Már elég régóta foglalkoztatnak a Magyar Néphadsereg/Honvédség járművei, így a T-34/85 is állt egy ideje a szekrényemben. A dobozt még a tavalyi mosonmagyaróvári verseny előtt vettem kézbe, az ottani '56-os témájú kategória hatására. Bár áprilisra nem sikerült elkészíteni, de azért még a kerek ötvenedik évforduló időpontjára összeállt a vas.
Korábban a kezem ügyében megfordult a Tamiya és a Maquette hasonló típusa is, azonban a Dragon 6066 katalógusszámú készlete mellett mindkettő elbújhat. A Dragon-makett már az öntőkereten jól mutat, és minimális feljavítást igényel. Jellemzi a készletet a tökéletes illeszkedés és a sorjamentes, szép fröccsöntés.
Az eredeti jármű részletei szerencsére elég jól dokumentáltak: számos részletfotó található itt-ott a neten, illetve múzeumokban, nyílt napokon fotózhatók a magyar példányok. Az egyedi '56-os jelzések okoztak komolyabb dilemmát. Emlékeztem, hogy valamelyik könyvemben találkoztam színes Kossuth-címeres 34-essel. Végül hosszas keresgélés után egy középiskolás történelmi olvasókönyvben találtam meg a fotót, ahol a fekete-fehér technika ellenére világosan láthatóak a címer eltérő színei. Megvolt tehát a makett eredetije!
A Néphadseregben rendszerbe állított T-34/85-ös harckocsik jelentős része a küllős merevítésű gumírozott futógörgőkkel volt szerelve, amely szubjektív véleményem szerint a leginkább látványos, és nem mellékesen a színes-címeres példány is ezeket a cipőket hordta. A gyártó ennél a részletnél tökéletes munkát végzett: mindössze néhány helyen csipkedtem meg a gumi futófelületet a kitöredezett gumidarabokat imitálva.
Bár a makett alapból is elég jónak tűnt, a biztonság kedvéért beszereztem hozzá az Eduard fotómaratását és alu lövegcsövét, illetve a Friul láncot. Az első és az utolsó ezek közül nem volt a legjobb választás, de erről majd később.
Az építést a torony és a páncélteknő összeragasztásával és a torony összecsiszolásával kezdtem. Mivel egyikük felületével sem voltam kibékülve, megpróbáltam a hengerelt és az öntött felületeket durvábbá tenni. Ehhez Tamiya tömítőpasztát használtam. A minimálisan feloldott pasztát lapos ecsetnek a levágott végével, az ecsetet a felületre merőlegesen tartva, felnyomkodva célszerű felhordani. A paszta sűrűségétől és a felhordás intenzitásától függően mind a hengerelt, mind az öntött acél élethűbbé tehető.
A 85-ös löveggel szerelt tornyok számos változatban készültek. A Dragon torony szerencsére azonos a hazai példányokon használtakkal és csak minimális kiegészítést igényelt. Tűvel felhordott Neoflex-pasztával pótoltam a torony első-alsó részének két oldalán található - külön öntött - páncéldarab hegesztési varratát, a tornyot mozgató elektromotor miatti, a torony bal oldalán található dudor varratait, és a körkörösen elhelyezkedő függőleges varratokat. Ugyancsak pasztából készült a torony hátoldalán a háromjegyű öntési szám. (ami sajnos később takarásba került a ponyva által...) A torony két oldalán a deszant-kapaszkodók, valamint a torony hátulján a hat darab rögzítőfül rézdrótból készült. A Eduard toronyra/toronyba szánt maratásaiból semmit sem használtam fel: egyrészt ebben a méretarányban a kör keresztmetszetű rögzítőfülek lapos lemezből való elkészítése nagyon szemetszúró, másrészt a torony belsejéhez adott lőszertartók, rádió prizmák a búvónyílás kinyitásához kevesek, így szerintem feleslegesek, hacsak nem pótoljuk az komplett belső teret.

A páncéltesten szintén csak minimális feljavításokat hajtottam végre. A motortér zsalus rácsozatánál a gyári műanyagból készültet jobbnak találtam, mint a maratásból elkészítettet, így az előbbi maradt. A hátsó rácsozatot viszont kivágtam és maratott alkatrészre cseréltem. Ezen nagyon minimális gyűrődést/horpadást is imitáltam. A sárvédők esetében is megfelelőnek találtam a gyári alkatrészeket némi vékonyítás után, de mivel az első sárvédőket egy kicsit meg akartam gyűrni, ezért azok felhajtható elemét szintén lemezre cseréltem. A Néphadseregben eléggé ügyeltek a szocialista tulajdon megóvására, ezért nem akartam túlzásokba esni, és egy viszonylag jó állapotú, karbantartott 34-est szerettem volna megvalósítani.
A páncéltesten maratott alkatrészre cseréltem továbbá a pót-üzemanyagtartályok tartószerkezetét, a szerszámos-rekeszek zárjait és zsanérjait. A kapaszkodókat, valamint az összes rögzítőfület természetesen itt is drótból, és nem maratásból készítettem. Bekötöttem a fényszórót és a kürtöt, amelynek a kürtőjét kimélyítettem. A homlokgéppuska csövét injekciós tűből vágott darabra cseréltem. A homloklemezen az öt tagból álló pótlánc-darab és azok csavaros rögzítése is felkerült. Festés előtt formára alakítottam a torony hátuljára szíjazott ponyvát (Modellpoint termék), és összeraktam a Friul szemenkénti láncot.
A feljavításokat összegezve: az Eduard fotómaratás több, mint fele megmaradt, és a motortér feletti rács kivételével talán mindent házilag is le tudtam volna gyártani.

A makett festését egy sötét hárombetűs alapszín, a "ződ" felvitelével kezdtem. Szerintem nagyon felesleges dolog a szovjet eredetű járművek színéről vitatkozni: aki látott már ilyeneket, az tudja hogy miért. Mind árnyalatban, mind fényességben jelentős különbségek vannak és lehetnek. Különösen igaz ez egy fekete-fehér fotókkal dokumentált korszakra, és annak járműveire. Szóval meglepő módon a Gunze H420-as árnyalata lett az alapszín, amely eredetileg RLM80-as, viszont ez kéznél volt és jónak tűnt. Az alapszín felvitele után a H303-as selyemfényű zöld színből kevertem két fokozatú világosabb árnyalatot némi sárga és fehér színek adagolásával. A fedőszín a sötétzöld alapozásra 0.2-es pisztollyal, az éleket, csavarfejeket körbefújva került felvitelre. Két fokozatban: először a sötétebb, majd a világosabb árnyalat, az utóbbi esetében a nagyobb felületek közepébe fújva. A csavarfejek, zsanérok, kiálló lemezek befolyatásához Humbrol matt feketét, szárazecseteléshez Humbrol 120-as világoszöldet használtam. A kopások elsősorban Humbrol gun metallal és grafitporral készültek. Néhány csavarból és hegesztett alkatrészből vékony ecsettel a gravitációnak megfelelő rozsdafolyást imitáltam.

A Kossuth-címert és a szlogent a kép alapján, szabadkézzel Humbrol olajfestékekkel készítettem. A makett bal oldala természetesen egy elképzelt dolog: sajnos a rendelkezésemre álló mindkét fotó a harckocsi jobb oldalát ábrázolja. De gondolom vagyunk így egy néhányan, akik egyetlen fotó alapján álmodjuk körbe aluldokumentált aktuális kedvencüket. A makettet nem lakkoztam (kivéve a kézzel festett címert és a feliratokat - ezeket Marabu szintetikus lakk-kal) mivel a Gunze selyemfényű festéke nagyon jó fémes hatást eredményez.
A láncot különböző rozsdaszínű árnyalatokkal fújtam át, majd gun metal-lal koptattam a görgőkkel érintkező felületet. A vezetőtarajokat és a talajjal érintkező felületet csiszolópapírral a fémig visszakoptattam. A lánc felhelyezésekor most először csalódtam a Friul láncban, bár ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy azt a korábbi makettekhez tervezhették. Mivel a 34-es lánca kettő különféle (egy tarajos, és egy sima) lánctag kombinációja, ezért a toldás-rövidítés csak párban oldható meg. Sajnos kettővel rövidebb lánc már nem ér körbe, a jelenlegi hossz viszont olyan laza képet mutatott, hogy az eredeti jármű azonnal ledobta volna. Jött tehát a csalás: a feszítőgörgőknél a láncot kicsit előbbre húzva ragasztottam a lánctagokat a görgő felületére, majd az összes lógni tudó lánctagot folyékony pillanatragasztóval pozícionáltam.
A kész makettet Vadász István kollégánk által gyártott fa talapzatra helyeztem, melyen a felhasznált kiegészítők a cseh Plus Model termékei. A bicikli egy régi Tamiya termék, Aber maratással finomítva. A figurák Verlinden gyártmányúak minimális átalakítással. Végezetül a makett futóművét, egyes felületeit, valamint a kiegészítőket szürke pasztellel poroztam.

Sisa András
2007.02.05