Golden Hind
Heller, 1:200

1577. december 13.: Francis Drake másodszor hagyja el Plymouth kikötőjét a Golden Hind fedélzetén (ezúttal öt másik hajó kíséretében), hogy megkerülje a Földet. Sok megpróbáltatás után 1580. szeptember 26-án tért haza négy hajóval, és egy kifosztott spanyol gálya kincseivel. Nemes tetteiért az angol királynő lovaggá ütötte.
Be kell vallanom, eddig csak három hajót építettem, és azok is XX. századiak voltak, ezúttal tehát debütáltam a vitorlások táborában. Már régebb óta tervezem egy ilyen hajó építését, de mindig voltak olyan repülők, vagy páncélosok, amik jobban megtetszettek, most viszont nem haboztam tovább, ugyanis ajándéknak készült egy nagyon kedves rokonomnak!

A makettet a Heller gyártotta, valószínűleg elég régen, erre utal ugyanis az öntőkereteken található irdatlan mennyiségű sorja, valamint a meglehetősen puha fehér műanyag. A méretarány a doboz szerint 1:200, de utánaszámolva elég furcsának tűnnek a 2 m magas korlátok, és a 6 m-es evezőlapátok, az 1:100-as, vagy az 1:144-es méretarányt valószínűbbnek tartom. Mint említettem, az alkatrészek igencsak sorjásak, gyakorlatilag minden darabot alapos csiszolásnak kell alávetni. Az illesztések szinte tökéletesek, ami a hajótest két hatalmas darabjánál lepett meg legjobban. A felületek szépen részletezettek: az ágyúcsövek kifestve szemet gyönyörködtetőek, de a fedélzet mintázata is fantasztikus.

Mivel ilyen hajót még nem építettem, az építés sorrendjét teljes mértékben az útmutató határozta meg. Először a test két felét ragasztottam össze. Szerencsére alig volt deformálódás, így viszonylag kevés ragasztóra volt szükségem, majd a fedélzet került a helyére. Első ránézésre nem volt túl bizalomgerjesztő, ugyanis az oldalfalakon található bordákhoz kellett rögzíteni. Ez nem is ment túl könnyen, de miután sikerült rögzíteni, nem volt tömíteni való rés (nem is lehetett volna tömíteni, csiszolni a fa mintázat eltűntetése nélkül). Itt követtem el a legnagyobb hibát, ugyanis a hajótestet érdemes belülről feketére festeni, hogy ne legyen annyira átlátszó az anyag, és a rácsokon, valamint a lejárón keresztül ne a fehérséget lehessen látni. A taton keresztül nem volt éppen kényelmes festeni, de azért sikerült maradéktalanul megoldani a problémát. Ezután összeállítottam mindent, ami eredetileg fából készült: árbócok, árbóckosarak, kötélrögzítők, csigák, mentőcsónak (a fedélzet megemelt részeit még nem ragasztottam a helyére), és mindent lefújtam a Humbrol natúrfa színével. Az árbócokra spirálisan feltekert kötél öntött formájában elég siralmas látvány volt, ezért még festés előtt lecseréltem 0,3-as valódi kötélre (ilyet külön is lehet kapni pl. a Fabulisnál), majd feketére festettem.

Helyére ragasztottam a fedélzet többi részét, valamint a korlátokat, kötélfeszítőket és felfestettem a díszítő sávokat a hajó oldalán. Annyi segítségünk ugyan van, hogy az anyagba vannak fröccsöntve a segédvonalak, de a színeket csak Humbrol kódokkal adják meg (én a dobozgrafika alapján festettem). Ezután következett a fedélzet faerezetének visszaadása. Először a süllyesztett "panelvonalakat" futtattam be híg sötétbarnával, majd az erezet kiemelésére sötétsárgával szárazecseteltem. Sajnos a test oldalánál ezt nem lehet alkalmazni, ott ugyanis kiemelkednek a vonalak, ráadásul bekarcolni is szinte lehetetlen, mivel ívesek. Hogy valamennyire azért mégis látszódjanak, sötétbarnával finoman szárazecseteltem.

Beragasztottam az árbócokat, majd nekiláttam a kötéllétrák cseréjének, a fröccsöntött darabok nem túl szépek. Ehhez először a feszítő csigákat kellett átalakítani, mert itt sem mutat jól az öntött kötél. Elsőként az első és hátsó féldarabokat egyesítettem, majd levágtam, és lecsiszoltam a "kötél" maradványait, és mindegyikbe háromszög alakban lyukakat fúrtam (80 db csiga...). Mivel a kis lyukakon nem lehetett átfűzni a kötelet, egy félbe hajtott vékony dróttal végeztem ezt a műveletet. A létra hosszanti szálai 0,6-os kötélből készültek. Feszessé tételük elég problémás volt, köszönhetően az érdekes kötözési módnak (itt bizony nagy hasznát vettem volna egy-két plusz kéznek). A létrafokok elkészítése már csak időigényes művelet volt: először csak befűztem őket a helyükre, majd az utolsó szárnál megkötöztem, azután visszafelé haladva egy csipesszel feszesre húztam őket, végül egy kis csepp pillanatragasztóval rögzítettem. A fölösleges darabok levágásánál drótvágót kellett alkalmaznom (esetleg szikét ott, ahol alá tudtam támasztani), az olló ugyanis használhatatlan ennél a selyemszerű anyagnál.

Sokáig gondolkodtam azon, vajon felhasználjam-e a vitorlákat, a vékony fóliából vákuumszívott anyag ugyanis nem túl élethű, míg végül kisebb átalakítással mégis feltettem. Az átalakítás ebben az esetben annyit tesz, hogy vízüvegbe áztatott papírzsebkendővel vontam be mindkét oldalát. A vízüvegnek vannak olyan rossz tulajdonságai, hogy száradás közben erősen zsugorodik, valamint a papírzsepi száradás után nagyon törékeny lesz, ezért nagy ráhagyással kell a gyári vitorlára felsimítani, és a felesleget is óvatosan kell levágni. Nálam sajnos száradás közben fel is hólyagosodott, ami a széleinél igen zavaró, de még pillanatragasztóval sem sikerül visszasimítani. Hogy a vitorlarudakra rögzíteni tudjam, a szélén 3-4 mm-enként lyukakat fúrtam, majd a 0,3-as kötéllel "felvarrtam". A vízvonal alatti rész festését ekkor végeztem, amit gondosan kimaszkoltam etikett papírokkal, majd - hogy ne legyen annyira homogén a színe - híg natúr fa színnel átmostam.

A kötélzet elkészítése viszonylag egyszerű feladat, bár néha meggyűlt a bajom vele, amikor eldugott helyekre kellett csipesszel beküzdenem, majd megfeszíteni, és még oda is kötözni. Az ágyúk (spanyol hajóról lévén szó) nincsenek sokan, de a csövük nagyon szépen ki van dolgozva, egyedül a végét kell kifúrni. Festésénél először réz és arany keverékét akartam alkalmazni, de pocsékul fedett, ezért az aranyat matt feketével kevertem: az eredményben az óta is gyönyörködöm. A matricák megfelelően vékonyak és matt felületűek, de zavaró színelcsúszások vannak rajtuk. Bizarr megoldásként a zászlókat is ebből készítették. Ezek egy idő után kiszáradnának, majd elporladnának, ezért megfelelő méretű lemezeket vágtam Piros Arany tubusából, majd öngyújtóval leégettem róla a festéket, és matt lakkal rögzítettem. Utólag kiderült, ez rossz húzás volt, a lakk ugyanis felpuhította, majd enyhén összerántotta a matricát, és a zászlórúdon sem akart megállni: pillanatragasztóval kellett segíteni a problémán. A horgonyhoz furcsa módon vastag kötelet kell használni, a természetesebb belógás elérésére némi pillanatragasztót alkalmaztam (itt is van egy kis hiba, ugyanis csak egy vasmacska van a dobozban, holott azon a néhány képen, amit találtam, mindkét oldalon van egy).

Az I-re a pontot a taton lévő lámpa tette fel: az "üvegre" öntött rácsozat néhol annyira finomra sikeredett, hogy már nem is látszott, ezért az egészet kimartam, kireszeltem, aranyszínűre festettem, végül fényes lakkal beüvegeztem.

Bár az építés nem volt zökkenőmentes, és rengeteg problémát meg kellett oldani, mégis élveztem minden mozzanatot, a végeredmény pedig minden fáradtságot megér, ezért bátran ajánlom mindenkinek: pihenésképpen építsetek vitorlás hajót!
Ha valakit komolyabban érdekel a hajó története, a www.goldenhind.co.uk oldalon még sok érdekességet talál.

Ajánlom a hölgynek...

Répáczki András