Sci-Fi
Michalkó István   IJN Musashi dioráma, Tamiya, 1:700

Előzmények:

A kitet egy nagyon jó barátomtól kaptam, akinél már régóta porosodott a padláson. Amikor megmutatta a dobozt, azonnal kedvet kaptam, hogy megépítsem életem első hajóját. Amolyan kihívásként tekintettem 16 évnyi repülőzés után. Éppen ezért kérném szakértő kollégáimat, hogy ezt vegyék figyelembe! A hajó történetével most nem akarnám húzni az időt, úgyhogy belekezdenék az építésébe.

Az építés előkészítése:

Mivel a kit elég régi kiadás volt és egy pár dolog még hiányzott is belőle, eldöntöttem hogy amennyire lehet, kipótolom és feljavítom. Elmentem hát a replikás barátaimhoz érdeklődni, hogy van-e 700-as maratásuk a hajómhoz. Félig szerencse, hogy volt éppen náluk egy Yamato szet az Eduardtól. Gondoltam hogy mivel úgy is testvérhajók voltak, nagy gond nem lehet. Nem is lett. A Yamato maratás 90%-a felhasználható a Musashihoz is! (ajtók, korlátok, géppuskák, daru, radar, katapult, stb...) Az interneten megtaláltam róla szinte az összes fotót, rajzot, filmet, kész maketteket, amik csak kellhettek az induláshoz.

Építés:

Mint minden vízvonalhajónál, adnak külön egy úgymond "vízvonal lemezt", amit a hajó törzséhez kell ragasztani. Én is így tettem. És ekkor jött az első meglepetés! Végig a piros lemez 1-2 mm-rel kijjebb áll, mint az oldalfal. Először azt hittem, hogy ez biztos direkt van így - mégis csak Tamiya -, aztán utánagondoltam hogy a valóságban ez már majdnem 1 méteres különbség lenne. Akkor ez mégsem stimmel. Így hát 2 hét csiszolás és tömítés várt rám, amíg teljesen egy szintbe nem kerültek mindenhol. Ezután szerencsére a felépítményekkel és az ágyúkkal már nem volt különösebb illeszkedési probléma. Ha már a lövegtornyoknál tartunk, ott nekem kellett megcsinálni a tetejükön lévő korlátokat különböző vastagságú húzott szálakból. A vízzáró ponyvákat is én csináltam több rétegben felkent maszkoló folyadékkal. Tejfölös doboz és rézdrót a daru lelógó kapcsa. Tejfölös dobozból vannak a repülők propellerjei, Blu Tek gyurmából a fedélzeten lévő homokzsákok és ládák. Injekciós tűből készültek a tripod árboc keresztmerevítői. Saját készítés még a kötélzet, amit feketére festett húzott szálból csináltam. A rajtuk lévő csigákat faragasztó cseppekből. A zászlók anyaga sima fehér papír hullámosra kivágva és összegyűrve. Piros filctollal festettem a csíkokat rájuk. A japán felirat matrica.

Ezek voltak az építésnek azon fázisai amikor saját ötleteimet kellett használni - nem úgy, mint a több száz maratásnál. Végül is ezek a hajó leglátványosabb részei. A kisebb dolgokat (ajtók, borítólemezek, radar részei) már a festés előtt felragasztottam. Viszont a korlátot, a katapultokat, és a darut először festettem és csak utána ragasztottam a helyére. Ez a művelet a korlátoknál 3 hetembe került. Szinte centiről centire haladtam pillanatragasztót használva. És nagyon ügyelve arra, hogy a felragasztott részekbe nehogy beleakadjunk. Ez szinte elkerülhetetlen ebben a méretben! A korlátok hajlítását megfelelő méretű hengeres tárgyakra - mint pl. toll- és ecsetszárakra - rásimítva végeztem.

Festés:

A festést a hajó oldalával és a felépítményekkel kezdtem. Az útmutató szerinti sötétszürkével. Utána körbe maszkolva a vízvonalat piros színnel. A fedélzetet a Model Master Afrika barnájával festettem ecsettel, mivel elég körülményes lett volna körbe maszkolni a felépítményeket. Rá is csesztem! Kb. négyszer kellett átkenni, mire rendesen befogta. Így viszont eltompult a gyári padlómintázat. A festés után felragasztottam a már előre lefestett részegységeket. A katapultok és a daru titánium bevonatot kapott szintén a M.M.-től. Ezután következett a kötélzet és a zászlók idő- és idegőrlő felragasztása, majd a csigák elhelyezése és festése. Mikor úgy egyben volt már minden, különböző színű pasztellkréták különböző árnyalataival szárazecseteltem, imitálva a tengeri korrózió különféle hatásait. És egy kis alumíniummal rásegítettem a fémes kopásokra is.

Alapzat:

Vízvonal hajóról révén szó már tudtam előre, hogy vízen fogom úsztatni. Első lépésként egy téglalap alakúra vágott furnér lemez köré parketta szegélyt ragasztottam. (gérvágóval precízen összevágva) A furnér méretével megegyező – bármelyik üvegesnél kapható - katedrálüveget ragasztottam rá úgy, hogy előtte az üveglap sima felét lefújtam sötétzöld és sötétkék keverékével. A sima hasú hajó felragasztása a domború katedrálüvegre nem volt egyszerű feladat. Főleg, hogy a kész hajót hogyan fogom a ragasztásnál az üveghez szorítani. Készítettem egy spéci állványzatot, amely 4 ponton nyomta a hajót az üveghez. Mivel így felfeküdt az üveghullámokra, ezért valamit ki kellett találni, hogy ne lehessen átlátni a hajó alatt (elég illúzióromboló). Átlátszó sziloplaszttal orvosoltam a problémát, amit kenőkéssel és fogpiszkálóval vittem fel a hajó köré. A hullámokat és a fodrozódást eredeti légi felvételek alapján alakítottam ki. A habot matt fehérrel szárazecseteltem.

Összegzés:

Mivel a saját szórakozásomra kezdtem el építeni ezt a hajót, ezért valószínűleg a szakértők sok hibát fognak találni benne, de hát el kell kezdeni valahol.

Internet: google - IJN Musashi

Feljavítás: Eduard 17016 Yamato New Kit

Köszönetet szeretnék mondani Serfőző Róbert barátomnak a makettért és Somogyi Imrének szakmai tanácsaiért.

MICHALKÓ ISTVÁN
2007.01.25.