/ Fórumok /

A világ legrondább repülőgépei

A világ legrondább repülőgépei, avagy bumfordiak, repülő téglák,dobozok és egyéb förmedvények...
Megmondom őszintén, fáj leírnom egy szókapcsolatban, hogy ronda és repülő, mert szerintem olyan nincs is, hogy egy repülőgép ronda legyen. Igaz én elfogult vagyok, mert már kisgyerekkorom óta beteges rajongással nézzek az égre fel, bármilyen eszköz húzzon el a fejem felett, még ha az aznap már huszonkilencedszer látott Boeing 737-es is. No de ez az én véleményem, lehet, hogy nekem minden repülő teszik, és akkor rögtön fel is tehetitek a kérdést, hogy akkor minek hoztam létre ezt a topikot, de azért annyira én sem vagyok elfogult, hogy ne lássam a különbséget, mondjuk egy Jumbojet gigantikus, de mégis finom eleganciája és egy szárnyakkal ellátott gyufáskatuja formájú Shorts Skyvan között. Bár az is igaz, szép, csúnya szubjektív fogalmak, és sokszor elhangzik klasszikusoktól idézve „annyira ronda, hogy az már szép” nemcsak a repülőgépekkel kapcsolatban. Szóval ide, mindenki felteheti az általa legro…. fogalmazunk inkább így furcsa, érdekes kinézetű repülőeszközők képeit, amikkel valaha életében találkozott. Ja és fontos ezzel a rovattal nem akarok senkit és semmit sem megbántani, különös tekintettel a repülőgépmérnökökre, pilotákra és a típusfanokra:)
A topikhoz csak bejelentkezett felhasználók tudnak hozzászólni. Kérem, jelentkezzen be itt!
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.
Boeing 441229 2009. március 25. 15:08
Válasz erre
Számomra a legrondább gép az Airbus Beluga. :)
Zozó 441228 2009. március 24. 21:43
Válasz erre
1/72-ben gyártják a csehek (RVHP), igaz csak gyantából. Csini...
SIG 441227 2009. március 24. 21:04
Válasz erre
Ez nem a CIA-nak valami lehallgatógépe ?
Horvath_Balazs 441226 2009. március 24. 21:02
Válasz erre
Beech RC-12N Guardrail Common Sensor
Beech RC-12N...

Ha nem is ronda, de "érdekes arcú" ;-)
Tibcsi 441225 2009. március 23. 08:04
Válasz erre
Azannya! :))) Nekem volt egy félig roncs SR-71-esem, abból akartam magyar mezőgazdasági gépet építeni. Sárga festés, a függőlegesen piros-fehér-zöld trikolor, és alul természetesen a fesztávon túlnyúló piros permetező csövek.

Na, csak az múlta volna felül ezt. :-)))
hofi 441224 2009. március 23. 07:53
Válasz erre
borisz 441223 2009. március 22. 22:50
Válasz erre
Lacy 441222 2009. március 22. 22:05
Válasz erre
skyvan.jpeg
skyvan.jpeg

Sziasztok!

Az Osztrákok Skyvanja alapvetően egy ronda gép, de a jelek szerint lehet ezt még fokozni! :)
Tibcsi 440940 2008. december 22. 08:57
Válasz erre
Nem rossz! :)) Ha jól tudom, ezt egy DC-6-osból alakították át, hogy elölről is lehessen rakodni. És a törzs hátsó felét is félre lehetett hajtani. Sok Forma1-es versenyautó megfordult benn az idők folyamán. :)
Lacy 440936 2008. december 21. 21:25
Válasz erre
Aviation Traders ATL-98 Carvair
Aviation Traders ATL...

Sziasztok!

Aviation Traders ATL-98 Carvair-nek mondják, ésszerintem az egyik dobogós lehet ebben a topikban. :)
zozso 440916 2008. december 5. 22:38
Válasz erre
Repcsi 440914 2008. november 26. 14:46
Válasz erre
Bombardier_Dash_8-Q400

A SAS svéd légitársaság Bombardier Dash 8-Q400 gépe, néhány másodperccel futóműtörése előtt
Bombardier_Dash_8-...

Ronda
Tibcsi 440911 2008. augusztus 12. 13:45
Válasz erre
Nézegetem a modellversiumon a Gannet maketteket... háát... erről a gépről nehéz (ha nem lehetetlen) szép makettet csinálni. :))

Mint makett lehet szép, de mint repülő? Naneee... :-)))
Sanjurjo 440910 2008. augusztus 11. 22:58
Válasz erre
Gratulálok! Ahelyett, hogy fejlesztegették volna a Messerschmidtt 262-est, vagy egyébb egyébb Heinkel típusokat, akkor talán megnyerték volna a háborút, dehát ez! Pedig a francia mérnököknek is voltak szép alkotásai például Mirage III , vagy 2000-,de Ők biztosan nem ezeken a "nyomoroncakon" nevelkedtek...
hofi 440909 2008. augusztus 11. 22:47
Válasz erre
Azért ezt a gépet még másfél évig fejlesztgették utána a németek, mert elég ígéretesnek találták...
Ha bevetették volna, már rég meglenne nekem is. :-)
Sanjurjo 440908 2008. augusztus 11. 22:38
Válasz erre
Sziasztok!

Ez Tényleg ilyen , mint egy rossz sneci és csodálkoznak a franciák,. hogy a Wermacht, meg a Luftwaffe alig egy hónap alatt legyűrte őket 1940-ben...
Tibcsi 440907 2008. augusztus 11. 20:30
Válasz erre
Ez a gép tényleg ilyen, vagy csak a rajzoló whiskey-zett együtt Walt Disney-vel?
xcraft 440906 2008. augusztus 11. 20:26
Válasz erre
Szia!

Köszönöm a figyelmességet, ugye nem meglepő, ha azt mondom, ott lapul a polcomon. :)
Sanjurjo 440905 2008. augusztus 11. 18:30
Válasz erre
172bt
172bt

Sziasztok!

Ez is "szép" ugye? Nesze neked francia elegancia:)
hofi 440904 2008. augusztus 11. 07:39
Válasz erre
bbloodhund 440903 2008. augusztus 8. 22:16
Válasz erre
sanjurjo 440902 2008. június 30. 17:27
Válasz erre
Sziasztok!

Obi szerintem ez lesz az és tényleg a Discovery-n láthattam, köszi.

Így elnézve, hát nem is tudom ez a csapat az alkotásai alapján vagy zseni, vagy őrült, de a kettő közt tudjuk csak egy hajszál van...
Mty 440901 2008. június 29. 18:38
Válasz erre
nem tudtam ho mgy skat sztam nézni de vlaho kiesett
Obi 440900 2008. június 29. 17:29
Válasz erre
Limokopter-0[1]
Limokopter-0[1

Szia sanjurjo!

Nem a Discovery-n láttad ezt? Mert ott mutatták, ahogy Big Daddy és csapata elkészíti a Limokoptert. Ütős járgány lett az biztos :D

Obi
sanjurjo 440899 2008. június 29. 17:15
Válasz erre
Sziasztok!

Nem rossz a régi Boiengból kialakitott jacth, én tegnap valamelyik adon egy HH 3-mas helikopter törzséből kialakitott busz készítését látam, valami helilimonak nevezték, és egy grillauto sic! társaságában készült. Ilyen állatságokra is természetesen csak az USA-ban van lehetőség. Igaz az afgánok Mi 8-as törzséből és Gaz 66-os alvázból csináltak "helyijáratot", de ők biztos nem szórakozásból. Az afgán helilimoról került már fel ide kép, de az amerikait nem fejezték be majd, a következő részeben, de ha valaki talál róla képeket, azt szívesen megnézném itt.

Sziasztok!
Mty 440898 2008. június 28. 18:27
Válasz erre
2007_08_07_ekranoplan2
2007_08_07_ekranopla...
0430repulo1
0430repulo1
0545repulo468hajo

ez egy repcsiből átalakított jakt
0545repulo468hajo

ezeket találtam
Vorangee 440897 2008. június 25. 23:56
Válasz erre
Ez a bolt még létezik? Mert kkor holnap elmegyek körülnézni!
balaton 440896 2008. június 25. 20:26
Válasz erre
Berlin B-9 01
Berlin B-9 01
BV P-170-3

Mintha a Star Wars-ból jött volna elő...
BV P-170-3
Fw Triebflugel 03

Ez félelmetes lehetett (volna) repülés közben - a pilótának is.
Fw Triebflugel 03
Fw Triebflugel

Így "gyalázta" volna az angolszász légierő bombázóit :)
Fw Triebflugel
DB projekt F 04

Ez meg egy nagyobb repülő szárnyai alól startolt (volna).
DB projekt F 04
DB projekt E 03

...valahogy így :)
DB projekt E 03
Fw-195

Figyeljétek, mi jön ki a raktérből.
Fw-195
Fw VTOL makett

Egy sárga (Minden bizonnyal útfenntartós.) Millenium Falcon.
Fw VTOL makett
Fw vtol 02
Fw vtol 02
He Lerche 02

A félreértések elkerülése végett: ezt is ember vezette. A leszállás elég cinkes lett volna függőlegesen, miközben a pilóta csak az eget látja.
He Lerche 02
He Wespe 02

Ez volt az elképzelés...
He Wespe 02
Hü-136-1a

Pazar kilátás nyílt a kabintetőn keresztül :)
Hü-136-1a
Me P1079-15 02

No comment.
Me P1079-15 02
Omegadiskus 3

Náci ufó :)
Omegadiskus 3

Néhány kép...
balaton 440889 2008. június 12. 19:56
Válasz erre
balaton 440888 2008. június 12. 19:53
Válasz erre
Kellet_XR-8_ww2
Kellet_XR-8_ww2

Ezt a gyönyörűséget 1944-ben álmodták meg az amerikaiak.
Kalóz 440878 2008. április 14. 11:16
Válasz erre
Mivel nem akarom teljesen szétoffolni a topikot, csak egyre lennék kíváncsi: Olyan szavakra, melyeknél ez az L betűs "szabály" nem jön be.
Kalóz
Kalóz 440874 2008. április 13. 16:05
Válasz erre
Mint másik topikban írtam, most fordítom a Ka-22 Vintokrilről szóló cikkeket. Nos az valós riválisa volt a Mi-6-nak, de végül alulmaradt. A teherbírása több, mint 30 to-volt. Viszont az irányítás összehangolását Kamovéknak akkor nem sikerült megoldani, így két gép is katasztrófát szenvedett, mire törölték a programot.
Kalóz
Sanjurjo 440872 2008. április 11. 10:47
Válasz erre
Sziasztok!

Hát szerintem is valahogy így lehetet, csak a vicc kedvéért írtam, hogy jakovlev rajzfilmekből művelődne. Bár Valószínű a Balu kapitány készítői sem nagyon láthaták ezeket a nem túl propagált (talán titkosak is voltak) terveket. De ez a Jak-vvp 6-os most is lenyügöz. Hány Mi-6-ost kiválthatott volna egy-egy logisztikai művelet során. Aúmgy érdekes a típusjelzés is mert a sima Jak 6-os ha jól tudom egy repülőgép volt, gondolom a két tervezetnek semmi kőze nem volt egymáshoz.
mig23papa 440871 2008. április 10. 22:02
Válasz erre
Miggyuri

A tartalom lényeg, nem a forma :-))
mig23papa 440870 2008. április 10. 22:02
Válasz erre
Sanjurjo

Lehet , hogy a rajzfilm vette az ötletet Jakovlevtől.
Miggyuri 440869 2008. április 10. 21:56
Válasz erre
:) Hejesírási szótár dejóó! :)
Miggyuri
Sanjurjo 440865 2008. április 9. 15:49
Válasz erre
yak_vvp-6
yak_vvp-6
yak_albatros
yak_albatros
mi-7
mi-7
mi-7
mi-7

Sziasztok!

Íme, szovjet elvtársaink(sokak örömére, sokak bánatára:) különösen Mil és Jakovlev, nem cáfolnak rá arra, hogy létezik ronda légijármű. Ajálanám mindenki figyelmébe a Jakovlev VVP 6-os tervzetet, ezzel aztán lehetet volna "go West", bár enegem leginkább a régi Disney matinékban vetített (erre is ki emlékszik már) Balu kapitány rajzfilmben szereplő Don Kartács és Kalózainak járgányára emlékezetet ez a valami. Vajon Jakovlev is a rajfilmből vette az ötletet...:)
beta 440864 2008. február 21. 22:36
Válasz erre
Topáz 440863 2008. február 21. 08:01
Válasz erre
SIG!
Nagy baj az ekranoplánnal, hogy nem szereti a hullámzást. Sima víz kell neki. Az Atlanti-óceánt meg a nyújorki partraszállást felejtsd el.
Kedvező idő esetén a Fekete-tenger és a török partok jöhettek szóba.
Okkal törölték a programot.
Alby 440862 2008. február 21. 02:03
Válasz erre
Király gépek, nem rondák ezek: csúnyán szépek.
Különben sincs ronda repcsi, csak túl sok a fény vagy keveset ittál:)
SIG 440861 2008. február 20. 11:22
Válasz erre
Köszi, nem tudtam. Nem gondoltam volna, hogy ezzel a törzzsel és ilyen kicsi szárnyakkal komolyabban felemelkedett a levegőbe, ezért gondoltam, hogy ez is "Eki". Én mondjuk birom az ilyen perverz formájú gépeket. Amikor először láttam róla a Monyino-i képet, azt hittem, hogy valami olyan cucc, amit az űrrepülésben használtak. De még egyszer köszi az infót !
Farkaskoma 440860 2008. február 20. 10:52
Válasz erre
A beriev nem erkanoplan, hanem tengeri felderítő és tengeralattjáró vadász hidroplán. Ritka rusnya,és nem is vált be... Mondjuk annyiban erkanoplan, hogy a felszálláshoz ez is használja a párnahatást, de hutánna rendes repülőként üzemel.
SIG 440859 2008. február 19. 22:41
Válasz erre
Eki  1
Eki 1
Eki  2
Eki 2
Eki  3
Eki 3

Szerintem a grafikát tekintve, amire Xcraft utalt, ez is valami ekranoplan kísérlet lehet, ami a párnahatás kihasználásával repül a víz felett, mint ezek itt. Azért ez nem volt egy gyenge ötlet a ruszkiktól, mivel a fegyverzetet tekintve volt rajtuk annyi cucc, mint egy rakétáscirkálón, viszont a sebességét tekintve ezek 600-800 km/h-s tempóval rongyoltak a víz felett.
Azért a 70-es években egy ilyennel megálltak volta a New York-i szabadságszobor mellett, kivették volna sebességből és felcsapják a vészvillogót, talán a tőzsdék egy kicsit zuhantak volna az árak, meg lett volna némi sikítás :)))
Charger 440858 2008. február 19. 21:39
Válasz erre
Jó kis oldal sok érdekességel...
ami a kezdő oldal elején van az a beriev bartini wa14,az miféle repülő?!
xcraft 440857 2008. február 17. 21:53
Válasz erre
Az utolsó képed eredetiben:
images.google.hu/imgres
Kicsit romos, de jól felismerhető, Monyino-ban őrzik, sok más csodával együtt.
Blasio 440856 2008. február 17. 20:03
Válasz erre
Atyám... ez a "flatbedairliftconcep..." érdekes lett volna, ha működik. Így elsőre eléggé hajmeresztő
Sanjurjo 440855 2008. február 17. 18:16
Válasz erre
burnelliairferry
burnelliairferry
bwbinflight
bwbinflight
catpod12
catpod12
flatbedairliftconcept
flatbedairliftconcep...
flatbedairliftconceptdrawing
flatbedairliftconcep...
tiltenginedownVTOL
tiltenginedownVTOL
wighenharrier
wighenharrier
WIGpelicanoverwater
WIGpelicanoverwater
WIGpelicantanksrollingoff
WIGpelicantanksrolli...
wigweirdplanefromrusskies
wigweirdplanefromrus...

Sziasztok!

Na mielőtt elhalna ez a topik, néhány szépség, avagy a cél a szentesíti az eszkőzt...
tray 440854 2007. június 6. 12:59
Válasz erre
Untitled1
Untitled1
Untitled2
Untitled2
Untitled3
Untitled3
Untitled4
Untitled4
Untitled5
Untitled5
Untitled6
Untitled6
Untitled7
Untitled7
Untitled8
Untitled8
Untitled9
Untitled9
Untitled10
Untitled10
Untitled11
Untitled11
Untitled12
Untitled12
Untitled13
Untitled13
Untitled14
Untitled14

Néhány csemege...
xcraft 440853 2007. május 23. 22:41
Válasz erre
Zebi 440852 2007. május 23. 20:17
Válasz erre
<<< Vissza Tovább >>>
1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.
1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.