Válasz erre
Ehhez annyit kiegészítésképpen hozzáfűznék, hogy ennek a jelnek van egy "etimológiája". Az ukrán járművekre a háború kb felénél új megkülönböztető jelzés lett rendszeresítve, az egymást derékszögben metsző fehér kereszt. Ahogy megfigyeltem, eleinte ennek a két vonalnak a hossza eltért, vagy nem volt lényeges, csak az, hogy jól láthatóan egymást metsze. Ez rövidült le később egy szabályos fehér keresztre, ami hasonlatossá tette a jelzést a 2. világháborús magyar és német jelzésekhez. Később a keresztek szárai mellé felkerültek a balkánkereszt szárai (kicsit Luftwaffés kinézetet kölcsönözve a jelnek) majd a belső keresztet sokszor elhagyták.
Gabusch 709063 2023. május 12. 11:16
Válasz erre
Szerintem ne hasonlítsd az afgán, vagy akár a vietnámi esetekhez.

Az egész "különleges hadművelet" állítólagos célja Ukrajna "nácitlanítása", ergo teljesen korrekt szarkazmus "nesztek akkor kapjátok meg" alapon. Nekem ebből adódóan tetszik.
Freddy 709061 2023. május 12. 10:01
Válasz erre
Nem hirtelen jelent meg, régebb óta terjedő jelenség, már tavaly is voltak ilyen képek. Az ukrán katonák között elég sok szélsőjobboldali is van, ők festik fel a járműveikre. A nyugat felé persze hatalmas propaganda-öngól, úgyhogy a hivatalos szervek igyekeznek tompítani az élét ilyen-olyan magyarázatokkal- betiltani viszont a katonák morálja miatt legalább akkora öngól lenne.

Emellett a teli fehér kereszt félig-meddig hivatalosan ukrán felségjel is lett, hiszen a két oldal nagyrészt azonos járműveket használ, fontos az azonosítás.
halaci 709050 2023. május 11. 23:59
Válasz erre
hirtelen több helyen is megjelent a balkenkreuz, elkezdtem utánanézni, hogy mi ez? Az ukrán posztok szerint szimplán az oroszokat akarják vele bosszantani, részben a folyamatoss n*cizásuk, részben a "már megint a németek ellen harcolunk" szövegek miatt. (ez a rész nem nem kitaláció, tényleg tele van vele az orosz tévé.)
Ha így is van, és ez valami alegység szinten terjedő, tiktok challenge-szintű zizzenés (annyi önsorsrontó baromságba bele tudtak már rángatni embereket, hogy ezt sem tartom kizártnak), aki kitalálta, az egy ritka nagy címeres háziállat volt. (Pont úgy, mint a német, angol, amerikai, ausztrál, stb. katonák, akik poénnak tartották ilyeneket festeni Afganisztánban a járművekre.)
halaci 709024 2023. május 11. 12:27
Válasz erre
Ma telex fejlécében szerepelt másik nézetből, tegnap vagy négy másik helyen (arab, spanyol, bolgár, szerb) - nyilván a reuters tudósítója lőtt egy sorozatot és a szerkesztőségek abból veszik át.
telex.hu/kulfold/2023/05/11/orosz-ukran-haboru-442-nap-hirfolyam
atika 709018 2023. május 11. 09:46
Válasz erre
Index
Index

Mekett leírta a #709005 hozzászólásban a lényeget, minden fontos aspektusát belesűrítve két mondatba a téma ezen részének.
Itt be is fejezhetnénk, de a mondern tömegkommunikáció és különösen az internet sajátosságaira világítottál rá, ami ezen konfliktus (értsd orosz/ukrán) kapcsán nagyon előtérbe kerül.
Az információk hitelességének kérdése ez. Ezt a témát most viszont nem nyitnám ki.
Egy apróságot viszont megjegyeznék: az általad gyártott képet biztosan viszont fogjuk látni hamarosan, mint hiteles forrást valahol, erre mérget veszek. Ezért is kell vigyázni, hogy mit teszünk közzé az interneten, mert ezeket a "lábnyomokat" szinte lehetetlen eltüntetni.

Illetve még egy apróság: különös pikantériája lenne a sorsnak, ha pont az Index tenne ki egy ilyen, valótlan képet.

Álljon itt a kép eredeti környezetében, ahogy tegnap elérhető volt az Index-en.
Bandika 708999 2023. május 10. 20:50
Válasz erre
1598174_08431_2023ukraina
1598174_08431_2023uk...

Azért csak óvatosan ezekkel a képekkel. Kb. 1 percembe került áttennem a keresztet, pedig egyáltalán nem vagyok grafikus.
borisz 708984 2023. május 10. 13:52
Válasz erre
Fvv9O7zaMAADs9e
Fvv9O7zaMAADs9e

Ukrán SzU-25 amcsi ZUNI nem irányított rakétákkal.

Forrás: twitter.com/TheBaseLeg/status/1656195879416758273/photo/1
atika 708983 2023. május 10. 13:46
Válasz erre
Jók az ilyenek, kicsit megmozgatja az ember fantáziáját.
Nehéz kivitelezni, nem biztos, hogy sikerül átadnia a gondolatot; ez már a művészet határát súrolja.
Mekett 708982 2023. május 10. 13:21
Válasz erre
Valaki említette is, hogy csinálna ilyen régen-és-most diorámát, ahol egy harckocsi afganisztáni díszletből megy át ukrajnai környezetbe. Gondolom, ott is a vörös csillag lett volna a vezérfonal.
atika 708980 2023. május 10. 11:47
Válasz erre
"Szia, igen. Mit látunk a képen?"

Érdekes festési témát egy korszerű tüzérségi eszközhöz.
Ami véletlenül nagyon hasonlít a 80 évvel ezelőtt arra felé járt 8 kerekűekre.
El tudom képzelni egy régen és most diorámában a két nyolckerekűt; Sd.Kfz.263 vagy valami hasonlót: toronnyal, löveggel.
Mekett 708979 2023. május 10. 11:31
Válasz erre
Szia, igen. Mit látunk a képen?
atika 708977 2023. május 10. 10:47
Válasz erre
Ukrajna 2023

... minden hasonlóság a véletlen műve.
Ukrajna 2023

A mai Index Percről Percre rovat headline képe.
...kell még valamit mondanom, Ildikó?
PETI 708672 2023. május 1. 12:38
Válasz erre
Köszönöm az infókat! A dolgot bedobtam, gondoltam megvitatjuk. Tény, hogy nem jártam körül 100%-osan, mint pl. te, de nem is az volt a célom első körben.
Szerintem makettező szempontból érdekes felvetés volt, bár nem bizonyult helytállónak.
Mekett 708633 2023. április 30. 15:47
Válasz erre
HobbyBoss újdonságok
HobbyBoss újdonsá...
Trumpeter újdonságok
Trumpeter újdonsá...
Random Trumpeter szovjet/orosz gépek

Hol jelölve az ország, hol nem
Random Trumpeter...

Az új infókkal kiegészítve is futottam egy kört a Trumpeter/HobbyBoss vonalon, és szerintem tévedsz, legalábbis nem látok ilyesféle váltásra utaló jeleket.

Mindkét gyártó korábbi kínálatában is szórványosan jeleztek nemzetiséget. Érzésre legtöbbször oroszt, kínait, németet.
Mindkét gyártó újdonságai között is vannak orosz megjelölések, de ahogy korábban, most sem mindenhol.

HobbyBoss újdonságok:
www.hobbyboss.com/index.php
Trumpeter újdonságok:
www.trumpeter-china.com/index.php

Vagy még mindig rosszul értem?
PETI 708630 2023. április 30. 13:42
Válasz erre
p-51 708629 2023. április 30. 13:14
Válasz erre
Akkor én jól értettem, mert 2017-ben vett Trumpetereket hoztam fel Neked peldának arra, hogy jóval a haború elött sem volt minden makettre kiírva, hogy orosz.
PETI 708625 2023. április 30. 09:35
Válasz erre
Ka-27
Ka-27
Rubez
Rubez
Su-27
Su-27
URAL
URAL
JAK-28
JAK-28
GAZ
GAZ
Su-27UB
Su-27UB

Sziasztok!

Nos, ami félreérthető volt, az valóban az, hogy nem emeltem ki, Trumpeter/Hobbyboss makettekre gondoltam. Ezért nem annyira volt releváns, hogy kinek milyen makettjén nem volt meg a felirat. :) Tennék ide néhány példát, hogy mégis mire gondoltam.
dzsoniendoszkop 708616 2023. április 29. 21:47
Válasz erre
RDPL-34153-m
RDPL-34153-m
343607796_6165747006839218_6391491944977926259_n
343607796_6165747006...
FhyR0IIXkAAGTey
FhyR0IIXkAAGTey

Szia!

Igen.
Ez két ex. litván minyó. Az egyiknek látszik csak a lajstroma (RDPL-34153), az az YL-HMT volt korábban, és 2020. óta most ismét Szudánban dolgozott a tesójával (YL-HMI). Valamiért ott lajstromozhatták át őket. Az irányból ítélve, hogy Észak felé mentek, szerintem most menekítették ki őket Szudánból, és mentek haza a litvánokhoz.
PETI 708611 2023. április 29. 19:43
Válasz erre
Majd én is reagálnék, hogy hol értettétek félre, csak ma nincsen időm. Kérlek több makettet ne tegyetek fel, amin nem szerepel a Russian szó, köszi! Üdv KP
Sennás 708606 2023. április 29. 18:02
Válasz erre
Szevasz! Átmentek a képek? Sikerült kideríteni mi a lajstrom?
borisz 708596 2023. április 29. 12:16
Válasz erre
k8-box
k8-box
35452_rd
35452_rd
6247594e24e4a806234862_w803h620__99437__77902
6247594e24e4a8062348...
an-12
an-12

Gyorsan szétnéztem, én most ezeket láttam megjelöléssel:
Trumpeter Jl-8 "Chinese"
Zvezda C130H "American" - érdekes módon a C130J-30 meg nem Amerikanszkij!
Roden An-12 "Soviet"

Megnéztem másokat is
Zvezda C130J megint csak "American"
Zvezda Mi-26 "Russian"
Zvezda Mi-24 "Russian"
Miggyuri 708589 2023. április 29. 07:47
Válasz erre
A rajtuk szereplő felirat alapján az ENSZ Világélelmezési Programja gépei. Ez magyarázná a fehér színt is. Hogy aztán belül mi van... az kérdés.
Mekett 708585 2023. április 29. 01:03
Válasz erre
Zvezda Szu-27 - orosz
Zvezda Szu-27 -...
Zvezda MiG-29 - orosz
Zvezda MiG-29 -...
Zvezda TB-7 - szovjet
Zvezda TB-7 -...
Zvezda Ural - orosz
Zvezda Ural - orosz
Zvezda Királytigris - német
Zvezda Királytigris...
Italeri Szu-27 - nincs jelölés
Italeri Szu-27 -...
Revell Szu-27 - nincs jelölés
Revell Szu-27 -...

Nekem nem rémlik korábbról ilyen tendencia, pedig sok szovjet típus pihen (dobozokban).

Ha megnézed a saját makettjeidet bemutató írásokat, a 4 szovjet/orosz típusból 3-nál látom a doboztető képét. Ebből:
- 2 Amodel (ukrán gyártó) nem írja, hogy orosz
- 1 Zvezda (orosz gyártó) írja

Bár ez nem reprezentatív minta, de felteszem, hogy inkább a Zvezda hangsúlyozza így a nemzeti hovatartozást. Ha megnézed a mellékelt, szúrópróbaszerűen kiválasztott képeket, ezt támasztja alá. Repülőnél, járműnél is jelölik, hogy orosz, szovjet, német.
dzsoniendoszkop 708584 2023. április 29. 00:06
Válasz erre
Bazzz.. :-O Ezek laoszi lajstromú Mi-17-esek. (RDPL-34...).
Érdekes, hogy honnan jöttek. Az eredeti képet el tudnád küldeni nekem az airdaniel4u kukac gmail pont com címre? Megpróbálnám kinagyítani, hogy az utolsó 3 számok is látszódjanak. Abból már vissza lehet keresni őket.
p-51 708580 2023. április 28. 21:59
Válasz erre
Szia!
Nekem van Tu-160, 95, 16. Trumpeter.
Tök régen megvannak, 2017-ben vettem mindet.
Egyiken sincs russian felirat.
PETI 708570 2023. április 28. 19:35
Válasz erre
Ka-29 Helix

1/35
Ka-29 Helix
Ka-29 Helix

1/35
Ka-29 Helix

Sziasztok,

kicsit kanyarodjunk a makettekre, mivel ez alapvetően az oldal profilja. :)
Megvettem ezt az apróságot Móváron és csak ma tűnt fel, hogy az eddigi szokások szerint a dobozon annak kellene állnia, hogy "Russian Kamov Ka-29 Helix-B", minden erőteljes orosz típust így árulnak, Russian. De ezen visszafogottak voltak, 2022 végén jelent meg a makett, vastagon az orosz-ukrán háború idején és úgy látom, nem vállalták az orosz besorolást, gondolom a vevők egy része ezt is nézi. Érdekes mindenesetre.
Amúgy nekem jobban is tetszik így a felirat, sokkal egyszerűbb és jobb így a dobozkép.
Hadúr67 708549 2023. április 28. 16:39
Válasz erre
Screenshot_20230427-185950_Pinterest
Screenshot_20230427-...
Screenshot_20230427-190101_Pinterest
Screenshot_20230427-...

Az eltársak nagyon beleszerettek a " ketrecharc"-ba...
Figyelemfelkeltő lenne egy dióban.
PETI 708516 2023. április 27. 21:11
Válasz erre
Ejha! Nem rossz, köszi! Nemm, ezek nem azok, más a felszereltség és a feliratok is hiányoznak a másikakhoz képest.
Sennás 708512 2023. április 27. 19:18
Válasz erre
20230427_190713
20230427_190713
20230427_190727
20230427_190727
20230427_190810
20230427_190810

Szia Peti! Én 16án délelőtt láttam itt Nyiregy felett elrepülni 2 ilyen hófehér Minyót(első két kép ugyanaz a gép) Kb Debi-Nyiregy-Kassa vonalon. Ezek lennének? Sajnos messzi messzi galaxisban jártak piszokúl rá kellett nagyítani így már elég szemcsés képek. (most meg lusta vagyok kivenni az SD kártyát bemásolni a számítógépre) de kivehetők a gépek . Lajstrom sajnos nem.
PETI 708509 2023. április 27. 17:42
Válasz erre
Mi_17

3x
Mi_17

Sziasztok,

a napokban feltűnt a nyitrai reptéren 3db egyenhófehér Mi-17-es, valamit átnézhettek rajtuk, pár napig ott voltak. Ezek is a frontra kerülhettek, nem tudjátok?
halaci 708387 2023. április 24. 19:37
Válasz erre
s-400
s-400

Már tavaly nyár óta jelentek meg fényképes "bizonyítékok" az orosz médiában kilőtt/lerobbant állítólagos ukrán Abramsokról és Leopardokról, amikor azok még ott sem voltak. (Ha jól emlékszem itt, ezen a fórumon is volt ilyen, a cáfolatával együtt.)

Egyébként meg nyilván szopás leselejtezni gyakorlaton egy harckocsit, főleg, ha nagy szükség lenne minden darabra. Ezzel együtt a net tele van a legkülönbözőbb hadseregek (az US Armytól kezdve Izraelen és Oroszországon át Kínáig) fejreállt, megsturcolt tankjait mutató képekkel. Időről időre megtörténik.
Pl. az oroszoknál, akiknek sikerült egy S-400-ast nem gyakorlaton, hanem egy nyílegyenes autópályán fejreállítani...

www.youtube.com/watch
Joci.kun 708380 2023. április 24. 18:11
Válasz erre
""amiket már a szállítások előtt megsemmisítettek/elfogtak/eladtak? ;-)""
Kik, mikor, miért ?
Déé 708259 2023. április 22. 08:31
Válasz erre
T-90 3
T-90 3
T-90 2
T-90 2
T-90 5
T-90 5
T-90 4
T-90 4
T-90 1
T-90 1

T-90 harckocsi megérkezett Amerikába egy kis tesztelésre.
Gabusch 708241 2023. április 21. 21:34
Válasz erre
Gyanítom, javítható, ha nem is holnapra.
Mekett 708238 2023. április 21. 21:15
Válasz erre
Ha jól tudom, a másik egyszerűen felugratott rá, valószínűleg látványos sérülések nélkül megúszta.

"Ez még ki sem ért a háborús övezetbe már is vége."
Hol van ez azokhoz a Leopard-veszteségekhez képest, amiket már a szállítások előtt megsemmisítettek/elfogtak/eladtak? ;-)
Sennás 708201 2023. április 20. 22:17
Válasz erre
leopard-2-telegram-1000x520
leopard-2-telegram-...
leopard-1-telegram
leopard-1-telegram

Ez még ki sem ért a háborús övezetbe már is vége.

pestisracok.hu/meg-a-frontra-sem-erkeztek-az-ukranok-maris-elvesztettek-ket-leopard-2-t/

Kár hogy a másikról nincs kép.
Mekett 707913 2023. április 14. 23:04
Válasz erre
Orosz harckocsi a grillrácsra szerelt ERA-blokkokkal Bahmutban
Orosz harckocsi a...

Telefonról sajnos csak ilyen képet tudtam csinálni a videóból.
Sennás 707906 2023. április 14. 19:30
Válasz erre
Tedd már fel a képet is légyszives:)
rod666 707905 2023. április 14. 19:05
Válasz erre
Az oroszok pimpelik a harckocsik tetejére eszkábált grillrácsot. Ezúttal
Kontakt-5 ERA-kazettákkal. Nem vagyok biztos benne, hogy túl hatásos, ha
csak nem arra gondoltak, hogy nagyobb árnyékot vet nyáron.

twitter.com/PaulJawin/status/1645293539276759044

Amúgy döbbenetes, hogy ez a gép egy olyan területen áll, ami bő egy éve
még egy város volt.
Mekett 707883 2023. április 13. 23:27
Válasz erre
Orosz BMP aknárafutás után
Orosz BMP aknárafut...
Orosz BMP aknárafutás után
Orosz BMP aknárafut...

Aknárafutás egy orosz BMP fedélzetéről megörökítve:
twitter.com/Bodbe6/status/1646266056451686406
antarktika 707774 2023. április 11. 18:29
Válasz erre
M-55S w ERA 1
M-55S w ERA 1
M-55S w ERA
M-55S w ERA

Jutott ERA kazetta az ex-szlovén M-55S-ekre is.
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.