Már régóta gondolkodtam, hogy a több fajta makettet, figurát össze kellene dolgozni egy dioráma-félévé. Miután a téma, ami engem érdekel, a II. világháború, innen voltak anyagaim és irodalmam, fotóim is. Egy viharos karácsony alkalmából került hozzám a T-26 1933-as változatának csaknem zseniális 1:72-es SKIF makettje. A "csaknem" a gumi lánctalpaknak szólt. A többi alkatrész és a mellékelt fotómaratások alapot adtak egy eléggé élethű szovjet tank megalkotásához. A másik szerencsés választás a Revell cég "Szibériai lövészek" fantázianevű terméke. Itt a pisztolyával a katonákat rohamra vezető (kergető?) tiszttől a síjárőrön keresztül (ami annyira hiányzott a finnek elleni "téli háború"-ban) a téli ruhában rohamozó, szuronyos gyalogságig sok minden megtalálható volt. Érdekes lett volna egy-két páncélozott szán is, amellyel a gyalogságot, géppuskát húzták maguk után a tankok. De ez eddig nem valósult meg. Az ötlet azonban ott zseniális volt!

Kezdjünk hozzá! Először meg kellett terveznem, kit/mit hová fogok elhelyezni. A felület adott volt. Az időpont 1941 tele, a moszkvai ellentámadás valamelyik napja. Így terepként hegyek szóba sem jöhettek. A németek a moszkvai csúcs, a Veréb-hegy környékéig nem jutottak el. Hólepte síkság, amelyben jól látszanak a becsapódások nyomai csakúgy, mint az előretörő harckocsik lánctalp-mintái. Szóval enyhén hóbuckás, nagyjából sík terep. Én gipszből próbáltam kialakítani. A félig megkötött gipsz felületébe belekarcoltam, -véstem a harckocsi nyom-csíkjait, beleállítottam a satnya fákat (megfelelőnek ítélt ág és cserjedarabokat), valamint néhány becsapódási tölcsért is. Amikor megkötött, rögzítettem a gyalogságot a hk. mögötti és két oldalán lévő területen. Persze "ők" már konyhakészek voltak. Lesorjázva, kifestve, ahogy illik. Ezután fehér, matt festékkel kentem le az egész felületet. Mielőtt megszáradt volna kialakítottam a nagy orosz síkság szódabikarbóna fedte felszínét.

A T-26-os harckocsiról néhány szót kell mondanom. Az angol Vickers licencét 1930-ban megvásárolták a szovjetek. Az eredetileg két géppuska-toronnyal felszerelt változat is nagyon népszerű volt, de a fejlesztés során a szűk küzdőterű tornyok helyett itt is, mint a lengyeleknél, egy, de tágasabb torony került kialakításra. Ide viszont már nagyobb hatású fegyverzet is befért. Maga a hk. jó terepjáró képességekről nem tett tanúbizonyságot, hiszen a már említett téli háborúban elég gyakran elakadtak. Motorjával szintén sok gond volt. A nem megfelelő hűtés és e gyenge kenési rendszer sok motorhibát eredményezett. Összességében a végzetüket azonban nem ezek okozták, hisz hasonló hibák a szemben álló seregekben is előfordultak, hanem a rossz koncepció, ami alapján ezeket a kis 6 tonnás harckocsikat alkalmazták. Most a német légi fölényről már nem is beszélek. Mindezek ellenére a T-26-os a különféle BT variációkkal együtt alkotta a "Munkás Paraszt Vörös Hadsereg (RKKA) acél öklét", ahogy ezt egy orosz nyelvű kiadvány címében olvashatjuk. Hát ökölnek ököl volt, az nem vitás, de széttárt ujjakkal és inkább tenyérrel ütött. Az meg nem csapás, hanem csak pofon!

Nos, ezt a harckocsit sokáig nem lehetett látni a makettgyártók katalógusaiban. A Nyugat számára "AZ" orosz harckocsi a T-34 volt. (Abból sem volt egy olyan hosszú ideig, ami hibátlanul adta volna vissza a legendás '34-es variációit!) Jelenleg is inkább az ex-szovjet gyártók tisztelik meg figyelmükkel e típust. Így gyárt T-26-ot a SKIF, az UM, a Mirage Modell, egyes változatait az ACE, hogy csak néhányat említsek.

Hogy ennek hány különféle felépítményű ága-boga van, elsorolni is nehéz, most a helyi szükségmegoldásokat már nem is lehet számolni. A hagyományos felépítmények három toronyfajtáján kívül vegyi, lángszórós, műszaki, légvédelmi, gyalogsági ágyús, lőszer- és sebesültszállító változatok is vannak. Sőt 1934-ben hírközpont, mozgó vezetési pont, illetve rádió távirányítású változatával is folytak kísérletek.

No, de nézzük a megépített makettet! A szépen kidolgozott alkatrészek, a harckocsi tornya kivételével, két változat megépítésére adnak lehetőséget. Az alapvető különbség a motorház felett elhelyezkedő, a hűtést segítő redőnyrendszer kétféle megvalósíthatósága. Ha hűek akarunk lenni az alváltozathoz, akkor az összeállítási útmutatón szürkével átfestett "nem beépítendő" alkatrészt valóban nem építjük be. Az ellapított "T" keresztmetszetű kb 1x1 m-es alkatrész az 1939-es változat motorházát "díszítette". A torony összeállításával nincs gond. Elemei szépen illeszkednek. A lövegcsövet mozgathatóra is el lehet készíteni. Hálás dolog a mellékelt fémmaratás beépítése. Akár a sárvédő lemez, akár a szerelő ládák, illetve az azokat tartó fémlemez pántok, főként pedig a meghajtó kerekek fogaskerék maratásai nagyon jól mutatnak. Az összhatást eléggé rontja, a befőzőgumi minőségű "lánctalp"! Ha azt mondom: borzasztó, akkor még nem is mondtam semmit. Micsoda jó lenne ezt a rémséget az UM Szu-76M-je vagy BT-7-ese mellé adott félig szemenkénti lánctalphoz hasonló minőséggel helyettesíteni!! Az említett primitív lánctalp-megoldás mellett éles ellentét a fotómaratott keretantenna, aminek segítségével egy parancsnoki T-26-os volna megépíthető. Ez ez alkatrész annyira vékony, hogy nem zavaró, hogy csaknem hajszálnyi keresztmetszete nem kör, hanem lapos. (Ezt az antennát azonban nem erre a makettre tettem fel, hanem a saját építésű T-35-ös makettemre került fel, de erről máshol már írtam.)

A festésével nem volt gond. A téli festésnek csak néhány változata volt a szovjet hadseregben, 1941 telén. A legegyszerűbbet választottam, a talpig fehéret.

Elsősorban kezdőknek! A kipufogó rozsdaszínű! Akárhogyan festik, ha festik, a használat közben leég róla minden. Viszont amelyik lánctalpon vannak belső taraj-részek, azok csillogó fémszínűek! A használat közben a rozsda lekopik róluk. A múzeumi darabokon rozsdásak ezek, de azok a legritkább esetben ugranak le beton talpunkról. (Kivétel az "Angyalbőrben" magyar sorozat Tank You! című része. Ott, a T-34-es leugrott!)

A szovjet gyalogság figurái nekem tetszettek. Jó az anatómiájuk, élethűek a mozdulatok. Az azonban nem árt, ha a szovjet tiszt fejét óvatosan (nem ám tálib módra) levágjuk, és valamerre elfordítjuk. Mondjuk a mellette, mögötte rohamozó sorállomány felé. Aztán rögzítjük - a fejet. (No, ezt a csecsenek, afgánok nem tudják!!)

A szibériai gyalogság itt, ekkor élő valóság volt. Amikor a szovjet felderítés 1941 őszén, tokiói felderítőiktől pl.: mesterügynöküktől, dr Richard Sorge-tól megtudta, hogy a japán flotta nem a szovjet Távol-Kelet, hanem a Hawaii-szigetek ellen indul, fellélegzett. Az addig a keleti határerődöket megszállva tartó, kb másfél milliónyi haderő jelentős része felszabadult és átdobhatóvá vált a legendás Panfinov hadosztály által védett (lásd: A. Beck: A volokalamszki országút, Volokalamszki napok és Panfinov tábornok tartaléka című regényeit!!) és erősen fenyegetett Moszkva alá. A német felderítés szégyene, hogy a Transzszibériai vasúton kiránduló csoportosítást nem vette észre időben. Technikailag, kiképzés szempontjából ezek az egységek nem voltak jobbak, mint a németek által idáig kergetett szovjet ezredek, viszont jókor voltak, jó (a németek szempontjából rossz) helyen. Friss erők voltak, ahol a létszám többnyire megegyezett az állománytáblával. A nyár óta harcban álló egységeknél ez messze nem így volt! Őrületes veszteségek érték ezeket katonai és erkölcsi téren egyaránt, viszont a túlélők harci tapasztalata nem volt utolsó!

A figurák festésénél figyelemmel kell lennünk arra, hogy fehér köpeny még csak csak akadt, de a különféle málha nem készült téli változatban. Így a hátizsák, kenyérzsák színe a nyers, vászon színtől inkább a kifakult (fakított) zöldes árnyalatig mehetett. Egy '50-es évekből származó "Álcázás" kézikönyvben a dicső szovjet harcosok példáit felsorolva a bekrétázott derékszíj és a mészporos kenyérzsák volt a téliesített ajánlat a magyar gyalogosok számra. (Ugyanitt szükség álcázó eszközzé lett a felső ruhára felerőltetett hosszú alsónemű. Pedig hol volt akkor még Batman? Bár, ha jól meggondolom, az első képregények már a '30-as évek végén megjelentek az USA-ban!)

Ilyen lépések vezettek a Pet' Shop Boy's ismert számát idéző című dioráma-féleség elkészítéséhez. A következő egy nyáron harcoló szovjet alakulat lesz, T-34-es mellett.

Pintér György, Gersekaráti Makettépítő Kör
pigyu2@freemail.hu