Az alaptípust 1965 és 1969 között fejlesztették ki és 1971-ben kezdték hadrendbe állítani. A harcérték növelése céljából már 1977-től kezdve folyamatosan fejlesztették a "Menyét"-eket. Ezek során több külső és belső módosítást is végrehajtottak a harcjárműveken. A legszembetűnőbb külső változások között megemlíthető, hogy ergonómiai okok (és a géppuska haszontalannak ítélése miatt) eltűnt az alaptípuson használt hátsó, távirányítású géppuska, megerősítették a jármű páncélzatát és alkalmassá tették Milan irányított páncéltörő rakéta indítására is, a futómű kötényezést kapott, a harcjármű oldalára szerelt málházó dobozok miatt eltűntek a deszant lőrései és ezzel összefüggésben módosították a tetőbúvónyílásokat is. (A németek kísérletekkel bizonyították, hogy a lőréseken keresztüli tüzelés csak felesleges lőszerpazarlást jelent. A nyitott tetőbúvónyílásokból sokkal hatásosabban lehet tüzelni és a deszantnak nem alakul ki harctéri klausztrofóbiája!) A páncélzat megerősítése jelentős tömeggyarapodást eredményezett, aminek következtében a torziós rugókat és a fékeket is módosítani kellett. Változtattak a küzdőtér fűtésén, a 20 mm-es fedélzeti gépágyú töltőberendezésén, a figyelő prizmákon, az üléseken és még egy sor részleten. A korszerűsítés érintette a híradó berendezéseket és a fedélzeti elektronikát is. Itt az egyik legjelentősebb újítás a WBG (Wärmebildgerät), azaz hőképalkotó irányzó- és figyelő műszerek beszerelése a toronyba és a vezetőállásba. A harcjármű korszerűsítésének nagyságát végül az is mutatja, hogy több mint 5000 db alkatrész szükséges az átalakítás végrehajtásához, a gyártásban pedig 300 vállalat és cég vesz részt kisebb-nagyobb mértékben. Az 1988-ban kezdődött fejlesztési fázis eredményeképpen 1998-ig több mint 2000 db Marder átalakítását fejezték be ilyen módon, amely példányok a "Marder 1 A3" típusjelzést kapták. Az így kapott lövészpáncélos a maga 33,5 t-jával kategóriájában az egyik legnehezebbre sikerült. Mivel a típus utódjának szánt "Marder 2" változatok kifejlesztését takarékossági okok miatt leállították, valószínű, hogy az 1 A3-asok a 21. században is szolgálatban maradnak.

A több, mint 120 nagyon finoman és pontosan kidolgozott alkatrész négy öntőkereten fért el, amelyek a szép és használható grafikával díszített dobozon belül még zacskós csomagolást is kaptak. A sötétzöld műanyagon jól látszanak a pontosan vezetett, vésett panelvonalak és a finom csavarok. A motortér feletti páncélon élethűre sikerültek a csúszásgátló feltétek is. Hasonló jókat lehet mondani az egyéb részletekről is: A DM 6-os gépágyú és az MG 3-as géppuska bölcsőből kilátszó részei különösen jól sikerültek. Gyönyörűek a láncmeghajtó- és láncfeszítő kerekek is. Nem csúnyábbak a kipufogók, valamint a figyelő prizmák sem. Az összegöngyölt álcahálók más járműveken is jól néznének ki. Talán csak a ködgránátvetőket, valamint a málházó dobozok szélére hegesztett kapaszkodókat érdemes módosítani. A hátsó deszantajtót nyitott állapotban is be lehetne ragasztani, de akkor magunknak kell elkészíteni a teljesen üres deszanttér berendezését. A lánctalpak a kit anyagából készültek és a cég utolsó termékeinél megszokott bontásban készültek.

Az összeállítási és festési utasítás három lapja jól áttekinthető és használható. A 152.pc.gr.z. (páncél-gránátos zászlóalj) 5., a 323.pc.gr.z. 5. és a 212.pc.gr.z. 2. századának egy-egy Marderéhez kapunk festési instrukciókat, valamint szépen nyomott matricákat (századjelvényeket is!). Ez a kit is a Revell cég büszkeségére válhat!

Lippai Péter, Bolyai Makett Klub
lippaiszte@axelero.hu