Alváz

Legelőször a felfüggesztések közti távolságot szabtam át. Az ötödik kerék előtt és mögött szétfűrészeltem a test oldalát, és 1-1 mm-t betoldottam. A 2 mm-es hossznövekedést a láncfeszítő kerék mögül vettem ki, mert úgy tűnt itt nem fog hiányozni. A lengőkarokat szétfűrészeltem, és mindegyiket 1,5 mm-el megrövidítettem. Ezután összeragasztottam az oldalakat a tank aljával, majd megmagasítottam 2 mm-rel, hogy ne lehessen belátni a résen. A felépítmény aljára sztirollapokból távtartókat ragasztottam, hogy később mikor már a sérülékeny köténylemezeket is felragasztottam, legyen mire letenni.

A test túlságosan emelkedő övvonaláért leginkább a túl meredek homloklemezek a felelősek. Mivel erre elég későn jöttem csak rá, a homloklemez felső részének szögén már kellemetlen lett volna változtatni, ezért csak az alsó részt korrigáltam. A láncfeszítő kerék tengelycsonkjaival együtt az egész alsó részt lefűrészeltem, és jóval laposabb szögbe állítva visszaragasztottam. Ezután minden rendeződni látszott az arányok körül, az oldalvonal emelkedésének szöge is jobb lett. Az alsó lemez a maketten teljesen üres, pedig itt számos csavarnak és egy tolólapnak is kellene lenni. A tolólapot 0,5-ös alumínium lemezből vágtam ki, az előtte lévő csavarokat pedig húzott szálból készítettem el. Érdemes megjegyezni, hogy nem apró hengereket ragaszottam a felületre, hanem 0,4 mm-es fúróval átmenő furatokat készítettem, és abba toltam bele a húzott szál darabokat.

A futókerekek sajnos minden méretükben pontatlanok, mert nem elég mélyek, majdnem 1 mm-el nagyobb az átmérőjük, és túl keskenyek is. Az eredetieket lehetséges toldozgatni, de én inkább egy újat esztergáltam, amiről műgyanta másolatokat készíttettem. A meghajtókerekeket miután kifaragtam a tetemes mennyiségű sorjából, fúrógépbe fogtam és a közepüket felesztergáltam. A fogakat óvatosan hegyesebbre csiszoltam, és a tövükhöz háromszög alakban bereszelt végű injekciós tűvel csavarimitációkat fúrtam. A láncfeszítő kerekek a készlet legpontosabb alkatrészei, annyira szépek, hogy csak a futófelületüket kellett felcsiszolni.

A lánctalp alapvetően jó, csak a szemek vezetőfülei elég tömzsik és nem áttörtek. Ezért a feljavítás előtt eltávolítottam őket, a kilökő tüske nyomokat pedig betömítetem. Az oldalnézetben trapéz alakú vezetőfüleket a torony alkatrészeinél ismertetett módon gyártottam le. Annyi különbséggel, hogy itt 2 mm átmérőjű acéldrótból lapított hatszög keresztmetszetű sablont készítettem, és a rézdrótot feltekerés előtt satuban kissé meglapítottam, hogy az éleknél könnyebben meghajoljon. A sablon most azért nem műanyagból készült, mert ha nem lenne elég kemény, akkor a drótok szétvágásakor a könnyedén tökre lehetne tenni. Végül a kilapítgatás után kész füleket tolómérő oldala mentén ragasztottam a helyükre.

Néhány kép a festés előtti állapotról:

Festés

A T-80-as B változatát tudomásom szerint csak a Szovjetunió tartotta rendszerben, ahol az egyszínű zöld festés a legjellemzőbb. A tank lefestése után akadtam rá a http://www.t80leningrad.narod.ru/tank_t80_2.htm oldalra, ahol többféle érdekes mintájú festés is látható. Ennek ellenére nem bánom, hogy egyszerű zöld lett a tankom, így legalább jobban érvényesül a koszolás rajta. A tank harci alkalmazásáról is csak a festés után találtam fényképet, ezért akkoriban azt láttam legjobbnak, ha egy viszonylag új állapotú, gyakorlótéren jól meghajtott tankot mutatok be. Ennek megfelelően inkább több koszolást, és csak kevesebb koptatást alkalmaztam.

A könnyebb hozzáférés érdekében az összes toronyra és testre kerülő felszerelést, a lánctalp tagjait, a kerekeket, a test alsó és felső részét és természetesen a tornyot mind külön festettem le. A test két felét a festésig azért nem ragasztottam össze, mert a gumikötények rálógnak a lánctalpra, és a futómű összerakásához festés után is hozzá kellett tudjak férni. A test két illesztési hézaga pedig kevésbé feltűnő, mint ha a gumikötényeket raktam volna fel utólag.

Az alapzölddel kezdtem a festést, amihez a Gunze fehérrel és sárgával kevert Olive green akrillját használtam. A pontos szín meghatározásával nem érdemes sokat bajlódni, a fényképek tanúsága szerint az orosz harckocsi-zöld elég sok árnyalatban létezett. Miután mindent lefestettem az alapszínnel, kimaszkoltam a gumilemezeket és kis fehérrel derített matt feketével lefújtam azokat is. A löveg nyakánál lévő burkolat színét Tamiya olive drab-ból, zöldből, sárgából és fehérből kevertem, megismételhetetlen arányban. A gyűrődések árkait híg szintetikus olive drab-bal beeresztettem, az éleket pedig homokszínnel finoman szárazecseteltem.

A torony hátulján lévő légzőcsővel könnyen előfordulhat, hogy összecserélődik a tankok között, ráadásul ez az alkatrész elég sérülékeny is, ezért nem meglepő, ha amúgy jó állapotú tankon ütött kopott cső látható. Hogy kicsit megtörjem a teljesen egységes zöld festést, fehérrel világosított alapszínből és kevés kékből élénk alapozó színt kevertem, mellyel apró foltokban festék lepattogzódást festettem a csőre.

A lánctalp a korábbi orosz tankokkal ellentétben nem öntöttvas tagokból áll, hanem több darabból szerelt, gumibetétes kialakítású. Ezek már kevésbé rozsdásodnak, így a láncszemeknél Testors alumíniumot használtam alapszínnek, a futómű gumi részeit pedig a Revell matt feketéjével, ecsettel festettem le.

A torony oldalán lévő dobozokra a számokat sablon segítségével, fehérrel fújtam fel. A sablont képek alapján egy vektorgrafikus programban szerkesztettem meg, és a Gravotrade Kft.-nél lézer-gravírozógéppel kartonpapírból vágattam ki. Az üzemanyag tartályok oldalán lévő apró betűket ötnullás ecsettel, Humbrol fehérrel festettem meg.

Az árnyékok kiemeléséhez szintetikus fekete és kevés zöld nagyon híg oldatával befuttattam a hajlatokat és a barázdákat. Az alapzöld fényesebb lett, mint szerettem volna, mert kikeverésénél fényes sárgát is használtam, ezért egy réteg matt Gunze lakkot vittem fel. A felület még így sem lett kréta matt, de ez nem is probléma, mert az új tankok festése, különösen az öntöttvas tornyon, kezdetben inkább fényes, és csak később fakul ki.