A Revell ezt a "gyöngyszemet" 96-ban adta ki, a 48 db modern brit gyalogossal kiegészített változatot pedig 2000-ben. Én az utóbbit szereztem be, mivel az egyik bevásárlóközpontban jutányos áron hozzájuthattam.

Egy kis információ az eredeti harckocsiról: A Challengert a Chieftainből fejlesztették tovább. Alapvető eltérés a két tank között abban állt, hogy az előbbi (Challenger) jóval szögletesebb volt. Ezt annak köszönhette, hogy Chobham páncéllemezekből készült. Ezeket kereten rögzítették, hasonlóan a Leopard 2-esnél alkalmazott módszerhez. Az elődjénél alkalmazott Horstmann-féle felfüggesztést, új, hidropneumatikus rendszerrel váltották fel. Ennek köszönhetően a harckocsi terepen mutatott teljesítménye sokkal jobb lett. A meghajtást egy Perkins/Rolls-Royce motor biztosította. A Chieftainnél rendszeresített L11-es löveget megtartották, valamint melléje még két géppuskát is alkalmaztak, az egyiket párhuzamosítva, a másikat pedig a parancsnoki kupolán. Nagy-Britanniában és Németországban állomásozó brit egységeknél 1983-ban lett rendszeresítve, és 1990-re kb 450 példányt használtak.

A hadsereg 4. és 7. páncéloshadosztályaiban szolgáló példányok 91-ben részt vettek a Granby fedőnevű hadműveletben (Kuvait felszabadítása). A háború előtti fenntartások ellenére igen jól szerepeltek. A 80-as évek végére világossá vált, hogy a Chieftaineket le kell váltani. Bár a Challenger 1-esek tűzerő és védettség szempontjából megfelelőek voltak, tűzvezető rendszerüket számos bírálat érte, és kétség sem férhetett ahhoz, hogy teljesítményük nem volt megfelelő. A britek egy könnyebb, korszerűbb eszközökkel felszerelt harckocsit akartak. Valójában az amerikai M1A1 Abrams tankot szerették volna, és aggályaikat is kifejezték ezzel kapcsolatban. Az eredmény egy tiszta fejlesztési verseny volt az Abrams, a Leopard 2, a Leclerc és a korszerűsített (de nem tovább fejlesztett) Vickers-féle Challenger között. A brit hadsereg 91 közepén hivatalosan is bejelentette, hogy a Challenger 2-est választotta, amely lövegétől és tűzvezető berendezésétől eltekintve nem sokban tért el elődjétől. Tovább nem írok a Ch 2-esről, mert a makett maga 1-es változat.

Adatok:
Fegyverzet: 1 db 1200 mm-es löveg, 2 db 7,62 mm-es géppuska
Kezelők: 4 fő
Hossz (löveggel): 11,55 m
Szélesség: 3,52 m
Magasság: 2,5 m
Páncélzat: Chobham összetett páncélzat
Motor: 1200 LE-s dízel
Hatótávolság: 500 km
Sebesség: 57 km/h

A makett:

A Revelltől megszokhattuk, hogy viszonylag szép 72-es csörömpöket ad ki a kezei közül. A Challenger sem kivétel ez alól 136 db szépen kidolgozott alkatrészével.

Az építést a teknővel kezdtem, utána jött a futómű. Gond nélkül sikerült megoldani ezt a pár lépést. Ezután jött a test. Itt mindent ráragasztottam, ami nem zavar majd a festésben. Jött a torony. Helyére raktam a ködgránát-vetőket, a rácsokat, (ennél a harcjárművemnél is még az eredeti rácsozatot hagytam, ami nem túl esztétikus, de elmegy kategóriába belefér) a parancsnoki búvó nyílás tetejét.

Felraktam az oldalsó lemezeket, valamint a tank hátulján elhelyezkedő hordótartó szerkezetet és egyéb alkatrészeket. Ezek után megszabadítottam a makettet a zsírtól, portól és ráfújtam az alapszínt, amely jelen esetben a Revell 45-ös light olive festéke. Egyébként két festési variáció közül választhatunk: Egy fekete, olív színű, ami SFOR-os és 96-ban Boszniában szolgált. A másik az általam választott IFOR-os szintén Boszniából 97-ből.

Pár nap száradási időt hagytam, majd lefestettem a görgők peremét antracit színűre. Száradás után jött a teknő koszolása. Itt mindenféle technikát használtam. Először grafittal karcolásokat helyeztem el, aztán a görgők csavarjait befuttattam feketével. Legvégül jópár árnyalatot kikevertem föld, világosbarna, sötétbarna színekből és ezeket "kentem fel" finoman. A lánctalpat antracittal festettem és ezüsttel szárazecseteltem, végül ő is megkapta a földes koszolást.

Elővettem a testet és a tornyot. Elhatároztam, hogy ezt a makettet új technikákkal fogom koszolni/koptatni. Elsősorban nevezhetnénk úgymond Mig stílusnak is (Miguel Jimenez), de én azért kicsit átalakítgattam a fogásokat és nem is olyan profin csináltam, mint ő. Első lépések egyike a filterezés. Ez abból áll, hogy kistálkákba kiöntünk hígítót, majd egy cseppnyi (tényleg nem kell több, annyi elég, hogy a hígító elszíneződjön) festéket rakunk bele. Színek lehetnek: kék, piros, narancs, sárga... Én ezeket a színeket használtam, a különböző részekre mindig más-más színt. A toronyra sárgát, a lemezekre pirosat, a testre kéket és a szerszámos dobozokra narancssárgát. Ezt a műveletet finoman többször kell elvégezni. A makettünk ezáltal kezd életre kelni. Kellő száradási idő után felraktam a matricákat. Utána (persze nap kihagyás volt) elővettem különböző Model Master festékeket, Flat Tan, Dark Tan, Military Braun, stb és egy vékony, puha ecsetet belemártottam az egyikbe (épphogy a hegye festékes legyen) és elkezdtem belemasszírozni a felületbe. Ezt minden fontosabb, nagy felületen elvégeztem.
Ezzel nagyjából készen voltam a festéssel, koptatással, (természetesen az egész tankon helyeztem el karcolásokat sérüléseket) de a matt lakkréteg nem maradhatott ki.

Felraktam a már előre lefestett géppuskát, lefestettem, majd a saját készítésű málházást is, amit egy-két szövetdarabból és vizes papírzsepiből készítettem. Készítettem kettő, iszonyatosan vékony húzott szálat, ezek lettek az antennák, a baloldalira még egy kivágott brit zászlót is felraktam.

Amint azt már a Warrioros cikkemben is leírtam, ezek a pici csörömpösök olyan egyhangúak, magányosak egyedül, ezért az egyik indok ez volt, ami arra késztetett, hogy egy kis alapot készítsek hozzá. A másik, pedig az, hogy kedvenc témáim közé tartozik a balkáni konfliktus eseményei.

A keretet ezúttal is képkeretből oldottam meg. Mivel a vignetta télen készült, ezért nem sok esélyem volt, hogy valami normális növényt tudjak beszerezni, de megpróbáltam. Végülis néhány kórót találtam, aminek gyökerei hasonlítottak elszáradt fásszárúakhoz. A föld, mint mindig, szitált homok és föld+Sulifix folyékony ragasztó keveréke. Száradás előtt beleültettem a növényeket. Gipszmaradványokból kiválasztottam a legmegfelelőbb alakokat, majd a maradékot széttördeltem a kisebb darabokra. Ezeket előszőr világos vajszínnel festettem, utána mindenféle szürkés árnyalatú koszolásokon mentek keresztül és egy-két lövésnyomot is kaptak. Helyükre ragasztottam, összedolgoztam őket a talajjal. Kitaláltam, hogy kellene egy félig kidőlt drótkerítés is, ami elég jól nézne ki és elfoglalná az üres teret. Mint már oly sokszor, most is a géz jött segítségemre. Fogtam három egyforma gyufaszárat. Ezeket megcsiszoltam, hogy a fás vonások ne látszanak és betonszürkére festettem őket. Vágtam két egyforma gézdarabot. Ezek pedig acélszínt kaptak, némi kosszal vegyítve. A kerítést is helyére ragasztottam, enyhén kitört állapotban. Az útra porcukor és barna, fekete festék keverékét folyattam. Ez képezi a sarat. Néhány helyre raktam fényes lakkot is a nedvesség érdekében. A Challengert végül ráraktam a vignettára, összedolgoztam a sárral és beraktam a vitrinbe.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve a készlettel, sehol sem volt problémám az építéssel. Ajánlom kezdőknek és haladóknak egyaránt!

Galambos Gergő