Ha egy laikust megkérdezünk a II. vh. szovjet haditechnikájáról, a T-34 után valószínűleg a Katyusát fogja megemlíteni, de hogy valójában miről is van szó, már nem biztos, hogy tudni fogja! A szovjet mérnökök már a háború előtt végeztek rakétakísérleteket, de eredetileg repülőgépek fedélzetéről tervezték bevetni a kisrakétákat, légi célok ellen. Nagy szórásképének köszönhetően ebben a feladatkörben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért alternatív megoldások után kellett nézni, így jutottak el a földi célok elleni alkalmazás lehetőségéhez. Kezdetben a vetősíneket Zis-6 alvázra szerelték, de később jutott belőlük a kölcsönbérleti szerződés keretén belül kapott GMC, Chevrolet, és Studebaker alvázakra is, végül a Zil-151 alvázat is használták. A rakéta nagy szórása miatt kiesett a pontcélok elleni alkalmazás lehetősége, ezért az egész készletet egy sorozatban lőtték ki, amivel egyetlen jármű is nagy területen tudott mindent a földdel egyenlővé tenni, de mindig nagy csapatokban vetették be őket...

Ezt a makettem is bizonyítja: érdemes versenyekre járni, alig egy hónapja sikerült ugyanis egy börzén hozzájutnom, alig fél áron! Bevallom, először kissé féltem tőle, sokmindent hallottam eddig az Orosz Zvezda makettjéről, de szinte csak rosszat. Szerencsére, amint a dobozt kibontottam, megváltozott a véleményem: a dobozban rengeteg alkatrész található, szépen kidolgozott részletekkel, de minden darabot sorjázni kell, és vannak beszívódások is, persze a lehető legrosszabb helyeken. Az összes öntőkeret egybe lett csomagolva, még az átlátszó alkatrészeket tartalmazó is, ami a szélvédő szempontjából nem túl szerencsés. A legnagyobb hiányosságot mégis a gumiknál találtam, nem sztirolból van, de nem is igazi gumi, ráadásul a mintázata sem jó, de erről majd később.

Az építést az alvázzal kell kezdeni. Bevallom, eddig még nem sok "puhatestűvel" volt dolgom, de ez valami csoda! A nem látható részek ugyan nincsenek kidolgozva, de a többi az utolsó szegecsig élethű. A meghajtást kissé bonyolult összerakni, a kardántengelyek minden része külön darab, és egy érdekes megoldással kell azokat összeilleszteni, én egy egész estét töltöttem azzal, hogy az összes a helyére kerüljön (állandóan szétestek).

Következett a vezetőtér, motor, és az első sárvédők együttese. Miután (vesztemre) sikerült három használható fényképet találnom a Zil-151 motorjáról, nem volt megállás: ezt a területet is ki kellett dolgoznom! Először a vezető munkahelyét kellett összeállítanom, ugyanis ehhez kellett méretezni a motoron néhány alkatrészt. A kabin három darabból áll (ami tartalmazza a motorház tetejét is), és ez főleg a belül lévő illesztési vonalak eltüntetésénél okozott problémát. Mivel hagyományos módon nem lehetett csiszolni, miniplexet kellett használnom. Először egy durva csiszoló szerszámmal, magas fordulatszámon tüntettem el a felesleges tömítő anyagot, majd egy gömbölyű maró következett, végül egy polírozó szerszám. A kabinban nincsenek eltúlozva a részletek, éppen csak a legszükségesebbek lettek kidolgozva, de csukott ajtóval, és lehajtott védőlemezekkel nem is látszik belőle túl sok. Az útmutatóban semmilyen utalás nincs a festésre vonatkozólag, ezért a honvédségre vonatkozó halványuló emlékeimre hagyatkozva dolgoztam! Elsőként mindent sötétzölddel lealapoztam, majd a műszerek skáláit, a sebváltó, és egyéb karok gömbjeit, a kormánykereket, valamint az üléseket feketére festettem, majd a műszerek üvegezését fényes lakkal imitáltam. Ezúttal a motorépítés sem volt sétagalopp (mintha az előző kettő az lett volna!). Rengeteg kisebb-nagyobb kábel és cső köti össze a különböző berendezéseket, és a képek alapján nem mindig sikerült kitalálnom, mi hová tart. A motorblokkot több, 1,5-es sztirolból ragasztottam össze, majd a ragasztó száradása után szemmértékemre hagyatkozva maróval, és reszelővel alakítottam ki az alapformát. A következő lépés a csavarok imitálása volt. Először a blokk tetején 0,3-as fúróval lyukakat csináltam, majd ezekbe húzott szálakat ragasztottam, végül száradás után méretre vágtam azokat. A berendezések sztirol-, és öntőkeretdarabok felhasználásával készültek, a kábelek többféle rézdrótból. A festése a képek alapján alumínium színű, "megbolondítva" a kábelek, és tartályok változatos színvilágával. A hűtőrendszer volt a következő problémásabb terület. A hűtő rácsait fröccsöntve nem tudták élethűen kidolgozni, ezért azt először ki kellett vágni, majd fűrésszel bejelölni az újak helyét, és pirosarany tubusából kiszabni az új lemezeket, a beragasztás nagy türelmet kíván, a kis ragasztási felület miatt könnyen letörhetnek a darabok, a túl sok ragasztót pedig szinte lehetetlen eltüntetni. A hűtő szintén 1,5-ös sztirolból készült, amin előre bekarcoltam a mintázatot, majd lefestettem matt feketével, és hogy kicsit több látszódjon a mintából, szikével megkapargattam.

Ezzel túl voltam az építés nehezén, most már inkább monoton folyamatok következtek. Felragasztottam a vetőszerkezet alapját, majd amíg az száradt, néhány apróságot tettem fel elől. A fényszórók egészen jónak tűnnek, de a védőrács már kevésbé. Vékony lemezből kivágtam a keretet, majd az eredeti darabot mintának használva alakra hajlítottam. A rácsok helyeit bepontoztam, majd óvatosan kifúrtam, és vékony dróttal "behálóztam". A ragasztó száradása után polírkorong segítségével tüntettem el a fúrás során keletkezett sorját. Következő lépés a kerekek összeállítása. Mint mondtam, a "gumik" külön alkatrészt képeznek, anyaguk nem teljesen beazonosítható, de nem lehet reszelni, vagy marni, pedig akkor talán lehetne kezdeni valamit a mintázattal is. A felnik két darabból készültek, de szerencsére egészen jól illeszkednek, így viszonylag egyszerűen eldolgozható a látható oldalukra került illesztési vonal. Már most elkezdtem gondolkodni azon, miként fogom eltakarni a mintázatot, végül arra a döntésre jutottam, hogy alaposan össze fogom kenni híg sárral. A pótkerekeknél ezt viszont nem lehet megvalósítani, ezért több réteg sztirolból esztergáltam egy megfelelő méretű korongot, a közepét maróval kitágítottam a felni méretére (ekkor már minden úszott a műanyag forgácsban), a mintázatot pedig vékony maróval alakítottam ki. Mivel a hiány elég szembetűnő, húzott szálból elkészítettem a szelepeket. Festés előtt a tengelyekre kerülő kerekek futófelületét folyékony tömítő pasztával bekentem, majd az összes gumit sötét szürkére festettem (a pótkerekeknél még feketével át is mostam több alkalommal.

Következett a vetőszerkezet. Az összesen nyolc darab sín mindegyike három darabból áll, ezek sorjázására, és ragasztására szintén elmegy egy egész este. A tartórács összeállítása viszonylag egyszerű, és a kész darab is igen látványos, de a sorjázása már kissé idegőrlő. A 16 db rakéta szintén három darabra van osztva... Sorjázásuk két napot vett igénybe, majd a hajtóművek kiömlőjét is ki kellett fúrni. A festésük szintén nem egyértelmű, láttam olyan képeket, ahol kétféle sötét színt alkalmaztak, de olyat is, ahol fémszínű (persze ezek vetőszerkezetenként vegyesen is alkalmazásra kerültek, a látványosság kedvéért én is így ábrázoltam a makettemen). A fémszín nálam alumíniumot jelent, a sötét pedig sötétzöld orr-részt, olívdrapp törzsközepet (a farok minden képen fekete). Festés előtt még a rácson hátul pótoltam a két hiányzó kábelt, valamint középről a műszerdobozt.

A festés: gyanítom, a magyar honvédség sem saját maga találta ki az alap sémát, hanem a "nagy-tetsvértől" vette át, ezért az alvázat félfényes feketére festettem, a jármű felépítményét pedig sötét zöldre. Hogy a homogén felületet kissé megtörjem, sárga színes ceruza reszelékével átdörzsöltem a nagyobb felületeket, majd híg világosszürkével a mélyedésekben megült port imitáltam. A felcsapódott sarat egy vastag ecseten végighúzott tű segítségével fröcsköltem a függőleges felületekre, színe sötétszürke. Következett a híg sár: ehhez sötétbarna, fekete, és fehér ceruzát reszeltem, majd matt lakkal keverve az alvázra, valamint a kerekekre ecseteltem. Mivel még nem volt elég vastag, és darabos a réteg, egy újabb keveréket készítettem, amibe ezúttal vasreszeléket is tettem. Miután ez megszáradt, már csak fényes lakkal kellett kezelni a "sarat", a hatás szerintem meggyőző! A motorháztetőt nem akartam fixen a helyére tenni, ezért a zsanéroknál kis cérnadarabbal összehajthatóvá alakítottam azt, és csak feltettem a helyére (az illeszkedés így elég hézagos, de emlékezetem szerint ez az igazi Zileknél is így néz ki). Most már csak össze kellett állítani a darabokat: a kerekek elég érdekes megoldással kerülnek a helyükre, de ha figyelmesen követjük az útmutatót, nem csak forogni fognak, de még ki is téríthetőek, a vetőszerkezet szintén mozgatható.

A makettet inkább gyakorlottabb, és elszánt makettezőknek tudom ajánlani, rengeteg buktatót rejt magában az alváz, és a kusza útmutató. Tudomásom szerint az Italeri is kiadta ezt a járművet, de gyanítom, abban a dobozban is ezek az öntvények foglalnak helyet!

Ajánlom a hölgynek...

Répáczki András