A makettezés nem életcélom. Ez nekem valóban (bár imádott, de) csak hobbi. A repülés és a repülőgépek azok, amiket igazán szeretek. Az, hogy csörömpöst készítettem, egy "elmélet" :-) eredménye: addig is akarok valamit csinálni, mert jól esik akkor is "ragasztgatni csak úgy", mikor egyébként nincs rá lehetőségem/időm, hogy REPÜLŐT készítsek. Ez a fajta makettezgetés is megadja azt az élményt, hogy "csináltam valamit". És ez fontos! Ezzel szemben az állna - mint oly sok sorstársunk esetében -, hogy 2-3-5 évre egyszerűen kimarad a hobbi. Ezt nagyon nem akarom!
És egy másik tényező: meglátásom szerint a harcjárművesek előrébb tartanak a valósághű antikolás terén. Ezeket a technikákat szeretném én is kipróbálni - kísérletezgetni, és amit lehet, alkalmazni a a repülőknél is. Tehát nincs jobb móka, mint lelkiismeret-furdalás nélkül szórakozni. Ezért készítek egy pár kis csörömpöst is, csak úgy szórakozásból. (Vagy húsz vár festésre, különféle készültségi fokban...)

A T-34/85-ös a Revell 1/72-es 03130-as dobozából készült némi feljavítással. Az összerakás sorrendje nem hiszem, hogy lényeges lenne, úgyis mindenki a saját elképzelését követi... És én - a bevezetőben leírt okoknál fogva - nem is fektettem a szükségesnél nagyobb energiát bele. Újat készítettem viszont a harckocsi oldalain elhelyezkedő hordókból. Ehhez az elektronikai üzletekben kapható érvéghüvely nevezetű, réz anyagú és nagyon vékony ónnal futtatott eszközt használtam. Ezeket minden lehetséges átmérőben forgalmazzák, és bár a hosszuk nem túl nagy, elég nagy az esély arra, hogy megfelelő méretűt találjunk közöttük, ha hengerre van szükségünk. A hordók fenéklemezei és a töltőnyílások 0.1-es nyomdai nyomólemezből, bőrlyukasztóval készültek. A rajtuk lévő fogantyú szintén ebből, vékony csík kivágásával. A két darab szerszámosládát is ebből a nyomólemezből készítettem, és ez ebben a méretarányban sem volt több fél óránál. A szerszámosládák fülei 0.2-es, a harckocsin lévő összes kapaszkodó 0.3-as rézdrótból hajlítva. A vontatókötelet megfelelő méretű sodrott műanyagcérnából vágtam ki, és ragasztottam be a végüket az eredeti fröccsöntött végeiről levágott vontatószemekbe. Újak még a tornyon lévő emelőfülek, 1-es sztirolból kivágva, elcsiszolva. Az utolsó felujítás a kipufogó csöveit érintette, 1 mm-es folyasztószeres forrasztóón darabot fúrtam fel és vágtam méretre. Minden más az eredeti gyári alkatrész. Talán még a tornyon lévő hegesztési varratokat említeném, ami a bekarcolt horonyba híg ragasztóval beragasztott húzott szálból készült.

Festés. Az alapozó világosszürke után felfújt első szín: szégyellem magam, de NEM tudom, hogyan jutottam el a felhasznált árnyalathoz... A Humbrol olajos festékeit használva kevertem ki magamnak azt az árnyalatot, amit kigondoltam alapszínnek. Sajnálom... No, de mindegy, mert a végleges színe úgyis jelentősen különbözni fog az alapszíntől a következő eljárások folytán.

Az alapszín felvitele után először az éleket az alapszín sötétebb, majd a nagyobb felületek közepét annak világosabb árnyalatával emeltem ki. Ezt követően fényes lakkal az egészet lefújtam. Míg az száradt, az egyes futógörgők keménygumi felületeit festettem ecsettel gumiszínre, amelyeket ezt megelőzően persze egy 100-as csiszolópapírral meggyötörtem. Felhelyeztem a hordókat és a ládákat, valamint a kettő darab matricát a toronyra. Egy kis rögzítő lakk után következett a teljes makett átmosása (majdnem szó szerint!) egy, a lányomtól kapott tempera színeiből (fekete, kevés vörös, fehér és sárga) kevert csúnya színű löttyel és egy huszas ecsettel. TELJESEN. (Ezért fontos, hogy a felvitt alapszín a véglegesnek szánt színnél jelentősen világosabb legyen. A fényes lakk és a rá kerülő temperás "szűrő" sötétít rajta rendesen...) A tempera rászáradása után - egyszerűen a csap alatt a vizes ecsettel - visszamosom az egészet. A szűrőhatás mindenhol megmarad, a sarkokban, élekben pedig tökéletesen megül a tempera. A feketéhez adott egyéb színek mértékétől függően ez sötét is maradhat, vagy akár teljesen - megült porszerűen - ki is világosodhat. Hihetetlen élmény volt legelőször ilyen egyszerűen ennyire jó hatást elérni! Ezt követően egy réteg Humbrol matt lakk következett. Amíg ez száradt, elkészítettem a lánctalpakat.

Alapnak a Humbrol polírozható acélját fújtam fel. Teljes száradás után a Falcon rozsda pigmentjéből és akrill hígítóból álló keverék került rá, amit azonnal visszatöröltem fültisztító pálcikával onnan, ahol a lánctalp kopásnak van kitéve, ez egyben ki is fényesíti a polírozható acél festéket ezeken a helyeken. Ennyivel kész is a lánctalp. A következő a testen és a tornyon a használat nyomainak ábrázolása. Erre nekem a legkézenfekvőbb megoldás a grafit használata. Csodás anyag! A különféle keménységűekkel eltérő hatást érhetünk el. Tudni kell, hogy a nagyon puhák (7-8-9B) matt felületet adnak, fémes kopás eléréséhez (az adalékok következtében) a legjobb a HB környéki. Én a Progresso 8911-es számú HB-s grafikus ceruzáját (az egész grafit, vékony műanyag burkolattal) használom. Ez pontosan olyan kifényesedett, de nem "krómos" hatást ad, amilyen az igénybevett acél. Lemezek élfényeit, zsanérok, csavarfejek kopását is tökéletesen visszaadja, vagy pl. rácsokon alkalmazva (a sötét befolyatást követően) tökéletes eredményt érhetünk el vele, sokkal jobbat, mint szárazecseteléssel.

Következett a lánctalp felhelyezése... az én személyes rémálmom... Hosszú volt, de felkerült.
Ezután felraktam a testre a még hiányzó kellékeket, a szintén polírozható acéllal és rozsdával kezelt vontatókötelet, a homlokpáncélra illesztett (és erősebben rozsdásodott) lánctalpszemeket, lámpát, vontatószemeket.

Az utolsó lépések következtek, és ehhez már csak különféle gyártójú és színű pigmenteket vittem fel háromféle módszerrel: szintetikus hígítóval, vízzel hígítva ecsettel, vagy egyszerűen szárazon ecsettel felhordva közvetlen a matt felületre. A már említett Falcon rozsdáján kívűl a Desert Mud, a CMK StarDust termékei közül pedig a Black és a Dark Earth került a felületekre. Önállóan, vagy egymással keverve, annak megfelelően, hogy hova került felhordásra és melyik technikával. Hihetetlen egyszerű módszerek ezek, és gyakorlatilag elronthatatlanok... legfeljebb, ha rossz színt választunk.

Legutoljára a hordók töltőnyílásaira kentem egy kis Tamiya X-19 Smoke-ot. Az eredmény a fotókon látható.

(A képeken látható másik két makett, az M551 Sheridan és az M1 Abrams esetében is ugyanezeket a technikákat alkalmaztam, csak az alkalmazott színek és a pigmentek különböztek.)
A képeket egy Canon PowerShot A70-es digitális fényképezővel készítettem, automata makró üzemmódon. A kék háttér iskolai karton, derítéshez pedig a beépített vaku elé ferdén tartott több rétegbe hajtogatott pausz szolgált.

Burai István