Makettinfo - A magyar makettezők magazinja

T-64-es harckocsi makettjeiben nem igazán dúskálhat a makettező, egyedül a Skif gyártja 1:35-ben, igaz, ők mindjárt három változatban: A és B verzió, meg egy reaktív páncélzattal felszerelt BV. További terveik között szerepel egy parancsnoki, meg egy újabb reaktív páncélos verzió, legalábbis a neten látottak szerint. Persze a dobozokban valószínűleg nagyrészt ugyanazokat az öntőkereteket találjuk néhány kivételével, de ezt más gyártók is hasonlóképp oldják meg. Én a BV készlethez jutottam hozzá, ez alapján azt hiszem, bármelyik jó vétel, főleg mert nincs is más. Aki az orosz technika szerelmese, az úgyis hozzászokott a munkásabb készletekhez. Na de nézzük részletesebben, mit is kapunk a pénzünkért.

A doboz a Skifre jellemző módon szép grafikát hordoz, de a benne lévő makett védelmére nem különösebben alkalmas. Szerencsére a kereteket lefóliázták, így a csellengő alkatrészek nem veszhetnek el. Az alkatrészek mennyiségét nem érheti kritika, tekintélyes mennyiségű szürke műanyagból építhetjük meg járművünket. A minőség már egy kissé felemás, szép, részletes alkatrészek, meg szinte használhatatlan darabok is vannak. A világosabb szürke, majdnem fehér műanyagból öntött fődarabok, kerekek, meghajtó fogaskerekek kifejezetten szépek. Ezeken sorját, beszívódást nem igen találtam. A lengőkarok külön alkatrészek, ez jól jöhet egy terepen mozgó jármű elkészítésénél. Sőt, a teknő alja is szépen kidolgozott, vétek eltakarni. Így aztán el is jutottam a lépcsőmászó képességét demonstráló harckocsi ötletéig. A kiegészítő páncélzat, és több apróbb alkatrész sötétebb anyagból készült, ez ridegebb, és a formában is másképp viselkedhetett, mert beszívódás már jócskán előfordul rajta. A lánctalp gumiból van, oldalanként két csíkot kapunk belőle. Kicserélni nem nagyon tudjuk, a Skif gyárt ugyan hozzá fröccsöntött szemenkéntit, de nekem akkor nem sikerült beszereznem. Később rájöttem, hogy nem is feltétlenül kell, a gumi szép kivitelű, és ezúttal a ragasztással sincs gond. Egészen élethű lett a végeredmény, ráadásul a futómű beállításánál könnyebben boldogultam vele. Gumiból kapjuk a drótköteleket is, ami érdekes megoldás, de szerencsére a szemek külön vannak, így sodrott vezetékkel orvosolható ez a probléma.

Az építési útmutató A4-es méretű füzet, de ne örüljünk előre, mert jórészét a festési rajzok teszik ki, teljesen fölöslegesen. Ugyanazzal a folttérképpel ábrázolják a harckocsikat, a különbség csak a színek megnevezésében (Humbrol kódok), és a foltok satírozásában van. Ehelyett inkább bontották volna több részre az összeállítást segítő ábrákat, mert azok elég zsúfoltak lettek. Néha bizony csak találgatni lehet, hogy melyik alkatrész hová kerül, és mivel a pozícionáló bütykökkel sem kényeztetnek el bennünket, nincs egyszerű dolgunk. A matricalap egy ukrán harckocsi jelzéseit tartalmazza: felségjel és oldalszámok, ez nem túl sok, de nem is kell több.

Ezúttal is házilagos javítgatásokkal készült a jármű, így elég sokáig tartott az építés, néha bizony félre kellett raknom kicsit. Emiatt a leírásban nem fogom követni az építés sorrendjét - őszintén szólva nem is emlékszem rá -, inkább a problémásabb részekre koncentrálok.

A teknő összeállításával nincs különösebb gondunk, egyedül a tetőpáncél illesztésénél keletkezik rés, de ha nem tömítjük el, sem ejtünk komoly hibát, mert a lánctalptól és a kötényezéstől később nem fog látszani. Mielőtt azonban felragasztjuk, érdemes dolgoznunk rajta egy keveset. Az elöl levő sárvédő íves darabja szörnyen vastag, ezen mindenképp érdemes csiszolással finomítani. Ez az elem zsanérral csatlakozik a többi részhez, ezt öntéssel imitálta a gyártó, de a zsanér rúdja a belső oldal mellé van hajlítva. Ezt könnyű pótolnunk.

A reflektorokon is érdemes finomítani. A bal oldali lemezcsőrét tömörre készítették, ide kialakítottam a nyílást. Előre és hátulra apró lámpácskák kerülnek, ezeket felragasztás előtt érdemes felfúrni, hogy később átlátszó húzott szálat ragaszthassunk bele. (Sok képet végignéztem miattuk, de nem tudtam eldönteni, hogy milyen színűek, és hogy oldalanként egyformák-e. Végül a piros üveg mellett döntöttem, mindegyik azt kapta.) Elkészítettem a kábeleket is, bár ebből később kevés látszik. (1. ábra)

A motorháztető nagy szellőzőrácsa teljesen rossz, mindenképp javítanunk kell. Kivágtam, belülre pedig fekete kartonpapírt ragasztottam. Sokáig törtem a fejem, hogyan pótoljam. (Ide kellett volna igazán a fotómaratás.) Rézszövetet ragasztottam a helyére, aztán etikettcimkére felrajzoltam a rácsozatot, majd szikével kivágtam. A rácsok nem egészen milliméteresek, ezt kirajzolni elég nehéz, ezért fogtam egy kellő vastagságú filctollat, és azzal rajzoltam meg. Ha egyenletes nyomással és sebességgel húzzuk a filcet, a vonal is egyenletes vastagságú lesz. Ezután már "csak" a szikével kell vonalzó mellett bűvészkednünk kicsit, majd csipesszel óvatosan leemelnünk a kész rácsot, és a helyére ragasztanunk. Az eredmény nem lett tökéletes, de jobb mint az eredeti. A többi kisebb rácshoz ezután már nem volt kedvem hozzányúlni, így azok maradtak. (2. ábra) A hátul található kipufogót azért áttörtem, de lehagytam róla a rácsot, az több képen is hiányzott a harckocsiról.

Az oldalsó üzemanyagtartályok összekötő csöveit jó minőségben készítették el, nyugodtan felhasználhatjuk őket. A hordók viszont elég puritánok. Úgy döntöttem, nem teszem fel őket, csak a tartóbakok kerültek a helyükre. Az orosz tankokra jellemző, elmaradhatatlan szálfa két félből ragasztható össze, gyönyörű egyenes, sima felületű henger. Tehát használhatatlan, legalább az erezetet muszáj bekarcolnunk. Én inkább kerestem egy megfelelő ágdarabot, méretre szabtam, és lemezcsíkokkal rögzítettem a helyére. (3. ábra)

A kötényezés szintén túl vastag. Először cserélni akartam, de mivel a külső felülete szépen nyomott, és féltem, hogy nem tudom majd ilyen állapotba visszaállítani, ezért csak vékonyítottam rajta, és a lemezek közötti rést törtem át. Az ötletet azonban, amivel a gumilemezeket legyárthatom, nem hagytam veszni, a hátsó leffentyűk készültek így. Fekete szigetelőszalagból vágtam egy darabot, kettéhajtottam, hogy a ragasztós fele legyen belül. Remekül összeragadt, a vastagságát aztán két oldalról ráragasztott további szalagokkal állítottam be, majd méretre vágtam. Az eredeti alkatrészen a gumidarab helyét addig csiszoltam, amíg csak a csavaros rögzítő maradt meg, ez alá ragasztottam az általam készített darabot. Hasonló módon készültek a motorháztetőre való darabok is. Az útmutató ide két alkatrészt szán, de a valóságban három van.

A reaktív páncél öntése nem sikerült túl szépre, finom beszívódások tarkítják, de nem feltűnően, így ezt nem javítottam. A homlokpáncélra valók oldalából kicsit csiszolni kell, hogy elférjenek egymás mellett. Ettől függetlenül könnyen a helyükre passzolnak, itt ugyanis nem spórolta el a gyártó az illesztő lyukakat. A kötényezésre valókkal sincs gond, az egészet felülről tartó alkatrészeket is megkapjuk, bár az alsók már hiányoznak. Sajnos ez utóbbiakról nem találtam használható fotókat, így nem foglalkoztam velük. A felső sorban levők rögzítését viszont pótoltam. A robbanótesteknek pár centi távolságra kell lennie a fő páncélzat fölött, ezt a gyártó a téglák hátuljára öntött apró bütykökkel oldotta meg. Ezeket mindegyikről lefaragtam, aztán zsákfuratokat készítettem oda, ahol a másik oldalon a felfogató csavar van. Ebbe rézdrótból stiftet ragasztottam, ez tartja majd az alkatrészt. A kötény alkatrészének műanyag fülei mögé lemezkéket ragasztottam, ehhez rögzítettem a festés után a tölteteket. (4. ábra)

A futómű az egyik legszebb része a makettnek. A lengőkarok négyzet keresztmetszetű csappal csatlakoznak a teknő megfelelő furatába. Ezzel a megoldással könnyedén beállítható a lánctalp, de mivel én a terephez akartam igazítani, ezért félretettem őket a kerekekkel és a külön kapott rugóstagokkal együtt. Egyesítettem a lánctalpak két felét is, meglepetésemre ez nem okozott gondot, a ragasztás helyét szépen el tudtam tüntetni. (Az útmutató a szokásos forró csavarhúzós módszert javasolja, de a pillanatragasztó jobb megoldás, a kilógó bütyköket aztán szikével le lehet vágni.)

A torony összeépítése már bonyolultabb volt. Főleg, hogy az útmutató egyetlen ábrát szentel a felöltöztetéséhez, a rengeteg ide-oda mutató nyíl nehezen áttekinthetővé teszi. Több hiányosság nehezíti munkánkat, az idekerülő alkatrészek legtöbbje elnagyolt, ha igazán szép tankot szeretnénk, javítgatnunk kell őket.

A lövegcsövet két darabból ragaszthatjuk össze, meglepően jól illeszkedik, viszont a lövegpajzsot takaró ponyva hiányzik. A pótlásához megint a szigetelőszalaghoz folyamodtam. Kényelmesebb vele dolgozni, mint a ragasztós papírzsebkendővel, kissé nyúlik is, és remekül tapad a felületre. Egy darabig azért gyötörnöm kellett, mire elfogadható eredményt értem el. A löveget mozgathatóra is készíthetjük, de én ezúttal rögzítettem. A párhuzamosított géppuska alkatrésze enyhén komolytalan. Beragasztottam a helyére, hogy az ottani mélyedést segítsen eltűntetni, másra nem nagyon jó. A cső imitációját levágtam, a réseket tömítettem, majd ovális furatot készítettem. Drótból készült a nyílás pereme, a géppuska csöve pedig üreges húzottszálból. Az infrareflektor szép darab, de hiányzik a rudazat, ami biztosítja együtt mozgását a löveggel, és be is kell kábeleznünk. Kevés rézdrót, műanyag darabka meg húzottszál orvosolja a problémát. (5a-5b. ábra)

Az irányzó előtti figyelő optika védőlemezei nagyon vastagok. Levágtam őket, és újat készítettem. Festés után az optikát is elkészítettem, műanyaghasábra átlátszó anyagot ragasztottam, és ezt alkoholos filccel kékre színeztem. A parancsnokét is hasonlóan készítettem, de a helyét előtte ki kellett mélyítenem. A többi kitekintőre kékre színezett cellux szalagból vágott darabokat ragasztottam, nem csak a tornyon, hanem a páncéltesten is a vezető előtt. (Eddigi makettjeimen nem tapasztaltam még, hogy az alkoholos filccel festett darabok elveszítették volna a színüket, de elképzelhető, hogy ez előfordul majd. Helyette ma már inkább a kékszínű Tik-Tak dobozt használnám, a kisebb kitekintőket pedig átlátszó öntőkeretből faragnám. Az eredetiek helyére ragasztva, és a hátsó oldalukat feketére festve sokkal élethűbb prizmákat kapnánk.)

A ködgránátvetők félrenyomottak, ezt nehéz javítani. Érvéghüvelyből készítettem el a törzsét, a tetejére pedig az eredeti levágott fejét illesztettem némi csiszolgatás után. A tartóik oldala vízszintesen csatlakozik a toronyhoz, ezért ezeket az alkatrészeket szétvágtam, és reszelés után a megfelelő szögben ragasztottam vissza. Azután mindegyiket bekábeleztem. (6. ábra)

A kis málhadobozok üregesek, ez nem a legelegánsabb megoldás. Levágtam sarkaikról a bütyköket, aztán műanyaglapot ragasztottam az aljukra, akkorát, hogy a sarkokat ki tudjam fúrni. A furatokba drót került, ezek fogják tartani a dobozokat. A tornyon és a hátsó dobozon kifúrtam a drótok helyét, de nem ragasztottam be őket, hogy a festéshez levehessem azokat. A túlsó oldali dobozról szintén lefaragtam a csonkokat, a helyükre két lemezcsíkot tettem fel a végein kifúrva. Hasonló módon rögzítettem később, mint a többit. Drótból meg lemezből hordfüleket is készítettem mindegyik dobozra. (7. ábra)

A torony hátuljára két hengeres alkatrészt kapunk. Ezeket a kipufogóra szerelik fel víz alatti átkeléskor. Ezek felfogatását egy kis lemezcsík meg drót segítségével érdemes javítanunk. A hengerek végeire műanyagból lyukasztóval kivágott darabokat ragasztottam, aztán húzottszálból a csavarok fejeit is pótoltam. Az egyiken lévő könyök az eredetiről készült képek alapján túl rövidnek tűnt. Szétvágtam, és beletoldottam egy darabot. Ide is kerültek csavarfejek, közéjük pedig háromszög alakú merevítők. (8. ábra)

A toronyra kerülő lámpákat bekábeleztem, az alsó kicsibe pedig piros átlátszó húzottszálat ragasztottam. A reflektort infrának készítettem el, ez valószínűleg tévedés, azóta találtam néhány képet, azokon nem az van, de utólag már nem szoktam javítani a makettjeimet. A reflektor üvegét kerek lemez zárja le, rajta két álló téglalap alakú nyílással.

A búvónyílások fedeleit mozgathatóra készíthetjük - a vezetőét is a testen -, ez segítség lehet, ha harckocsizókat akarunk látni harckocsinkon, de a belső felük teljesen csupasz, azzal kezdenünk kell valamit. Én bezártam mindet.

A toronygéppuskán is van javítani valónk. A két oldalán csúnya beszívódásokat kell eltűntetnünk. A hüvelykivetőt lefaragtam, így a beszívódásokkal könnyebb volt elbánnom, majd lemezből újat készítettem. (Többször említettem már a lemezt, én erre a célra a kábelszerelő kollégáimtól szerzett alulemezt használok, nagyon jól hajlítható és vágható. Tudom, hogy ez sokaknak nem elérhető, de helyette ugyanilyen jó a fogkrémes tubus, vagy a sörösdoboz anyaga. Ez utóbbit még beszerezni is kellemesebb.) A géppuskát a parancsnok a torony belsejéből működtetheti, ehhez el kell készítenünk a mozgató rudazatot, és egy kábelt kell csatlakoztatnunk a géppuska végéhez, az elsütés ugyanis elektromosan történik.

Géppuskarakaszokból többet is kapunk, ezekből kettőt használtam fel, egyiket a géppuska mellé, a másikat a torony oldalára. Ez utóbbinak a tartóját lemezből készítettem. A kivetett lőszerhüvelyeket vászonzsákba gyűjtik össze, ezt a készlethez adott alkatrész egyáltalán nem imitálja. Sok fejtörés után egyszerűen az eredeti alkatrészt bevontam papírzsebkendővel. (9a-9b. ábra)

A makett legnehezebb része a torony reaktív páncéljának felrakása. Az útmutató nem sokat segít, főleg a homlokpáncélra valóval szenvedtem meg. A testnél alkalmazott módon kifúrtam a darabokat, drótot ragasztottam rájuk. Ez így egyszerűsítés, valójában ennél több rúdra csavarozzák fel az egységeket, de ezt is épp elég elkészítenünk. A drótok helyét a tornyon is kifúrtam, de nem rögzítettem, hogy a festéshez el lehessen távolítani azokat. Hogy később is tudjam, melyiket hová szántam, számoztam őket. A löveg két oldaláról elhagytam az egyes robbanótestet, ez a valóságban is gyakran hiányzik. A torony aljára öntött füleket le kellett vágnom, és más szögben ragasztani vissza, valamint a felső részre is hasonló füleket kellett gyártanom. (10. ábra)

Miután elkészültem a részletekkel, a festéshez újból lecsupaszítottam a makettet a sok kütyütől. A sárga/zöld/fekete terepezést választottam a lehetőségek közül. Az útmutató a Humbrol 84/30 párost ajánlja ehhez. A rendelkezésemre álló képek alapján a zöldet sötétnek éreztem, ezért helyette a 102 mellett döntöttem. Sárgával lealapoztam az alkatrészeket, a világos szín miatt ezt érdemes legalább kétszer megtenni. A zöld foltozást szabad kézzel vékony ecsettel rajzoltam meg, majd rögtön ki is töltöttem egy vastagabbal. Második rétegre itt is szükség volt, ezzel egy időben kijavítottam a foltok határvonalait. Ilyenkor általában folyamatosan növekszik a foltok területe, de ezt kisebb hibának tartom, mintha a folt vonala bizonytalan.

Ezután következett a fekete, egy kis fehérrel világosítottam rajta. Először a testen és a tornyon készült el az álcázás, aztán ezeknek megfelelően készítettem el a festést a kerekeken, a reaktív páncélzaton, meg a többi alkatrészen. A különböző darabokat ekkor már nem lehet összekeverni, ezért egy lapra felskicceltem a harckocsi alakját, és az alkatrészeket a helyüknek megfelelően köréje raktam.

A kerekek futófelületét ezüsttel festettem, aztán jöhetett a grafitos koptatás. Ezúttal csak enyhén koszoltam az alvázat, homokszín és hintőpor segítségével. Ezt elvégeztem a lánctalpakon is: gunmetál alapozás, koszolás, koptatás. (11. ábra)

Ezek után már csak egy nagyobb munka maradt: a futómű összeállítása. A neten találtam képet egy T-90-es hasonló mozdulatáról, azt használtam segítségnek, szegről-végről rokon gépekről lévén szó. A T-64-es lépcsőmászó képességét átszámítottam a méretaránynak megfelelően, csökkentettem kissé, aztán kerestem egy ilyen vastagságú lécdarabot. Megcsiszoltam, és egy kis darab OSB lapra csavaroztam. Ezzel elkészült az egyszerű sablon a beállításhoz. Hogy a külső rugós tagokat ne kelljen rövidítenem, abban a helyzetben képzeltem el a harckocsit, amiben a középső három kerék mozdul el. Ekkor a második, harmadik kerék támaszkodik a lépcső tetején, az utolsó pedig a talajon, a többi a levegőben, amennyire a lánctalp engedi. (12a.-12b. ábra)

A fogaskerekek és a változtatásra ítélt kerekek kivételével mindent az útmutató szerint a helyére ragasztottam. A maradék három-három lengőkart átalakítottam. Először a szögletes rögzítőcsap felől középen belefúrtam, hogy a furatba később drótot fűzhessek, aztán zsilettpengével levágtam a csapot. A drótot a lengőkarba ragasztottam, végül a kerekeket is felragasztottam rájuk. Ezt a műveletet mindegyik karon elvégeztem. Ideiglenesen összeakasztottam a lánctalpat, és a helyére raktam, ehhez jól jött, hogy a fogaskereket nem rögzítettem. Következhetett a ragasztás. A Revell tűs ragasztóját használtam, lassabban köt, van időnk a beállításra. A lengőkarba ragasztott stift tövére cseppentettem egy keveset, ráhúztam a levágott darabot, azt is bekentem ragasztóval, aztán a helyére toltam. A lengőkart a drót körül el tudjuk forgatni a kellő mértékben. Az alvázat menet közben kipolcoltam hungarocellből vágott darabokkal, hogy a makett súlya ne az épp ragasztott kerekeken nyugodjon. Bőven van időnk, nem kell kapkodnunk, de a kerekeket mindenképp érdemes párosával ragasztanunk. Szerencsére a lánctalp hossza kényelmesen elbírja ezt a változtatást. Egy nap száradás után a futómű stabilan állt, már csak a lánctalpat kellett végleg egyesítenem, és pillanatragasztóval a kerekekhez rögzítenem.

Felöltöztettem a tornyot, a drótokat egy csepp pillanatragasztóval belülről fixáltam, így nem csúfítottam el a festett felületet ragasztásnyomokkal. Felraktam a matricákat, az ukrán felségjelet az infra védőlemezére, a számokat a tároló dobozokra. Néhány matrica miatt nem szoktam az egész felületet lakkozni, helyette inkább egy puha ronggyal átdörzsölöm a festést, amíg ki nem fényesedik. A Skif matricája kellően lágy, jól tapad, a felülete viszont fényes, ezért matt lakkal kezelnünk kell.

Ezúttal jó karban lévő, kipucolt járművet akartam, azért nem koptattam, a koszolást is csak egy kis por jelentette. Erre én a sarazásból maradt anyagot szoktam használni. A festékkel összekavart hintőpor maradékát nem dobom ki, hanem hagyom megszáradni az edényben. Ezt később - mondjuk egy csavarhúzó nyelével - porrá lehet törni. A nagyobb darabokat kiszedem belőle, a többit sár készítéséhez újból fel lehet használni, vagy így por alakban egy ecsettel felvinni a makettre. Amint ezzel is elkészültem, következhetett az alap elkészítése.

A figurák és az alap

A futómű átalakításával eldőlt, hogy a makettet alapra kell helyeznem, tehát érdemes megfelelő környezetet is kialakítani a számára. Maga a T-64-es impozáns méretű darab, ezért nem akartam másik járművet mellé. Hogy mégis feldobjam kicsit, néhány kísérő lövészkatonára gondoltam, miután a toronyba helyezett harckocsizókat nem éreztem a helyzethez illőnek. Kezdetben az ICM Spetznaz készletét néztem ki, feltételezve, hogy az ukrán hadsereg még nem sokban tért el a szovjet korszak felszerelésétől. Az ICM akkoriban épp mélyrepülésben volt, így a készleteihez nem volt könnyű idehaza hozzájutni, de ez nem keserített el, az építés hosszú hónapjai alatt maradt időm a keresgélésre. Aztán, ahogy a neten kutattam beszerzési forrás után, rábukkantam a Zvezda új, szintén Spetznaz készletének dobozát díszítő grafikára. Ahogy mondani szokás, a csomagolás azonnal eladta a terméket. A vásárlással sem volt gondom, a moszkvai cég termékei gyakori vendégek a boltok polcain, mióta az olaszokkal szoros a kapcsolatuk.

A dobozt - amint már említettem - igen szép grafika díszíti, a hátulján pedig a festéshez kapunk instrukciókat. Belül egy darab öntőkereten sorjáznak az alkatrészek. A fegyverek szépsége fogott meg először, gyönyörűen megformált Kalasnyikovokat kapunk, mégpedig a legújabb AKS-74 behajtható váltámaszos típust, na meg az elmaradhatatlan, méltán híres Dragunov mesterlövészpuskát. A három AK különböző, egy sima változat, egy a cső alá szerelt gránátvetővel, meg egy hangtompítós. Egyedül ez utóbbi nem passzol igazán az általam elképzelt szituációba, egy harckocsit kísérő katona kezében nem sok értelme van. Ettől függetlenül azért szép darab. A figurák bontása a szokásos, törzs és fej egyben, a végtagok külön. Mindannyian egységes ruházatot viselnek - a málhamellények nagyon látványosak -, a különbség a fejfedőkben van, az mindüknél más és más. Ez egy rajon belül szintén furcsán hat, de ha e fölött szemet hunyunk, remek kis csapatunk van. Az öntés minősége is elfogadható, minimális sorját találtam csak, az illeszkedéssel sincs sok bajunk.

De azért, hogy ne csak dicsérjem a készletet, néhány negatív észrevételt is teszek. A figurák tényleges mozdulata nem egészen olyan, mint a doboztetőn. Ez legfájóbb a képen középen álló alaknál, aki felénk mutatva küldi harcba a többieket. (Én hamarjában, még a doboz kibontása előtt, ki is neveztem rajparancsnoknak.) Műanyagba álmodott barátunk bal karját nyitott tenyérrel kifelé az égnek tárja. Érthetetlen ez a gesztus, ha a másik kezében nem szorongatná a fegyverét, azt mondanám, épp megadni készül magát. Ilyen gyáva magatartást nem tűrhettem, mint legfelsőbb elöljáró, változtattam hát rajta, a balkart a vízszintestől kicsit lentebb ragasztottam a helyére, ekkor persze már jelentős tömítésre is szükség volt. (14. ábra)

Nem vagyok gyakorlott figurakészítő, így nem mertem vállalkozni a kézfej átszabására. Pedig a többiekére is ráfért volna némi finomítás, mert ezek a készlet leggyengébb részei. Azt nemigen lehet rájuk fogni, hogy katonáim ezekkel túlságosan is szorítanák fegyvereiket. Megpróbáltam hajszárítóval melegítve csipesszel összébb hajlítani az egyiket, de végül felhagytam a művelettel, nehogy többet rontsak, mint használjak. A karok illesztéseinél nincsenek pozícionáló bütykök, így ha nem ijedünk meg a tömítésektől, saját ízlésünknek megfelelően állíthatjuk be őket bizonyos határok között, de ezt mindenképp a fegyverekkel együtt kell végeznünk. (13.-15. ábra)

Festés előtt belefúrtam figuráim sarkába, és a furatokba rézdrótot ragasztottam. Ezt minden esetben meg szoktam tenni, mert nem csak a festésnél könnyebbség, de az alapra rögzítésnél is. A fegyvereket kiegészítettem a hordszíjakkal. Először a rögzítési pontoknál furatokat készítettem. Vékony drótból egy varrótűt használva sablonnak, kicsi szemeket készítettem, a drót két végét lefelé hajlítva meghagytam, hogy úgy nézzen ki, mint a vasutasok tárcsája. Ezeket a lábakat ragasztottam a furatokba, hátulra úgy, hogy a karika a fegyverre feküdjön, elől hosszabbra hagytam. Amikor a ragasztó stabilan megkötött, csavarhúzóval óvatosan oválisra préseltem a szemeket. Beléjük fűztem a tejfölös pohár tetejéből vágott szíjakat. Hátul rögzítettem, az elsőn átbújtatva visszahajlítottam a közepéig, ahová rézdrótból készült csat került. Ilyen módon a szíjak hossza szabályozható, ahogy a valóságban is. A beállításhoz a katonák kezébe próbáltam fegyvereiket, és úgy vágtam a szíjakat méretre.

Következhetett a festés, amivel bajban voltam. Hosszas keresgélés után sem találtam az ukrán egyenruhákról megfelelő anyagot. A fantáziámra hagyatkozva festetettem, és mint azóta már tudom, a valóságtól egészen elrugaszkodva. De mivel ez volt az első terepszínű ruházat, amit készítettem, így annak is örültem, hogy egyáltalán elfogadhatóra sikerült. Nem részletezem a színeket, úgy sem helyesek, de azért mindenkinek azt javaslom, a doboz hátulján levő foltozás stílusát kövesse, ne az én túl szabályos, nagy méretű foltjaimat. Ezúttal, mivel bemutatón résztvevő katonákról van szó, egyformára készítettem a ruhákat, nem fakítottam egyiket sem, a koszolással is csak a bakancsokra szorítkoztam, ott is csak finom por formájában. A testfelületek színét viszont változtattam, különböző árnyalatúra készítettem, mert nincs két egyforma arcszínű ember. Az ajkak árnyalata is más és más.

Gondom általában a szemekkel szokott lenni, főleg a szemgolyókkal. A fehéret, amivel kihúzom a helyüket, keverni szoktam sárgával vagy barnával, hogy ne legyen természetellenesen fehér. Amikor megszáradt, egy hegyes tűvel megszúrtam a szemgolyók helyét, a mélyedés szépen megvezeti a festéket, az alakja is szép szabályos lesz. Viszont nagyon pontosan kell eljárnunk, mert különben kancsal lövészeink lesznek, és javítani már nehéz.

A fegyvereket feketére festettem, a markolatokat barnára, hogy kicsit változatosabbak legyenek, bár az újabb típusoknál már fekete műanyagból készülnek. Nagyon enyhén grafittal koptattam, a cső végét meg alumíniummal, miután tűvel ezt is megszúrtam. Így olyan hatása lett, mintha valóban cső lenne, anélkül, hogy fúrnom kellett volna.

Ahogy a figurák is elkészültek, következhetett a környezet kialakítása. Először meghatároztam a méreteket. Kartonpapírból kivágtam az alapot, az oldalfalait, és a betonpad oldalait. A betont gipszből készítettem, kevertem bele homokot is, hogy lassabban kössön, és legyen időm dolgozni vele, na meg hogy a színe szürke legyen. Egy nap száradás után eltávolítottam az oldalairól a papírt, a többi részt aztán kiöntöttem Nebuló ragasztóval összekevert homokkal. A ragasztóba egy kevés vizet is szoktam keverni, így nem ragacsos masszával kell dolgoznom, és egyenletesebben el tudom kavarni. De csak módjával szabad, mert különben nem köt keményre, hanem morzsálódik. Még mielőtt megszáradt volna, belenyomkodtam a lánctalpnyomokat, meg egy másik figurakészlet segítségével lábnyomokat készítettem.

Felhelyeztem az előre kiválogatott növényzetet: a füvet mohával imitáltam (17.-18. ábra), ebbe szurkáltam mindenféle száraz növényt, főleg a virágok mellé adott vágott zöldet (19. ábra), a kiszáradt fa pedig egy megtisztított, méretre vágott gyökér lett (20. ábra). Ezeket a növényeket, mohát, egyebet folyamatosan gyűjtögetem egész évben, újságpapírra téve, kiszárítgatom, aztán egy papírdobozban tárolom. A szárítás után kiderül az is, hogy felhasználható-e egyáltalán a növény, tartja-e a színét valamennyire. Ebből a készletből válogatom ki aztán a szükséges darabokat, darabolom, ragasztgatom, és ha kell, festem. Ez utóbbit, ha lehet, kerülöm, mert a szintetikus festékekben levő hígítók minden porcikájában kisárgítják a növényeket, ott is, ahol nem akartuk.

A növényzet után elhelyeztem a harckocsit, a hátulját kicsit belenyomtam a talajba, az orrát meg pillanatragasztóval rögzítettem a gipsz felületére, amit előtte egy durvább csiszolópapírral érdesítettem, hogy a beton felületéhez hasonlítson. (16.-21. ábra) A katonákat a sarkukban levő drót segítségével állítottam a helyükre. Ezután napokig száradni hagytam az egészet, olyan helyen, ahol jól szellőzhet, és biztonságban is van. Ez fontos, mert mikor túl korán fedtem be diorámámat a szokásos átlátszó búrával, bepenészedett, és nem tudtam maradéktalanul helyrehozni.

Közben nekifogtam a keret elkészítéséhez. Alapnak bútorlapot, deszkadarabot, mindenfélét használtam már, amit a ház körül alkalmasnak találtam. Ezúttal egy két centi vastag hullámpapírra esett a választásom. Ez valamikor gázkonvektor csomagolásának részeként funkcionált, és valamiért megmentettem a szemétbe dobástól. Most hasznát vettem, elég stabilnak látszott. Megfelelő méretűre szabtam, hogy a keretet is kényelmesen ki tudjam alakítani, és a talaj meg a keret között maradjon néhány milliméter hézag, ebbe kerül majd a búra. Kartonpapírból készítettem az oldalfalait, ehhez ismét a Nebuló ragasztót használtam. Ecsettel szépen fel lehet vinni, átáztatja a papírt, így jobb kötést biztosít. Papírboltban vettem fényes sötétzöld csomagolót, azzal bevontam a keret külsejét, az illesztéseket aranyszínű alufóliával bevont kartonnal takartam le a sarkoknál. (23. ábra)

A címke felirata számítógéppel készült, kinyomtattam, műanyaglapra ragasztottam, eléje átlátszó lap került, aztán ezt is bevontam a fóliával. (22. ábra) A sarkok alá vastagabb kartonból vágott háromszögeket ragasztottam, ez lett az egész lába. Több nap múlva aztán kétoldalú ragasztóval egyesítettem a keretet a többi résszel.

Makettjeink egyik legnagyobb ellensége a por. Mindig is próbáltam elkerülni az ecsetes portalanítás kellemetlenségeit, a legrosszabb, ha közben még sérülést is okozunk. A diorámák esetén egyébként sem működik ez a módszer, hiába fújkáljuk a növényzetet, valamennyi por csak marad rajta. Vitrinekre a közeljövőben nem igen számíthatok, így más megoldás után kellett néznem. Sok versenyen láttam üveggel fedett munkákat, az ötlet nagyon tetszett, de házilag könnyebben használható anyagot kerestem. Több milliméter vastag plexit műszaki boltokban nagy táblákban lehet kapni, a villamos szakmákban sűrűn használják, de nem éppen olcsó, és én még ezt is vastagnak találtam. Milliméter vastagságút kerestem, végül az egyik dekorációs boltban találtam ilyet, igaz csak 0,5-öset. Az eladók szerint Kloeckner-Moeller fóliának becézik (Klökner-Möller fonetikusan), azóta én is így hívom. 70x100 cm-es táblákban árulják, egyáltalán nem drága, a legutóbb február környékén 650 forintot fizettem érte. A boltban összetekerik gurigába, hogy könnyen szállítható legyen, de otthon nem érdemes így tárolni, mert felkunkorodik, és utána nehezebb vele dolgozni, az eredmény sem lesz igazán jó. Én ketté szoktam hasítani, akkor már elfér a szekrény tetején újságpapírba csomagolva. A 0,5-ös méret vékonynak tűnhet, de valójában igen szilárd, ollóval kényelmesen vágható, ha bekarcoljuk, vonalzó mellett szép sarkosra lehet hajlítani. A legegyszerűbb lenne az a. ábra szerint egybeszabni az oldalakat, és a szaggatott mentén hajlítani, ekkor csak a függőleges éleket kell ragasztanunk, de úgy sok menne pocsékba. Ezért én csak három oldalát szabom egybe, lehetőleg úgy, hogy a hosszabb oldalt hajlítsam (b. ábra).

A dioráma méreteinél nincs sok lehetőségünk, de a búra magasságával lehet játszani, hogy a leeső hulladék minél kisebb legyen.

A ragasztáshoz celluxot használok, a színtelen fajtát. Kívül-belül megragasztom, bár a belsőt nem egyszerű, de kis gyakorlással, nem okoz gondot. (24.-25. ábra)

A cellux hajlamos a sárgulásra, a plexi meg a karcolódásra, és az egész furcsán mutat a polcon, viszont a portörlés problémáját egészen megoldottuk. Csak a búrát, meg a keretet kell végig simogatnunk a törlőruhával, féltve őrzött kincsünk biztonságban van, sőt a lehulló apró tárgyak sem veszélyeztetik.

Már csak annyi feladatom maradt, hogy az alap készítésénél kiképzett vájatba bele helyezzem a kész búrát. (26.-27. ábra)

Nem szoktam rögzíteni, hogy bármikor leemelhető legyen, ha a makettben akarok gyönyörködni. Hosszú hónapok után ismét egy szép orosz járművel gyarapítottam a gyűjteményemet. A Skif makettjét mindenkinek ajánlom, aki nem ijed meg némi házilagos kiegészítéstől. A készlet megérdemli a törődést. A Zvezda figurái pedig a téma iránt érdeklődőknek szinte kötelezőek.

Balázs Károly