Az egykori Szovjetúnió a németekkel szemben már a Nagy Honvédő Háborúja kezdetén (1941 június) rendelkezett nehézharckocsikkal. A KV-család csak akkor vesztette el monopóliumát, amikor 1942-ben megjelentek az első Tigrisek és Párducok a német oldalon. A szovjet nehézharckocsik zömét képező KV-1 harckocsik páncélzatban és fegyverzetben is elvesztették azt az előnyt, amivel a háború kezdetén rendelkeztek a németekkel szemben. A szovjet szakemberek szomorúan állapították meg, hogy harcértéke még az új szovjet T-34-esekét sem éri el. Néhányan javasolták a KV-harckocsik gyártásának beszüntetését, de a felső vezetés ehhez nem járult hozzá. Megkezdődött az utódtípusok kikísérletezése. Az első korszerűsítések főként a tornyot és az abba beépített fegy-verzetet érintették.

A munka tempósan haladt. Először megszületett a KV-1S változat, amelynek tornya már kísértetiesen hasonlított a későbbi ISZ-1 típuséhoz. Ez a változat már rövidcsövű 85 mm-es ágyút kapott a korábbi 76,2 mm-es helyett. A KV-1S már nem sokban különbözött a KV-85-östől (hosszú csövű 85 mm-es löveg és a lövegpajzs), amelytől szintén csak egy kis lépést jelentett a KV-122. (Ez utóbbi két típus tornya már egy az egyben IS-torony volt.)

A KV-122 már a 122 mm-es D-25T típusú löveget kapta főfegyverzetként. Tömeggyártására nem került sor. A rendszerben lévő KV-85-ösök átépítésével fejlesztették ki. Az új löveg tűzgyorsaságban alulmaradt a vele azonos "fajsúlyú" német páncélosokkal szemben. Ennek ellenére tiszteletet parancsolt a német harckocsizókban. A harckocsi kiegészítő fegyverzetét 3 db 7,62 mm-es beépített géppuska képezte. Páncélzata 75 és 100 mm között változott a legvastagabb helyeken. Személyzetét négy fő képezte.

Ezeket a harckocsikat főként önálló hehézharckocsi-ezredekbe szervezték. A KV-122-esek zöme a 8. gárda harckocsihadtest 62. gárda harckocsiezredében szolgált. Egyik fő feladatuk volt a német védelem áttörése, amire erős páncélvédettsége és nagy tűzereje tette alkalmassá. Kiválóan együtt tudott működni a kísérő szovjet gyalogsággal, amely alacsony gépesítettsége miatt könnyebben tudta követni a lassabb KV-kat, mint a fürge T-34-eseket. A gyalogság deszantként történő alkalmazása céljából több kapaszkodót szereltek a harckocsikra.

A belorusz PST nevű cég az ISZ és ISZU-sorozat után az "előd"-típusokat is felvette terméklistájára. A meglehetősen népes KV-harckocsicsaládnak egyelőre az utolsóként gyártott változatai jutottak el hozzánk.

Az, hogy erről a két változatról egy cikkben írok, azzal magyarázható, hogy a gyártó valószínűleg gazdasági okokból "csereszabatos" alkatrészekkel jelentette meg a két kitet. Európa keleti feléből származó maketteknél megszokott, egyszerű rajzokkal díszített puha kartondoboz helyett igényes grafikával díszített külső csomagoláson belül zacskóban találjuk a hat sötétszürke öntőkeretet, amelyek összesen több, mint száz alkatrészt tartalmaznak. A két változat közötti lényegi különbség csak a harckocsiágyúkban adódik. Ezt az apróságot a gyártó azzal küszöbölte ki, hogy mind a két dobozban benne van minden alkatrész, amelyik a másik elkészítéséhez szükséges lehet. Ez az érdekes trend érvényes a cég korábbi termékeire is. Sőt! Bizonyos összefüggések megfigyelhetők jelen esetben is, amikor több IS-alkatrészt is találunk a KV-dobozokban. Ez már azért sem csoda, mert a lánctalp és a tornyok ezeknél a típusoknál megegyeznek az IS-1/2 páncélosokéval. Ezt a jelenséget valószínűleg a sorozatgyártás gazdaságossága indokolta. A makettépítés végén tehát maradni fog néhány felesleges alkatrészünk!

Az összeállítási rajzok természetesen felhívják a figyelmet a különbségekre. Az alkatrészek szépen kidolgozottak, bár néhol (pld: búvónyílások) vastagra sikerültek. Máshol indokolatlanul bonyolult az alkatrészbontás (lásd a külső üzemanyagtartályokat!). Sajnos a futógörgők pereme az alapanyag miatt könnyen csorbul, ezért vigyázni kell majd az öntőkeretről történő leválasztásuknál. Még a nagyobb daraboknál sem találtam beszívódásokat, ami a cég korábbi termékeinél sajnos előfordult.

A test és torony fő darabjainál a hegesztési varratokat nekünk kell pótolnunk. A kapaszkodókat célszerű vékony drótból elkészíteni, mert az eredetiek meglehetősen vastagok. A külön alkatrészként adott szerszámokra és géppuskákra is ráfér kisebb feljavítás, de önmagukban is elmennek. A makett talán legszebben sikerült része a lánctalp, amely hosszabb-rövidebb szakaszokból állítható össze. A kidolgozása hasonlatos a REVELL cég utolsó gyártmányaiéhoz, azaz igen szép.

A mellékelt matricák több változat elkészítését is lehetővé teszik. A matricák minősége ránézésre nem rossz. A jól áttekinthető összeállítási rajz hátulján Humbrol-kódokkal kapunk festési utasításokat.

Mindenképpen hiánypótló kitekről van szó, amelyek minősége több szempontból vetekszik a hasonló nyugati makettekével. A húzós árért ez el is várható. Bátran ajánlom mindkét alváltozatot a méretarány kedvelőinek.

Lippai Péter, Bolyai Makett Klub
lippaiszte@axelero.hu