"Munkásőrnek egy baja..."
1:72

Pereg a film. Fekete-fehér. Férfiak, nők, fiatalok, öregek vonulnak hosszú sorban az utcán. Egyenruhában, fegyverrel. Vált a kép, homokzsákokat töltenek a hömpölygő áradat mentén, majd egy marhaistálló mellett, fertőtlenítőszeres gödör partján őrszem áll: "JÁRVÁNYVESZÉLY, BELÉPNI TILOS!", tereptarka kezeslábasba öltözött alakot vernek bilincsbe, szakállas veterán kitüntetést vesz át, mosolygós rádiós lány az adó-vevő előtt, véradók... és a filmkockák csak peregnek tovább.

Nincs hazánkban még egy olyan fegyveres szervezet, amelyről a kívülállók kevesebbet tudtak volna, tudnának, mint az 1957 és 1989 között működött Munkásőrség. Szinte mindenkinek a közelebbi vagy távolabbi ismeretségi körében van, aki e testület kötelékében szolgált rövidebb-hosszabb ideig, azaz munkásőr volt (csak esetleg, nem hangoztatja).

1957-ben az akkori kormányzó párt - az, az egy - a hatalom megszilárdítására, a "munkáshatalom védelmére" létrehozta a Munkásőrséget. Ez a jórészt önkéntesekből álló szervezet főként karhatalmi és rendvédelmi feladatokat végzett és őrizte az akkori (egy)párt objektumait. 1989-ben szűnt meg, jogutód nélkül. Tagjait leszerelték, hivatásos állományát, mely az összlétszám kb. 5%-a volt, szélnek eresztették. Fegyverzetével a későbbiekben a Horvát Gárda, illetve a szerb Krajina harcosainál találkozhattunk. Az általuk használt gránátlövő géppisztollyal Arafat palesztinjai ijesztegették az izraeli páncélosokat.

Nos, ennek a testületnek félévente ismétlődő eseményét, az éleslövészetet próbáltam 1:72 méretben, diorámában megjeleníteni. Kihívás már csak azért is, mert, figurában előbb találok mudzsahedet az Északi Szövetségtől, vagy éppen pun harci elefántot, mint munkásőrt a 80-as évek Magyarországáról. Persze, fantázia kérdése az egész. Előszedtem több, szovjet gyalogságot feldolgozó figurakészlet maradékait. Itt leltem fel három, golyószóróval tüzelő, hasaló figurát. Egyszerű lett volna, ha csak átfestem őket a szürkés színű egyenruhás, zöld sisakos 60-as évekbeli munkásőrökre, hisz egészen a 70-es évekig ők használták a máshonnan már kivont DP golyószórókat, PPS géppisztolyokat és TT pisztolyokat. De, legyünk igényesek! Ne dőljünk be az olcsó megoldásoknak, mert ez az lett volna.

"Géppisztoly tüzelésre kész", "géppisztoly súlyba" és terpeszállás helyzetek

Miután a szovjet egyenruhára jellemző hosszú zubbony derékszíj alatti részeit lefaragtam - és két golyószórósnál kifordítottam az ősi ESCI készletben természetellenesen befelé öntött lábakat - nekifogtam a golyószóró átalakításának. Aki csinált már ilyet, tudhatja, hogy idegölő és egyeltalán nem biztos sikert hozó műtétről van szó. Végül sikerült elfogadható formájú Kalasnyikov RPK - golyószórókat kreálnom. Szerintem.

Apró dolgokat kellet még kialakítanom. A Munkásőrség minden tagjának - függetlenül beosztásától - volt önvédelmi fegyvere, abban az időben PA-63 mintájú pisztolya. No ezért minden figura derekára pisztolytáska dukált. A lövészetre ezen felül tártáska is járt. A parancsnokokat a vállszíjukról lehetett megkülönböztetni. Váll-lap nem volt. A galléron lévő beosztásjelzéseket ebben a méretarányban képtelenség megjeleníteni. A figurák csizmájának szárát is meg kellett kis faragással rövidíteni, hisz ehhez az egyenruhához "65M. gumitalpú bakancs", azaz "surranó" járt. Ez meg fekete volt, ellentétben a néphadseregben használt barnával.

A nem lövő figurák elégé sok "helyről" érkeztek a sótonyi völgybe. (Ez volt a lőtér helye, Vas megyében.) A GAZ-67B terepjáró a Steel Wheels műgyanta készletéből, a nekitámaszkodó gépkocsivezető (fejcserével) a Hasegawa II. világháborús pilóták készletéből, a két parancsnok (az egyik fejcserével) az Airfix angol repülőtéri személyzetéből keveredett ilyen társaságba. Ez a (fejcsere) nem más, mint az alap figura fejének rohamsisakos fejre cserélése, amit egy gyengébb anatómiájú figuráról vágtam le. Így élethűbbé tehetők az azonos mozdulatú figurák is.

A terep kialakítása és berendezése volt még hátra. Előszedtem egy ősi videoszalagot. Ezen a korabeli lőtér látszott. Ennek képei alapján kerültek kialakításra a lőállások és a különféle színű zászlókkal jelölt szektorok. A dioráma csücskére pedig egy torony került - bár az eredeti a képeken távolabb volt. Magát a tornyot dobozkarton felhasználásával készítettem el. A felvezető külső lépcső a Revell JAS-39-hez kapott műanyaglétrából készült. Lapos tetős, kétszintes épület volt. Be is rendeztem. A földszinti hírközpont szobájában az asztalra néhány papírt és egy rádió adó-vevőt helyeztem. A két ablakot átlátszó irattartófedélből alakítottam ki. A lövészetet vezető parancsnok is ott nézeget, kezében rádióval. Talán észrevette a lőtér túlvégén égő növényzetet, vagy a bekóborolt tehenet? (Ezek egy öreg bolsevik legendáriumából származó esetek.) A füves térséget egyfajta, vasútmodelles boltokban kapható darálékkal oldottam meg. A lövészek állásait elválasztó rönksort egy selejt kínai bambuszkép szálaiból ragasztottam a helyére. Az éleslövészetet jelölő kis zászlókat alufóliából vágtam ki. Az utakat "lebetonoztam", szintén makettdoboz anyagából készült lapokkal, s bele a szurokcsíkokat fekete golyóstoll segítségével egyszerűen belerajzoltam.

Így elkészült a múlt egy újabb pillanatát ábrázolni hívatott diorámám. Címéül az akkor leginkább ismert, a testülethez kapcsolódó dal refrénjének elő sorát választottam:

"Munkásőrnek egy baja így van-e?
Miért nincs három élete, élete?
Egyiket a Pártnak adja, másikat a párja kapja,
a harmadikkal egy a fegyvere."

Kifejező sorok 1989 előttről.

Pintér György
Gersekaráti Makettépítő Kör