/ Fórumok /

Orosz-ukrán háború

A 2014-ben indult és 2022-ben folytatódott ukrajnai harctevékenységek haditechnikai vonatkozásai a makettezőket is érdeklik. Előbb-utóbb megjelennek a konfliktusban résztvevő eszközök makettjei és az eseményeket bemutató diorámák.

---------------------------

A téma érzékenysége, aktuális volta és földrajzi közelsége miatt külön felhívjuk a figyelmet a normális mederben folyó párbeszéd fontosságára (ehhez a Pangea Blog szépen megfogalmazott kérését hívom segítségül).

Egyes, a háborúval kapcsolatos megnyilvánulások alacsony nívója miatt kommentelésénél kénytelenek vagyunk egy bizonyos értelmi, érzelmi és erkölcsi minimumot megkövetelni.

A gyors Google-kereséssel megcáfolható álhírek terjesztését mellőzzük. Nézzetek utána előzetesen annak, amit meg szeretnétek osztani. Ha mi meg tudjuk tenni ezt, akkor ti is.

Az ellenvélemény kulturált kifejezése és a leírtakról folytatott kulturált vita természetesen továbbra is rendben van, és itt a hangsúly a kulturálton van. A fölényeskedő, személyeskedő, áldozathibáztató kommentek továbbra is nemkívánatosak.

Ugyanez vonatkozik a gúnyolódó, a minimális tiszteletet nélkülöző megnyilvánulásokra, legyen szó személyről, csoportról, politikai pártról, népről, nemzetről, országról, alakulatról.
Semmi szükség a csak hergelni akaró hozzászólásokra.

Ezek nem nagy kérések, kérjük továbbra is tartsátok ezeket tiszteletben.
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
  Tovább >>>
1.,2.
1., 2.
Muzzy 698207 ma 18:55
Válasz erre
Az orosz video egy korábban már feltöltött ukrán propaganda részletet vetített a szöveg alá, amelyben bemutatták a Caesart
Abban igazatok van, hogy fényképet nem közöltek, nem is tényként állítottam, csak Gaunt megjegyzésére jeleztem, hogy a Pzh 2000 mellett állítólag már caesar ágyút is szereztek
Itt egy bulgár cikk, de alapból ez is a francia jogászra hivatkozik, nem tudom ez a hírforrás hova tatozik, de itt angolul is leírják a dolgot

bulgarianmilitary.com/2022/07/05/ukraine-has-sold-two-french-donated-155mm-caesar-howitzers-to-russia/
halaci 698188 tegnap 17:10
Válasz erre
A köztudomásúlag végtelenül szerény oroszok kizárólag azért, hogy ne hozzák kínos helyzetbe a nyugatot, nem hajlandók saját videót felrakni róluk. Nyilván. A hírben belinkelt videó egyértelműen ukrán, látszik a karjelzés a katonákon.
Ha azt mondják, kilőttek belőlük, azt hajlandó vagyok elfogadni - nincs sebezhetetlen haditechnika, lesz még Pz2000 meg MLRS veszteség is. De ha azt állítják, hogy megszereztek kettőt, azt akkor hiszem el, ha látom. Addig kamu. (Ugyanígy kamunak tartanám, ha az ukránok közölnék minden bizonyíték nélkül, hogy épségben szereztek két 9A52-4 Tornado-t.)
Mekett 698181 tegnap 13:06
Válasz erre
A Google fordító alapján:
- Ez az orosz oldal pár mondatban beszámol két CAESAR zsákmányolásáról. Forrásként ők is az említett francia úriemberre hivatkoznak. Nincs közelebbi forrásuk?
- Tények helyett olyan hangulatkeltésekkel van tele a rövid szöveg, amit itt a hozzászólásokban sem engedünk, mivel erős ismertetőjele szokott lenni az álhíreknek.
- A pénzről nem találok említést. Oroszul nem tudok, talán a videóban mondanak ilyet?
- Nincs képanyag Z-vel dekorált CAESAR-okról az UVZ-ben, a videó is egy ukrán PR-film, ha jól látom.

Ezek nem keltik bennem egy hiteles hír benyomását.
Muzzy 698174 tegnap 09:00
Válasz erre
Mekett 698167 tegnapelőtt 21:41
Válasz erre
Mondjuk ide is jöhetne valami megbízható forrás behivatkozva. Végső forrásként mindenhol egy Nógrádi György szintű francia politikus tweetjére mutogatnak, ami meg nem túl alátámasztott.

mobile.twitter.com/R_DeCastelnau/status/1538841005612572674

A 120 ezer (milyen pénznem is?) még ennyire sem tűnik megalapozottnak. Van ezekre valami jó forrás? Mert akkor jó lenne látni az állításoknál.

Ahogy kértük a topik leírásában...
Mekett 698166 tegnapelőtt 21:21
Válasz erre
Én speciel nem találom a Bild oldalán (de máshol sem) a hivatkozott hírt.
Eddig ez egy könnyen cáfolható álhírnek tűnik. Gondolom, te is ellenőrizted, de akkor miért (nem) raktad ide?

m.bild.de/video/clip/video/deutsche-militaertechnik-im-kriegseinsatz-hier-feuert-die-panzerhaubitze-2000-80586500.bildMobile.html
Muzzy 698162 tegnapelőtt 19:33
Válasz erre
Orosz videók szerint már 2 db Caesar ágyú az uralvagonzavodban van, darabját 120 ezer zöldhasúért szerezték.
gaunt1 698161 tegnapelőtt 19:02
Válasz erre
Ha ez igaz, az überciki az ukránok számára... Az oroszok állítólag zsákmányoltak egy PzH-2000-est. Az gyanús, hogy mégis mit keresett a front közelében egy 30+km hatótávolságú löveg, de ki tudja, nagy az Isten állatkertje. Nem csak az oroszonál vannak ilyen "nagy tudású" katonák...

Szóval ha valaki kilőtt PzH-2000-et akar építeni, most már lehet valóságalapja annak is :)

gurkhan.blogspot.com/2022/07/bild-pzh-2000.html
Sennás 698015 2022. június 27. 16:18
Válasz erre
Screenshot_2022-06-27-13-29-03-888.jpeg
Screenshot_2022-06-...
84ed31de2d58dab1392e2d6bf5b3a4ea
84ed31de2d58dab1392e...
84ed31de2d58dab1392e2d6bf5b3a4ea
84ed31de2d58dab1392e...

Ezt meg ide:) Ez tuti zsákmányolt Orosz Hummer mi?

Aki akar dioráma tippet egy ujjabb példa.
gaunt1 697993 2022. június 26. 15:17
Válasz erre
Kelet-németország, 80-as évek. Ja nem, ukrajna 2022... :(

T-80BV és újabb adag T-62M:
gurkhan.blogspot.com/2022/06/blog-post_3.html

Pár hónap és előkerülnek a T-55-ösök is! De tank biatlonra van pénz... :(
gaunt1 697992 2022. június 26. 15:03
Válasz erre
Semmit nem ér valójában. Ugyanaz a kategória, mint amikor a háború elején ócskavasból rácsot ("esernyőt", ahogy ők nevezték) hegesztettek a torony tetejére. Érdekes, ezek a rácsok azóta szinte nyomtalanul eltűntek... :) Valójában egy dologra voltak jók kezdetben: morálfokozónak. Aztán kiderült, hogy vészhelyzet esetén komolyan akadályozza a harckocsi elhagyását, sajnos haláleset is történt miatta. Nem is nagyon szerelik fel azóta...
trooper 697988 2022. június 26. 12:33
Válasz erre
Oké, nem figyeltem.
Akkor hátrasétál, és úgy rak tüzet...
Ami többet írtam, az ugyanúgy áll:)

Mekett: Bocs, legközelebb nem fordul elő.
téglatesó 697985 2022. június 26. 11:24
Válasz erre
Nem az összes rakétát téríti el, legfeljebb az elsőt. A második már: talál-süllyed. Amúgy még a vége az lesz, hogy átveszik a tankosok a repülősöktől az infracsapda-szórókat... :)
(derék katonánk meg szemmel láthatóan úgy be van állva, mint a százasszeg, igényesebb kocsmákban már nem szolgálnák ki...).
Muzzy 697984 2022. június 26. 10:52
Válasz erre
nem fel, hanem hátra mászik, azt írtam hátrafelé lóg ki a cső.
Gondolom este nem használják :) csak nappal
Bandika 697982 2022. június 26. 08:36
Válasz erre
Egy ilyen szeneskocsi a modern harcmezőn gyakorlatilag egy villogó-ragyogó neon felirat: IDE LŐJJETEK!

Tényleg le vannak ragadva az oroszok a 70'-80' évek szintjén.
trooper 697981 2022. június 26. 08:36
Válasz erre
Elképzelem, ahogy Iván feltornázza magát 4 méterre, majd tüzet rak... :)
Sajnos az NLAW (és a többi pct) ellen ez sem ér semmit, viszont messziről és jól láthatóan jelzi a célpontot :)
(De szerintem a derék harcos csak lódít)
Muzzy 697979 2022. június 26. 07:18
Válasz erre
Javellin elleni védelem :)
ok.ru/video/3585104611968
Röviden, a HK végéhez kb két 4 méteres csövet hegesztenek, amelyik hátrafelé lóg, a végére egy futógörgöt vízszintesen rögzítenek, és ebbe a "tányérba" szenet tesznek és meggyújtják. Az összes hőkövető rakéta erre a célra megy, a hk-t nem találja el.

Szerintem egy nagy hiányossága, hogy hőkamerán jól látszik messziről a hk. (na meg a manőverezést is neheziti egy kicsit.)
Altengernagy 697862 2022. június 19. 16:16
Válasz erre
ja es ez. Erre szoktak azt mondani hogy tul "szep" hogy igaz legyen... eleg vetites gyanus, mindenesetre erdekes

swentr.site/russia/557428-50-ukrainian-generals-officers-killed-russia/
Altengernagy 697861 2022. június 19. 16:15
Válasz erre
milesChristi 697853 2022. június 19. 12:21
Válasz erre
Ez viszont bolgár.
Csakhogy az elhagyott nullkilométeres tank eleje már teljesen átalakított.
f2d 697840 2022. június 19. 09:29
Válasz erre
milesChristi 697833 2022. június 18. 23:49
Válasz erre
Ez lenne az a "híres" T-72M4 CZ? Amit a csehek anno úgy hirdettek, hogy egyenrangú a T-90-essel? :) Akkor ez sem sokszor fog feltűnni errefelé. Összesen állítólag 33 darabot alakítottak át, illetve gyártottak majdnem teljesen újra.

A számokat fehérrel lefestették, azok a nagy fehér foltok. Valami új darab lehet, ha csak pár(19?) km-t futott. Igaz, ezek motrait cserélték, része volt a felújítási programnak. Brit CV12-ket kaptak.
www.youtube.com/watch

Kissé levetkőztették. Eltűnt róla a reaktív páncélzat...
gaunt1 697829 2022. június 18. 22:54
Válasz erre
Hidegháborús hulladék, mennek egyenesen a vágóhídra... T-80BV-k, de van egy sima B is köztük. 40 éves technika. Mondani sem kell, reménytelenül elavult. Végtelenül sajnálom azokat a szerencsétleneket akiknek ezzel kell csatába vonulniuk. De tank biatlonra idén is van pénz! :( Reméljük az agyontuningolt T-72B3-as versenygépük eléri a 100km/h-t is, csakhogy megmutassák a világnak! :(
Én már a legkevésbé sem lepődnék meg ha az oroszok leporolnának jópár T-55-öst vagy akár T-54-est is néhány hónapon belül...
milesChristi 697827 2022. június 18. 22:35
Válasz erre
Kisfilmek a nagyvilágból:
(Előzőből ez lemaradt). Vonatok.
youtu.be/yCR6-WUPWpg [URLhttps://youtu.be/o8yMxRN2crQ]

Ez is múzeumszökevény?
youtu.be/9jg-tWEWw8M
"unboxing" orosz módra.
Egyébként, nem olcsó. 30-40000 dolcsi egy darab, az agyonhájpolt Jawelin meg állítólag a 100-at is meghaladja, egyetlen komplett. A ruszkik pedig már százas nagyságrendben szedték eddig ezeket össze...
youtu.be/NqNCQq6WKGA
milesChristi 697825 2022. június 18. 22:14
Válasz erre
milesChristi 697824 2022. június 18. 21:43
Válasz erre
gaunt1 697815 2022. június 18. 17:16
Válasz erre
920796

169
920796

Újabb ritkaság megy a biztos pusztulásba, személyzetével együtt. Objekt-169... Gratulálok, orosz hadsereg... Ennyire kifogytak már a T-72-eskből?
KarBal 697794 2022. június 17. 20:58
Válasz erre
Nem beszélem az orosz nyelvet, de az van a címbe írva, hogy cseh harckocsi. Arra ötletem sincs, hogy miért van tényleg angolul írva a szöveg a lövegre.
milesChristi 697791 2022. június 17. 20:45
Válasz erre
Ez honnét származhat? Angol feliratokkal a beltérben...www.youtube.com/watch
Kojak75 697752 2022. június 16. 20:30
Válasz erre
gaunt1 697745 2022. június 16. 18:49
Válasz erre
Részben. Az állítólagosan "elit" Kantemirovszkaja hadosztály használt T-80UE1-et, ami egy modernizált T-80BV test és egy T-80UD torony keveréke. Ez a típus is óriási veszteségeket szenvedett, orosz kézben talán már egyetlen példány sincs. Az ukránok zsákmányoltak párat, azok még talán megvannak.
Igazi T-80UD ma már csak Pakisztánban, illetve múzeumokban létezik.
Kojak75 697740 2022. június 16. 17:11
Válasz erre
Az oroszok vittek T-80UD-t ebbe a háborúba? Ha igen esetleg fotója van valakinek?
Altengernagy 697612 2022. június 13. 19:10
Válasz erre
A Washington Postos cikket lattad, mielott ki lett torolve a masik topicbol?
gaunt1 697609 2022. június 13. 17:34
Válasz erre
Hát ez tényleg hiánypótló volt!

Aki angolul tud, annak itt egy remek videó az orosz hadsereg ukrajnai kudarcáról, a hatalmas veszteségek okairól. Nem rövid, 38 perc, de érdemes megnézni, akár csak megallgatni. Nem ukrán propaganda, az említettek már régóta köztudottak voltak, a probléma kiterjedtsége, az nem volt csak köztudott.

www.youtube.com/watch
Zselé 697603 2022. június 13. 15:12
Válasz erre
Ukrán:

www.oryxspioenkop.com/2022/02/attack-on-europe-documenting-ukrainian.html/URL]

Orosz:

/www.oryxspioenkop.com/2022/02/attack-on-europe-documenting-equipment.html?fbclid=IwAR1xiuQ40HY9JhfwcTw6soUFmD2-idgKjjC70n4_2rkzTjI4zugvIuUDPRQ/URL]
Joci.kun 697602 2022. június 13. 14:59
Válasz erre
Szia !
Szerintem az oroszok soha nem fognak ilyen veszteséglistát nyilvánosság hozni. Pont azért, amit te is írtál, mert nagyhatalom (-nak gondolják magukat).
A háború elején volt olyan kósza infó, hogy a fő erőiket tartalékolják arra az esetre, ha nyíltan szemtől szembe találnák magukat a nato erővel.
p-51 697599 2022. június 13. 14:36
Válasz erre
Egy kérdéssel szeretnék kezdeni.
Tudtok-e már olyan összegzett adatról, ami az orosz legierő veszteségeit mutatja? Van ilyen weboldal, ahol a bizonyított veszteségeiket listázzák?
Azért nem mindkét félé érdekel, mert világszinten az orosz a meghatározó, az ukrán csak regionálisan. Így érdekes lehet, hogy a globális egyenletek/egyenlőtlenségek a harci repülők tekintetében módosultak-e. (Pl. a Flanker flotta mennyire csappant meg?)
  Tovább >>>
1.,2.
1., 2.