A múltkor a hatalmas T-35 birizgálta fantáziámat. Most a másik véglet, az olaszok által a 30-as években készített "tanketta" - a CV-33 továbbfejlesztése, a Magyar Királyi Honvédség által is alkalmazott - harci járműve keltette fel érdeklődésemet. Ami az angoloknak a Vickers páncélozott "babakocsi"-ja, a szovjeteknek a T-27-es "sisaktrostélyos tornyú" kisharckocsi, az az olaszoknak az Ansaldo CV-33 volt.

A tankettát (kisharckocsit), az olaszok alkalmazták az abesszín háborúban, ahol egyes hírek szerint az abesszínok több tankot fogtak el olyan módon, hogy lándzsájukkal beszúrtak a figyelő nyíláson. A jármű megfordult a spanyol polgárháború csataterein is. Itt igazi - szó szerinti - áttörést nem tudott elérni, bár a lángszórós változat Jaramanál meglepte a köztársaságiakat. Rövidesen kiderült, hogy a páncélzatot könnyedén át lehet lőni a gyalogság 8, ill. 9 mm-es acélmagvas lőszerével. Ezt a lőszert nevezték akkortájt "antitank" lövedéknek. Végül, ahogy ez már lenni szokott, derék honvédeink is megkapták a maguk CV-33-ait. Bevetésre is kerültek Kárpátalján, Észak-Erdélyben, a Délvidéken, sőt 1941 nyara a szovjet utakon találta az Ansaldokat. Aztán ennyi. Túlzottan könnyű súlycsoportúnak bizonyult olyan háborúhoz, ahol vissza is lőnek. Mondanom sem kell, hazánkban továbbfejlesztették ezt a hk.-t is. Lecserélték Breda gpu.-it Gebaurre, parancsnoki "tornyot" kapott. Végül kiképző, vegyi felderítő és vontató feladatokra vetették be.

Igaz is, a pletykák szerint a belső kommunkációt a lövész/parancsnoknak a vezető sisakjára mért ütései pótolták. Pl.: Jobbról üt = "Jobbra tarts!" stb.

Ezt a hk.-t sem adták még ki 1:72-ben tudomásom szerint.

Az első dolgom az adatok, rajzok, fotók gyűjtése volt. Ezek után a rendelkezésre álló háromnézeti rajzot lekicsinyítettem 1:72-es méretre. Ekkor kezdtem pánikba esni. Az egész alig volt hosszabb 4 centinél és sem a szélessége, sem a magassága nem érte el a két centit. Több ilyen rajzot is másoltam.

Az egyik szétdarabolásával kaptam sablonokat a műanyag lapok kiszabásához. Egészen vékony darabokra volt szükségem. Olyanra, amelyre golyóstoll hegyének benyomásával könnyedén tudom a szegecselést imitálni. Maga a páncéltest kialakítása nem volt túl bonyolult, hisz az egész különféle mértékben megdöntött lemezekből készült annak idején. Forgó torony, kazamata-rendszer nem volt, nem is fért volna be. Éppen a kis méretek nem engedték a pontatlanságot. Szóval a teherviselő elemeket nyomtató patront tartalmazó műanyagdoboz anyagából alakítottam ki.

Az oldalanként 6-6 páros görgőt megfelelő átmérőjű öntőkeret szabályos felszeletelésével állítottam elő. Az első meghajtó kerék a KP gyártmányú Mi-8 domború ablakából készült, a hátul elhelyezkedő láncfeszítő kereket a szintén KP MiG-15 gyorsító rakétájának szeletelésével kaptam, majd pillanatragasztóval rögzítettem. A keskeny és vékony lánctalp papírcsík alapra került. Sűrű, ámde vékony bordázatát szintén papírból vagdostam és egyenként ragasztottam fel a géppapír felületre.

A felépítményként "üzemelő" toronyszerű alkatrész egy korábbi szovjet teherautó felépítményének darabjából került kialakításra. A kétoldalt elhelyezkedő kipufogók megfelelően lecsiszolt és hajlított öntőkeret darabokból vannak. A figyelő réseket fedő lemezek géppapírból készültek. A motorteret fedő ajtók és a búvónyílások fedő lemezei vékony kartonból vannak. A kétoldalt elhelyezkedő reflektorok a Zil-157-hez adott reflektorok közül tévedtek az olasz "gigászra". A két géppuska csövét egy roncs repülőgép-hordozó antennáiból vágtam. (Persze, tudom, hogy az Italeri He-111-hez mellékelt géppuskák jobbak volnánal, de mit tegyek, ha csupán egy darab van s kettő kellene?)

Tömítés és csiszolás után nekifogtam a festésnek. A több lehetőség közül a látványos háromszínű terepfoltos festést választottam. Kellemes összhatást értem el vele. Már csupán a megfelelő felségjeleket kellett kiválasztanom. A PM legutóbbi számában éppen a magyar harcjárművek jelöléseit tárgyalta egy remek cikk. Lévén, hogy korábbról nem volt ilyen, a "raktáron lévő" 1:72-es repülők matricái - méretük miatt szóba sem jöhettek - keresnem kellett egy olyan matricát, amely tartalmazza a kívánt jelzést. Végül a svájci felségjelek nyolcszögletűvé vágása és zöld kereszttel való feldúsítása sem vált be. Így előszedtem a Condor Légió felségjelét és ennek közepéből vágtam ki a fekete alapon fehér keresztet. Az "H" azonossági számot a SKIF T-26-hoz adott matrica fehér, háromjegyű sora felhasználásával alakítottam ki. A "H"-t pedig vékony ecsettel festettem fel. Így egész elfogadható makett került a T-35-ös "kicsike" mellé.

Pintér György, Gersekaráti Makettépítő Kör
pigyu2@freemail.hu