KV-1s
Trumpeter, 1:35

Be kell vallanom, a jármű történetéről vajmi keveset tudok azon kívül, hogy alulmotorizáltsággal, és váltó gondokkal küzdött pályafutása során, viszont páncélzata szinte kilőhetetlenné tette.

Amikor a szolnoki verseny börzéjén megláttam a Trumpeter készletét rögtön megragadta a fantáziámat, hiszen imádom az Orosz haditechnikát, és bár régebben a Tamiya is piacra dobta már, de annak minősége meg sem közelíti ezt. A nagyméretű, és kellőképpen erős dobozban gyönyörű alkatrészek sorakoznak. Sorját csak elvétve, beszívódást sehol sem találtam, kilökőtüske nyomot viszont annál többet, de csak a műanyag lánctalpon (ami az íves részeken szemenkénti, és szépen imitálja a belógást), amit el lehet kerülni a készlethez szintén mellékelt gumi talpal, vagy mint ahogyan én is tettem a Friul szemenkénti lánctalpával.

No de kezdjük az elején: mivel a készlet szinte arra ösztönzi a makettezőt, hogy a belső tereket is kidolgozza, én is megpróbálkoztam ezzel. Először is sztirollapokkal kiegyenesítettem a teknő oldalát és alját, majd a rendelkezésemre álló pár fotó alapján elkezdtem berendezni a küzdőteret. Miután ezt befejezettnek éreztem, felragasztottam a tetőpáncélt, és ekkor ért utó a végzet, ugyanis ráakadtam még néhány fotóra, amiken tisztán látszott, hogy az eddigi munkám hiányos, és pontatlan. Mivel a javítás, és a további részletezés nagyon sok időbe került volna, úgy döntöttem, hogy a látható részekre koncentrálok.

Kívül alig kellett valamit javítani. A tetőpáncél illesztésénél volt némi hézag, de ezt az öntött hegesztési varrat eltüntetése nélkül nem tudtam volna tömíteni, ezért a régit lecsiszoltam, majd a résbe oldószeres ragasztót folyattam, ebbe vastagra húzott szálat tettem, végül a szál tetejét is befolyattam ragasztóval. Mikor a szál már kissé fellágyult, szikével óvatosan belenyomkodtam a varrat mintázatát (a mintázattal szerencsére nem kell nagyon finoman bánni, az Orosz munkások meglehetősen durván hegesztenek). Arra figyelnünk kell, hogy ne "hegesszük" le a motorház tetejét, az ugyanis csavarokkal volt rögzítve. Feltettem a sárvédőket, majd az ezt rögzítő háromszögletű lemezeket (ezek fotómaratást megszégyenítő vékonyságúak, ennek következtében igen törékenyek), végül azt a pár dobozt, ami ide kerül. Mivel nem gyári új tankot akartam ábrázolni, ezért az egyik nagy doboz tetejét levágtam, az oldalait pedig elvékonyítottam. A dobozok zsanérozása nem túl élethű, ezt éles szikével bevagdosva könnyen orvosolhatjuk. Mielőtt helyére ragasztottam volna a dobozokat, még levágtam róluk a füleket, és vékony drót és alulemez segítségével pótoltam. A legnagyobb tuning (a lánctalpat leszámítva) a hűtőrácsok cseréje volt. A hátul lévővel kezdtem: pirosarany tubusából szabtam ide egy megfelelő méretű keretet, majd erre szemmérték alapján vékony rézdrót szálakat ragasztottam (de csak az egyik végét rögzítettem) majd a rövidebbik oldal mentén is ugyanígy jártam el, és szálanként szőve rögzítettem a másik végét is. Ez a módszer bár kicsit lassú, és nehézkesebb, mintha szitaszövettel dolgoztam volna, de sokkal olcsóbb, és a végeredmény is élethűbb, mivel nem olyan szabályos. Ez után következtek a motorházon lévő szellőzők. A hűtőzsaluk szépen meg vannak csinálva, kár lenne eltakarni egy "teli ráccsal". Először maróval nagyjából leszedtem a keretek közül az anyagot, majd reszelővel óvatosan eltávolítottam a maradékot, és a kereteket is elvékonyítottam. A hálót az előbb leírt módon szőttem itt is.

Kis feljavítás akadt a tornyon is, a kerek szellőzőt belülről elvékonyítottam, majd szikével teljesen áttörtem, és hogy ne lehessen teljesen belátni, vékony lemezt ragasztottam belülre. Mivel a toronyba szerettem volna egy figurát ültetni, az ajtóval is érdemes egy kicsit foglalkozni. A belső fele egészen szépen megformázott, én csak kissé alámetszettem a zsanérokat (igényesebbek vékony fémlemezből ki is cserélhetik) pótoltam a nyitókart, és a fogantyút. A futómű szintén gyönyörű, bár van némi sorja a lengőkarokon, a futógörgőkön és a meghajtó keréken, de ezt némi csiszolással könnyű orvosolni. Itt találtam egy komolyabb hibát: a meghajtó keréken lévő csavarok a külső, és belső oldalon nincsenek egy vonalban, de szerencsére ebből semmi sem látszik, amint a lánctalp a helyére került. Festés előtt feltettem még az apróbb darabokat (kürt, fényszóró, emelőszemek) összeállítottam a vontatókábelt, amihez élethű rézdrótot kapunk, majd felhevített gombostű fejével lövésnyomokat imitáltam a tornyon és a pótpáncélokon.

Elérkeztünk a makettezés egyik leglényegesebb pontjához, amivel sokat javíthatunk egy gyengébb járművön, ugyanakkor teljesen el is ronthatjuk a legszebb makettet: a festés. Természetesen ismét kipróbáltam új megoldásokat (amik talán másoknak is újdonságot jelent), többek között most használtam először pasztellkrétát. Az alpszín nem túl bonyolult, egyszínű zöld, nálam talán kissé sötét, de nem elképzelhetetlen Oroszországban nem törődtek túl sokat a színárnyalatokkal, csak zöld legyen. Ez után nagyon világos, és kissé túlhígított zölddel átködöltem a panelek közepét, majd matt, és fényes akril lakkokból kevertem egy félfényes árnyalatot, és az egész járművet vékonyat átfújtam. A lakkozásra azért van szükség, mert a legtöbb katonai jármű nem matt, hanem félfényes, de az olajfesték is ezen terül jobban amit ezután nagyobb mennyiségben használtam, mellesleg az akrilt nem oldja a szintetikus hígító, így bátran lehet filterezni… Hogy a zöldet kicsit élőbbé tegyem piros színnel filtereztem (erősen hígított festéket vittem fel a felületekre egy lapos ecsettel). Miután ez megszáradt a páncéllemezeket, valamint a mélyedéseket kezdtem kiemelni. Először a kezelni kívánt felületet vékonyan bekentem tiszta hígítóval, majd egy hegyes ecsettel normál hígítású fekete festéket kentem a lemezek szélére valamint a sarkokba. Ez után egy lapos ecsettel elkezdtem a festéket a panel közepe felé húzni, ügyelve arra, hogy a fölös festéket mindig kimossam az ecsetből, és az csak kissé legyen nedves. Amire figyelni kell ennél a műveletnél, hogy az ecset vékony, erős, és hosszú szálú legyen, valamint a fekete ne legyen túl markáns, hiszen csak árnyékolás, és a részletek kiemelése a feladata. Világosszürke szárazecseteléssel kiemeltem az éleket, majd a vízfolyások nyomait imitáltam a döntött felületeken. Ehhez hígítóval vékonyan átecseteltem az adott területet, majd tűecsettel különböző színű pöttyöket tettem fel, végül hígítós lapos ecsettel egy irányban (lefelé) húzva lemostam azok nagy részét. Következtek a sérülések. A torony oldalán egy régebbi karcolást jelenítettem meg: tűecsettel matt fekete, majd közvetlenül alatta rozsdaszínű csíkot húztam vízszintesen, és a rozsdát kissé megfolyattam. Azokon a részeken, ahol a személyzet, valamint a vontatókábel közreműködésének köszönhetően fényesre kopik a páncél, először matt feketét vittem fel, majd a festék száradása előtt rövid, erős szőrű ecsettel grafitport tunkoltam bele, majd az ecsettel kissé felpolíroztam (ha még így sem elég fényes grafit ceruzával tovább lehet fényezni). Ezzel a módszerrel kezeltem a vontatókábelt, és a géppuskákat is, szerintem a végeredmény sokkal szebb bármilyen gunmetall festéknél. Most már csak egy kis sarat, és port kellett felvinnem. A művelet előtt érdemes minél több fotót áttanulmányozni, hogy a végeredmény realisztikus legyen. Mivel az Orosz sztyeppék talaja nagyon hasonlít a hortobágyira, nem volt különösebb gondom a színeket illetően. Először matt lakkba samottport (a hintőpor nekem nem vált be, csak tömeget ad, de nem elég szemcsés), és színezésként világossárga pasztellport kevertem, majd egy elhasznált ecsettel felvittem a páncélteknőre, a sárvédőkre, és a kerekekre. Ez után földszínű pasztellkrétákat reszeltem le, majd szintetikus hígítóval feloldottam, és egy közepes ecseten a szórópisztoly előtt mozgatva a felületre fröcsköltem (ezzel lehet imitálni a felcsapódó sarat). A lerakódott port szintén pasztellporral utánoztam: a kívánt helyekre vékonyan hígítót kentem fel, majd egy durva ecsettel ebbe tunkoltam a pasztellt (a kipufogó nyomok is így készültek). Bevallom, a lánctalp festésétől tartottam kissé, ez nekem "misztikus tudománynak" tűnt eddig. A Friul készlete tökéletesen élethű, és maximálisan illeszkedik a Trumpeter maketthez. Összeállítás előtt érdemes a csapok helyét érdemes kifúrni, mert szinte minden szemen vékony fém hártya volt. Alapszínnek sötét szürkét fújtam fel, majd (mivel menet közben a lánctalp fémtisztára kopik) a lézernyomtatóknál használt vegyszerrel lemostam a festék nagy részét. Utólag kiderült, hogy ezt csap alatt körömkefével is megoldhattam volna, de ekkor már mindegy volt. A belső oldalon, ahol a görgőkkel érintkezik, először matt fekete, majd acél színű sávot festettem. Az eredmény nekem túl fényesnek tűnt, ezért száradás után grafittal átdörzsöltem (ugyanezt alkalmaztam a futógörgőknél is. Miután feltettem a lánctalpat, vízüvegbe kevert samottport kentem a láncszemek mélyedéseibe (a sár igen erősen be tud ide ragadni), valamint pár helyen a tank oldalára is tettem belőle, de a vízüveg sajnos erősen zsugorodik, ezért nagy része levált, csak a talpon maradt meg teljesen. Egy vékony matt lakkréteget még fújtam a gépre, és elkészültnek minősítettem a munkám. A figura másolat ugyan (talán Verlinden), de nagyon szép, és visz némi életet a "fémtömegbe".

Az építéssel eltöltött pár hónap minden pillanatát élveztem, igazi élménymakettezés volt, ezért bátran ajánlom bárkinek a készletet, de elsősorban azoknak, akiket vonzanak az Orosz acélszörnyek.

Répáczki András
2006.09.06