Sci-Fi
Kopp Péter   Chevrolet 30cwt Truck, Tamiya 35092, Eduard 35251, 1:35

A jármű eredetije a brit 8. hadsereg, a legendás "sivatagi patkányok" kiszolgáló felderítő, és szállító alakulatainál is teljesített szolgálatot. A makettet még 1996-ban vásároltam, de idén újra feltűnt a hazai boltok választékában. Az öntőforma közel 30 éves, de a hagyományos Tamiya minőség jellemzi. Kevésszámú, mérethű, jól illeszkedő alkatrész, kitűnő alapanyag, korrekt építési útmutató. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Eduard 1999-ben közel 80 alkatrészes maratást jelentetett meg hozzá.

De aki csak a dobozból kíván építkezni, az sem fog csalódni. Negatívumként talán csak a vinil alapanyagú gumiabroncsokat említhetem. Igaz, ezek vitathatatlanul gumiszerűbb hatást keltenek a fröccsöntött társaiknál, de sorjátlanításuk a gyári mintázat megsértése nélkül szinte lehetetlen feladat. Ennél azonban súlyosabb probléma hogy idővel, az öregedési folyamat során olyan anyagok szabadulnak fel belőlük, ami a polisztirol alkatrészekkel érintkezve azok eldeformálódását okozhatja. Ennek elkerülése érdekében az abroncsok, és a felni közé alufóliát ragasztottam. Ettől eltekintve az építést a mellékelt útmutató alapján végeztem.

Az alváz festéséhez Tamiya XF-63-ot, és Model Master RLM-66-ot használtam. A kasztni Model Master RAF middle stone, Afrika grünbraun-nal ködölve, Afrika dunkelgrau-val szárazecsetelve. Koptatás, filterezés, visszamosás kinek-kinek az ízlése, és tudása szerint.

A mellékelt figurák - erre mondják, hogy sok szódával elmegy. Én csak a vezetőt használtam fel, mert ülő alakokból más gyártóknál is elég gyenge a felhozatal. A vezetőfigura festéséhez XF-15, XF-49, XF-52, XF-57, XF-64 használható.

Az elkészített járművet Tamiya clear, és flat base keverékével lakkoztam. A színeket nem kell szentírásként kezelni, az afrikai hadszíntéren minden létező színárnyalat előfordult. A nyitott plató tetszés szerinti málhák elhelyezésére ad lehetőséget, arra azonban figyeljünk, hogy ha a felderítő változatot építjük, a történelmi hűség megőrzése érdekében lehetőleg ne pakoljuk roskadásig munícióval. Aki a bőséget kedveli, nyugodtan építse meg a szállító változatot. A matrica segítségével egy ismeretlen új-zélandi alakulat mindkét járművét elkészíthetjük. Matricafeszítő alkalmazása erősen ajánlott. Bővebb információval a típusról, hadszíntérről a www.lrdg.org szolgálhat.

Kopp Péter