Nincs olyan kár, amiből valami haszon ne származna. Ez az ősi megfigyelés nyert új értelmet nemrég. Egy ügyetlen antennaállítás letarolta a felette lévő polcra telepített páncélos erőim egy részét, így a deszantolásra abszolút nem alkalmas Szu-100-ast is. Repültek a saját gyártású alkatrészek, de az alap, egy T-34 torony nélküli teste viszonylag olcsón úszta meg a légi utat. (Erre építettem rá korábban, telefonkártya elemekből a Szu-100 felépítményét.) Ekkor jutott eszembe, hogy nem építem újjá a szovjet rohamlöveget, hanem nekifogok egy már hosszú ideje érlelt munkámnak, a 122 mm-es löveggel felszerelt T-34-es megvalósításának. Úgy tudom, most (2004. 11. 14.) még nincs e típusnak 1:72-ben gyári készítésű makettje, hát nekifogtam. (Bár ismerve a Makettező Murphyt, a jövő héten már lesz!) Egy hasonló munkát már végeztem, a finn BT-42-es esetében. Ennyiben nem jártam új utakon.

Az eredeti harcjármű az egyiptomi hadsereget erősítette, az 1973. októberi "jom kippur"-i háborúban. A mozgó tűzfészek nagy tűzerőt mondhatott magáénak. A jóval termetesebb tarack befogadására azonban az eredeti torony nem bizonyult elegendőnek. Így a 100-as variációnál is jobban kellett a tornyot szétcincálni. Gyakorlatilag a toronynak az eredeti löveget befogadó, alsó része maradt a fordító szerkezettel. Ezen felül lemezekből hegesztett, sokszögű kazamata került a D-30 köré. Ez a beleépített D-30-as tarack eléggé markáns vonásokkal rendelkezik: csaknem 22 kilós lövedékeit rakéta-póthajtás nélkül 15,4, póthajtással pedig 21,9 km-re képes ellőni.

Azt hagyjuk, hogy ez mennyire bírt volna ki egy közvetlen találatot. Az eső ellen nem nagyon kellett védekezni, a homokot meg majd kiviszi a huzat. Nos ezek a nagy kaliberű, mozgó lövegállások követték a Szuezi-csatornán átkelő egyiptomi csapatokat és biztosítottak nekik eléggé hatásos tűztámogatást. Mindaddig nem is volt gond, amíg a 2. és a 3. egyiptomi hadsereg támadásban volt. Amikor aztán egypár nap elteltével az izraeli egységek átkeltek az őrizetlenül hagyott csatlakozási pontokon a Keserű-tavak térségében, illetve megérkeztek a - részben amerikai önkéntesek vezette - Phanthomok, fordult a kocka. Üzemanyag- és lőszerutánpótlás híján e nagy erejű lövegek egymás után némultak el. Jó néhány esett az izraeli csapatok zsákmányául, vagy díszíti ma is elhagyott, sivatagi támpontok környékét. Esetleg helyét bombatölcsér mutatja. Jelenleg ez a változat néhány páncélos-múzeumban, gyűjteményben látható.

A T-34-es hk. testének összeállítását nem írom le, mert részben már leírtam más cikkekben, másrészt ilyen munka a korábbiak ismeretében nem is folyt. Az igazi kihívást a torony megalkotása jelentette. A lövegcső egy másik makett maradványaiból adott volt. A jellegzetes csőszájféket öntőkeret darabból nyírbáltam. Elhelyezni egy T-34/76-os torony blendéjén tudtam. A cső fölé került a fékhenger oszlopszerű eleme. Ezután következett a legnehezebb feladat. Maga a torony lefelé szélesedő sokszög. Ráadásul a közepétől lefelé más szögben hajlik kifelé. Persze, a nehézségek azért vannak... A torony alapjául szolgáló kisebb tornyot kell "kibővítenem", egyfajta atrappot kell felraknom, mint az "Októberi Vasárnap"-ban a T-34-ből Tigrist kialakítva. Figyelem, a torony nem szimmetrikus!! Öntőkeret darabokkal és dobozkarton elemekkel kezdtem. A lövegcső bölcsőjének külső peremét műanyag elemből vágtam ki. A négy-négy csavart jól lehetett imitálni. Az alap-torony külméretét öntőkeret darabokkal növeltem meg. A lövegtől indulva, vastag kartonból vágott lapokkal tapétáztam körbe a tornyot. Volt, ahol három rétegben kellett egymásra ragasztanom őket, hogy megfelelő vastagságot érjek el. A kazamata hátsó, kiszélesedő részét hulladék alkatrészekből és Neoflex pasztából alakítottam ki. A torony hátsó falához rögzített láda kitelt egy másik harckocsi egyik darabjából és egy darab keménypapírból. Ez utóbbi lett a láda alja és a kinyílt, összegörbült tetőrész. Alufóliából alakítottam ki a láda hátsó falára rögzített ponyvatekercset. Az összefogó bilincseket hajszálvékony réz trafódrótból raktam fel. A lövegcső ponyva borítását tömítőpasztából alakítottam ki csakúgy, mint a hosszúkás figyelőnyílást. Keménypapír csíkot darabolva kaptam a nyitható felső lemezsor sarokvasait és az eredeti torony emelőhorgait. A torony tetején található rádióantenna-csonkot és a periszkópot öntőkeret darabokból vágtam ki. A motorház hátsó falára rögzített "A" alakú, karikában végződő csőnyűgöt egy repülőgép futászáraiból és műanyag cső szeletéből készítettem el.

Ezek után végigfestettem az egészet szürkével. Amíg száradt, elkészítettem a kapaszkodóvasakat. A következő réteget matt 74-es sárga és 119-es barna keverékével festettem. Ebben a színben, megnövelve a barna arányát, foltokat festettem. Így alakítottam ki a sivatagi terepszíneket. Végül vékony rézdrótból a hk. testére kapaszkodókat ragasztottam, fémszínű festékkel előre megfestett hímzőfonalból drótkötelet készítettem, majd maradék anyagokból fényszórókat ragasztottam fel.

Elképzelésem szerint a makettet egy múzeum szabadtéri kiállítóhelyén fogom ábrázolni, piros kötélkorlát mögött beton alapra állítva, pázsittal körülvéve. A járdán apuka magyaráz a fiókájának. Ez még hátra van. Lehet, hogy anyuka meg fotózni fog. Majd meglátom, hogy sikerül a figurák átalakítása.

Pintér György
Gersekaráti Makettépítő Kör