Sebi,
túlzás nélkül állíthatom, hogy ez lesz messze a legszebb hajód!
Gratulálok hozzá!
Kösz a kigyemezetetést, már válaszoltam is a modelwarships-os érdeklődőnek.

P.Gy.

Sszabi!
Igazán nncs mit!Ha esetleg tudok valamiben segíteni szólj!

Laci köszi!

Jól néz ki. A Sheffieldet is láttam a modelwarships-en. Az ottani fórumon valakinek volt egy kérdése hozzád ! Én pedig szeretném megmutatni hétvégi ügyködésem eredményét.

Köszönöm!

Meglesz, még kiegészítem illusztrációkkal, meg ha esz g kis időm még a héten hozzáteszem a 2. részt is.

Simi,

majd kontaktállak a résletekért Zoli honlapjára való felkerülésért, vagy elküldhetnéd nekem az e-mail címét.

Köszi

Sszabi!
Konkrétan egy olyan könyvről van szó ahol az illető a kiválasztottak közé sorolhatja magát ugyanis látta élőben a Bismarck roncsát egy expedíció alkalmából.Tehát ez Josef Kaiser könyve címe pedig:Schlachtschiff Bismarck Das model im detail.
Magyarul a Bismarck csatahajó modell részletekben.Ez az emberke az eredeti tervrajzok alapján építette meg 1:100 modelljét iszonyat részletgazdagon.Na ez alapján dolgozok én is.

Hát ez biztosan nem a legelegánsabb dolog, az biztos! Meg az is biztos, hogy az illetőnek nincs sok fantáziája: ezer helyre lehetett volna még ezer beállításban figurá(ka)t elhelyezni.

Szia csatahajós!

A könyv nagyon jó, és jó a bemutató első része is! Érdemes lenne feltöltened cikk formájában A Makettező ABC-be, hogy bárki elolvashassa a jövőben.

Persze az ötletlopás nem szép dolog, sőt...
Vedd inkább úgy, hogy a kedves illető papírmakettje egy makett, a makettről...:P
De egyébként igazad van.
Meg mondanád nekem h milyen könyvből építkezel? Én az enyimet a anatomy of the ships sorozat bismarckos részéből próbálom építgetni.

Simi!
Valamikor itt a topikban lett föltéve egy link ahol a Bismarck 1:100-s papírmakettje van megépítve.Találtam egy nagyon -már bocsánat ezért az írásért- pofátlan dolgot.Ezt a fenti képen össze is lehet hasonlítani.Ugyanis nekem van egy könyvem amit egyenest németből hoztam,és felfedeztem benne,hogy ez az úriember aki papírból csinálta meg a Bismarckot totál ugyanazt a figurát csinálta meg ugyanoda ugyanúgy,mint a könyvben szereplő emberke.Szóval érted!Totál lekoppintotta.Azért tartom pofátlanságnak,mert ne lopjuk már a másik ötletét nem?Nem igaz,hogy nincs képzelőereje másik beállást találni.Azért már...
Mellesleg a német topikban büszkén mutatja a könyvet amiből segítséget merített.Na ugyanaz a könyv van meg nekem is,de én azért vagyok olyan normális,hogy tiszteletben tartom a másikat és nem lopom el az ötleteit.
Nem tudom mit szólna hozzá egy illető a versenyen,ha az ő makettjét vagy diorámáját találná ugyan azzal a beállításával vagy kidolgozással,mint egy másik.Hát azért már erre nem tudok mit lépni.

Csatahajós!
Csak üdvözölni tudom a kezdeményezést! :-)
Csak egy rövid közbevetés: A japánok összekeverték A Sarát és a Lexet. Azt hitték a Lexet ütötték ki a torpedótalálattal és hogy a Sara veszett oda a Korall tengeren. Mindenesetre ezek után egy Lex osztályú hordozó nem szerepelt a japán becslések között az amerikai potencált illetően.
A Sara régi repcsoportját nagyrészt a York vette át Midwaynél. Az új repcsoport nem volt még kellően felkészült, úgyhogy nem tudom milyen hatékonysággal lehetett volna harcba vetni. A Hornet zöldfülü repcsoportja (na persze köszönhetően Ring teljesítményének is) mindenesetre siralmasan szerepelt...
A Parshall könyvről talán még annyit érdemes megjegyezni, hogy az első olyan munka amely komolyan foglalkozik a doktrinával és taktikával a japán oldalról. (már annak alapján amit eddig elolvastam :-)
Üdv ... Topy

Nos elkészült az első rész, egyelőre még illusztráció nélkül.

Jonathan Parshall – Anthony Tully: Shattered Sword (Kettétört Kard)

Közel 15 évvel ezelőtt egy borongós februári napon kötelező nyelvtani pótgyakorlatként, apai szigor hatására, szomorúnak hitt sorsomba beletörődve elkezdtem olvasni az aktuálisan kiszignált olvasmányt: Walter Lord: Hihetetlen győzelem című remekművét. Bár a borítón füstölgő, furcsa formájú repülőgép-hordozó felkeltette valamelyest érdeklődésem, az előttem álló majd 350 oldalnyi szöveg nem sok lelkesedéssel töltött el – mit se tudtam akkor!

Hamarosan azon kaptam magam, hogy életem első olyan „kötelező” olvasmányát olvasom, amit nem kifejezés élvezem, de szinte szabadulni sem tudtam a könyvtől, elragadott a csodás Csendes-óceáni környezet, a rengeteg hajó és szövevényes cselekmény, amit gyerek fejjel sokszor nehéz is volt elsőre mind értelmezni. Azt hiszem abban a kedves olvasó is egyetért, hogy életkortól függetlenül a Midwayi csata Lord úr elbeszélésében igen izgalmas és lebilincselő bárki számára, aki egy kicsit is érdeklődik a Csendes-óceáni háború iránt.

2005 végén, rendszeres fórumozás után kezdett körvonalazódni, hogy egy új, minden eddiginél részletesebb és érdekesebb összefoglaló van készülőfélben eme döntő ütközetről. Az már az előzetesekből is kiderült, hogy valami teljesen újszerűt kapunk, alátámasztotta ezt a két szerző, Parshall és Tully urak nyílt levélben folytatott szakmai vitája Dallas Isom professzorral az US Navy Proceedings folyóiratán keresztül. Szerzőpárosunk nem kevesebbet állított, mint hogy a Lord könyvben és a nyugati közgondolkodásba beágyazódott ’urbánus legendák’ nagy része nem igaz, sőt a történelmi tényként kezelt tényeket is vitatták.

Ez már előrevetítette, hogy kihagyhatatlan forrásműről lesz szó, ezért hát szerencsémre a sors megadta hogy nem sokkal a megjelenés után elolvashassam (ismét apukám jóvoltából – ezúton is köszönet érte !)

Annyit azt hiszem, hogy előljáróban elárulhatok, nem csalódtam, egy kicsit sem, egyszerűen letehetetlen olvasmány és igazi katarzis érzés annak ellenére, hogy az ember tudja előre a végkifejletet.

Ezt az írást egy összefoglalónak, kedvcsinálónak és a 4 híres japán hordozó technikai hátterével egy picit mélyebben foglalkozó értekezésnek szánom.
A 640 oldalas terjedelem tekintetében és a szerzői jogok tiszteletben tartása érdekében a teljesség igényét nélkülöztem, csak a legfontosabb vagy érdekesebb részekre térnék ki.

A könyv teljes mértékben a japánok szemszögéből vázolja az eseményeket, gyakran olyan érzésünk van mintha ott állnánk Nagumóval az Akagi kisszoba méretű parancsnoki hídján 6-od magunkkal úgy, hogy egy hatalmas térképasztalt kerülgetünk és mindeközben odakint a légvédelmi-gépágyúk tüzétől hangos fedélzet felett cikáznak a különféle amerikai bombázók és próbálunk egy sor igen fontos stratégia döntést meghozni – az ember máris kezdi átértékelni magában az amúgy a hordozós operációkhoz általában kétbalkezesnek ábrázolt öregecske admirálist. Egyébként ez önmagában is érdekes, hogy miért pont Nagumo volt a Dai Ichi Kido Butai (az 1. Repülőgép-Hordozós Flotta) parancsnoka? De itt már el is érkezünk az első komolyabb, a megszokottól eltérő elemhez. Yamamoto személyét ugyanis az amerikai források tisztelettel és kiemelten szokták kezelni, ehhez képest íróink, ha szabad egy kis képzavarral élni, leszedik szegényről a keresztvizet is.

És akkor itt érdemes megemlíteni, hogy Parshall professzorék sok éves előkészítő munkája leginkább abban különleges, hogy megkeresték az elsődleges forrásokat és kizárólag a japán alapművekre támaszkodtak, kerülve ezzel a fordításból eredő ferdítéseket; Mitsuo Fuchida (az Akagi légicsoportjának főnöke, a Pearl H. elleni támadás támadásvezetője) volt az a japán személy akinek szemtanúi elbeszéléseire nagyban hagyatkoztak a korábbi angolszász másodlagos források, azonban sok más elsődleges forrás tanulmányozása után kiderült, hogy Fuchida sok mindenre bizony nem úgy emlékezett, illetve némi rosszindulattal feltételezhetnénk, hogy hazudott. A japán kultúra kicsit mélyebb ismeretével illetőleg a józan ítélőképesség használatával könnyen kikövetkeztethető, hogy Fuchida valószínűleg sokat szépített a történeteken, mintegy végletekig kitartva a ’halottról jót vagy semmit’ elve mellett és ezzel szabad utat adva az amerikai történetíróknak, hogy megírják a saját történelmüket egy fergeteges sikertörténetbe öntve, kicsit amolyan a mai média által generált ’hírek’ mintájára (ezzel persze egy jottányit sem szeretném csökkenteni a US Navy érdemeit, magam is nagy rajongója lévén).

Kezdjük akkor a tervekkel és a stratégiai, taktikai hibákkal. Mint ismeretes, Japán 1941 decembertől egészen 1942 március-áprilisáig egy folytonos, szinte hihetetlen győzelmi szériát produkált (egy két kivétellel – lásd wake-i fiaskó), gyakorlatilag minden komolyabb ellenfelüket megruházták minimális veszteséggel és a fél Csendes-óceánt az uralmuk alá hajtották, annak minden természeti erőforrásával egyetemben – gondolok itt főleg az olajra, amiért egyáltalán a japánok háborúba indultak.
A tengerészeti műveletekben természetesen a főszerep a viszonylag friss Dai Ichi Kido Butaira hárult (továbbiakban KB) amely a Japán Császári Haditengerészet és talán a világ akkori legkifinomultabb 6 hordozójából állt: az Akagiból, a Kagaból amelyek az 1.-es hordozó köteléket adták, a Soryu és Hiryu általá alkotott 2.-es és a legeslegmodernebb Shokaku és Zuikaku (utóbbi alig pár hónapja készült el) adta 5.-ös divízióból épült fel – később részletesebben erről. E hat hajó együtt kétséget kizáróan az akkori kor (1942 első fele) legütőképesebb és legfélelmetesebb haditengerészeti csoportosítás volt a világon – természetesen az amerikaiak és valamelyest a britek is rendelkeztek ekkora potenciállal, de egyedül a japánok ismerték fel a hordozókban rejlő igazán nagy ütőerőt: a csoportos működtetést amely az ősi erő-összpontosítás törvényén alapulva tökéletesen működött. Magyarán 2 hordozó együttes ereje több, mint 2X-es támadóerőt jelentett, hiszen a hajók önvédelmére a szűkös repülőgép mennyiségből kevesebbet kellett elhasználni (hiszen a 2 hajó fedezéséhez nem kellet 2X annyi vadászgép és egyéb kíséret ha együtt operáltak) és a már fentebb említett, modernebb időkben „n a négyzeten” (n-squared law) matematikai bizonyosság alapján a dupla létszámú harcigép 2,5-3X erőt képviselt. Nem vállalkozom rá, hogy a 6X-ra duzzasztott léptéket is kiszámoljam (hiszen természetesen ez nem lineárisan nő), de el lehet képzelni, hogy ennyi, egyenként 60-70 gépet üzemeltető japán hordozó hogyan viszonyult egy 40 gépet hordozó brit Illustrious osztályú egységhez képest.
Ehhez még hozzájött a japán pilóták sok éves harci tapasztalata és a fedélzeteken helyt kapó repülőgép típusok élvonalbeli mivolta is, de önmagában a számbeli fölény garantálta a japánok sikerét, akárhol jelent is meg a KB.
Éppen ezért a japán stratégiai tervezésben döntő tényezőként szerepelt ez a kötelék és Yamamoto bátran tervezett vele. Itt meg kell említeni Yamamoto óriási szerepét a japán tengerészeti operációk tervezésében és annak keresztülvitelében. Szerzőpárosunk a szokásos, pátoszos képet kicsit valóságosabbra színezik ki azért, habár a nagy admirális zsenijét ők sem vitatják, de ehhez sok rövidlátóság és erőszakos, egoista megnyílvánulás és gyerekes viselkedés társult. Yamamoto és vele együtt Nagumo hírnevét is a Pearl elleni támadás alapozta meg, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Pearl-i, rendkívül kockázatos vállalkozás volt a totális biztosítéka annak, hogy az amerikaik a végletekig fognak harcolni, gyakorlatilag ellehetetlenítve a japánok egyetlen esélyét egy rövid, sikeres villámháború utáni, számukra kedvezményes feltételeken alapuló béke megállapodás megkötésére.
Nagumo és a KB Pearl után semmi igazán komolyat nem tett le az asztalra, a brit flotta meglehetősen gyengécske Indiai-óceánon operáló kötelékei elleni támadást leszámítva (ahol pl a Soryu zuhanóbombázói 100%-os találati arányt értek el a Cornwall és Dorsetshire cirkálók ellen – 13ból 13 találat!).
Yamamoto a midwayi csapást ellenző vezetők felé azzal fenyegetett, hogy lemond, ha nem az ő általa eltervezett stratégiát követik a háború későbbi szakaszában (értsd a Csendes-óceánon, nyugati irányba való terjeszkedés politikáját).
Yamamoto zsarnoki módon bánt parancsnokaival is és úgy biztosította vezetését lefelé is, hogy közvetlen parancsnokait ő maga választotta és nem a rangidősség szerint hagyta (ahogy normál esetben lett volna). Pontosan itt jött a képbe Nagumo, aki főnökével ellentétben régi vágású, csatahajós (gun club)admirális volt és Jizaburo Ozawa tengernaggyal (aki később maga is irányította az akkor már Mobil Flotta néven létező hordozó köteléknek 1944ben és egyébként a leginkább hozzáértő és mellesleg rangidős, hordozókhoz értő admirális hírnevében állt) szemben élvezte Yamamoto bizalmát. Viszonyuk messze nem volt felhőtlen, de Nagumo egy, mindennél fontosabb dologban tökéletesen megfelelt Yamamotónak: soha nem kérdőjelezte meg főnöke parancsait és szinte vakon végrehajtotta őket. Később, mikor aztán balul sültek el a dolgok, könnyű volt Nagumora kenni a felelősséget, de mi sem bizonyítja jobban Yamamoto bizalmát felé, minthogy még 1942 folyamán a Salamon-szigeteki légi-tengeri csatában „az öreg” kapott egy lehetőséget a javításra.

De térjünk vissza a tervekre: szó mi szó, nem volt könnyű helyzetben a japán vezérkar és a hadsereg 1942 áprilisában, a kezdeti győzelmi széria végén; hogyan is menjenek tovább a dolgok, hangzott a stratégiai dilemma. Ahelyett azonban, hogy konszolidálták volna a megszerzett területeiket, további támadásokra szánták el magukat, először Burma ás India irányába aztán a Dél-Csendes-óceánon. Azt zárójelben jegyzem csak meg, hogy minden egyes mérföld amit tovább terjeszkedtek, hatalmas plusz terhet rótt az amúgy is pattanásig feszített japán kereskedelmi- és ellátóhajó forgalomra, hiszen nekik oda-vissza, tehát dupla távolsággal kellett tervezni.
Természetesen mindenhol, ahol komoly tengeren vagy tenger felől érkező ellenállással lehetett számítani ott a KB hathatós támogatására számítottak.
Ez biztosította, hogy a 6 hajó konstans üzemben legyen a háború első felében, ami megszedte a maga vámját.
Érdemes itt kitérni egy picit az Indiai-óceánon a britek ellen végzett műveletekre, amelyek eléggé kevéssé ismertek a nyugati forrásokban, de szinte hihetetlen módon sok tekintetben előrevetítették a 2 hónappal később bekövetkező eseményeket.
Erre az akcióra a Kaga egy kisebb hajtóműhiba illetve egy zátonnyal való találkozás miatt nem társult féltestvéreihez; történt azonban, hogy a Colombo elleni légitámadások során egy kétmotoros brit bombázó (Bleinheim?) meglepte a japán köteléket, olyannyira, hogy csak akkor eszméltek rá, hogy egy ellenséges repülőgép támadja őket, amikor a Hiryu körül hatalmas víztölcsérek csaptak fel. A légi fedezetet adó Zerok vonalán a magányos támadó minden gond nélkül átsunnyogott. Ekkor voltak akikben felmerült a radar ötlete, de nem tedtek semmit egy hathatós megoldás keresésének érdekében, holott ez tökéletesen mutatta, mennyire sebezhetőek is voltak valójában.
Ennél sokkal nagyobb aggállyal töltötte el Nagumot az 5. divízió szerencsétlenkedése a saját támadásuk megindításakor. - A japán hordozós harci doktrína szerint az egy kötelékben tevékenykedő két hordozóhajó közül egy támadás során az egyik csak zuhanóbombázókat, a másik csak torpedóvetőket indít, közös vadászgép kísérettel (szemben az amerikai taktikával ahol a deck load strike érvényesült – azaz a hordozó a nagyobb átütőerő érdekében az összes támadó gépét elindította). A japán megoldás sok szempontból előnyösebb volt, rövidebb indítási időt tett lehetővé (lásd az amcsik szerencsétlenkedését pont Midwaynél az ellenkezője miatt) és több hullámban, mélységben való támadást a 2 irányból érkező (tehát 3 dimenziós) csapás megtartásával együtt. Bizonyos fokig azt lehet mondani, hogy a japánoknál a légi egységet a két hordozó együttes gépparkja adta ki – ez persze kivételes összhangot és koordinációt feltételezett mind a hajók mind a rep. személyzet részéről.
Ezt a japánok még tovább vitték és amikor a kötelékek egy nagy egységben, a KB-ban együtt tevékenykedtek akkor az egyes géptípusok indítását egy egész divízió vette át, jellemzően az Akagi és a Kaga torpedóvetői mentek a Soryu és a Hiryu zubóival, ha hajó elleni támadásról volt szó.
Az Indiai-óceáni műveletben a Kaga kiesése miatt az egyensúly kicsit megborult és a Kaga helyét az 5. div. vette át az Akagi mellett. A két újonc hajó kevésbé tapasztalt személyzete azonban nagyon elhúzta a torpedók felszerelését rengeteggel késleltetve ezért a saját támadást, kiszolgáltatva így a hajókat jóval hosszabb ideig az ellenség támadásának – hiszen a KB alapvetően egy portyázó fegyver volt és a hordozós hadviselés alapigazsága, hogy üss, mielőtt téged ér ütés; magyarán aki először támadott átütő erővel az jó eséllyel nyert is, főleg, ha az ellenség még nem indította el a saját támadását.
Ilyen állapotban érkezett el a KB 1942 május elejére, ahol már javában zajlott a felkészülés a déli és nyugati hadműveletekre, az áprilisi Doolittle féle támadást (és Yamamoto újabb hisztijeit) követően.

De mint mindennek, ennek is megvolt az ára – Yamamotónak be kellett vállalnia egy déli hadműveletet a Port Moresby elleni támadás fedezésére (hisz tudták hogy egy ideje egy amerikai hordozó arrafelé garázdálkodik) illetve a már eleve grandiózus midwayi műveletbe be kellett vonnia a japán vezérkar mindenkori mumusa elleni biztonsági lépésként, egy, az Aleutok elleni támadást. Tehát a közhiedelemmel ellentétben ez nem egy elterelő hadművelet volt, hanem a vezérkar által Yamamotóra kényszerített akció beillesztése a tervbe, amire értékes erőforrásokat kellett elpazarolnia, minimális taktikai előnyök érdekében.

Mint már annyiszor korábban az MI hadművelet Midway ellen zömében a KB hathatós támogatására épült, hiszen végül is a cél az amerikai flotta maradványainak, elsősorban a hordozóinak a kicsalogatása és megsemmisítése volt. Ehhez a szokásos hat hordozót és kíséretüket sorakoztatták fel, a hatalmas japán flotta többi hordozóját, a teljes csatahajó állományt és szinte az összes elérhető cirkálót és rombolót szétosztották különböző, szétforgácsolt kötelékekbe, amelyek önmagukban nem képviseltek igazán nagy koncentrált ütőerőt. Ahogy az írók fogalmaznak: az embernek az az érzése, hogy sok hajó illetve kötelék csak azért van ott, hogy csináljon valamit és ne maradjon ki a buliból, de vagy túl távol voltak egymástól ahhoz hogy hathatósan támogassák egymást, vagy szimplán értelmetlen feladatot láttak el, vagy maguk a hajók alkalmatlanok voltak komoly műveletekre és kerestek nekik valami feladatot – például az Aleuti művelet támogatására bevetett Ryujo és Junyo hordozók nem igazán tudta volna hathatósan erősíteni a KB-t, sem sebességük, sem egyéb hiányosságaik miatt, mint pl zuhanóbombázók nem fértek fel a liftre, vagy nem tudtak eléggé felgyorsítani hogy a rövidebb fedélzetükről a torpedóvetők megterhelve fel tudjanak szállni. Kiemelik, hogy például Kurita admirális 7-es cirkáló köteléke (Mogami osztály 4 hajója) sokkal több hasznot hozott volna a KB hordozóinak amúgy siralmas légvédelmének erősítésében, semmint egy előretölt, különálló tűztámogató csoportként (Amira amúgy is ott volt Kondo admirális 2. flottája 2 csatahajóval és számos cirkálóval).
A főerő száz mérföldekkel a hordozók után helyezése is azt jelentette, hogy Yamamoto legalább 1 napnyi távolságban lesz hordozóitól ha azok komolyabb felszíni csatába keverednek. De akár előretolt csali/fedezetként is bevethették volna a masszív csatahajókat, elvonva ezzel a sérülékeny hordozókról az esetleges légitámadások egy részét (mellesleg a csatahajókban érdemi kárt ekkor még csak torpedókkal tudtak volna tenni, ugyanis a US Navy nem rendelkezett 1000 fontos/445 kg-os páncéltörő bombákkal az SBDk számára 1942 elején!) – ebből tanultak is a japánok és később már alkalmazták ezt a taktikát.

Itt elérkeztünk az egyik komoly „mítosz”-hoz, hogy tudniillik a japánok hatalmas túlerőben indultak az amerikaiak ellen és a hős jenkik hihetetlen ’odds’-ok ellen nyertek. Ha megnézzük a műveleti tervet, láthatjuk, hogy a Föld felületének mintegy 35-40%át kitevő Csendes-óceán teljes északi medencéjére terjedt ki, olyan távolságokra voltak egymástól a kötelékek amelyeket az európai hadszínterekhez szokott ember felfogni is nehezen tud (ha csak abba belegondolunk, hogy Hawaii és Midway, amelyek látszólag „egy köpésre” vannak egymástól kb. 1000 mérföldre/1800km-re fekszenek egymástól – hozzávetőleg Budapest-London hasonlattal tudnám jellemezni irány és távolság tekintetében).
Magyarán csakis kizárólag a KB akkor még 6 fős létszámú hordozókontingense önmaga állt szemben a TF16-17 öt potenciális hordozójával, plusz Midway-en számolhattak még körülbelül egy hordozónyi mennyiségű géppel. Mint tudjuk az arányok 4-3-ra módosultak, azonban az amerikai hordozók több géppel szálltak harcba (mind kapacitás mind a japánok feltöltetlen légicsoportjai miatt – lásd lejjebb). Kijelenthetjük tehát, hogy közel azonos mennyiségű géppel vágtak neki az ütközetnek, szó sem volt fölényről a japánok oldalán.
Ha még azt is hozzátesszük, amit a japánok nem tudtak, hogy a Saratoga a januárban elszenvedett torpedó találatából felépülve és újjáépítve mindössze 3 napnyi járásra volt a csatától, fedélzetén tele tartalék gépekkel plusz a saját állományával akkor a balansz toronymagasan az amerikaiak felé billen.

Még sorolhatnánk a terv hiányosságait és rugalmatlanságát, de nem csak maga a terv volt lyukacsos, hanem a felkészülés is.

Jellemző, hogy bár a terv rendkívül komplex és összetett volt, nem hagytak időt sem a gyakorlatozásra, sem a hajók már már igencsak esedékes karbantartására (a rend kedvéért megemlítendő, hogy az amerikai hordozók is hasonló státusban voltak), de ami még ennél is komolyabb hiba, a repülőgép állományt sem töltötték fel! Gyakorlatilag a KB a háború kezdetekkor meglévő légicsoportokkal harcolt és a veszteségeket csak minimális szinten pótolták. Igaz ez csak részben vezethető vissza doktrinális okokra, hiszen még ekkor, 1942 közepén is a japánok egy rövid háborúval számoltak és nem állt még át a gazdaság a háborús termelésre. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a Nakajima féle B6N2 (Type 97) hordozófedélzeti támadógépekből mindössze 8 darabot gyártottak egész 1942 folyamán!
Természetesen a legénységekre is ráfért volna egy pihenő, de a győzelmi mámor miatt mind a vezetők, mind a tengerészek, mind a pilóták rutinfeladatnak könyvelték el az egész akciót.

De még minden egyes hanyagság, tervezési hiányosság és balszerencse ellenére is a japánok jó eséllyel indultak volna a csatába, ha megvan mind a 6 hajó egysége.
Azonban a Lexington feltűnése Rabaul körül aggodalommal töltötte el a japán vezérkart és mielőbb támadóművelettel próbálták elejét venni az amerikaiak további portyázásának. A Port Moresby ellen irányuló MO hadművelethez Yamamotonak fedezet kellett biztosítani, ez volt az MI művelet jóváhagyásának feltétele számára, amely saját perszonális ügye volt. Yamamoto elkövette azt a hibát, hogy az esszenciális erőösszpontosítási hadászati törvényt megszegte és erői egyharmadát, 2 legjobb hordozóját „kölcsönbe” adta a déli műveletek flottaparancsnokságának.
A szerzők fogalmazásában két fajta hadművelet/célpont létezhetett volna ekkor a japánok számára: olyan amihez nem éri meg bevetni a KB-ait és olyan amihez az egészet kell!

Az MI hadművelet a Korál-tengeri csata néven, az első hordozó-hordozó és horizonton túli tengeri csataként vonult be a történelemkönyvekbe. Az ütközet komoly kihatással volt mindkét oldal további terveire, ugyanis az amerikaiak elvesztették a Lexingtont és a Yorktown is közepesen sérült, a japánok meg a Shoho könnyű hordozó elvesztésén kívül elszenvedték a Shokaku harcképtelenné válását és a Zuikaku légicsoportjának gyakorlati megsemmisülését. Fontos hozzátenni, hogy amíg az amerikaiak mindent megtettek, hogy a Yorktownt alig 3 hét alatt újra csatasorba tudják állítani Midwaynél, addig a japánok meg sem próbálták az amúgy sértetlen Zuikaku feltöltését gépekkel, holott a Shokaku gépeinek jelentős része megmaradt és szervezhettek volna át szárazföldön üzemelő gépeket is amelyet a hajó pilótái használhattak volna. Ha a Zuikaku is eléri Midwayt, könnyen meglehet, hogy döntő tényezőként szerepelt volna, hiszen mint látni fogjuk, az ütközet sokkal kiélezettebb volt mint azt általában elintézik egy egyszerű amerikai győzelemként.

Simi!
Akkor szép sorban a kérdéseidre.Elsőként kezdeném azzal,hogy a festést én fogom csinálni csak annyiban lesz segítségem ezügyben,hogy egy autófényező rokonommal kevertetem ki a színárnyalatokat.Igen ebben van már jártasságom,hogy lakkozni kell a felületet,elkerülve a későbbi kellemetlenséget.Sajnos már estem bele ebbe a csapdába!Másodszor pedig mivel szerencsétlen hajó nem volt hosszú életű -leszámítva a 2 évnyi építését- nem hiszem,hogy volt ideje rozsdásodni a bevetés alatt.De javíts ki ha tévednék!
A lakkozásról annyi fogalmam van,hogy talán azt kell utolsó fedőrétegként felvinni festés után vagy mi.Természetesen matt áttetszőt.
Harmadszor írtad a csavartengelyek színét.Na most itt többféle verziót is láttam már.Van aki színre fújta,volt már aki réz színűre festette a csigával együtt,vagy éppen acél színűre lett fújva.Ezt fent mellékeltem is,bár fekete fehér,de a csigánál össze lehet hasonlítani a két színt.Mondjuk rengeteg képen látom,hogy egyes épített verziók színre fújták a tengelyt,ami azt jelenti,hogy a te elméleted támasztja alá.
Van viszont egy kérdésem feléd!
A hajócsiga én szerintem bronz öntvény lehetett,tehát én is olyanra fújom.Csak azért írom,mert láttam olyat is aki feketére nyomta.
Mellékeltem egy képet az orr részről,mert annyira tetszik a tetején lévő "korona" amin a zászlórúd állt.Anno az elsőn másodjára,a másodikon elsőre sikerült.Vélemény?

Lacikám!
Rendesen belehúztál! (Persze nem úgy, mint a szocik.) A festést te fogod csinálni, vagy valaki mást hívsz segítségül? Különben az a tanácsot szeretném adni, hogy a festék száradása után lakkozd is le, mert a festék lakk nélkül szépen lassan el kezd öregedni, fakulni és lehet árnyalti eltérés a később lefestendő felépítmények színétől. Fogod enyhér rozsdázni itt-ott, vagy makulátlan tiszta lesz? Az un rozsdázást a lakkozás előtt kell megejteni.
A csavartengelyek milyen színűek lesznek? Én mindig a testtel azonos színre fújom, mert egy hajós barátom szerint (+Katona Miklós; számomra abszolut tekintély az ő véleménye) az sohase volt réz színű.

Sziasztok!

Szívesen feltesszük a könyvbemutatót és egyéb, hajózással, hajómakettezéssel kapcsolatos cikkeiteket a Makettinfóra. Ha ebben bőárkinek segítségre van szüksége, szóljon bátran és állunk rendelkezésére.

Üdv
Mekett

Simi!
Hurrá!Kész van a Bismarck mindkét oldalán a hűtőrendszer.Éjszakai műszakból reggel 5-kor hazaérve úgy gondoltam nem fekszek le aludni,hanem inkább csinálom a hajót.Mivel majd inkább este alszok ezért meg is lett az eredménye.Úgy terveztem,hogy kb max 1 hónap és kész lesz a hajótest teljesen,de túlteljesítettem magam és az 1 hónap drasztikusan lecsökkent 2 hétre.Remélem!Tehát holnap kijavítom a lyukakat a testen és utána jöhet a többi.

Szia Gyuri!
Köszönöm a NATO hadihajók listáját,kb. ennyire is számitottam.
Remélem a többiek is jelentkeznek a műveik listájával, ami a minőséget illeti, csatlakozom a csatahajós véleményéhez.
Szóval , ha időd engedi,kezd el leporolni a zsengéket is,főleg a nagyokat.
A parlament folyosóin egyébként is félhomály van.

üdv János

:O Amire a doktorúr azt mondja hogy gyenge munka még nyugodtan befér az erős középkategóriás mai mezőnybe...!

Csatahajós,

köszönöm szépen!

P.Gy.

Hajókovács,

az általam épített NATO-hajók listája az építés időrendjében:

- H.M.S. Tiger, (helikopterhordozó cirkáló) 1:700, Matchbox, gyermekkori zsenge, de mint hajó érdekes, ritka.
- H.M.S. Ark Royal IV (a brit flotta eddig épült legnagyobb hordozója) 1:700, Fujimi, szintén régi kitem, elég gyenge munka, de nagy, látványos hajó.
- H.M.S. Active (type 21 rakétafregatt) 1:600, Airfix, ezt már igyekeztem feljavítani, de az ecsetes festés nem szép.
- U.S.S. Eisenhower (Nimitz-osztályú repülőgéphordozó) 1:720, Italeri, itt legalább a hajótest fújva van, de a repülőfedélzet sajnos nincs. Jó nagy.
- H.M.S. Glamorgan (County-osztályú rakétaromboló) 1:600, Airfix, ma is vállalható kitem.
- H.M.S. Achilles (Leander-osztályú rakétefregatt) 1:600, Airfix, most is tetszik.
- H.M.S. Invincible (könnyú repülőgéphordozó) 1:700, Revell, ismered, jelenleg a Közlekedési Múzeumban van kiállítva.
- H.M.S. Sheffield (type 42 rakétaromboló) 1:700, Revell, megtekinthető a www.modelwarships.com oldalon.
- H.M.S. Brilliant (type 23 rakétafregatt) 1:700, WEM, még nincs kész (ld. alább)

Üdv

P.Gy.

Szia Simi!

Köszönöm, megfontolom az ajánlatod ; Zoli írásai tényleg jók, bár sok mindenben nem értek egyet vele (elsősorban az anyahajó-hordozó nevezéktanban), de úgy gondolom ettől csak érdekesebb a dolog :).
Egyébiránt első körben csak egy rövidebb összefoglalóra gondoltam, de végül is miért ne.

zs180!

Bravo Zulu ;)! Azt gondolom a tapsvihar itt se lesz kisebb mint a külföldi kollégák részéről (modelwarships).

Íme a szinte időtlen idők óta épülő kis hajóm, készen a festésre.

P.Gy.

na igen, de lusta is vagyok ám!:)

csatahajós!
Nem tudom, hogy ismered-e ezt az oldalt: olli.freeweb.hu/index.html? Mi lenne, ha erre a színvonalas kis oldalra írnál egy jó kis összefoglalót arról a könyvről? Zoli egy nagyon szimpatikus, normális ember. Az én Hood-os cikkemet is azonnal befogadta. Szerintem az írások is színvonalasak. Jó volna, ha ez az oldal egy amolyan gyüjtőoldal lehetne hajós témában és pl évek múlva is el lehetne olvasni azt a cikket, nem csak most. Ha gondolod, szívesen közvetítek.

ChevyG!
Ebben van valami,hogy egyszerűbb,bár a fenti képet nézd meg és így szerintem a Balti csík így is kiadja a hajó alakját.Mondjuk nem kívánkozok vitatkozni,mert ízlések és pofonok.

Szia EDE!

Hát maradjunk abban hogy kérdezzetek és válaszolok :)...kicsit sokáig tartana lefordítani.

Mellesleg megjegyezném, hogy engem annyira magával ragadott a könyv, hogy 3 éjszaka alatt kiolvastam (2006 Karácsonyán). Tényleg lebilincselő és egészen más képet fest a midwayi ütközetről, mint ami a Walter Lord könyv és a többi, jellemzően nyugati források alapján kialakul az emberben.
Többiektől elnézést a sok 'OFF' topik hozzászólás miatt de ezen a fórumon nincs pü ahogy láttam...

Holnap akkor ha lesz egy kis időm ehet h írok egy kis cikket ide, összefoglalva a könyvet kiemelve az Akagi-s részt, persze csak ha van rá érdeklődés :D

én az egyszerűségért szeretném a v.szürkét. (és így jon kia a hajó gyönyörű formája)

ChevyG!
Az én hajóm is hasonlít az eredeti hajó életéhez.Ugyanis ahogy építem úgy kapja a festét is.Azaz most kb. az 1939-es állapotában van.Tehát a hajótest itt is békebeli szürke.Ahogy halad előre az építése úgy kapja meg sorba a festéseit.Azaz mikor kész van az egész hajó elvileg 1940-es állapotában lesz,ami teljesen szürke.Utána festem fel a Balti csikozást amit 1941 májusában viselt egy darabig.Ugyanis nekem így tetszik legjobban.

Simi!
A fenti képeket direkt neked tettem fel.Ezek azok a bizonyos apró kis lyukak mélyedések amiket majd festés előtt ki kell javítani.Sajnos ez a gitt átka.

Helló!

Egyenlőre a Dragon-t szeretném megépíteni (a sima v.szürke verziót (1940?))

A 144-es majd nagypapa koromban, márcsak cirka 40év:D

Attól még, hogy nem írok sokat, még követem a munkádat, grat! ámulok és bámulok!

Melyik cég gyárt korlát maratást 144-150 körüli m.arányban?

ChevyG!
Ezt a Bismarck 1:144-est én is néztem,kicsit csodálkoztam is,hogy ekkora arányban csak repülőket láttam még piacon.Ami azt jelenti nem semmi lehet azért,mert ekkora arányban kereken 175 cm hosszú.Azért ez sem rossz.

pontosan!

Nekem 350-ben van meg, az se pici:)

Csatahajós!

Már szemezgettem a neten ezzel a könyvvel, miután egyszer már ajánlottad. Csak én is úgy járnék vele, mint Topy. Most meg a dollár árolyam se túl motiváló a nyárihoz képest.

Mi lenne ha lefordítanád, és felkeresnéd a Kossuth-, vagy Zrínyi kiadót? :)

kb. 90 cm. Jól számolom?

Ez az év sok érdekességet tartogat a 350-es méretarányon kívül is:

Airfix: typ XXIII! (eddig a speckó hobbi gyártotta ebben a méretarányban -aranyáron
Minicraft: Titanic lifeboat -1/35! (már előre látom a sok készülő diorámát:))
Soar Art: Bismarck -144(:-O)
Trumpeter: USS Arizona 1:200 (a IIVh környékén épült csatahajókhoz képest kicsi, de 200ban már elég tekintélyes!)

Nagyon tetszik ez a hajó, Szegeden a "normális" boltban majdnem megvetem, csak eszembe jutott, hogy utálom a 700-as tamijákat:)

Végre a Tamiya is beadta a derekát 350-ben! Csodálkoztam is, hogy míg mások nagyokat kaszálnak rajta (abban a méretarányban, amit egykoron pont a Tamiya talált ki!), egymás után dobják ki az újabbnál újabb szenzációs kiteket, addig a Tamiya (vagy 20 éve! az utolsó 350-es kiadása után) nem lép semmit.
Jó választás volt az átépített Mogami, ami egy abszolut kuriózum még a japán hajók közt is. Könnyen előfordulhat, hogy még a "klasszikus", korai Mogami is (és persze az egész osztály) hamarosan ki lesz adva (hiszen csak a hátsó felépítményt kell módosítani ehhez).

www.1999.co.jp/eng/10080348
igen, jól láttam...

Jól látom?
350-es Mogami a Tamiya-tól? A Trumpéter 350-es Repulse is szép darab lehet...

Ezeknek örülhetünk idén:

www.cybermodeler.com/special/2009_naval_manuf.shtml

Idén jön a testvér, a Tirpitz!:)

Simi!
Ebben a kutatómunkában teljesen igazad van.
Egyrészt:
Mikor én legelőször hallottam a Bismarckról,fogalmam sem volt,hogy,hogy néz ki.Na meg azt sem tudtam mi az a csatahajó.Azután mikor megvettem makettban és összeraktam,akkor lett valami fogalmam a kinézetéról.
Másrészt:
Mivel tele van mindenféle kütyüvel,azt sem tudtam mi micsoda rajta,vagy estleg minek is van az ott egyáltalán.
Most viszont elég sok mindent meg tudok rajta nevezni -na nem 100%-ban- ,és van fogalmam arról,hogy mi is az valójában.Ami persze nem árt ha tudja az ember,főleg ha már meg is akarja építeni.Mert ugye ha tudja az ember,hogy például az egy daru,akkor nem egy darab drótot hajlít oda,hanem,mint te is a Hood esetében,szép részletesen kidolgozza.
Na ezért is jó ha egy makett-modell elkészítése előtt rengeteget kell utánajárni.Nem beszélve a végeredményről.
A Hood-dal kapcsolatban nem igen tudok mit mondani,mert -ne haragudj meg érte- még nem volt olyan makett vagy modellem eddig,ami ennyire a szívemhez nőtt volna.Mondjuk ez megváltozik a Bismarck esetében.Bár azért sejtem,hogy ennyi fáradságos munka mellett miért is hiányzik és aggódol érte.

Hát igen! Mindegyik hajó építése komoly kutatómunkát is jelent. De ez olyan izgalmas! Elég sok mindent kinyomoz az ember a hajóról, amiről korábban fogalma sem volt.
Állítólag ma lesz "A 2007. év makettjei" kiállítás megnyitója a Közlekedési Múzeumban a Repülés Baráti Köre védnöksége alatt. A Hood-om is ott lesz február végéig. Hiányzik is szegénykém...

Ejj ejj ... :), pedig akkor már ketten leszünk ebben az országban akik tudják, hogy melyik liften melyik géptípust vitték :D

Hol tartasz benne egyébként?

Üdv.

Simi!
Ejnye bejnye!Nem szabad mindjárt a rossz oldalát nézni.Ez alatt azt értem,hogy ha én kész leszek a hajóval,az nem azt jelenti,hogy nem lesz ellenfele,hanem,hogy lesz segítséged megépíteni az 1:350-s Bismarckot.Tehát ha nem is lesz köszönőviszonyban -bár ezt erősen kétlem a Hood után- de igen szépen ki birod dolgozni a meglevő infók alapján.Úgyhogy fel a fejjel,mert bármiben segítek -bárkinek- ,hogy az általad elkészített makett tökéletesen megfeleljen az elképzeléseidnek.Bár én is ilyen helyzetben lehettem volna,mert így könnyebb hajót építeni,mint sok évnyi kutató munka árán!De azt hiszem megérte!
Üdv!

...és még mindíg nem rágtam át magam a Shattered Sword-on :-)
Üdv ... Topy

Izgatottam várom nagy kedvencemnek, a Bismarck hajótestének az elkészültét. Laci, lehet, hogy haragudni fogok rád! Mindig szerettem volna egy gyönyörű Bismarck-ot építeni 1/350-ben. De ha te ezt a gyönyörű hajót megépíted, nem merek belekezdeni, mert soha nem lesz köszönőviszonyba sem a tieddel...
Pesze, ha tényleg olyan szép lesz, azért mégis "megbocsátok"...

Nagyon ígéretesek a képek. Csak halkan hozáfűzöm, hogy én pont fordított metódusban dolgozom: először a hajótest, utána a felépítmények, aztán a fegyverzet, a végén pedig a csónakok és a többi tartozék kerül kialakításra. Az ember mindig nagy csábítást érez, hogy egy hadihajónál mindjárt a főfegyverzettel kezdje az egészet (az első hajómnál ugyanígy tettem...). Ennek a metódusnak (nálam) valami lélektani hatása a lényeges: a legnehezebb a hajótest, a fedélzetek, felépítmények elkészítése; sokan itt megcsömörlenek, kedvüket vesztik a sziszi-fuszi feladatok közepette. Ilyenkor az motivál (legalábbis engem), hogyha ezzel végzek, a fegyverzet következik...

EDE!

Köszi a javítást, természetesen az Aichi D3A Val-ra gondoltam :). Őszintén ha egy ilyen szintű Akagit építenék tuti hogy tanulmányoznék pár képet előtte és 1000%, hogy ráakad az ember azokra a képekre amik a gépek elrendezését mutatják.

Mellesleg ha valakit érdekel a téma mélyebben (japán hordozó operációk) Jonathan Parshall és Anthony Tully : Shattered Sword című művét ajánlom. Abban ez amit ecseteltem elég részletesen le van írva és akármyilen hihetetlen is komoly szerepe volt ennek a Midwayi csatában és jórészt magának az Akagi megsemmisülésében is.

Ha érdekel valakit szívesen lelövöm a poénokat, de ha esetleg valaki olvassa a könyvet nem akarom elvenni az élvezetet.

Simi!
Na most az a helyzet,hogy kész van a bal oldali "radiátor" rendszer,úgyhogy holnap nekifogok a másik oldalnak.Képet most nem tudok feltenni,mert lemerült a fényképezőm.Viszont ha meglesz a másik oldala is,akkor vannak a hajótesten kisebb hibák amiket kijavítok.Ez azt jelenti,hogy kisebb karcolások lyukak stb. vannak rajta.Na ezeket akarom eltüntetni festés előtt.
Üdv!