Az első teljesen radarvezérelt szovjet AA fegyverrendszer fejlesztésének kezdete a 60-as évek elejéig nyúlik vissza. 1964-től került a csapatokhoz, de hivatalosan csak egy év múlva publikálták. Fő feladata az elavult ZSU-57-2 leváltása volt. A csapatlégvédelem ekkorra már nem csak a hagyományos légvédelmi fegyverekre korlátozódott, hiszen megjelentek a föld-levegő rakéták, és egyre szélesebb körben alkalmazták a korszerű radartechnikát. Tervezésekor a könnyűfém páncél alkalmazásával sikerült a mozgó tömeget 20 t alá csökkenteni, a 280 lóerős vízhűtéses soros dízelmotor alkalmazásával a löveg sebessége megközelítette a 60 km/h-t, akciórádiusza pedig a 400 km-t. Ennek ára a páncélzaton látszott meg leginkább, ennek vastagsága sehol sem érte el a 10 mm-t. Kezelőszemélyzete 4 fő: a vezető a törzsben, a parancsnok, az irányzó/lövész és a távmérő a toronyban foglaltak helyet. A remekül kialakított vezetőállásban többek között passzív éjjellátó berendezés segítette a jármű irányítását, kb. 30 méteres hatósugárban. Az IR periszkóp és reflektor együttes használatával a látótávolság éjszaka 200-250 méter között volt. Az RPK-2-es radar (NATO kódnevén "Gun Dish") a 14,6-15,6 GHz-es frekvencián, a "J" sávban dolgozott, rendelkezett ellenség/barát felismerő rendszerrel. Jeleit a célkereső komputer kb. 30 másodperc alatt dolgozta fel, ennyi idő alatt került a rendszer tűzkész állapotba. A radar hatósugara detektáló üzemmódban 12, célkövető módban kb. 10 km volt. Az azonosított céltárgyat a beépített optikai eszközök segítségével közvetlen irányzással is megsemmisíthették. A korai változatok jellegzetes problémája volt a torony berendezéseinek túlhevülése, ami az elektroncsövek alkalmazásának sajátos mellékhatása volt. Később a szilárd-test félvezetők alkalmazásával sikerült ezt a problémát megoldani. Az R-123M típusú rádió adó-vevő a 20-51 Mhz-es tartományban, 20 W kimenő teljesítmény mellett, kb. 28 km-es távolságig biztosította a kommunikációt a fegyver és a harcálláspont között.

A nagyméretű 360^o-ban körbe fordítható toronyban kapott helyet a 4db AZP-23 típusú 23 mm-es L/81 csőhosszú gépágyú. A torony forgató mechanizmusa kísértetiesen hasonlít a Pz III/IV harckocsikon alkalmazott megoldásra. A fegyver -4, +85^o között volt irányozható, függőleges/vízszintes lőtávolsága 2500/7000 m. Lőszerjavadalmazása 2000 db volt, ami a magas tűzgyorsasság (1000 lövés/perc) mellett nem tűnt soknak. Valószínűsíthető, hogy a fegyver használata során rövid sorozatokkal operáltak. A hevederekben általában minden 3. HE lőszer után egy AP típusú került betárazásra. Egy-egy 60 lövéses sorozattal kb. 11,4kg tömegű lövedék zúdult 970m/sec sebességgel a cél felé, ekkora tűzerőnek nem sok repülőeszköz tudott ellenállni. A harceszközt 1968-tól egyre nagyobb számban gyártották, majd a 70-es évektől a Varsói Szerződés majd minden országában rendszeresítették, és a Közel-Keleten is jelentős számban állították hadrendbe. Az eredeti változaton számos fejlesztést hajtottak végre, ennek eredményeként korszerűsítették elektronikáját, megnövelték a radar hatótávolságát, ellátták túlnyomásos NBC berendezéssel, belső terét klimatizálták, valamint erősebb motort kapott. Az első Öbölháború azonban bebizonyította, hogy elszállt felette az idő. Az alacsonyan támadó vadászok kora lejárt, a helikopterek rettegett ellenfelét egyetlen lézervezérelt bomba, vagy TOW rakéta örökre harcképtelenné teheti.

A makettet még a néhai Ezermester bolt egyik utolsó akciós kiárusításában sikerült beszereznem, még 19xx-ban. A doboz tartalma: 7 szürke öntőkeret, az alváz, egy rövid zsinórdarab, a vezető kitekintő nyílásának plexi darabja, és a 14 pontos összeállítási útmutató. A mellékelt matricalap segítségével 9 felségjelből választhatunk, bár a hazai jól láthatóan félrenyomott. Ettől eltekintve a minőség a sárkányos gyártótól már megszokott. Igen, nem tévedés, a készlet az együttműködés szép példája, európai doboz, útmutató és matrica, távol-keleti öntőkeretekkel. A járművet "out of the box" - minden kiegészítő/feljavító nélkül, az iraki változatban építettem meg. A fegyver mozgó részeinek összeillesztése, festése talán a szokásosnál kissé nagyobb figyelmet igényel, de ezt leszámítva az építés rutinfeladat. A szemenkénti lánctalp szintén próbára teheti az idegeket, de elkészülten nagyon látványos. Festéshez a Tamiya olajfestékeit használtam.

Mivel a képen látható darab egyik legkorábbi munkám, így magán viseli a makettezés szinte minden gyermekbetegségét, amolyan "állatorvosi ló", de szívemnek így is kedves, nem is gondolkodtam feljavításán, átfestésén. A makett hosszú szünet után ismét feltűnt a Dragon kínálatában, azóta az Eduard is megjelentette a szükséges rezet hozzá, így bárkinek, aki kedvet érez a megépítéséhez, nyugodt szívvel tudom ajánlani. A jármű eredetije Budapesten a ZMNE-n, és Kecelen is megtekinthető.

Kopp Péter